Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Almás-fokhagymás lapocka egybensütve

főétel paleo tejmentes gluténmentes

Az úgy volt, hogy a múltkor a boltban szép volt a lapocka, a csirke meg finoman szólva is satnya. Olyan fehér volt a hús, mintha belemártották volna a fehér festékbe. Én meg láttam már rendes csirkét. Az sárga. Legalábbis a tisztességes fajta, amelyik kapirgált az udvarban, meg evett zöldet, meg kukoricát. Igaz, a melle nem olyan nagy, de az íze… Nah, mivel a bolti csirke nem nyerte el a tetszésemet, inkább vettem lapockát. Jó nagy darabot, hogy lehetőleg másnapra is jusson belőle. Elkértem anyu tuti receptjét, és pikk-pakk összeállítottam a két napi ebéd gerincét. (Jah és bocs, előre is képért, a hús másik felét lefosztották a srácok, mire eszembe jutott, hogy még nem is fényképeztem le.)

Almás extra fokhagymás lapocka egybensütve

  • egy kiló lapocka (egyben)
  • hat-hét gerezd fokhagyma (egészben)
  • három-négy gerezd fokhagyma (zúzva)
  • két darab nagyobb alma
  • egy teáskanál őrölt koriander
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors
  • egy kis olívaolaj a sütéshez
  • ízlés szerint balzsamecet

A húst alaposan lemossuk egy kis balzsamecettel, hogy lejöjjön róla a trutyi. Utána pedig alaposan bedörzsöljük az összezúzott fokhagyma, zúzott koriander, só,bors és olívaolaj keverékével. Ezután néhány helyen centis réseket vágunk, amibe becsúsztatjuk az egészben hagyott fokhagymákat. Végül most jön a varázspálca, akarom mondani zacskó. Mert, hogy az egész lelke a sütőzacsi, mert tökéletesen megpuhul benne a hús egészben is, anélkül, hogy a belseje kiszáradna. Beletesszük a zacsiba a lapockát, meg a cikkekre vágott almát. Végül 180 fokon nagyjából két-két és fél óra alatt vajpuhára sütjük. Végül egy kis növényi tejszínnel, paradicsommal megdizájnolhatjuk, de nem fontos, úgyis pillanatok alatt elfogy.

U.i.:

Boldog szülinapot anyu!!!

Tovább

Omlós karaj egyszerűen

Tíz perc összedobni, utána a sütő elvégzi a dolgát!

Előre hoztuk az anyák napját! Meg sem tudom mondani, mikor főztem utoljára anyuval. Valahogy a gyerekezés meg a sziszifuszi mosás-vasalás-takarítás satöbbi mellett sosincsen arra idő, hogy együtt alkossunk valamit. Most tök spontán sikerült! Egy kiló karajból meg egy csomag illatos arany laskából olyan ebéd kerekedett, hogy a tűzhely alatt alvó vizsla még a tányérat is kinyalta volna! Márha engedtük volna!

Hozzávalók (6 személyre)

  • egy kiló karaj
  • nyolc gerezd fokhagyma
  • két és fél deci rizstejszín (ha nem vagytok tejérzékenyek tejföl)
  • fél kiló aranylaska
  • két deci száraz fehér bor
  • ízlés szerint só
  • a díszítéshez egy levél újhagyma

A karajt megmossuk, gusztusos szeletekre vágjuk, alaposan megsózzuk, majd a kivajazott/olajozott tepsibe egymás mellé helyezzük. Egy külön kis pekedliben (kisebb tál) kikeverjük a rizstejszínt öt gerezd áttört fokhagymával. Ezután egy kanállal egyenletesen szétoszlatjuk a húsokon.

A laskát egy szűrőben óvatosan megmossuk. Nagyon vigyázzatok, mert könnyen törik! Aztán szétterítjük a hússzeleteken. Végül áttörjük a maradék fokhagymával plusz meglöttyintsük az egészet egy kis borral, mert azt minden és mindenki szereti. (Mi is- főleg a somlói juhfarkot, de ez egy másik poszt) A karajt a sütőben sokáig úgy hetven percig sütjük 180 fokon! Szóval ez ne negyed 12-kor jusson eszetekbe, mert délre nem lesz készen. A végül tálalás előtt egy kis újhagymával megszórjuk!

Tovább

Szaftos tepsis csirke pofonegyszerűen

paleo gluténmentes tejmentes főétel csirkeNem mindegyik nap van arra idő, hogy nyolcfogásos ebédet főzzön az ember lánya /fia ( Nem rekesztjük ki a háziurakat sem.)Jó, valljuk be, néha kedvünk sincsen egy fél délelőttöt a tűzhely mellett tölteni. Ilyenkor "csak" tepsis csirke az ebéd, mert csak fűszerezni kell, a sütő meg elvégzi a munkát. Ez a sima szaftos-paradicsomos változat nettó tíz perc munka. A végeredmény kellemesen édes-sós-savanykás, és olyan omlós, hogy szinte elolvad a szájban. Ennyi, és semmi több. Nincs túlragozva.

