reblog

A szabadságunk utolsó napján palacsintát kívántam. Tudjátok, azt az amerikai fajtát, amelyiknek lágyan vastag a tésztája és szinte szétolvad a nyelveden. Lehetőleg lekvár, vagy valamilyen csöpögős szirup helyett rengeteg gyümölccsel. Nem számított, hogy még félig romokban állt a lakás, mert a balatoni nyaralásból előző nap érkeztünk haza. Még csak az extrán romlandó cuccokat dobáltam be a hűtőbe és a szennyes göncök meg a frissen mosott ruhák púpos halmokban várták, hogy a helyükre kerüljenek. De várhatták! Mert nekem adjuramderögtön palacsintát kellett sütnöm! Gondoltam legyen belőle banánpalacsinta, de amikor megláttam a két nektarint a polcon módosítottam az elképzelésen. Így lett az egészből egy kellemes édes banános- barackos gyümölcspalacsinta, amibe mellesleg semmilyen cukor nem kellett! Az igazat megvallva, elég keményen leizzadtam, mire összeállt a tészta, de a végeredmény annyira isteni lett, hogy a férjem még melegen meg akarta enni az összeset!

Banános-nektarinos palacsinta (kb. 20 darabhoz)

öt darab banán

két darab nektarin

négy evőkanál kókuszliszt vagy rizsliszt (akik nem paleóznak és nem gluténérzékenyek használhatnak sima lisztet is)

két darab tojás

a sütéshez kókuszzsír

                          a díszítéshez mentalevél                         

Négy banánt, egyfél nektarint és a két tojást összeturmixolom, majd beleteszem a lisztet és egy pár percet hagyom állni. A jó sok, értsd kb 100 grammnyi kókuszzsírt felmelegítek, majd egy-max két evőkanálnyi a folyékony, de meg mégse állagú tésztából kisütök benne. Kb. oldalanként négy-négy percet sütöm a palacsintákat, majd kiteszem őket hűlni. A maradék barackkal, a banánnal és a mentalevelekkel megdizájnolom a szeleteket. És minimum hármat megmentek belőlük, mert a család garantáltan felfalja egy perc alatt az

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mikor kint tombol a kánikula, akkor nincsen lelki erőm begyújtani a sütőt vagy a tűzhelyt. Az ok eléggé prózai: nincsen légkondink, és az esti alapos szellőztetéssel sem mindig sikerül 25 fok alá vinni a lakásban a hőmérsékletet. Meg amúgy is délben, mikor kint ötven fok van, akkor leginkább egy hűsítő levesre vágyom. Ilyenkor  hideg uborkakrémlevest főzök. Jó ez elég nagy túlzás, mert gyakorlatilag nem kell a tűzhelyt sem begyújtani csak egy botmixer (vagy turmix) kell hozzá.  Elsőre talán bizarrnak tűnhet, de szerintem épp itt az ideje túllépni azon, hogy az uborka csak salátának való. Főleg hogy szezonja van.

Hideg uborkakrémleves

Hozzávalók: két főre

5-6 darab uborka

2-3 darab kovászos uborka

2 deci kovászos uborkalé

négy deci kesukefír ( ha valaki nem vegán, nem paleós és nem tejérzékeny lehet sima kaukázusi kefír)

ízlés szerint fokhagyma

ízlés szerint só

ízlés szerint bors

levésbetétnek tökéletes: alma, szőlő esetleg egy marék magkeverék

Az uborkát leszereljük vagy nagyon vékonyra karikázzuk. Egy marékkal a kezünkbe veszünk, és a levét jól kinyomkodjuk. A kovászos ubit is felkarikázzuk, majd mindenféle uborkát a turmixba vagy magas falú tálba dobálunk. Ráöntjük az uborkalevet és a kefírt. Összeturmixoljuk az egészet vagy botmixerrel pépesítjük. A végén megtuningoljuk némi zúzott fokhagymával, egy kis sóval, borssal. Almaszeletekkel, szőlőval és ha van otthon, vagy beszereztünk egy adagot a nyaraláshoz, akkor némi magkeverékkel tálaljuk és utána ha olyan mákosak vagyunk, hogy épp vízparton és szabin vagyunk, akkor csobbanjunk egyet a Balatonban!

A férjemnek nemrég volt a szülinapja, ezért tartottunk egy mini grillpartit. Mivel a munkával borzasztóan el voltam csúszva, ezért megkértem, hogy szülinap ide vagy oda segítenie kell. Bevállalta a húsokat, én meg a zöldségeket és a gyümölcsöket. Azzal legalább kevesebbet kell bajlódni és mellette még fél szemmel a gyerekre is tudok figyelni! Egy egyszerű, 10 perces tárkonyos paradicsomsalátát dobtam össze, amely kicsit édes, de meg mégsem. Kicsit savanykás, de meg mégsem. És mellesleg klasszul kiemelte a házi titkos pácban érlelt csirkét, meg  a kolbászt! De amíg eljutottunk idáig már majdnem ránk esteledett!

