reblog

Tudom, tudom ez egy alapvetően diétás receptekkel teli blog, de most őszintén ki ne kivánna meg egyszer, ritkán egy pihe-puha kiflit, főleg ha a mamám (a fiaimnak szigorúan dédi) frissen süti. A múltkor, mikor Sömjén szitiben (Kemenessömjén, Vas megye) töltöttünk három napot, a dédinek kétszer kellett sütnie, mert fél óra alatt a srácok, a férjem, meg a szélesebb család megette az összeset. Akkor elkértem tőle a receptet, amit aztán elveszettem. Bocs, itthon elraktam a rumlis fiók mélyére, hogy a nagy szelektáláskor majd előkerüljön. Nah, mindegy egyik laza napomon felhívtam a dédit, diktálja be nekem a receptet újra.

-Mamikám, mennyi lisztből süssem?

-Hát olyan fél kilónyiból, de én sosem szoktam mérni. (uff1)

-Mennyi tej kell hozzá?

-Amennyit felvesz.Csak úgy érzésre. (uff2)

-Mennyi vajat tegyek bele?

-Egy jó darabot. De langyosítd ám fel! Ne izgulj Tündikém, nem tudod elrontani! (uff3)

Mondtam is a férjemnek, fullba tolom a parádét, ha ebből normális kifli lesz. Az lett. Jó, tudom, a dédinek mindig igaza van.

Hozzávalók (16 darabhoz - ennél kevesebbnek nem is érdemes nekiállni!)

• 520 gramm liszt
• kb 3,5 dl tej
• 150 gramm vaj (lehet margarin is)
• 2 tojás
• egy teáskanál só
• egy teáskanál cukor
• egy csomag friss élesztő
• egy teáskanál kömény
• (vagy reszelt sajt)

Az élesztőt egy decia cukros tejben felfuttatjuk. Közben átszitáljuk egy nagy tálba a lisztet, beledobjuk a sót meg ráütünk egy tojást, majd egy laza mozdulattal belelöttyintjük a „feldobatott élesztőt”. Utána meglangyosítunk érzésre olyan száz grammnyi vajat a mikróban. És ezt is hozzáöntjük a masszához. Ezután elkezdtjük dagasztani géppel közepes fokozaton, és közben a maradék tejet apránként öntjük hozzá. Ekkor látjuk, hogy mennyit vesz fel. Nagyjából öt perc alatt össze is áll a tészta. Akkor jó, ha szép fényes a teteje, és elvált a tál falától. Megkenjük a tetejét egy kis olvasztott vajjal, nehogy kiszáradjon. Félretesszük úgy fél órára langyos helyre pihenni. Ez lehet 20 perc, vagy 40 is, a lényeg, hogy jól megdagadjon (kábé duplájára) Innentől kezdve nincs más dolgunk, mint lisztezett deszkán téglalap alakúra kinyújtani és a maradék vajjal a tetejét megkenni. A téglalapot vízszentesen egy késsel elfelezzük, majd a feleket négy egyenlő kis téglalapra osztjuk. A kicsi téglalapokat átlósan elfelezzük, majd a hosszabbik végétől indulva kiflivé csavarjuk, amiket egymástól tisztes távolságra egy sütőpapíros gáztepsibe rakunk. (Egy tepsiben békében nyolc kifli fér el. Tehát kapásból kettő tepsire van szükség) Megkenjük a tetejét tojással, megszórjuk köménnyel és/vagy sajttal és egy csipetnyi sóval. És már tolhatjuk be is be sütőbe. 180 fokon a kiflijeink nagyjából tizenöt perc alatt aranybarnára sülnek.

Avagy kampány az isteni és bűnronda kajákért!

Néha nagyon kínlódom, hogy egy első blikkre csúnyácska, ámde finom ételt minimálisan fotogénné varázsoljak. Ilyenkor szöszölök a zöld levelekkel, az arany gyertyákkal, meg a ki tudjon honnan kapott kis fém elefánttal, hogy az egész a fotón valahogy kinézzen. Ez gyakorlatilag igaz az összes tészta-és egytálételre, amelynek az a funkciója, hogy minimális idő alatt maximálisan finom ebéd kerüljön az asztalra. A dizájn meg félúton lemarad. Jó, ez nem valami sznob szakácsverseny, de érdekes, hogy a blogstatisztika is jól mutatja, hogy a szebb, látványos ételekre sokkal többen csorgatják a nyálukat, mint a kissé csúnya, de legalább olyan ízletes társaikra.

Nem tudom, mennyire emlékeztek rá, de a fíling egy kicsit hasonló, mint a Chokitónál. Hiába volt pazar a puffasztott rizsréteg alatti nyelven selymesen szétomló karamell, de csomagolásból kibontott pucér szelet kis túlzással egy darab sz*rra emlékeztetett. Nem is lehet ma már kapni. Sajnos! Ennek jegyében kampányt indítok a csúnyácska, de isteni kajákért! Elsőként itt van ez a kis gyors, egyedényes, mindentbele keleti tésztarecept, amely felmelegíti a szívet és a lelket a legszürkébb novemberi napot is. Jah, és nagyjából huszonöt perc alatt elkészül.

Gyömbéres tészta (recept két főre)

• háromszáz gramm woktészta (teljes kiőrlésű vagy gluténmentes)
• kétszáz gramm garnéla 
• száz gramm shiitake gomba
• egy szál sárgarépa
• egy fej vöröshagyma
• egy fél rúd póréhagyma
• egy negyed fej kínai kel
• egy kis üvegnyi japán gyömbér ( leve is)
• egy kávéskanál őrölt gyömbér
• három evőkanál szójaszósz
• egy evőkanál méz
• a sütéshez kókuszzsír

Egy wokban kókuszzsíron megfuttatjuk a felkockázott póréhagymát és a vöröshagymát, majd rádobjuk a hosszúra vágott sárgarépát, és az összevágott kínai kelt. Mivel ez utóbbi elég sok levet ereszt, ezért nem kell hozzá vizet tenni. Beleszórjuk a megtisztított gombát is. Az üvegben eltett japán gyömbért egy az egyben levestül, mindenestül beletesszük. Kicsit összekeverjük a masszát, belecsurgatjuk a mézet, majd meglocsoljuk a szójaszósszal. Mivel ez egy kicsit sós, ezért nem teszek külön bele sót, nehogy azt mondja már valaki, hogy szerelmes a szakácsné. De hát ez ízlés dolga! Az egészet lefedjük egy jó nagy fedővel és tíz percig rotyogtatjuk.

Mikor látjuk, hogy puhulnak a zöldségek, akkor jöhet a garnéla is. Pár perc főzés után beleöntjük a woktésztát is, amelynek nagy előnye, hogy nem kell külön előfőzni, hanem a serpenyőben a zöldségekkel együtt megpirul. Még  három perc, és már szedhetjük is a tányérra. Néhány vékony szelet paprikával valamit javíthatunk tálalásnál az összhatáson, de ez a kaja alapjaiban véve akkor is olyan, mint a Chokito a kilencvenes években: ronda és finom.

Epilógus: