Amióta megszabadultam a szülés után rajtam maradt tizenvalahány kilótól, többen rákérdeznek arra, hogy mikor, mit és hogyan étkezek. Teljesen ledöbbennek, amikor az elvárt, szinte önsanyargatásnak minősülő diéta helyett a két hintáztatás közben csillogó szemekkel mesélek arról, hogy az elmúlt pár napban milyen egészséges finomságot ebédeltem.
Látom a szemükben, nem erre számítottak. A játszótéren erre a kérdésre nem így szoktak felelni. Az elvárt válaszok között szerepel párolt zöldség, a natúr csirkemell, meg valamilyen öntet nélküli saláta, plusz egy nagy sóhaj, hogy kivagyok a sok íztelen kajától és gyakorlatilag ölni tudnék egy forró, szaftos hamburgerért. A tekintetek felettébb üvegessé változnak, amikor kiderül, hogy süteményt is eszek. A három másodperces csendet szinte vágni lehet. Ezután részletesen, nagy monológban kifejtem, nekem mi vált be stb.
Aktuális kérdező anyuka 1.0 türelmesen, biccentve végighallgat, majd közli, hogy ő ehhez túl fáradt, nincs egy szabad perce, és amúgy is lemegy minden, ha elmegy a gyerek az oviba. Aktuális anyuka 2.0 ennél egy fokkal tovább jut. Általában fellelkesedik, köszöni a tippeket, és mondja, hogy kipróbálja, hátha neki is sikerül megszabadulni a derék körüli úszógumitól. Legközelebb, amikor véletlen találkozunk, természetesen valami cukros péksütemény lóg a kezében. Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy ennyire nem akarnak lefogyni, vagy már ahhoz sincsen önbizalmuk, hogy belemerjenek egy életmódváltásba vágni? Olyan nincsen, hogy nincsen rá időm. Mindig lehet csípni tíz-húsz percet a napból! Ezekre a lopott negyedórákra nagyon-nagy szükség van, ha valaki azt szeretné, kevesebbet mutasson a mérleg.
Nah, visszatérve a desszertre. A múltkor a csúszda mellett pont a liszt-és tejmentes, fehér cukor nélküli csokiszuflé volt a csodálkozás tárgya. Pedig nem kell tőle félni, rettegni meg pláne. A titok a jól felvert fehérjében lakozik.
Diétás csokiszuflé (recept két darab nyolc centis formához)
- két darab közepes tojás
- nyolc deka étcsoki (legalább 70 százalékos)
- egy evőkanál nyírfacukor
- öt deka kókuszzsír
- egy csipet só
A sütőt előmelegítem kétszáz fokra légkeveréses fokozatra. A tojásfehérjéket széjjelválasztom a sárgájától, majd jó hét percig maximális fokozaton egy csipet só társaságában kemény habbá verem. Akkor jó, ha megfordítom és a hab az edény falán marad. Közben az étcsokit gőz fölött felolvasztom. Sűrűn kevergetem, nehogy odaégjen az alja. Ha ezzel megvagyok, a tojássárgákat összekeverem a nyírfacukorral. A csokit beleöntöm a tojásos masszába. Majd jöhet a hab is, amit két részletben óvatosan keverek bele, nehogy kimenjen belőle a levegő. A csokis tésztát ezután a kókuszzsírral kikent formákba töltöm és beteszem a sütőbe negyed órára.
Két jó tanács: sütés közben a tűzhely ajtaját ne nyissátok ki, mert a szuflé érzékeny jószág, és a hidegtől összeeshet. Akkor van készen, amikor a teteje el kezd berepedezni. Ne tűzforrón, de melegen tálaljátok, hogy a belseje még kellemesen folyós maradjon.
A végeredmény a legnehezebb nap végén is igazi ízorgazmus. Ha csak pár percre is, de úgy éreztem magam, mint Aliz, csak nem Csoda-hanem Csokiországban.
Epilógus:
A férjem a diétás csokiszufléról nem Alizra, hanem József Attilára asszociált. A kanapén ülve félvállról megjegyezte:
"Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről."
