reblog

Még maradt pár paradicsom a hűtő aljában. Teljesen elfelejtkeztem róluk egészen addig a pillanatig, amíg a férjem nem mondta, hogy a barátjáék délután csak úgy beugranak hozzánk.

- Nincsen itthon semmi!- vágtam rá csípőből, meg rossz kedvből.

- Liszt biztos van - vetette oda slendrián a férjem.

Nem szóltam semmit. Tudtam, igaza van. Szeretem a spontán vendégségeket, de hát azért jó falusi lányként, azért szeretem megkínálni őket valamivel. Kávéval, sütivel vagy valami sós ropogóssal. Tök mindegy. A gesztus a lényeg.

Ittam egy kávét, fejben elővettem a kedvenc pitetészta receptemet, amihez nem kell felmásznom a robotgépemért, és megnéztem mi maradt a hűtőben. Mentes sajt, pár szelet prosciutto és néhány paradicsom. Ennyi pont elég volt a tölteléknek!

Mentes pizzagalette:

Hozzávalók:

A tésztához:

• 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
• 12 dkg növényi margarin (lehet sima vaj is, ha nem vagytok érzékenyek)
• 2 deci zabtejszín ( lehet sima főzőtejszín is, ha nem vagytok érzékenyek)
• egy tojás
• egy evőkanál só

A töltelékhez:

• egy fej vöröshagyma
• hat darab paradicsom
• 100 gramm prosciutto
• 50 gramm növényi „sajt” ( lehet sima mozzarella is, ha nem vagytok érzékenyek)
• ízlés szerint só
• egy marék friss bazsalikom

A tönkölyliszthez hozzáadjátok az apró kockára vágott hideg margarint, majd megsózzátok és belecsurgatjátok a zabtejszínt. El kezditek gyúrni! (Ha nem akar összeállni a tészta, értsd lisztes nagyon a tál, hiába gyúrtátok bele a tejszínt, akkor csurgassatok hozzá vizet!) Addig dolgozzatok a masszával, amíg egy gombócot nem formáltok belőle. Csomagoljátok folpackba, majd tegyétek fél órára a hűtőbe.

Ezután következhet a töltelék! Szépen vágjátok össze a vöröshagymát és futtassátok meg egy gondolatnyi olívaolajon. Dobjátok rá a cikkelyekre vágott paradicsomot, sózzátok meg, és hagyjátok tíz percet rotyogni. Ezalatt vágjátok össze a sonkát, a sajtot. Ha majdnem kész, keverjétek bele a sonkát és a sajt felét. Csukjátok le a gázt, és tegyétek félre.

A pitét lisztezett deszkán köbö fél centi vastagságúra nyújtsátok, aztán a közepére halmozzatok egy adagot a töltelékből. A szélére az istenért se tegyetek, mert akkor nem tudjátok visszahajtani! Ezután a tészta széleit hajtsátok középre nagyjából öt centinként. A szélét kenjétek le egy tojással és a tetejére tegyetek valamilyen formában sajtot.

Előmelegített sütőben nagyjából húsz-huszonöt perc alatt megsül. Friss bazsalikommal tálaljátok! Melegen a legfinomabb!

-Várj egy percet! - szólt dédi az éppen meccset nézni akaró papának, majd elvette a telefont a fülétől „Most vágnak borjút a faluban! Siessél! A papa pedig azzal a lendülettel ugrott is ki a fotelből, ahogy éppen belesüppedt volna a párnák közé!

-Lányom, kell nektek is?- kérdezte a dédi.

Hogyne kellett volna! Zsenge borjúhúshoz nem is tudom, mikor jutottam hozzá. Pláne olyanhoz, amelyik előző este még kint legelészett a határban.Fél óra múlva papa meghozta nagy sietve a borjúhúst biciklin. Combot kapott. Gyönyörűt, vékony hártyásat.

A férjem meg is mondta, vegyem le a szememet a húsról, mert ezt ő fogja elkészíteni. Itthon, Fehérváron napokig azon gondolkodott hogy mit fog főzni belőle. Borjú bécsit, pörköltet vagy valami ragut?! De valahogy nem jutott dűlőre. Gondoltam, kap még egy kis noszogatási időt, aztán kezembe veszem az irányítást.

Aztán jött a meglepetés. Egyik nap elmentem délelőtt dolgozni, és mi várt otthon ebédre? Hát a frissen sült borjú vöröslencsével. Mi tagadás jól esett, a meleg ebéd. És még fizettem is volna érte.

