reblog

Nem olyan egyszerű változatosan tejmentesen reggelizni! Pláne az én férjemnek, aki sokszor kívánósabb, mint egy nyolc hónapos várandós kismama. Még mindig megremeg a lába, ha lát a boltban egy zacskó parmezánt. De ha nem akar estére olyan kerek hasat, mintha görögdinnyét bújtatna a pólója alatt, akkor erőt kell vennie magán. Sajnos, nála a laktózmentes termékek sem jöhetnek szóba, mert nem a tejcukorra, hanem a kazeinre, vagyis a tejfehérjére érzékeny. Mindenemellett számára az evés, nem csupán egy fizikai aktus, hanem tömény orgazmus, amelynek a közzépontjában a lágy-ropogós vagy savanyú-édes-csípős-sós-keserű harmonikus kontrasztja áll. (Nem mintha én másabb lennék.) Szóval, egy ilyen típusú ember számára húsbavágó érzés, ha nem kóstolhat meg semmilyen vajjal, tejszínnel, vagy sajttal készült fogást. De a legnagyobb kihívás még mindig a változatos, érdekes és mennyei reggeli, mert nagyon könnyű leragadni a zsíros kenyér-lekváros kenyér- üres kenyér némi zöldséggel és hússal szentháromságnál.

A férjemnél múlt héten jött el ez a pont, hogy szeretne változtatni a reggeli menün. Nekem, amióta visszamentem dolgozni, ilyen extrákra már nincsen időm. Örülök, ha még kávé előtt fel tudom öltöztetni a gyereket, meg kipakolom az asztalra amolyan „családi svédasztalként” a fél hűtőt. A férjem ezért előző este összerittyentett tíz perc alatt egy guacamolét, ugyanis a hajnali rutinba ilyen extrák, mint zöldségkrém készítése frissen, már nem fér bele. A guacamole egy hangyányit pikáns avokádókrém. Eredetileg ez egy mexikói mártogatós tortillához, de reggel egy kellemesen átsült , ropogós pirítóson némi sárgarépával olyan finom, mintha egy ötcsillagos luxushotelbe ugrottunk volna be reggelizni. Ezen kívül némi paradicsommal pazar tízórai hétfőre a gyereknek, remek mártogatós az esti tévézéshez, és ha még mindig nem unnánk, akkor kiváló öntet például a semmi extra tepsiben sült csirke-csicsóka pároshoz.

Guacamole (kb. négy decis tál lesz vele tele)

• négy darab érett avokádó
• fél deci olívaolaj
• egy darab közepes lilahagyma
• fél lime leve
• egy kávéskanál koriander
• egy kávéskanál só
• egy csipet bors

Ez egy raw vegán zöldségkrém, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem főzzük-sütünk semmit, így az értékes vitaminok mind benne maradnak az ételben. Az elkészítés borzalmasan egyszerű, csak egy turmix, aprító vagy botmixer kell hozzá. Az avokádót, vagy másnéven vajkörtét megpucoljuk és apróra vágjuk, majd beletesszük a turmixba. Rácsurgatjuk az olívát. Beletesszük az összevágott hagymát. Belefacsarjuk a lime-ot, és fűszerezzük az összetört korianderrel, a sóval és a borssal. Aki szereti a csípőset felturbózhatja még egy fél kávéskanálnyi cayenne borssal vagy chili paprikával is. Aztán az egészet krémesre turmixoljuk, és már gyárthatjuk is a szendvicseket az ötcsillagos vacsorához, reggelihez. De mondjuk egy kis répával, még ha bizarrnak is tűnik, remek nasi az esti filmhez!

Már korábban írtam róla, hogy tavaly május óta étrendet váltottunk, amely egyik eredményeképp nem fogyasztunk semmilyen tejterméket, minimalizáljuk a fehér cukor –és fehér lisztbevitelt, kevesebb húst, viszont a lehetőségekhez képest sokkal több zöldséget-és gyümölcsöt eszünk. Oké, hogy a tej kiiktatásának egészségügyi okai voltak, és ezt még valamelyest meg is értette a közvetlen környezetünk. Viszont a kevesebb hús, több zöldség-gyümölcs elv még a WHO-botrány után is számukra furcsa hóbortnak tűnt/tűnik. Főleg, ha a vidéki, dzsentri szerepben megragadt férfitípusról van szó, aki számára egy ideális reggel a szalonnás rántottával indul. Aki a főzeléket hús nélkül a „mi a sz*r ez” kategóriába sorolja, és este a fárasztó munka nap után a korsó sör vagy pohár borhoz szívesen karikázgatja a fehér kenyér mellé a kolbászt. Aztán meg csodálkozik, miért van az egekben a vérnyomása, a koleszterinje vagy a vércukra…

Nem eszik zöldséget? Dicsérjük meg!

