reblog

Be kell vallanom, hogy bármennyire igyekszem, és tudom, hogy nagyon-nagyon szerencsés vagyok, nehezen viselem a kényszerű otthonlétet.  Igyekszem erős maradni, de ha csak a közelgő húsvétra gondolok, sírni kezdek. Home office napló két gyerekkel 4. rész!

15. nap (hétfő) – Anya, az IT Help desk

A hétfői napnak valahogy mindig fix pontot a háromnegyed egyes online sakk. Azt látom, hogy a fiam mindig várja, még akkor is, ha sietnie kell az ebédeléssel. (Nem ismerek nála lassabb evőt. Ha elkalandozik, akkor képes egy szendvicset egy órán keresztül eszegetnie.) Félkor már ott ültünk a gépnél, átismételtük gyorsan az előző órán tanultakat és vártuk a konferenciahívást. Én csak az IT help desk vagyok, és igyekszem csendben végighallgatni az órát. És közben figyeltem a gyereket. Láttam, hogy neki kell legalább öt perc még így is, míg átáll és azt is, hogy nehezen viseli, ha nem nyer.

16. nap (kedd) – Ovi online

Az óvó néni a heti tervét beleértve a mesét és a kézműveskedést teljesítettük. Vissza is küldtük Facebookon. Nem kötelező, nem kérik számon, de mivel a majdnem hatéves szeptemberben kezdi az elsőt, fontosnak tartom, hogy legyen valamilyen feladattudata. Már csak a fejlesztő tornával kéne haladnunk, mert küldtek pár gyakorlatot. Meg közben ott a bújós kisebbik, meg dolgoznom kéne, meg kenyeret gyártanom… Még szerencse, hogy vannak napok, amikor a férjem főzi az ebédet.

17. nap (szerda) – Örülök, ha estig végzek a munkával

Nagyot bosszankodtam, mert lépten-nyomon abba botlok, hogy minden anyuka ráér kreatívkodni és ezt ezerrel megosztja az interneten. Itt egy kis vicces torna a gyerekkel, ott nyolcfajta húsvéti dísz, amott meg diy maszkvarrás meg csendben meditálás. Én bezzeg örülök, ha estig nagyjából végzek a munkámmal, a háztartással! És ha gyerekek időben elalszanak, akkor még marad benne szufla ahhoz, hogy a férjemmel váltsak kettő értelmes mondatot, mielőtt lisztes zsákként kidőlnék.

18. nap (csütörtök) – Megcsodáltunk egy kukásautót

A tegnapi rosszkedvemet a hároméves megérezte. Azt láttam, egész délelőtt maga alatt volt. Nem akart tornyot építeni, legózni, gyurmázni. És óránként egyszer valami apróság miatt nekiállt sírni. Még a cumiját is kérte és az ölembe bújt. Arra gondoltam, elviszem egy rövid körre biciklizni. Elvégre az udvart hetek óta nem hagyta el. Már az ötlettől is csillogott a szeme. Nem mondom, hogy nem fáradtunk el, pedig csak húsz percet töltöttünk kint. Ő tekert, én futottam utána. Megcsodáltuk a virágzó fákat, az ugató kutyákat és a mellettünk elsuhanó kukásautót is.

19. nap (péntek) – Lelkileg nehéz bezárva lenni!

A tegnap biciklizés után a férjem is felbátorodott és felvetette az ötletet, menjünk el kirándulni, mert különben lelkileg nem fogjuk bírni az otthonlétet. Mivel kerülni akartuk a tömeget, ezért eszünkbe sem jutott valamelyik környékbeli erdőbe vagy a Velencei-tóra menni, inkább a mező szélén sétálgattunk egy órát. Csak mi! A fiaimat mintha kicserélték volna!

20. nap (szombat) – Fűnyírással oldjuk a stresszt

A szombatot egy az egyben a kertben töltöttük. Családilag Kiástuk a kerti csapot, mert a téliesítő kar kijött a helyéről. De megoldottuk. Aztán körbe gazoltam a házat és levezetésképp a srácok örömére beindítottuk egy kis távsegítséggel a fűnyírót és a férjemmel a fűnyírásban vezettük le az előző nap felszabadított feszültséget.

