A nagymamám azt mondta, hogy ebédre mindig egyek levest, mert annak ott van a helye a gyomorban. Ezt a tézisét egészen addig tartotta, amíg el nem kerültem egyetemre kétszáz kilométerre. A napi telefonos viziten akkor is megkérdezte: na, levest is ebédeltél? Amire én általában azt válaszoltam: nem. Kétfogásos, kifőzdés menüre nem volt pénzem. Hazulról meg ilyet nem hoztam. Pont. Mert a leves tipikusan otthoni kaja, amit nem cipelek sehova. Se munkahelyre, se iskolába, se albérletbe, mert elég egy apró hiba például nem zár tökéletesen az éthordó teteje, vagy hirtelen fékezik a vonat vagy a busz, máris kilöttyenik az egész a „tutiravalahollyukas” nejlonszatyorba és eláztat mindent.
A mama egy idő után tudomásul vette a dolgot, így továbbfejlesztette az elméletet: ha levest nem is rendszeresen, de lehetőleg mindig meleg kaját ebédeljek, mert a gyomornak nemcsak a hideg kosztra van szüksége. Abban egyetértettünk, hogy ebbe a kategóriába tartoznak azok az egyszerű, egyetemista ételek is, mint a melegszendvics, a pizzaszelet, a virsli vagy a rántotta. Így szinte minden telefonbeszélgetésünkkor hallottam, hogy zuhan le a mázsás kő a szívéről, amikor a szokásos kérdésére igennel feleltem.
Azóta eltelt néhány év, a mama szerencsére nem sokat változott. Legfeljebb kicsit szürkébb lett a haja, és rosszabbak lettek a lábai. Most már nem tudná a lépcsőn le-lépcsőn fel a villamoshoz, metróhoz távot vagy a peronról a magas lépcsőjű vonatra fellépést teljesíteni, de még most is leinformálja a napi menüt telefonon vagy Facebookon.
A régi, leveses értekezését viszont mostanában értettem meg igazán. A gyomromnak tényleg nem elég az egytálétel! Ha egyszer-egyszer kimarad, hiányzik leves. Főleg most, télen. A héten, mikor bevásároltam, az egyik boltban megláttam a szokásos amúgy nem túl szívderítő, műanyag dobozban egy csokornyi csodás csiperkét. Másnap abból lett a leves! De még milyen, hajjaj! Hasonlít a mamáéra, de mégis kalóriaszegény, mindenmentes, paleó, vegán. Tudjátok, a szokásos címkék. Jah, és ezt muszáj megkóstolnotok, mert ripsz-ropsz (nagyjából húsz perc) alatt elkészíthető, és valami bődületesen finom.
Tárkonyos gombaleves (3 főre)
- 300 gramm csiperke gomba (másfajtát is lehet használni)
- két deci kókusztejszín vagy rizstejszín (aki nem diétázik, paleózik, használhat sima főzőtejszínt is)
- fél szál póréhagyma (lehet vöröshagyma is, de most lusta voltam pucolni)
- három gerezd fokhagyma
- két szál sárgarépa
- öt-hat darab babérlevél
- egy kávéskanál szerecsendió
- egy kávéskanál tárkony
- egy evőkanál 10 százalékos ecet ( ha szeretitek a savanyút, mehet bele kettő is)
- egy késhegynyi bors
- ízlés szerint só
- a főzéshez egy evőkanálnyi kókuszzsír
A csiperkét megtisztítjuk, és vékony szeletekre vágjuk, hogy könnyebben puhuljon. Közben egy evőkanálnyi kókuszzsíron megfuttatjuk a póréhagyma szeleteket, majd rádobjuk a gombát. Fakanállal egy kicsit kevergetjük, nehogy leégjen az alja. Felöntjük annyi vízzel, amennyi az egészet ellepi. Beletesszük a karikára vágott sárgarépát, a zúzott fokhagymát és a babérleveleket is, aztán kb. tíz percig rotyogtatjuk. Amikor a zöldségek már majdnem puhák, belecsurgatjuk a tejszínt. Azután megszórjuk egy kis borssal, sóval, szerecsendióval és némi tárkonnyal. Belelöttyintjük az ecetet. A levest alaposan összekeverjük és kábé öt percig még főzzük. Végül egy kis metélőhagymával, még melegen, lehetőleg gőzölögve tálaljuk.
Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebookon és az Instán is.
