A növényi tejek -legyen az kókusz, mandula, dió vagy rizs- a boltban mind pofátlanul drágák. Egy liter jobb esetben öt-hatszáz forintba kerül, de egyes vitaminokkal meg ásványi anyagokkal dúsított változatokért hét-nyolcszáz forintot is elkérhetnek. Jó, szép színes a csomagolás, meg valamiből a gyártónak meg a kereskedőnek is meg kell élnie. Értem én. De, aki teszem fel tejfehérje-érzékeny, az mit csinál? Főleg ha átlag magyar bérből próbál gazdálkodni! Nem túl sok a betegség miatt járó plusz anyagi juttatás. És a boltban nem mondhatja: Tessék kérem itt a pénz fele. Tudja, én kazeinérzékeny vagyok, és nekem a négyszer-ötször drágábbat kell napi szinten megvennem, ha nem akarom, hogy a bélbolyhaim teljesen tropára menjenek! Okosban kell megoldani! Erre egy opció a házi kókusztej, amit nemcsak az érzékenyek, a paleósok, és a vegánok próbálhatnak ki, hanem a raffaellomániások és a kis gasztrokalandorok is például shake-alapnak. Csak egy vízforraló, egy sűrű levesszűrő és két perc munka kell hozzá.
Házi kókusztej (nagyjából fél literhez)
- 100 gramm kókusz reszelék
- négy deci víz
- két evőkanál nyírfacukor
Felforraljuk a vizet. A kókuszreszeléket beletesszük egy kancsóba, tálba kinek mi van éppen kéznél. Leöntjük a forró vízzel. Lefedjük egy fedővel, folpackkal vagy bármilyen tetővel. Hagyjuk állni két órát, majd az egészet leturmixoljuk. A végeredményt egy sűrű levesszűrőn átszűrjük. Beletesszük a nyírfacukrot és máris önthetjük a kávéba, kakaóba, shake-be vagy bármibe.
A házi kókusztej sokkal krémesebb, lágyabb a boltinál. Hűtőben három-négy napig is eláll. A diótejhez képest fő előnye, hogy nem kell az alapot például pucolgatni, meg durvára összetörni, így értékes tíz perceket takaríthatunk meg. Jah, és az egész mindenestül (egy literre számolva) kábé kétszáz forintba kerül.