21. nap (vasárnap) – Zokogtam a telefonban

Ez a nap volt a gödör alja. Legalábbis remélem. Tulajdonképpen napok kellettek ahhoz, hogy a bennem lévő szomorúság, kiszolgáltatottság, félelem úgy istenigazából a felszínre törjön. Még magamnak is féltem bevallani, hogy nehezen bírom a kényszerű otthonlétet és nem azért mert alapesetben nonstop kóvályogtunk volna. Csak hiányoznak a szüleim, a nagyszüleim, a húgom, az unokatestvéreim, a férjem családja és a barátaink! Hogy nem tudjuk egymást megölelni, megérinteni... és vészesen közeleg a húsvét. Este zokogtam anyunak a telefonban, mikor meghallottam a hangját, pedig nem akartam, hogy miattam is aggódjon…

(folyt. köv.)

Ötleted sincsen mi legyen az ebéd, vagy hogyan vond bele a gyereket a főzésbe, akkor gyere a Főzzünk gyerekkel! csoportba és beszélgessünk róla!

Home office napló két gyerekkel harmadik rész!

8. nap (hétfő)- Próbálok türelmes lenni

A gyerekek azt hiszik szünet van és az apjukkal azért vagyunk itthon, hogy egész nap kártyázzunk, legózzunk, tornyot építsünk vagy nindzsázzunk velük! Nehezen értik meg, hogy nekünk dolgoznunk kell. Csak akkor lesz ennivaló és akkor hoz ajándékot ( ha másnem szánkón) a húsvéti nyúl. Mivel nem tudtam fizikálisan ott lenni minden pillanatban, ezért mire vége lett az online értekezletemnek és a délelőtti tíz perces kávészünetemben bepakoltam volna a mosogatógépet, ízeire szedték a gyerekszobát. Tudom, csak fel akarják hívni a figyelmemet! Próbálok türelmes lenni, de nehéz. Borzasztóan az!

9. nap (kedd)- Mosolygós jelek a hűtőn

Megpróbáltam elővarázsolni magamból az őspedagógust: és a türelmetlenkedés, büntetés kilátásba helyezése helyett inkább a jutalmazásra fókuszáltam. Egy papírra felírtam a gyerekek nevét, és a mieinket. Gyors felskicceltem egy táblázatot a hétre. Este a vacsinál a gyerekekkel leültünk, és megbeszéltük ( inkább családilag megszavaztuk) ki érdemel aznapra mosolygós jelet. Persze mindenki kapott. Ekkor döbbentem rá, hogy a home office egyik nagy hátránya minimális a visszajelzés a teljesítményemmel kapcsolatban. És ez rossz. Így kiraktam a hűtőre a papírt, hogy lássuk a férjemmel, jól csináljuk. De legalábbis próbálkozunk!

10. nap (szerda)- A munkahelyen nem látják mennyit dolgozol

Ez a nap volt a héten a mélypont. A férjem rettentő dühös volt rám, mert túl sokat dolgoztam, így egész nap egyedül vitte az itthoni dolgokat beleértve az ebédgyártást, pisiltetést és a pakoltatást is. Valahol igaza volt, mert a home office másik átka, hogy nem látják a feletteseid, hogy mennyit dolgozol. Estére úgy elfáradtam, hogy liszteszsákként bealudtam valamelyik gyerek mellett a kanapé, gyerekágy és a franciaágy bermudaháromszögben.

11. nap (csütörtök)- Nem volt egy szabad percem

Még mindig úgy éreztem magam, mint akin átment az úthenger. Aznap borzasztóan rosszul érintett, amikor valakik azzal posztolják teli a Facebookot mennyire időmilliomosok, vagy mennyire unatkoznak. Hát nekem nincsen egy szabad percem sem, mert vagy dolgozom, vagy gyerekezek vagy házimunkázok vagy valami egyéb halaszthatatlan feladatot oldok meg. És ilyenkor( a férjem figyelmeztetett) én nem állok le, nem hagyom úszni a dolgokat, hanem bepörgök és további feladatokat keresek egészen addig amíg ki nem merülök. És ez nem jó! Rájöttem, muszáj szusszannom, nemet mondanom, halasztanom, mert különben nem fogom bírni lelkileg a karanténnak nevezett hosszútávfutást.