Először kiderült, nem volt itthon gyufa. Jó, akkor jött a B-terv, az öngyújtó. Azzal nem ment, majd utána a férfiak elugrottak kocsival gyufáért! Hiába kiabáltunk a barátnőmmel, hogy kérjenek már egyet a szomszédtól vagy menjenek el a közeli kisboltba, nem számított. Negyvenöt perc (!) múlva sikerült visszaérniük. Igaz, vettek vagy egy nagy csomagot! Remek. Egy probléma megoldva. Jessz. Jött a következő, nem akart begyulladni. Körbeállták, megint magyaráztak, de a grill valamiért nem izzott. Én már az összes kölesgolyót megettem kínomban. A gyerekek pedig egyre nyűgösebben sündörögtek a férfiak körül. Ez volt az a pont, amikor odaszóltam a férjemnek, legalább pár kolbászt  süssön meg bent a tűzhelyen, hogy egy falatot tudjunk enni. Szerintem már neki is jojózott a szeme az éhségtől, ezért csodák csodájára módosított a koncepcióján. Mire elkészült a kolbász, persze a grill is izzott, vagyis inkább csak füstölgött. Rápakoltak néhány szelet húst, de csak nem akart átsülni, így végén természeten a csirke is serpenyőben kötött ki.

Sajnos, a húst nem sikerült lefotóznom, mert a férfias kínlódás ellenére annyira szaftos, omlós és pikáns lett, hogy mire észbe kaptam, már egy darab sem maradt a tányéron. Még szerencse, hogy a paradicsomsalátát legalább tálalás előtt egy pillanat alatt le tudtam kapni.

Tárkonyos paradicsomsaláta (4 főre)

hat darab kemény paradicsom

két fej lilahagyma

három evőkanál szőlőmagolaj

egy csokor metélőhagyma

egy kisebb csokor tárkonylevél

ízlés szerint só

ízlés szerint bors

A paradicsomot és a lilahagymát kockára vágjuk. Majd egy rutinos vagy kevésbé rutinos mozdulattal egy nagy tálba tesszük. Jó alaposan megsózzuk, hogy kellemesen kiemelje a zöldségek ízét. Ezután összevágjuk a tárkonylevelet, a metélőhagymát is, majd a paradicsom tetejére dobjuk. Rálöttyintünk némi szőlőmagolajat. Ismét sózunk, majd borsozunk is egy kicsit. Hagyjuk egy fél órát állni, hogy kicsit összeérjenek az ízek! Tökéletes választás bármilyen grillhúshoz!

Kérlek, lájkoljátok a Facebook-oldalunkat, hogy átléphessük a bűvös ötszázast!

A férjemnek a héten szülinapja volt. Megbeszéltük, nem lesz semmi extra. Kis családként diszkréten ünneplünk, mert hosszú és húzós, dolgos napom lesz. Reggel azért csak összedobtam egy kis lágy tojást, hogy meglegyen a minimál szülinapi fíling, de aztán mindenki ment a maga dolgára. Este hét körül épp a legnagyobb munka és a gyereketetés közben, aztán megszólalt: vacsoravendégeink lesznek fél kilencre. Azt hittem, hirtelen leszédülök a székről. A gépet két perce raktam el, a fiam épp azon hisztizett, hogy mégse akar paradicsomot enni, a lakásban kupi, és kosz volt, a mosatlan pedig szinte kicsorgott a mosogatóból. Hazudnék, ha azt mondanám, nem szeretem az ilyen jellegű adrenalinfröccsöket, de azért másfél óra alatt elrendezni a gyereket, nagyjából elfogadhatóra összedobni a káoszt és még minimum két fogásos nevezzük vacsorának is gyártani finoman szólva is majdnem lehetetlen küldetés.

Egy gyors taktikai megbeszélés után, outsourcingoltam a feladatokat, és belevágtam a hipergyors főzésbe. Mivel bespájzoltam az akciós padlizsánból, és cukkiniből, ezért ratatouille-t készítettem. A múltkorihoz képest kicsit másképp fűszereztem, plusz hogy a férfiaknak se legyen kifogása az esti zöldségek ellen, rákarikáztam egy kis házikolbászt. A desszertet is okosban oldottam meg: előkaptam a fagyasztóból a meggyet, a spájzból a banánt, és az utolsó dugi vaníliával együtt tápiókapudingot rittyentettem belőle. (recept hamarosan) Kábé fél óra alatt végeztem mindennel, így még arra is maradt időm, hogy a kajákat lefotózzam, plusz a pulóveremet, a random paradicsomfoltokkal lecseréljem.