Szaftos-omlós fokhagymás-paradicsomos tepsis csirke (négy főre)

  • egy kiló csirkecomb
  • 500 g paradicsompüré
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 5 levél bazsalikom
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors
  • a sütéshez kókuszzsír( olívaolajjal is jó)
  • egy evőkanál balzsamecet

A csirkecombokat megmossuk, és bedörzsöljük a balzsamecettel, így könnyebben lejön róla a "húsdzsúva" plusz lesz egy kis savanykás beütése a húsnak. Egyenként megsózzuk, megborsozzuk a combokat, és alaposan bedörszöljük a fokhagymával.Ezután egy serpenyőben a zsiradékon három perc alatt mindegyik oldalára kérget sütünk. Fontos, hogy a húsokat ne halmozzuk egymásra, inkább több részletben süssük. Ezután a csirkéket egy tepsibe tesszük, majd ráöntjük a serpenyőben maradt zsiradékot. Rácsurgatjuk a paradicsomot. Szósza válogatja, ha túl savanykásnak érezzük, akkor keverjünk bele egy evőkanál cukrot/xilitet/eritritet és rászórjuk az apróra tépkedett a bazsalikomot. A sütőben 180 fokon légkeveréses fokozaton nagyjából negyven perc alatt vajpuhára sütjük. Akkor van készen, ha már szinte el kezd leválni a hús a csontról.

Tovább

Így eszi meg a gyerek zöldséget

Eddig azt hittem, csak szoktatás kérdése, hogy egy gyerek eszik-e zöldséget. Most revidálom az álláspontom. A másfél éves kisfiam egyik napról a másikra úgy döntött nem kér főzeléket. Úgy ámblokk. Még hússal sem. Még a nagy kedvenc sütőtököt sem. Borzasztó érzés, hogy a vidáman, mosolyogva készített ebédjéből minden második falat a terítőn, az etetőszéken, a falon vagy éppen egy-egy már-már precíz csavarás után az én hajamon végzi egy maratoni sírás-hiszti társaságában.

főétel gluténmentes tejmentes marhaLehet, én vagyok gyenge. Lehet, úgy kéne tartanom, mint a „Mélton” kutyáit. Ahogyan a nagypapám szokta mondani. A sztori a következő: Mélton a szülőfalumban volt grófné. Ahogy lenni szokott, volt neki két istentelenül elkényeztetett kutyája, akik megválogatták, éppen mit óhajtanak elfogyasztani. Mélton, akinél amúgy faluban nem volt nagyobb spúr, ezt megelégelte. Lépni akart a kényes ügyben. Mire az egyik alkalmazottja, talán a lovász vagy valaki hasonló, felajánlotta: megoldja a problémát. A kutyák két napig csak az üres tálukkal néztek farkasszemet. Megérte! Harmadik nap bármit megettek, amit eléjük tettek.

Szóval visszatérve a témára: muszáj volt valamit lépnem, mert úgy gondoltam, a kis fejlődő szervezetének nemcsak nonstop kolbászra és zsíros kenyérre van szüksége. A férjemmel egy kevésbé drasztikus megoldás mellett döntöttünk. Bevetettük a bolognai spagettit, - az igazi zöldséges verziót, mert hát a statisztikák szerint ez a magyar gyerekek egyik kedvence a pizza és a rántott hús mellett. És a számok most nem hazudtak.

főétel gluténmentes tejmentes marha
A bolognai répával és zellerrel az igazi.

Zöldséges bolognai ragu (recept négy főre)

  • fél kiló darált marhahús
  • 250 gramm passzírozott olasz paradicsom
  • egy közepes fej vöröshagyma
  • három-négy darab sárgarépa
  • egy kisebb zeller
  • két teáskanál nyírfacukor
  • két teáskanál só
  • ízlés szerint bors
  • egy késhegynyi szerecsendió
  • (két deci vörösbor- a gyerek változatban elhagyható)
  • egy deci almalé (frissen préselt)
  • a sütéshez kókuszzsír ( vagy olívaolaj)

A kókuszzsíron (vagy olívaolajon ki, mivel főz)megfuttatom a karikára vágott vöröshagymát. Rádobom a húst, majd beleszórom a hosszúkásra vágott sárgarépát és zellert. Fél deci vizet belecsurgatok az edénybe, nehogy odaégjen az alja. Pár percet rotyogtatom, majd belelöttyintem a passzírozott olasz paradicsomot. Tíz percig főzöm, majd beleöntöm a bort (ha felnőttesre veszem a figurát) és az titkos összetevőnek számító almalevet. Amikor a hús kezd puhulni és a ragu leve is elfőtt (nagyjából fél óra), akkor fűszerezem sóval, borssal, nyírfacukorral és némi szerecsendióval. És kész. Én most gluténmentes pennével tálaltam, mert nem volt a spájzban spagetti.

A tervünk, hogyan is mondjam, bejött: a fiam gyönyörűen evett, sőt még a répát sem piszkálta ki.

Tovább
123
»
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com