12. nap (péntek) – Megnyalta az előttem álló a kezét a boltban

Úgy volt, hogy gyorsan majd délután bevásárolok. Mindent megterveztem. Tartottuk a szokásos napi rutint, mikor fél nyolckor kávéivás közben bejelentették a kijárási korlátozást… Eszeveszettem öltöztem és rohantam a boltba, mert tudtam, ha később megyek, már mindent lefosztanak. Felvettem (a korábbi festésből megmaradt) fpp2-es maszkot és a gumikesztyűt és elmentem bevásárolni magunknak és anyósomnak. A boltban az előttem álló szintén maszkos és gumikesztyűs nő, nem tudta kivenni a készpénzt a pénztárcájából, ezért levette a gumikesztyűt, megnyalta az ujját (!) és úgy számolta le a ötezer valahányszáz forintot...

13. nap (szombat)- Randiztunk a férjemmel a konyhában

Alapvetően szeretek otthon lenni, de a #maradjotthonnak van a kisgyerekesek szempontjából egy nagy buktatója. Nincsen mi idő! Vagy nagyon kevés. Énidőt még csak lehet lopni, de tartalmasat beszélgetni a párunkkal nehéz vagy szinte lehetetlen feladat. Este azért csíptünk magunknak a férjemmel. Amíg a gyerekek legóztak, addig a konyhában randiztunk. Zenét hallgattunk, táncoltunk, beszélgettünk egy pohár fehér bor mellett. Szeretem a srácokat, de ez az este úgy kellett a lelkemnek, mint egy falat kenyér!

14- nap (vasárnap)- Kedvtelésből morzsasüti

A gyerekeknek fogalma sem volt, milyen nap van. Nem csodálom. Ők még nem iskolások, hogy bombázzák őket feladatokkal. Nonstop jó játszani, de azért hiányzik nekik a társaik meg az, hogy nem mehetünk akkor és amikor oda, ahova szeretnénk Ezt a fajta stresszt láttam egész héten rajtuk is, hiszen folyamat rajtunk akartak csüngeni és a szokásoshoz képest extrém kívánták az édességet. Délután csak úgy kedvtelésből összedobtunk egy morzsasütit, amivel elbúcsúztattuk a hetet. Lehet rendszeresíteni kellene?!

Ötleted sincsen mi legyen az ebéd, vagy hogyan vond bele a gyereket a főzésbe, akkor gyere a Főzzünk gyerekkel! csoportba és beszélgessünk róla!

Sűrű héten vagyunk túl. Kezd beállni a #maradjotthon rendszer, de még akadnak döccenők. Néha nem is kicsik. Őszinte leszek, küzdünk, mint disznó a jégen! Home office napló két gyerekkel második rész!

2. nap (kedd) – Két csevap és egy fél nyúl

Anyósom előző nap felhívott bennünket, hogy állítólag nem lehet tőkehúst kapni a városban. Nem akartam hinni a fülemnek, de a biztonság kedvéért elküldtem a férjemet. Negyed óra múlva döbbenten hívott a boltból, hogy a gigantikus húspult ki van fosztva. A két utolsó csevapot meg a fél nyulat, ha én nem bánom, beledobja a kosárba. Majdnem sikerült egy egész kacsát is szereznie, de amíg telefonáltunk, addig valaki már megvette. Mikor hazaért, csak annyit mondtam, hogy no para, legfeljebb innentől kezdve kreatívan főzünk. A csevap amúgy is olyan, mint a fűszeres darált hús, egy kicsit felturbózva tökéletes tortillatöltelék lesz. A nyúlból meg (Tersánszky Józsi Jenő után szabadon) paprikást készítünk.

