Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lecsós csirkecomb jó sok paradicsommal

Olyan környéken lakunk, ahol nem ritka látvány, hogy a szomszédok a kerítés egyik illetve másik oldalán egy vödör, gereblye vagy kapa társaságában filozofálgatnak az élet olyan fontos kérdéseiről, mint a mikor fog esni, kell-e öntözni, hogy áll a cefre vagy éppen mi volt az ebéd. Az egyik szomszédunk, Jani is ilyen típus. Éppen délután családilag ültettük az áfonyabokrot, amikor felbukkant a tüchtig vonalba rendezett farakása oldalában. A férjem, ahogy egy jó szomszédot illik, megkínálta egy deci furminttal, ő meg cserébe hozott egy tál még édesen földszagú paradicsomot. Jó tíz perce beszélgettünk, amikor szóba került az aznapi menü. Mondtam, hogy lecsós csirkecombot. Rám nézett, picit felhúzta a szemöldökét és próbálta elképzelni az ételt. Pár perc múlva kerek-perec közölte: ha nem sért meg, ő szereti a lecsót, szereti a csirkecombot is, de a kettőt együtt meg nem enné soha. Pedig micsoda finom együtt, főleg most, amikor a paradicsomnak és a paprikának is szezonja van!

Lecsós csirkecomb

Recept két főre

  • két darab csirkecomb (alsó, felső egyben)
  • két deci paradicsomlé
  • két fej vöröshagyma
  • két gerezd fokhagyma
  • négy-öt darab közepes paradicsom
  • három darab közepes paprika
  • egy evőkanál nyírfacukor (más néven xilit)
  • egy kávéskanál koriander
  • négy darab egész babérlevél
  • a sütéshez kókuszzsír ( lehet olívaolaj is, ha nem vagytok paleósok)
  • ízlés szerint só

A csirkecombokat jól megmosom, leszedem a bőrüket, majd jól bedörzsölöm őket a kókuszzsíros fokhagymagerezdekkel. Közben egy fedeles edényben a kókuszzsíron a felkarikázott vöröshagymát megdinsztelem. Mikor a hagyma átlátszóvá válik, hozzáöntök egy deci vizet, és két deci paradicsomlevet. (Én, a nagymamám házi, befőzött paradicsomlevét használom, de teljesen jó a bolti is.)

Beleteszem a csirkecombokat az edénybe, hozzáadom a felkockázott paradicsomokat, a felkarikázott paprikákat és az egész babérleveleket. Lefedem az egészet egy fedővel, majd hagyom negyed órát rotyogni. Ezután fordítok egyet a combokon. Beleszórom a koriandert, a sót és a nyírfacukrot, és még addig főzöm, amíg a hús meg nem puhul. A csirkecomb ebben a fedős megoldásban nagyjából fél óra lett kész, de ha csirkemellet használtok, akkor nagyjából tíz percet spórolhattok.

A lecsós csirkét most teljes kiőrlésű fussilivel ettük, de tökéletesen illik hozzá bármilyen semleges köret, mint a barna rizs vagy a kuszkusz. A végeredmény a családnak nagyon-nagyon bejött. A fazék aljáról az utolsó falatka is eltűnt.

Tovább

Fehérrépa püré, egy gátlástalanul finom köret

Kisgyerekként nem voltam oda a sárgarépáért. A fehérrépát pedig kifejezetten gyűlöltem. Nagymamám és a dédim zseniális húslevesét sem voltam hajlandó megenni, ha láttam, hogy  a kettő körül valamelyik úszkál a tányérban. Hiába kaptam a magyarázatokat, mennyi vitamin van benne, ettől nősz a nagyra, a papa direkt neked szedte, vagy majd megtanulsz fütyülni… Hajthatatlanul kitartottam az álláspontom mellett. A petrezselymes krumplit bezzeg szerettem, főleg mikor szaftosan olvadt szét a nyelvemen.

