Hát nem gondoltam volna, hogy a modern és klasszikus karácsonyi menüsorral ekkora darázsfészekbe nyúlok. Érdekes volt olvasni a poszt alá és a Facebookra érkező kommentek között, hogy többen gyakorlatilag majdhogynem személyes sértésnek vették, hogy vannak olyanok, akik nem halászlevet, rántott halat krumplival, valamilyen húst krumplival vagy éppenséggel töltött káposztát esznek karácsony este. Az ünnepi vacsora ebben az értelmezésben egy szent, sérthetetlen „tehén”, és nem egy gasztronómiai élmény. Szinte szakrális gyilkosság, ha valaki a hagyományos alapanyagokat egy milliméternyit is eltérő formában tálalja, készíti.
Pedig a menüsorban a gyömbéren, mint fűszeren és a tejhelyettesítőkön kívül ( a nem allergén, nem paleós alternatívát természetesen beleírtam) semmi extra nem szerepelt. A libamell, a gesztenye, a vörös káposzta, a cékla, a gomba mind olyan alapanyagok, amelyekkel a hagyományos magyar konyha is dolgozik.
Többen azt sérelmezték, hogy vidéken, a minimálbérért dolgozó kisember pénztárcájához képest kissé borsosra sikeredett menüsor. Vegyük sorban! Egy fél kiló gesztenye nagyjából ezer forintba kerül. Ha valaki szenteste nekiáll, teszem fel, egy húslevesnek, akkor egy ezrest tuti belerak. Ha csak a leveszöldséget vagy a húst számolom. A halászlénél ugyanez a helyzet. Persze ha nem kapja Józsi báéktól vagy Marika néniéktől a halat. A libamell tényleg drágább a csirkénél vagy a sertésnél. Négy szép szeletért kb. kétezerötszáz forintot is elkérnek. A céklás pohárkrém viszont egy filléres desszert, ha mondjuk a zserbóval hasonlítom össze, amibe kell dió, lekvár, meg a bevonathoz csokoládé. És akkor még a lapokhoz szükséges tojásokról nem is beszéltünk!
Az indulatokat szerintem a pénznél, a józsef attilai habos süteményről való álmodozásnál egyszerűbb dolog váltotta ki: itthon a szokás a főzésben és az ünnepi ételekben nagyúr. „A nagymamám is így csinálta, anyukám is, én is. Ez így van rendjén, amióta világ a világ. Kérdőjelnek helye nincs.” És ezt a talán, a sokszor önmagunkban sem beismert tényt meg lehet ideologizálni: ez nagyon drága;ez csupa gyimgyom; nekem erre nincsen időm, mert még éjjel is dolgozom; meg a századik különórára is cipelnem kell a gyereket… Ez mind csak mentegetőzés, mert könnyebb kifogást keresni, mint elfogadni a másik véleményét, nyitottnak lenni az újra, „urambocsá” másabb, netalántán egészségesebb alternatívát kipróbálni.
Ez halmozottan igaz az hazai étkezési kultúrára. Sokan csak akkor változtatnak az étrendjükön, amikor már egészségügyi okokból muszáj, mert ilyen, olyan, amolyan anyagokra érzékenyek, vagy a koleszterinjük, a vérnyomásuk az egeket súrolja, vagy extrém mód túlsúlyosak.
Ugyanakkor nem állítom, hogy a régi típusú magyar konyha a rántott hússal, a pörkölttel, meg a gulyáslevessel az élen egy rossz valami. Mert lehet ilyeneket enni hétköznapokon, karácsonykor, nyáron a bográcsban. Meg amikor akarjuk. Csak az újításhoz való hozzáálláson kéne változtatni, ami valahol ott kezdődik, hogy nem kell rögtön, izomból lemoslékozni egy kaját, ha kicsit más, mint amit megszoktunk.
Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebookon és az Instán is!