3. nap (szerda) – A kisebbik fiam a szőnyegen aludt el

Az első két nap egészen jól egyensúlyoztunk a férjemmel a gyerekek, a home office és a háztartás között. Igaz, többnyire nap végére elesett a konyha és a gyerekszoba, de ilyen apróságokkal ezzel a helyzetben csak a legszükségesebbet foglalkoztunk. Este amíg én ügyeletben voltam, a férjem próbált egyszerre két lovat megülni. A lassan hatévesünk vacsi után kifejtette, azért fél a járványtól, mert nincsen ellene gyógyszer. A férjem próbálta egyszerűen elmagyarázni a legfrissebb kutatási eredményeket. Nem volt egyszerű feladat, mert közben olyan kifejezésekről volt szó, mint molekula, fehérje, vagy DNS. Közben a kisebbik elaludt a nappaliban a szőnyegen.

4. nap (csütörtök) – Anya, a család GPS-e

Mivel éjszaka furdalt a lelkiismeret a kisebbik miatt, elhatároztam, hogy én, mint a család GPS-e újratervezem a rendszert. A reggeli videókonferenciám után a kávészünetemben a gyerekszoba játékainak felét eltettem a gardrób legmélyére. Fele annyi apróságból talán fele akkora rumli lesz. Aztán a gyerekeknek bevontam a feladatokba: reggel ágyaznak, aztán maguk után pakolnak. A naggyal megbeszéltük, vizet tud magának és a testvérének tölteni, de ha a helyzet úgy hozza, egy almát is segítség nélkül meg tudnak enni. Ha netalántán valamit kiöntenének, ott a felmosó és kérés, kérdés nélkül fel lehet törölni. A férjemet is beosztottam a házi munkába. Ezen kívül percre pontosan megbeszéltük, kinek mikor kell feltétlenül a gép előtt ülnie.

5. nap (péntek) – Levágtam a férjem haját

Már szerdán rájött a férjem, hogy kár volt halogatnia a fodrászt. Most bizonytalan ideig biztosan nem fog tud hajat vágatni, ezért rendeltünk egy nullásgépet, hogy majd én letolom neki. Péntek reggel csörgetett telefonon a futár, kaptam az online kódot, így minimális kontakttal átvettem a csomagot. Kibontottam, és tágra nyílt nézegettem a hajnyíróhoz küldött fejeket. Bevallom, izgultam egy kicsit, mert utoljára tíz évesen a Kelly nevezetű Barbiem haját vágtam le. Ebédidőben aztán nekiláttam a munkának: és fürdőben a nagy tükör előtt lenyírtam a férjem haját. A férjem próbált instruálni, de valahogy megoldottuk. Csoda, hogy nem vesztünk össze! Hát kicsit bevonuló katonásra sikeredett a „frizura”, de majd legközelebb ügyesebb leszek.

6. nap (szombat) – Vajúdik a világ

A hétvégére igyekeztem kevesebb melót hagyni, mert lelkiismeret-furdaláson volt (van) amiatt, hogy nem töltök elegendő minőségi időt a gyerekeimmel. Néha legszívesebben elbújnék a világ elől, mert belül félek. A héten többször is felriadtam az éjszaka közepén és utána órákon keresztül csak hánykolódtam az ágyban. Felkeltem, járkáltam, kattogtak a fejemben a gondolatok. Aztán mint egy szikra beugrott, hasonlót éreztem mindkét szülésemnél. Emlékszem, pedig mindegyik több éve történt, nagyon nehéz volt azzal a helyzettel szembesülni, hogy nem én irányítok. És a végén akárhogy is nézem, meghalt egy részem, de egyúttal valami jobb, valami új született. Remélem, most is valami ilyesmi történik. Csak most nem én vajúdok, hanem a világ.

7. nap (vasárnap) – Lélekmaraton

A vasárnap csendben telt. Résztvettünk egy online misén. A családdal közösen ebédet főztünk: japán tengergyümölcsei leves (világítós) üvegtésztával. Svéd húsgolyót barna mártással és friss salátával. Délután kovászos fánkot sütöttem. Aztán mindnyájan összebújtunk a kanapén. Ahogy figyeltem, hogy a gyerekek szuszogását, rájöttem, hogy a következő héten még jobban le kell lassítanom. Ehhez pedig leginkább arra van szükség, hogy csak annyi koronavírusos hírt olvassak, amennyit feltétlen muszáj. Mert egy kicsit legbelül, ezzel az itthoni önkéntes karanténnal meg home office-szal maratont futok, amihez jól be kell osztani az lelkierőt.