Amíg szoptattam, majdnem mindennap krumplit ettem. Anyukám már nevetett, mikor a „mit kívánok ebédre” kérdésre krumplis tésztát, savanyú krumplifőzeléket vagy paradicsomos krumplit mondtam. Egy évnyi tömény "krumplizás" után viszont úgy éreztem váltani kéne, így kerültem szorosabb barátságba a régi nagy mumussal, a fehérrépával. Egy valamit azért be kell ismernem: a fehérrépa püré egy gátlástanul finom, izgalmas köret, amit egyszer mindenkinek meg kéne kóstolnia. Plusz előnye, hogy nemcsak egészséges, de a krumplinál sokkal hamarabb elkészül.

Recept két főre:

  • 2- 3 csokos fehérrépa (szárastul)
  • 2 dl rizstejszín (ha nem vagytok vegánok, laktózérzékenyek, akkor sima főzőtejszín)
  • egy fej vöröshagyma
  • sütéshez kókuszzsír (olívaolaj)
  • egy csipet só, bors
  • egy csipet szerencsendió

Először megpucolom, felkarikázom a hagymát és a kókuszzsíron egy lábasban megpirítom. Felöntöm kb. egy liter vízzel és beleteszem a karikára vágott fehérrépát. Hogy finomabb legyen az íze, a zöldség zöld részét apróra vágom és beledobom a vízbe. Jöhet egy kis só, bors, meg egy csipet szerencsendió. Nagyjából 10 perc alatt a fehérrépa puhára fő.

Egy levesszűrő segítségével a karikákat petrezselymestül beleteszem a turmixba. A főzőléből annyit öntök hozzá, amennyi épp az egyharmadát ellepi. Beleöntöm a turmixba a rizstejet is. Utólag én még hozzá szoktam tenni egy kis szerencsendiót is, mert jobban kiemeli az ízeket. Fél perc turmixolás után ha kicsit hígnak találjátok, akkor tegyetek hozzá nyugodtan kókuszzsírt, egy kicsit besűríti.

Ez a fajta püré sokkal markánsabb ízvilágot képvisel, mint a krumpliból készült változata, ezért inkább semlegesebb, natúrabb húsok mellé ajánlanám.

Tovább

Banánpalacsinta, a büntetlen és ronda édesség

Egyszer, amikor még egyetemista voltam - a főzőtudományom valahol a pirítós, a mikrós virsli és a lágy tojás között mozgott- elhatároztam megsütöm anyukám tuti palacsintáját. A szeminárium után mindent megvettem, majd este az albérletben nekiálltam. Egy apróságon viszont úgy döntöttem, módosítok, sima étolaj helyett olíva olajat használtam a kisütéshez. Nem tudom, mit rontottam el, de elvileg a papíron előírt tizenkét palacsinta helyett, nekem a massza csak négy, kis szerencsétlen formára volt elég. Szegények, lyukasak is voltak, mert persze képtelen voltam átfordítani őket, zöld színűek is az olívától, és az ízük is ehetetlen kategóriába tartozott. Mind landolt a kukába. Akkor megfogadtam, én soha nem sütök palacsintát. De soha ne mondd, hogy soha! Most már szinte szakmányban sütögetem a banán- vagy paleopalacsintát, ami nem tartalmaz hozzáadott cukrot, sem lisztet, és inkább olyan amerikai jellegű.

Banánpalacsinta vagy paleocsinta recept két főre

  • 2 db érettebb banán (minél barnább annál jobb)
  • 4 tojás
  • egy vaníliarúd kikapart magja
  • a sütéshez kókuszzsír

Keverjétek habosra a tojásokat, majd adjátok hozzá a villával összenyomkodott banánokat és a kikapart vaníliamagokat. Ha ezzel készen vagytok, már süthetitek is. Én olyan két-három evőkanálnyi masszából sütök egy szeletet. Kb. fél perc az egyik oldal, fél perc a másik közepes lángon.

Ezután nincsen más hátra - ha még nem  unjátok a kókuszt - öntsétek le egy kis kókusztejjel, tegyetek rá kedvetek szerint gyümölcsöt. Nekünk például van egy körtefánk, ezért a kókuszt a körtével házasítottam. De nagyon finom például natúr joghurttal, áfonyával, málnával is. És az egészben a legjobb, hogy bűntudat nélkül lehet enni, mert alacsony a kalória tartalma.

Tovább
12
»
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com