Amikor a kisfiam pár hónapja úgy döntött, nem eszik főzeléket és ezt mondjuk egy olyan társaságban is megemlítettem, ahol a hagyományos „férfi” képviselői jelen voltak. Akkor a gyerek az „ejnye-bejnye ugye megeszed legközelebb” naiv kérés helyett dicséretet és pozitív megerősítést kapott.

„Tudja mi jó”„Én is utálom a zöldségeket” Megértem, ha a főzelék helyett a husit szereted”

Minden az ősemberrel kezdődött

Én csak hüledeztem. A racionális érvelés nem segített. A férjem konyhafilozófiai eszmefuttatása szerint azért, mert zöldség –és gyümölcsevés az olyan tudat alatt nőies dolog, amelynek a hátterében az evolúció áll. Peti már-már Kövér Lászlót vagy Ákost idéző magyarázata szerint : az őskorban a férfiak vadásztak a mamutra, a nők meg mentek az erdőbe, mezőbe magokat, bogyókat gyűjtögetni.

A körülmények azóta természetesen rengeteget változtak. A férfiak már nemcsak fizikai munkát végeznek, például gerendát cipelnek, hanem nap hosszat ülnek egy irodában a laptopjuk mögött és tizedannyit mozognak. Jobb esetben eljárnak konditerembe, de ez sajnos még nem általános. Itt kell megjegyezni, hogy régen (értsd ötven éve) nem minden nap került csirke, disznó vagy marha az asztalra, mert nem futotta rá a családi költségvetésből. A vasárnapi rántott hús is csak a hatvanas-hetvenes években vált általánossá. Ezért lehet, hogy ennek a nagy húsimádatnak van valahol „húst eszek, mert megtehetem” utózöngéje is.

Napi 400 gramm

A kutatások ezzel szemben bizonyították, hogy az egészségünk szempontjából kardinális dolog a megfelelő mennyiségű zöldség-és gyümölcs napi szintű, változatos és rendszeres fogyasztása. Hogy mekkora az a megfelelő mennyiség? A WHO ajánlása szerint legalább napi (!) 400 gramm.  Tehát nem két kicsi uborka meg egy pötty paradicsom a párizsis zsemlében. Ha a legfrissebb, 2014-es zöldség-gyümölcsfogyasztási KSH-statisztikákat nézzük, akkor láthatjuk, hogy a magyar átlag, ha a krumplit is beleszámoljuk, akkor napi 312 gramm. És ez az átlag, amibe a skála két végpontja, vagyis a full vegánok és a zöldségfogyasztást két szelet paprikával elintézők is beletartoznak.

A hazai étkezési kultúráról ezentúl elég sokat elmond, hogy 2014-ben átlagban egy ember a legtöbbet krumpliból evett. Utána következett a vöröshagyma, a sárgarépa és a petrezselyem, vagyis a hagyományos húsleves kellékei. Majd a klasszik szendvicsfeltétnek számító paradicsom és a paprika. A gyümölcsfogyasztás is nagyon érdekesen alakult: az átlagmagyar a napi gyümölcsmennyiséget leginkább az almával, valamilyen citrusfélével, a görögdinnyével és a banánnal tudta le.

A férfiak kevesebb zöldséget-gyümölcsöt esznek

Nemekre való friss statisztikát a zöldség-és gyümölcsfogyasztással kapcsolatban nem találtam, (ha ti ügyesebbek vagytok, légyszí írjátok meg kommentben) de néhány évvel ezelőtt egy a témával foglalkozó konferencián elhangzottak el:

„A férfiak 60%-a, a nők 55%-a nem felel meg a minimális 400 grammos ajánlásnak, sőt a férfiak 26%-a és a nők 17%-a még fele ennyit sem fogyaszt. Ez utóbbi csoportban felülreprezentáltak a fiatalok, a 18-34 évesek több mint fele nem eszik 200 grammot sem naponta.”