Provance-i borjúragu vöröslencse masalával

Hozzávalók 4 személyre:

A raguhoz:

• egy kiló borjúcomb
• fél szál póréhagyma
• egy csokor mogyoróhagyma
• két szál sárgarépa
• 15 dkg növényi margarin (ha nem vagytok tejérzékenyek vaj)
• egy teáskanál kakukkfű (lehetőleg friss)
• egy teáskanál zsálya
• egy teáskanál levendula (opcionális)
• ízlés szerint só
• ízlés szerint bors

A díszítéshez:

• egy marék ribizli
• egy marék hagymaszár

Vöröslencse masala

• egy zacskó vöröslencse
• egy teáskanál garam masala fűszerkeverék
• két evőkanál szezámmag

Először alaposan mossátok meg a borjúhúst. Ha szükséges, akkor hártyázzátok le, majd jöhet a kockázás. Ha ezzel készen vagytok, akkor a vajon futassátok meg a kockázott hagymákat, meg a karikára vágott sárgarépát. Hagyjátok kicsit pirulni. Dobjátok rá a borjút. Néhány perc pirítás után, öntsétek fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Szórjátok rá a kakukkfüvet, a zsályát és ha van otthon egy teáskanál levendulát. (Ha friss fűszerekkel készítitek, akkor ne aprogassátok bele, hanem csak kössétek csokorba és úgy főzzétek bele.) Végül ízlésetek szerint sózzátok, borsozzátok!

Indul a rotyogtatás!

Kapjátok elő  a megfelelő nagyságú fedőt, és jöhet a jó öreg rotyogtatás vagy két órán keresztül. Közben csinálhattok bármi mást. Például vasalhattok meg ilyenek, de időnként érdemes ránézni, megkeverni, nehogy odaégjen az alja. Akkor kész, ha a hús szétomlik a szájban annyira omlós.

Az utolsó fél órában...

Amikor már majdnem puha húst, tegyétek fel a vöröslencsét egy fazékban főni annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. És alacsony hőfokon főzzétek kábé tíz-tizenöt perc alatt puhára. Végül keverjétek bele a garam masalát és a szezámmagot (Bármelyik hiperben beszerezhető, nem kell azért egy Ázsia-boltba elzarándokolni.)

Ha minden készen van, akkor laza, bisztró stílusban tegyetek egymás mellé mindent a tányérra. Szórjatok rá egy kis zöldet meg valami piros savanyú gyümölcsöt, például ribizlit. Az ízek higgyétek el, magukért fognak beszélni!

A japánok szerintem az ázsiai gasztronómia skandinávjai: mérnöki pontossággal megszerkesztett tekercsek, rengeteg hal, rák, egyéb tengeri élőlény és precíz ízek jellemzik. A receptek nagy hangsúlyt fektetnek az alapanyag ízére, amít a fűszerekkel csak diszkréten, és főleg tisztelettel emelnek ki.

Konyhai rutin ide vagy oda, egyelőre egy nigirinek vagy makinak nem mernék nekiállni. Ez egy külön szakma. Addig maradok házi bisztrós változatnál: hasonló alapanyagokból tálat készítek. Jah, és épp csak egy serpenyőre meg egy éles( tényleg az legyen) késre van szükség. Meg tizenöt perc.

Még valami. A rizshez és a zöldségekhez tofut készítettem. Itt szólok, jó minőségű tofu nem olyan mint, az áztatott mosogató szivacs, hanem egy krémes tömb, amely szinte szétolvad a szájban.

Tofus szusitál

Hozzávalók két személyre:

A tofuhoz:

• egy zacskó tofu

• szójaszósz

• ízlés két evőkanál feketeszezám

• egy pici mogyoróolaj

A rizshez:

• egy répa

• egy kígyóuborka

• egy evőkanál rizsecet

• egy teáskanál eritrit (xilit, cukor, ahogy tetszik)

• egy zacskó szusirizs

A tofut kockázzátok fel, majd dobjátok rá álá natúr a mogyoróolajra. Picit pirítsátok, majd szórjátok rá a szezámmagot. Pár perc után locsoljátok meg szójaszósszal és tegyétek félre.

A szusirizst főzzétek ki. Rakjátok rá egy kanál bármilyen édesítőt meg egy kis rizsecetet, hogy enyhén savanykás legyen. Egy leheletnyi só sem árt, de nem fontos. Hagyjátok pár percet pihenni, hogy szépen összeálljon. Addig a kígyóuborkából függőlegesen vágjatok vékony szeleteket. A répát vághatjátok paraszt Julienne-re, de nyugodtan karikázhatjátok is.

A rizsből formázzatok kis gömböket, majd tapasszátok az oldalára az uborkaszeleteket. Díszítsétek meg a répával. És végül locsoljátok meg a szójaszósszal. És máris kész a hűsítő ebéd vagy vacsora vagy bármi.

Dübörög a cukkiniszezon! Persze, örülünk Vincent, hogyne örülnénk a friss, olcsó és magyar idényzöldségnek! Így ettünk már cukkinit levesként, grillezve, sütve, töltve, chipszként, no meg tésztaszószba komponálva… A család egyre kevésbé lelkesedik, de én nem adom fel egykönnyen. A végére hagytam a bundázást, mert a gyerekek gyakorlatilag bármit megesznek, ami kívülről a rántott húsra emlékezteti őket.

A cukkinihez egyszerű, ámde pokolian ropogós tempurabundát készítettem zablisztből, jeges vízből és tojásból. A férjemnek, mivel szereti tunkolni a sült zöldségeket, összedobtam egy kis fokhagymás mogyorókrémes mártogatóst is. Nagy sikere volt. Nekem csak két szeletet hagytak majdnemhogy mutatóban. Nem baj, legközelebb többet csinálok!