Ratatuille 2.0

két közepes darab padlizsán

egy közepes darab cukkini

hat-hét darab koktélparadicsom

egy kápia paprika

egy kis darab kolbász vagy baconszalonna (enélkül is finom, de ez a férfias változat)

egy fej vöröshagyma

egy gerezd fokhagyma

két evőkanál sűrített paradicsom

két kávéskanál rozmaring

egy kávéskanál borsikafű

ízlés szerint só

fél deci olvasztott kókuszzsír ( nem paleósoknak olívaolaj)

A cukkinit és padlizsánokat felkarikázzunk és egy közepes tepsibe tesszük. Gondosan elrendezgetjük, majd rádobáljuk a felkockázott hagymát. Ezután olyan úrias, slendrián módon meghintjük egy kávéskanál rozmaringgal és némi sóval az egészet. Így az alsó rétegekben a zöldségeknek lesz egy kis íze. Ezután rápakoljuk a kolbászkákat vagy a bacont, attól függően, mi van otthon. Félbevágjuk a koktélparadicsomokat, felszeleteljük a paprikát és a lyukakba tesszük. Ismét sózunk, aztán megint jöhet a rozmaring és még rászórunk egy kávéskanál borsikafüvet és a felaprított fokhagymagerezdet. Végül szépen meglocsoljuk sűrített paradicsommal és egy kis olvasztott kókuszzsírral. A zsiradék azért a tetejére kerül, hogy a zöldségek ne ázzanak el. Aztán előmelegített a ratatuille-t 180 fokon húsz-huszonöt perc alatt puhára sütjük. Egy pohár fehér száraz borral kiváló nyárváró partikaja.

Epilógus: Ezt nem lehetett kihagyni! Ráadásul a vendégek pontosan így gondolták!

Azt hittem csak a gyes olyan, hogy úgy érzem, soha semmire nincsen időm. Hát tévedtem a gyed-gyes mellett dolgozni, még ha csak részmunkaidőben is, toronymagasan überel mindent! Amikor befejezem a munkát, hirtelen azt sem tudjak minek álljak neki: a fiammal játszak, a férjemmel beszélgessek, vagy netán mossak, mert a szennyesből már majdnem kifolyik az összes ruha, esetleg összeszedjem a duplomaradványokat a nappaliban, vagy gyorsan főzzek valamit másnap ebédre, vagy blogposztot írjak?!

Ha nyolc kezem meg három időnyerő szerkentyűm lenne, akkor sem tudnék mindennel végezni. Szóval marad a rangsorolás, a szelektálás és a kidelegálás. A férjem persze nem rajong a háztartási outsourcingnak, de hát nem élhet agglegény módjára egy olyan helyen, ahol egy két éves a konnektortól a késig mindent játéknak néz. Én nekem meg lejjebb kell adni az igényekből, hogy a lakásunk a hétből hat és fél nap nem olyan, hogy bármikor be lehetne tenni valamelyik lakber újságba.

A mostani recept is egy ilyen sűrű nap végén született. Este a férjem, amíg altatott, az összes szeleteléssel, pucolással együtt tíz perc alatt összeállítottam a következő napi ebédet: pestós csirkecombot francia lecsóval. Én ellettem volna csak a zöldségeken, de a fiúk most borzasztó húsos korszakukat élik, szóval maradt a kompromisszum. Próbáljátok ki! Tényleg fenomenális, mert a csirke nem szárad ki! Jah, és a csirke ötletét még az egyik szakács barátunk, Tibi adta, hogy egyszer majd csináljam meg, ha  nincsen kedvem a kajával vacakolni.

Pestós csirkecomb francia lecsóval

egy fél üveg bármilyen pesto (lehet paleo, házi, bolti, piros vagy zöld – teljesen mindegy)

fél kiló csirkecomb (mindegy, hogy filézve vagy sem)

egy darab közepes padlizsán

egy darab cukkini

két fej főzőhagyma (lehet sima vöröshagyma vagy lilahagyma is)

6-7 szem koktélparadicsom

egy kávéskanál rozmaring

egy kávéskanál borsikafű

ízlés szerint só

a tepsi kikenéséhez kókuszzsír

A csirkecombokat megmossuk és besózzuk. Felkarikázzuk a cukkinit, a padlizsánt. A kókuszzsírral kikent tepsibe tesszük őket. Rádobjuk a felkarikázott hagymákat is. Meghintjük a zöldségeket olyan gondolomformán rozmaringgal és borsikafűvel, majd rápakoljuk a csirkecombokat. Egy kis kanál segítségével jó vastagon bekenjük a húst a pestóval, hogy ne száradjanak ki. Ízlésesen rárendezgetjük a félbevágott koktélparadicsomokat. Meglocsoljuk egy kis olvasztott kókuszzsírral és ezzel a borzasztó nagy lendülettel betesszük az egészet a száznyolcvan fokra előmelegített sütőbe egy fél órára. Közben kiteregethetünk, felmoshatunk, vagy csak szusszanhatunk egyet. Akkor van készen a csirke, ha a pesto a tetejére rásült. Másnap még finomabb.

Kérlek, lájkoljátok a Facebook-oldalunkat, hogy májusban átléphessük a bűvös ötszázast!