Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

5 menzakaja gyerekkorunkból, amit legszívesebben elfelejtenénk

Fortepan.hu/SimonTibor

Az iskolai menzán voltak olyan ételek, mint a lekváros bukta, csokis piskóta vagy csirkecomb rizibizivel, amik után megnyaltuk mind a tíz ujjunkat. De voltak olyan fogások is, amit sok-sok év távlatából is legszívesebben elfelejtenénk. Mutatunk közülük ötöt!

Finom főzelék

Tegye fel a kezét, aki előre furakodott a sorban, mikor megtudta, hogy finom főzelék lesz az ebéd?! A hatalmas lisztcsomók között megbúvó majdnem pépesre párolt répakarikákról minden elmondható, csak az nem, hogy repetát kértünk belőle. Persze, ha éhesek voltunk, akkor azért csak kikanalaztuk a tányérból.

Spenót

A menzán valahogy a spenót sem tartozott a legfinomabb ételek közé. Valószínűleg azért meg kispórolták belőle a fokhagymát úgy ámblokk, amit irgalmatlanul sok vízzel, gigantikus zsemlebuckákkal és egy kis sóval próbáltak pótolni. Sikertelenül.

Krinolin és a szafaládé

A mai napig nem tudok elképzelni borzalmasabb főzelékfeltétet, mint az ugrósra főtt krinolin vagy a szafaládé. Se színük, se ízük nem volt, mert húst még csak messziről sem láttak. A szagukban ellenben volt valami furcsa, ami miatt a legtöbben inkább nem kértük, vagy legalábbis a tányér szélére piszkáltuk.

Tarhonyás hús

A tarhonyás hús önmagában véve nem egy rossz étel, de amikor a hús 10-ből 9 esetben full mócsingos, akkor nem repestünk az örömtől, ha éppen ez volt aznapi ebéd. Az volt talán az egy szerencsénk, hogy egy tányérba még a mócsingból sem jutott sok. Egy kis zsíros szafttal pedig a tarhonyát meg lehetett enni.

Darás tészta pörkölttel

Az iskolai menza univerzális félkészterméke a pörkölt volt. Ha felszaporították a maradékot, akkor másnap kiváló gulyásleves lett belőle. Ha valamilyen oknál fogva nem akart elfogyni és több maradt belőle, akkor olyan extra körethez is illett, mint a darás tészta.

 

Tovább

5 menzakaja, ami után megnyaltuk a tíz ujjunkat

menza sztori

Diákként az iskolai menzát lehetett utálni vagy szeretni. Annyi tény, hogy a finomfőzelék, a dejós tészta, és mócsingpörkölt mellett néha olyan is került az asztalra, ami után gyerekként megnyaltuk a tíz ujjunkat. Összegyűjtöttük a legemlékezetesebb fogásokat.

1. Főtt hús meggyszósszal és darával

Nem tudom, hogyan csinálták anno a konyhás nénik, de annyira szaftos, szájban olvadós főtt húst azóta sem ettem. A meggyszósz pedig bármennyire furcsának is tűnt – és tűnik mind a mai napig – adott az egésznek egy kis savanyúságot. Olyan volt, mint az ananászos csirke olcsó, iskolai változata, bár sosem értettem köretnek miért mindig darát adtak hozzá.

2. Paradicsomleves betűtésztával

Liszt, felvizezett paradicsomkonzerv és jó sok cukor – nagyjából így lehetne leírni a menzás paradicsomlevest. Talán azért is szerettük annyira, mert más íze volt, mint a menzás (hús, zöldség, sárga)levesnek. Jó, a betűtésztával remekül el lehetett szókirakózni a tányér szélén addig, amíg a tanító néni észre nem vette.

3. Gyümölcsleves

A krémlevesek menzai őse, amiből nem spórolták ki a cukrot. Szigorúan magozatlan meggyből készült, néha egy kis almával, vagy barackkal feltuningolva. A magokat a tányér szélén gyűjtöttük, és reméltük, hogy nem csúsznak vissza a lébe.

4. Menzás bolognai makarónival

Az eredeti olasz recepttel még csak köszönőviszonyban sem volt, mégis sorban álltunk repetáért. Alkalom adtán nem darálthúsból, hanem löncsből vagy parizerből készült. Ha a kedves konyhás néni volt az ablaknál, dupla adag trappista sajttal is kérhetted.

5. Ízes bukta

A menza koronázatlan királya, amelynek illatát már a lépcső aljáról is éreztük. A foszlós tészta szinte körbe ölelte a barackízt. Maga volt a pompa, ha még éppen langyosan ehettük. (akkor is, ha előtte finom főzelék vagy paradicsom káposzta volt.)

Kövess bennünket a Facebookon is!

Tovább

Öt menzakaja gyerekkorunkból

menza egészséges életmód

Finom főzelék, szafaládé vagy dejós tészta? - összegyűjtöttünk öt híres-hírhedt menzakaját gyerekkorunkból. Augusztus 20-a után elvégre az iskola illata (és ezzel együtt a paprikás ebédlőszag enyhe klóros utózöngével) már a levegőben van.

Menzás (hús)leves

Az igazi szürke eminenciás, mert annyira semleges, hogy senkinek sincsen róla markáns véleménye. A lében úszik pár szottyadt répa, néhány szétfőtt tésztacsíkocska, talán még ha szerencséd van, egy kis petrezselyem is. (A húst a konyhás nénik már elpakolták a cekkerbe.)Ha nem lenne sárga színe, azt hinnéd, meleg vizet kanalazol. Bár az asztalokra kitett só és bors, némileg javít a helyzeten.

Finom főzelék szafaládéval

A maradék zöldségek (főleg sárgarépa) újrahasznosításának egy másik módja. A karalábé darabok sokszor ehetetlenül kemények. Alig lehet őket kikerülni. Ráadásként ehetsz mellé egy remegős-ruganyos szafaládét, amelynek megkóstolása felér egy bátorságpróbával.

Beton főzelék pörköltszafttal

Vagyis sárgaborsó főzelék irgalmatlanul sok liszttel és piros paprikával. Olyan kemény, mint a malter. Csak csapatni lehet, kanalazni nem. Általában jár hozzá  húst nyomokban tartalmazó feltét, mint például pörköltszaft vagy jobb napokon rántott párizsi.

Dejós tészta

A dió soha sem volt két forintos dolog. Tudták ezt a Kádár-rendszerben meg a kilencvenes években is. Nem is ettél soha diós tésztát. Maximum dejósat. A kellemetlen aromás utóízt egy kis porcukorral el lehetett nyomni. (Ha jóban voltál a konyhás nénivel kérhettél rá dupla adagot is.)Akkor még senkit sem izgatott, hogy kegyetlenül hizlal és gyakorlatilag nincsen benne épkézláb hasznosítható értékes tápanyag.

Ivólé

Valójában felvizezett gyümölcslé, amit leves helyett szoktak adni. Íze nem sok. Talán valami barack-alma. Talán.

Írjátok meg kommentben: Ti mit nem ettetek meg a menzán?

Kép forrása: Fortepan

 

Tovább
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com