Cukkinitempura

Hozzávalók négy személyre:

• egy nagyobb cukkini
• két deci zabliszt
• egy teáskanál tönkölyliszt
• két deci jeges víz ( ettől lesz extra roppanós a bunda)
• egy tojás
• ízlés szerint só
• bő kókuszzsír

A mártogatóshoz:

• fél deci zabtejszín
• egy nagy teáskanál mogyorókrém ( én édesítőszereset használtam)
• egy gerezd fokhagyma
• ízlés szerint szójaszósz

A jégkockatartóba tegyetek vizet, majd egy bő fél órára tegyétek be a fagyasztóba. A cukkinit is rakjátok be ezzel a lendülettel a hűtőbe, mert a hideg zöldséget sokkal könnyebb panírozni. Aztán forrósítsátok fel a kókuszzsírt, és ha már elég meleg, akkor nekiállhattok a bundázásnak. A legegyszerűbb bal oldalra tenni a deszkát, a lisztező tálat, a bundázó tálat és jobbra a serpenyőt, így minden kézre áll, és nem csöpögtetitek össze a konyhapultot.

Először a bundához keverjétek össze a liszteket, a tojást és a hideg vizet! Akkor jó, ha ragacsos, és épp hogy folyik. Ha kicsit laza a keverék, nyugodtan tegyetek még bele lisztet. Ezután a felkarikázott cukkinit sózzátok meg, forgassátok meg a lisztben, majd a zabos keverékben és rögtön tegyétek bele a forró olajba! Mindkét oldalát süssétek nagyjából négy percig! Ha nem vagytok biztosak a dolgotokban, nyugodtan bökjétek bele a villát! Ha a külseje kemény, a belseje pedig puha, akkor van kész.

Amíg a cukkinik sülnek, addig keverjétek ki a mártogatóst! Semmi extra! Csak egy csészében dolgozzátok csomómentesre a zabtejszínt a mogyorókrémmel és a zúzott fokhagymával. Pici szójaszósszal is megküldhetitek. És kész!

Te is szereted a csirkét, ugye!? Nem vagy vele egyedül. És miben rejlik a sikere? A semleges ízében?! Hogy olyan mint egy gasztonómiai fehér vászon, amely édesen, sósan, savanyúan és csípősen is pazar?! Hogy könnyen be lehet szerezni, mert a combjából vagy a melléből még a legutolsó sarki kisboltban is van?! Hogy főzve, sütve, grillezve is hamar elkészül? És a család nem veri egy óráig a tamtamot, mikor lesz már ebéd? Hogy relatíve olcsó? Egy kiló ( még a melléből) is nagyjából ezerötszáz forintból kijön? Hogy sovány hús? Így ha ezt eszed ebédre, nem nyomja az egekbe a vérnyomásod! Hogy…?! Folytathatjátok ti is…

Nah, ezért eszed minden héten legalább egyszer te is, meg én is. Az egyik kedvenc csirkepácom a mézes-mustár. Bár tegyük hozzá, hogy szerintem a népi interneten fellelhető receptek nagy részében túl sok a méz, és kevés a mustár, ezért kikísérleteztünk egy saját változatot, amely nem túl édes, nem túl csípős, csak egyszerűen karakteres.

Mézes-mustáros csirke

Hozzávalók 2 személyre:

• fél kiló csirkemell
• másfél evőkanál méz
• két teáskanál mustár
• három gerezd fokhagyma
• két evőkanál olívaolaj
• ízlés szerint só, bors
• egy kávéskanál kakukkfű

A csirkemellet megmossuk, és középénél a nagyságától függően két vagy három részre vágjuk, majd besózzuk. Egy nagyobb tálban összekeverjük a mézt, a mustárral, az olívaolajjal. Érzésre teszünk bele sót és egy kis borsot. Na meg az összezúzott fokhagymát és a kakukkfüvet, és mint egy kisangyal egy evőkanállal összekeverjük. Ezután jöhet a kóstolás. Ha épp olyan méz volt a spájzban, amely kicsit édesebb, mondjuk valamilyen extra virágméz, akkor tolhattok bele még mustárt. Ne izguljatok, nem fog neki ártani!

A csirkemelleket alaposan megforgatjuk a pácban és egy ételtartó dobozban a hűtőbe tesszük, hogy a húst jól járják át az ízek. Legalább álljon benne fél órát, de ha kicsit tovább hagyjátok, az még jobb.

Majd tetszőleges módon például serpenyőben vagy grillen olyan oldalanként négy-öt perc alatt szép aranyszínűre sütjük. Ne feledjétek! A pác miatt hamar átsül, ezért ha nem vagytok biztosak a dolgokat, egyet vegyetek ki, vágjátok ketté! Ha látszódnak a rostok, akkor már rá is pattinthatjátok az alufóliával lefedett tányérra. Három perc pihentetés után még szaftosabb és omlósabb lesz, és már ehetitek is!