reblog

A férjem fellázadt a csirkehús ellen, és hazajött egy kisebb csomag sertésszűzzel. Majd szívbajt kaptam, mikor kiderült, hogy a négyszáz gramm hús többe került, mint a múltkor a farmer plusz bikinifelső együttvéve, amit az egyik hiperáruház ömlesztett akciós konténeréből turkáltam! Mondjuk zárójelben megjegyezném, hogy kétszázötven forintért ritkán jutok vadiúj fürdőruhához és a nyolcszázkilencven forintra leárazott sort sem ugrik bele minden héten a kosaramba.

Nem morogtam túl sokat, mert nem akartam a férjem lelkébe gázolni, hogy a fűtésszámla ráfizetés előtt nem biztos, hogy ilyet kéne venni! Plusz a saját helyzetem sem akartam rontani, hiszen Peti köztudottan nem egy „portündér”. A házimunka ráeső részét többnyire az alkami, impulzus vásárlásaival tudja le, ugyanis az asztalra kitett, előre gondosan megírt cetlit notorikusan otthagyja. Egy ilyen helyzetben dobtam össze húsz perc alatt a japán  és a magyar konyha paleo szerelemgyerekét.

Citromos teriyaki sertésszűz (két főre)

négyszáz gramm sertésszűz

egy közepes fej vöröshagyma

egy fej kápia paprika

egy evőkanál teriyaki szósz

egy evőkanál mustár

egy kávéskanál borsikafű

egy kávéskanál szerecsendió

egy késhegynyi cayenne bors

egy kávéskanál szezámmag

egy fél citrom

ízlés szerint só

a sütéshez kókuszzsír

A sertésszüzet jó alaposan megmostam és felvágtam kábé egy centis szeletekre. Ezután duzzogtam egy sort, mert locsoltam volna rá egy kis balzsamecetet, de elfogyott, ezért rálöttyintettem egy kicsit a polcon árválkodó teriyaki szószból. HA ló nincs, jó a szamár is! De még milyen jó! Közben a felkockázott vöröshagymát megfutattam egy kis kókuszzsíron. Aztán rádobtam a sertésszűz darabokat, és sűrűn kevergettem. Magam is meglepődtem, milyen gyorsan puhul. Közben rányomtam egy kicsit a mustárból, megszórtam egy kis borsikafűvel, és egy érzésnyi cayenne borssal, hogy legyen némi ereje. Kicsit rotyogtattam. Ahogy kóstoltam, éreztem, hogy lágyítani kéne az ízeken, ezért beleraktam egy kis szerecsendiót is. Már egészen pazar volt az ízvilág. Kicsit keleties, de mégsem tolakodó, ezért belefacsartam egy fél citromot is, hogy a savak is a helyükre kerüljenek. A végén megszórtam egy kis szezámmaggal az egészet. A tányéron mellédobtam a rukkolát, megdizájnoltam a citrommal, így végül egy olyan könnyeden fenséges ebédet rittyentettem, hogy a férjem utána még el is mosogatott.

Avagy kampány az isteni és bűnronda kajákért!

Néha nagyon kínlódom, hogy egy első blikkre csúnyácska, ámde finom ételt minimálisan fotogénné varázsoljak. Ilyenkor szöszölök a zöld levelekkel, az arany gyertyákkal, meg a ki tudjon honnan kapott kis fém elefánttal, hogy az egész a fotón valahogy kinézzen. Ez gyakorlatilag igaz az összes tészta-és egytálételre, amelynek az a funkciója, hogy minimális idő alatt maximálisan finom ebéd kerüljön az asztalra. A dizájn meg félúton lemarad. Jó, ez nem valami sznob szakácsverseny, de érdekes, hogy a blogstatisztika is jól mutatja, hogy a szebb, látványos ételekre sokkal többen csorgatják a nyálukat, mint a kissé csúnya, de legalább olyan ízletes társaikra.

Nem tudom, mennyire emlékeztek rá, de a fíling egy kicsit hasonló, mint a Chokitónál. Hiába volt pazar a puffasztott rizsréteg alatti nyelven selymesen szétomló karamell, de csomagolásból kibontott pucér szelet kis túlzással egy darab sz*rra emlékeztetett. Nem is lehet ma már kapni. Sajnos! Ennek jegyében kampányt indítok a csúnyácska, de isteni kajákért! Elsőként itt van ez a kis gyors, egyedényes, mindentbele keleti tésztarecept, amely felmelegíti a szívet és a lelket a legszürkébb novemberi napot is. Jah, és nagyjából huszonöt perc alatt elkészül.

