Dögölj meg, te paraszt! - üvöltötte torka szakadtából az egyik autós a kereszteződésben az előtte állónak, mert nem hajtott ki túl gyorsan a kereszteződésben. Nagyjából harminc méterre álltam, de mégis minden szó kristálytisztán értettem. Nem értettem, miért váltott ki a sofőrből ilyen indulatokat, hogy nagyjából egy percet kellett pluszban várnia.
Aztán pár nappal később, mikor bevásároltunk a gyerekekkel, egy ötvenes förmedt ránk, hogy menjünk már arrébb, mert ő nem fér el mellettünk. Elismerem, kicsit kilógtunk, de attól még lehetett volna egy fokkal udvariasabb hangnemet használni. Ez csak két személyes példa, de minden tele van nyomon frusztált-nonstop rohanó-soha semmivel sem elégedett emberekkel.
Sokat gondolkodtunk a férjemmel, miért viselkednek így az emberek, és akárhogy is hánytuk-vetettük, valahol mindig ott jutottunk ki, hogy a közösségi média és az okos telefon a probléma fő oka.
Régen, ha elmentél nyaralni, kirándulni, kattintottál párat a fényképezővel, majd eltetted a táskába. Aztán teljes egészében átadtad magad az élménynek, ami lehetett egy fantasztikus látvány, egy kiváló étel, egy jó beszélgetés, vagy egy remek könyv. Aztán ha hazajöttél, megmutattad a barátaidnak. Max 4-5-nek és minden ment tovább.
Most meg mindent a okos telefon képernyője mögött élünk át, ezért soha sem adjuk át magunkat teljesen a pillanatnak, amely valahol hiányérzetet okoz. Az meg frusztrációhoz vezet…
Ma már sokkal fontosabb a tökéletes kép, a pazarul beállított, összevágott videó, mert erre érkeznek százasával a lájkok, a támogató kommentek. Még akkor is, ha csak nyomokban van köze a valósághoz. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy minden percben szembesülsz mások, tökéletesnek feltüntetett életével…
Mivel gasztrobloggerként és vloggerként viszonylag sokat foglalkozom a közösségi médiával, nagyon nehéz ilyenkor, nem rosszul éreznem magam. Hogy a gyerekek soha nem akarnak színbe harmonizáló organikus ruhákat felvenni, mert mindegyiknek megvan a saját ízlése. Hogy a lakásunk sokszor úgy néz ki, a legnagyobb igyekezetem ellenére is, mint egy forradalmi barikád és a hasamon sincsen nyolc kocka, mert edzés helyett a fiúkkal társasozunk, legózunk vagy a férjemmel csak a saját örömünkre főzünk kissé kócosan és mackónadrágban.
A csendesen boldog pillanatokkal nem lehet ezernyi lájkot gyűjteni. De nem is kell! Ezeket éljük át okostelefon nélkül és tartsuk meg magunkat! És akárhányszor a Facebook vagy az Instagram feldob egy tökéletesen szerkesztett oldalt, gondoljunk arra, hogy az igazi boldogság a szemünk előtt hever, - legyen az egy finom étel, egy szivecskés gyerekrajz, vagy remek film- csak észre kell venni! És akkor talán majd nem lesz ennyi frusztrált ember...
