Hétköznap, a a férjem soros a főzésben, akkor biztos tésztát valamilyen főz "amittaláltamahűtőben" szósszal. Ennek két előnye is van: kevesebb alapanyag végzi a kukában és a szükség kreativitást szül. Ezekből receptekből hoztam nektek hármat. #férjemfőzte

Carbonara spagetti

Az igazi carbonara szigorúan tejszín nélkül sok borssal és parmezánnal. Elvégre az olaszok úgy szeretik.

Hozzávalók négy személyre

  • egy csík szalonna (lehet prosciutto is)
  • egy tojás
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors
  • egy kis parmezán (pecorino vagy provolone is jó)
  • egy csomag spagetti

A spagettit megfőzzük. Közben egy vokban lepirítjuk a vékony sonkát. A tojást pedig a parmezánnal együtt vízgőz felett kézi habverővel felverjük. Ha ezzel készen vagyunk, akkor várjuk, hogy a tészta megpuhuljon. Ez forrástól számítva nagyjából hat-nyolc perc. De résen kell lenni, nehogy túlfőjjön. Pici főzővízzel együtt a leszűrt forró spagettit összekeverjük a szalonnával és a felvert tojással. Összekeverjük sóval, borssal és egy kis parmezánnal. Esetleg szórhatunk rá valami zöldet (például édeskömény levelet, vagy bazsalikomot.), és már pakolhatjuk is ki a tányérokba. Már csak egy erős ristretto kell hozzá, és máris úgy érezzük magunkat, mint egy olasz kisvárosban!

Amatriciana spagetti

Karakteres, brutálisan finom spagetti, amit nem lehet elrontani. 

Recept két személyre

  • 300 gramm pancetta (ha nem kaptok, akkor sima császárszalonna)
  • két darab közepes fej vöröshagyma
  • négy deci olasz paradicsom konzerv (A férjem az olaszra esküszik, de szerintem sima, piaci, házi paradicsom is tökéletes.)
  • két deci száraz vörösbor
  • ízlés szerint só, bors
  • a sütéshez olívaolaj
  • 500 gramm spagetti (lehetőleg durumlisztből)

Mivel a tésztának kell a legtöbb idő, ezért ezzel kezdünk. Egy nagy edényben sós vizet forralunk és forrástól számítva hét-nyolc percig főzzük. Akkor lesz az egész al dente, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy még nincsen teljesen megfőzve, de már harapható.

A szószt egy klasszikus vokban készítjük el. Az olívaolajon megpirítjuk a karikára vágott vöröshagymát.  A kockára vágott pancettát rádobjuk, pár percig sütjük, majd beleöntjük a paradicsomot és a vörösbort. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Megvárjuk, míg egyet rottyan, és már tálalhatjuk is.

A tányéron a spagetti tetejét megszórjuk bőven parmezánnal.

Kaviáros penne vodkával

Kissé furcsa párosítás, de nagyon-nagyon ütős. Szergej bácsi még fizetne is érte.:)

Hozzávalók (3 főre)

  • egy kis doboz kaviár
  • két deci rizstejszín ( ha nem vagytok tejérzekenyek akkor a sima is jó)
  • 4 cent vodka (csak a felnőtt verzióban)
  • két szál újhagyma
  • ízlés szerint só, bors
  • egy fél citrom leve
  • 250 gramm teljes kiőrlésű tészta

Feltesszük forralni a vízet, megszórjuk egy kis tengeri sóval. Amíg nem forr, addig dolgozunk a kaviárral. Az újhagymát egy pici olívaolajon megfuttatjuk, majd belelöttyintjük a rizstejszínt. Beleküldjük a kaviárt meg a vodkát (ha gyerekeknek is esznek, akkor hagyd ki, vagy vegyél ki nekik egy merítőkanállal) majd hagyjuk egy kicsit rotyogni. Megsózzuk, borsozzuk és végül egy fél citrom levével meglocsoljuk. A pennét a dobozára, zacskójára írt ideig főzzük, majd  leszűrjük, és már tálalhatjuk is. Ugye nem nagy cucc?