Gyömbéres tészta (recept két főre)

• háromszáz gramm woktészta (teljes kiőrlésű vagy gluténmentes)
• kétszáz gramm garnéla 
• száz gramm shiitake gomba
• egy szál sárgarépa
• egy fej vöröshagyma
• egy fél rúd póréhagyma
• egy negyed fej kínai kel
• egy kis üvegnyi japán gyömbér ( leve is)
• egy kávéskanál őrölt gyömbér
• három evőkanál szójaszósz
• egy evőkanál méz
• a sütéshez kókuszzsír

Egy wokban kókuszzsíron megfuttatjuk a felkockázott póréhagymát és a vöröshagymát, majd rádobjuk a hosszúra vágott sárgarépát, és az összevágott kínai kelt. Mivel ez utóbbi elég sok levet ereszt, ezért nem kell hozzá vizet tenni. Beleszórjuk a megtisztított gombát is. Az üvegben eltett japán gyömbért egy az egyben levestül, mindenestül beletesszük. Kicsit összekeverjük a masszát, belecsurgatjuk a mézet, majd meglocsoljuk a szójaszósszal. Mivel ez egy kicsit sós, ezért nem teszek külön bele sót, nehogy azt mondja már valaki, hogy szerelmes a szakácsné. De hát ez ízlés dolga! Az egészet lefedjük egy jó nagy fedővel és tíz percig rotyogtatjuk.

Mikor látjuk, hogy puhulnak a zöldségek, akkor jöhet a garnéla is. Pár perc főzés után beleöntjük a woktésztát is, amelynek nagy előnye, hogy nem kell külön előfőzni, hanem a serpenyőben a zöldségekkel együtt megpirul. Még  három perc, és már szedhetjük is a tányérra. Néhány vékony szelet paprikával valamit javíthatunk tálalásnál az összhatáson, de ez a kaja alapjaiban véve akkor is olyan, mint a Chokito a kilencvenes években: ronda és finom.

Epilógus:

Félre ne értsétek! Kifejezetten szeretem, amikor ide-oda hajlítgatják a vállamat, meg beletérdelnek a derekamba a hajlékony thai masszőrök. Azonban a thai, jobban mondva a keleti konyha még közelebb áll a szívemhez. A férjemmel a kapcsolatunk romantikusan bohém időszakában, amikor még Pesten éltünk gyerek nélkül, szívesen mulattuk az időt a thai, kínai, vagy éppen indiai vendéglőkben. Amióta leköltöztünk Fehérvárra, és megszületett a fiúnk, azóta kissé körülményes módon jutunk el ilyen helyekre. Ha nagyon megkívánom a fűszeres, szinte a nyelőcsövet végigégető kaját, akkor Peti rövidre zárja a történetet. Beugrik a belvárosba, aztán hoz a két kínai gyorsbüfé valamelyikéből egy kicsit csípős, kicsit savanyú csirkét bambusszal.

Ha ennél egy fokkal többre vágyok, akkor fogom magam, és nekilátok. Feltéve, ha nem kell hozzá semmi különleges, vidéken szinte beszerezhetetlen alapanyag. Ez a garnélaleves roppant egyszerű, húsz perces és fantasztikus ebéd. Nem olyan drága, mint amilyennek elsőre tűnik. Két adagra elegendő, gyorsfagyasztott garnéla ára nagyjából egálban van csirkével.

Kókuszos-hagymás garnélaleves (recept két főre)

• 250 gramm garnéla
• három közepes fej újhagyma (szárastul)
• három gerezd fokhagyma
• három deci kókusztej
• egy evőkanál nyírfacukor
• két kávéskanál gyömbér
• egy kávéskanál kardamon
• fél citrom leve
• egy csipet bors
• ízlés szerint só
• a sütéshez kókuszzsír

A kókuszzsíron megfuttatom az apróra vágott újhagymát, majd felöntöm az egészet nagyjából két deci vízzel. Egy gerezd fokhagymát belepréselek, és hagyom főni. Közben egy vokban bő kókuszzsírban megsütöm a kiolvasztott garnélákat. Mindegyik oldalt nagyjából négy percig pirítom. (Akkor jó, ha a fehér rész kezd egy kicsit áttetszővé válni.)Ezután belelöttyintem a kókusztejet, hozzáteszem a maradék fokhagymát, az összevágott hagymaszárat plusz a fél citrom levét. Egy-két perc alatt összefőzöm.

A garnélás vok tartalmát beleöntöm a hagymás levesalapba. Már csak az ízesítés van hátra! A só és a bors után gyömgyérrel meg kardamonnal a levet meglepően pikánssá teszem. Hogy kicsit közelebb hozzam a citrom fanyarságát a keleti fűszerekhez egy evőkanál nyírfacukorral lágyítok a levesen. Néhány percig még rotyogtatom, és már végeztem is. A hagymaszeleteléstől  a tálalásig kábé huszonötpercre van szükség, hogy a ebédre(vacsorára) Bangkokban érezhessük magunkat.