Ezen a nyáron párszor leugrottunk egyet Siófok-Sóstóra anyósomék hetvenes évek idilljét megigéző nyaralójába. Nah, az egyik egyik nap úgy gondoltunk ebédelünk egyet. Beslattyogtunk a „központba”, értsd az újságos-vegyesbolt-bóvliárus bermudaháromszögbe, ahol három-négy büfé és egy fagylaltos igyekszik kiszolgálni az igényeket a hekk-koviubi-pizza-melegszendvics-hamburger-lángos tengelyen.
Azt hittük egy ilyen pici településrészre még nem ért el az északi part nagy gasztroforradalma pláne nem valami könnyed, egészségeset. Hát tévedtünk! Mert csodák csodájára, felfedeztünk egy új helyet. Ha valaki nem figyel, vagy nem ismeri kellőképp a terepet, tuti nem veszi észre a fák és a parkoló mögött a Fish House-t, amely első blikkre olyan, mint egy budapesti romkocsma és egy tengerparti bodega szerelemgyereke.
A magyar tengert imitáló kék leplek, a kalitkába zárt hal, a raklapasztalok és a sarokban egy barna fotelban szunnyadó tacskó azonban valahogy összhangban van egymással. Csak tengeri halat, kagylót és rákot lehet enni, amit elkészítés előtt a pultban alaposan szemügyre lehet venni.
Hiába van kint az étlap, tök fölösleges elolvasni, mert sok étel csak elvileg van, gyakorlatilag nincs attól függően épp mit tudnak beszerezni. Szóval jó sok gondolkodást megspóroltok, ha a szakácsot vagy a pincért kérdezitek meg, miből lehet választani vagy urambocsá ajánljon nektek valamit.
A férjem rozmaringos, citromos makrélát, én pedig egy megjegyezhetetlen nevű halsteaket ettem, a büfé specialitásával: grillzöldséggel. Legurítottam hozzá egy jó kis házi limonádét, amibe a szokásos citromon-narancson kívül még áfonyát is raktak. A férjem egy korsó, hideg csapolt sörre szavazott, mert hát elvégre a Balatonon vagyunk és amúgy is dögmeleg volt.
A kajára nem kellett sokat várni, mert délben szerencsére rajtunk kívül csak egy család ebédelt. Ám este akárhányszor arra sétáltunk nem volt szabad asztal és fullon pörgött a konyha. A makréla hasát alaposan megtöltötték citrommal és rozmaringgal, és azzal együtt sütötték szájban elolvadósra. A halsteakemről sem sajnálták a citromot, a fokhagymát, így a végeredmény mondhatni pazar lett. Kellemesen fűszeres, de nem túl hivalkodó. Pont ahogy szeretem. De szerintünk, és ebben a férjem is kivételesen egyet értett: a grillzöldség vitt mindent, amibe többek között cékla, egy-két karika lilakrumpli, répaszeletek, sőt még káposzta is került. Ha mindenhol így csinálnák, akkor tuti senki sem kérne hasábot vagy rizst köretnek.
Az adagok kellően nagyok voltak, amitől még egy férfi is képes jól lakni. Az ár egy hangyányit magasabb, mint egy átlagos balatoni büfé-vendéglőben, de csak egy paraszthajszálnyival, hiszen borravalóval együtt nem fizettünk összesen hét ezer forintot. Egy icipici negatívumot azért muszáj megjegyeznem, hogy sajnos kártyával nem lehet fizetni, így ha ki szeretnétek próbálni, vigyetek magatokkal kápét, mert a legközelebbi atm három kilométerre van.