(folyt.köv.)

Ötleted sincsen mi legyen az ebéd, vagy hogyan vond bele a gyereket a főzésbe, akkor gyere a Főzzünk gyerekkel! csoportba és beszélgessünk róla!

Új sorozatot indítunk! Ezentúl minden héten jelentkezik a home office napló. 

Bár egészen gyakorlott home office-olók vagyunk a férjemmel, azért nekünk is némileg újra kellett szervezni az életünket és a beosztásunkat a múlt héten. Mi már egy héttel előbb elkezdtük a karantént, mert a fiúk összeszedtek egy kis köhögést némi extra náthával. Én meg a biztonság kedvéért itthon tartottam őket. Közben napról-napra durvult a járványhelyzet.

0. nap (szombat-vasárnap)- Azt hittem, felkészültünk!

A hétvégén szinte óránként pörgettem a telefonon a híreket, nem tudtam kiszakadni a koronavírus okozta online valóságból. Izgultam, aggódtam, pánikoltam. Pedig alapvetően optimista vagyok. Aztán eszembe jutott az, amit nagyapám mondott: minden rosszban van, valami jó.

Tudom, most úgy összeszokunk, mint még soha. Most olyan csapatmunkát kell megosztanunk, leszerveznünk a gyerekek felügyeletét, hogy egy folyamatirányító mérnök is megirigyelné. De hát ez van, sose késő tanulni. Este átbeszéltem a nagyobbik fiammal, hogy mi a helyzet. Hogy nem lesz ovi, se bandázás, de még a nagyszülők sem fognak jönni ki tudja meddig. Bekönnyesedett a szeme. Aztán hozzátettem, hogy mi itt leszünk. Nagyokat fogunk játszani a kertben, mesét olvasunk, legótornyot építünk és kártyázunk. És kint aludhat a kanapén. (amit ezzel a lendülettel ki is húztam) A kisebbik, a hároméves is végighallgatta a magyarázatot, de még ő szerintem nem sokat fogott fel belőle. Bár sokkal igényli a testkontaktust. A nagyszülők már most hiányoznak nekik, de majd videótelefonálunk, hogy lássák is őket.

1. nap (hétfő) - Elesett a konyha és a gyerekszoba

Ragaszkodtam a napirendhez. Nem azért, mert ne lenne jó tovább aludni, hanem nem akartam megcsúszni a reggeli rutinnal. Csörgött az óra, felkeltem. Később szálingóztak a fiúk meg a férjem. Együtt reggeliztünk és megbeszéltük a srácokkal, hogy délelőtt az otthoni dolgozós helyiségben, mellettünk játszanak. És lehetőleg ne legyenek mérgesek a másikra, ha csal a kártyában, vagy újra akar dobni a társasban. Nagyjából be is jött. Persze azért néha rájuk kellett szólni, mikor durvulni kezdett a játék. Egészen flottul ment minden délelőtt. A férjem elkezdte a főzést, én befejeztem. Aztán a nagyobbik fiammal, Ágostonnal részt vettünk az első online sakkórán, ami sokkal hatékonyabb volt, mint vártam.

Délután kimentünk az udvarra, hogy a férjem tudjon dolgozni. Felástuk stresszoldásképp a kertet a fiúkkal. Utána én ültem a gép elé, amíg a férjem legózott a srácokkal. Vacsorára térdig úszott a szobájuk a játékban. A házimunkával nagyon elcsúsztunk, de hát ez van. (A konyha is elesett.) Egy seggel három lovat nem lehet tisztesen megülni. Este ittunk egy citromfű teát, és megnéztünk vagy hat főzős műsort. A koronavírusjárvány óta képtelen vagyok gondolkodós filmeket nézni. Egyszerűen sok lenne lelkileg. Olyan kell, ami kikapcsol teljesen. És az, hogy mi kell a húsos babba, vagy hogyan készítsünk empanádát, elfelejteti velem a "kinti rossz álmot."