A múlt héten már megírtam, hogy az ekcémám miatt harminc napig nem fogyasztok tejterméket, hátha a tejfehérje-allergia okozza az arcomon a vörös, viszkető és esténként néha napján szinte lángoló foltokat. Házastársi szolidaritásból pedig nagy böjtben nem eszek húst. Első heti beszámoló.
1. nap: A reggeli kávémat az első szülésem óta valamilyen alternatív növényi tejjel iszom, így ezen hála az ég nem kellett változtatnom. A minimális vízivásomon viszont igen. (Kedves kommentelők köszi a tippet!) Fel se tűnt, hogy délelőtt három kávét ittam meg két deci vizet! Összesen! Úgyhogy az egyiket kiváltottam egy zöld teára és magam mellé vettem a vizes palackot.
2. nap: A férjem is egy hónapra vegetáriánus lett, így kompenzálásképp telivette sajttal a hűtőt. Edami, parmezán, gomolya, parenyica. Három sornyi joghurt meg túró. Nem mondom, hogy két pofára zabáltam a tejtermékeket, de mikor szinte csak az van otthon, nehéz nem lemondásként megélni a tejmentes diétát. Az ekcémám este már nem viszketett annyira, ez pedig erőt adott a folytatáshoz
3. nap: Erősebbnek hittem magam, de hát mit tegyek!? A fiam hazahozta az uzsiját az oviból. Teljes kiőrlésű sütemény túróval, meggyel. Ő az ilyet nem szereti. Egy darabig szemeztem vele, aztán végül megettem. Egy kicsit izgultam miatta, hogy mi lesz a foltjaimmal, de végül semmi extrát nem vettem észre.
4. nap: Nagyon érdekes, hogy a hús egyáltalán nem hiányzik. A laktózmentes főzőtejszín viszont annál inkább, mert növényi tejszín csak a hipermarketben meg a bioboltban van, a közeli diszkontban nincs. Oda meg nem akarok menni, úgyhogy egy darabig nem eszünk krémlevest. Viszont nagy-nagy pozitívum, hogy a gyerekek rákattantak a zöldségfasírtokra, plusz az egyéves a tavaszi levesből kiette szinte az összes karfiolt.
5. nap: A gyerekek az okai mindennek! Ha nem kanalazzák ki az utolját is a joghurtos pohárból, a végét én eszem meg. Egy pillanatra elfelejtettem a februári fogadalmamat, és engedtem az áfonyás joghurt csábításának. Nem kellett volna! Este az ekcémám ugyan nem vészesen, de azért jobban látszott.
6. nap: El sem tudom mondani, mikor voltunk utoljára családilag étteremben! Talán a nyáron?! Pedig a kicsi már egy éves. Az már más kérdés, hogy a húsz kilométeres körzetben ilyenből akad vagy három. Nah mindegy. Ezen nem kesergek. Amúgy az étlap fele húsokkal vagy sajtos kajákkal volt tele. Talán két-vagy három fogás volt tej-és húsmentes, szóval nem kellett sokáig válogatnom. A lazacfalatkás-mogyorós gado gado saláta remek választásnak bizonyult volna, ha a halakat a kisebbik ki nem csipegette volna a tányéromból. De legalább ő jól lakott! Én meg otthon ettem két szendvicset.
7.nap: Ma ráálltam a mérlegre. Egy kiló plusz. Gondoltam, mert a hasam kissé elanyusodott. Nem vészesen. Csak egy picit. Jó, a családtagjaim szerint rám fért. Én azért annyira nem repesek az örömtől. Egy biztos vissza kell vennem a dugi zablekszből, viszont a piros foltok szerintem jó pár árnyalatot halványodtak.