Hogy mi lehet a háttérben? Talán a becsontosodott szokások? A rossz menzakaja? Az időhiány? A zöldségek, gyümölcsök ára vagy az elkészítés körülményessége pl. tisztítás, pucolás, szeletelés? Vagy a viszonylag kevés finom zöldséges-gyümölcsös recept? Vagy a gyümölcsök, zöldségek romlandósága? Vagy hogy tudattalan a zöldségek-gyümölcsök fogyasztása nőies? Segítetek megfejteni?

Ha tetszett a poszt, kövessetek bennünket a Facebookon és az Instán is!

Piacon vásárolni sokkal nagyobb élmény, mint mondjuk bemenni bármelyik hiperbe, diszkontba és telipakolni a kosarat. A piacozásban valahol ott lakozik a lélek. Egy vérbeli őstermelőnek mindig van egy-két jó szava az éppen aktuális vevőjéhez. Ez csak egy olyan, pénzben nem mérhető apróság, amivel egy másik ember napját szebbé lehet tenni. Szerencsére itthon is  megtelnek élettel a régi vásárcsarnokok. (Nemcsak a dolog lelki oldala miatt.) Sok városban újabb-és újabb helyek nyílnak, ahol aztán jó esetben mindenféle egészséges, netán vegyszermentes finomsággal lehet találkozni.

Viszont nem árt résen lenni, mert bárhol megjelenhetnek a fejkendős néniknek álcázott szerencselovagok, akiknek a kis asztalkájáról szinte ordít a nagy szeműre duzzasztott íztelen spanyol szőlő. Ha már rászánjuk az elvileg minőségi alapanyagok beszerzésére az időt, és nincsenek meg a tuti forrásaink, akkor érdemes az alábbi tanácsokat megfogadni:

• Akinek nem olyan tökéletes, távolról sem polcról leugrós az áruja, az esetek kilencvenkilenc százalékban maga termelte, és nem a nagybanin vagy boltban nagy tételben vásárolta.
• Mindig kérdezzük meg, hol van a földje, kertje, állatai stb. Egy igazi őstermelő ilyenkor általában egy minimum három perces monológban elmeséli, mióta csinálja, használ-e vegyszert stb. Ha esetleg valamelyik családtag árul, akkor is tud erre a kérdésre válaszolni. Ha kókler, akkor legalább húsz másodperces hatásszünet következik, vagy lesütött szemmel mondja, hogy ő is úgy vette, mint a szomszéd Mariska. (Nekem mindegyikre volt példa.)
• A zöldséget, gyümölcsöt mindig mi válasszuk ki!
• Ha lehet akkor, akkor kérjünk kóstolót.
• Az alkudozás a piac része, ne féljünk tőle!

A piacon igazi kincsekre lehet bukkanni. A múltkor például egy pár kisebb fehér padlizsán keltette fel a figyelmemet, mert ilyennel a hagyományos boltban korábban még nem találkoztam. Az őstermelő néni elmagyarázta, hogy ez sokkal de sokkal jobb a lila változatnál. Nincsen benne annyi mag, így sokkal krémesebb, intenzívebb ízű vinetta, azaz padlizsánkrém készül belőle. Igaza lett.

„Mindenmentes” padlizsánkrém (kábé kétszáz gramm jön ki belőle)

• két darab közepes fehér padlizsán ( ha nem találtok, jó a sima lila is)
• három gerezd fokhagyma
• egy deci mandulatejföl (vagy három evőkanál majonéz)
• egy csipet bors
• ízlés szerint só
• fél marék friss petrezselyem zöldje

A sütőt előmelegítem 180 fokra, légkeveréses fokozatra. A padlizsánokat egy villa segítségével jó sűrűn megszúrom, hogy sütés közben a gázok távozni tudjanak. Egy gyors mozdulattal tepsibe teszem őket és már mehetnek is barnulni. A fehér padlizsán elég látványosan sötétedik, de csak akkor kell kivenni, amikor már szó szerint „ráncosra” pirult. Ez nagyjából fél óra. Utána pár percet érdemes várni, hogy egy kicsit hűljön, kivéve ha az ujjunk hegye extrém mód bírja a forróságot. Ha jól átsült a padlizsán, gyakorlatilag majdnem egyben lejön a héja, ami felettébb jó hír.

A darabokat turmixba, vagy egyéb aprításra alkalmas eszközbe tesszük, majd hozzátesszük a fokhagymát, a petrezselyem zöldjét. Körülbelül három perc alatt krémesre turmixoljuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és már kenhetjük a pirítósra. Tökéletes reggeli egy csésze forró kávéval!