Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mentes brokkoli krémleves: így még biztosan nem kóstoltad!

A kisebbik fiam a "fotózás" közben őrizte brokkoli levest, nehogy valaki véletlen megegye! Repetázott is belőle!

Életem egyik első levese a zacskós brokkoli krémleves volt! Mindig nosztalgiával gondolok arra a pillanatra, amikor a tartós élelmiszer fiókból kivettem a eves port és vízben felforraltam. Roppant büszke voltam magamra, hogy ehető lett! Bár a szárított krutonok kicsit rágósak maradtak.

Aztán ahogy fejlődött a főzőtudományom, a porleveseket messziről elkerültem, hiszen igazi zöldségből is pillanatok alatt el lehet őket készíteni.

A mostani brokkoli krémlevesben nincsen tejszín. Se igazi, se növényi. És az igazat megvallva nem is hiányzik belőle, mert a földimogyoróolaj és a borecet finoman kiemeli a brokkoli természetes, földes ízét.

Hozzávalók három főre:

Mentes brokkoli krémleves

  • fél kiló brokkoli
  • két fej lilahagyma
  • egy evőkanál földimogyoróolaj
  • egy evőkanál olívaolaj
  • egy teáskanál borecet
  • ízlés szerint só
  • néhány szem paradicsom és pár levél bazsalikom a tálaláshoz

A lilahagymát felvágjuk, majd földimogyoróolaj és az olívaolajon megfuttatjuk. Hozzádobjuk a sót, hogy gyorsítsuk a folyamatot. A brokkolit rózsáira szedjük, rádobjuk a hagymára és picit pirítjuk. Ezután annyi vízzel öntjük fel, amennyi éppen ellepi. Tíz percig főzzük. Végül egy botmixerrel pürésítjük belekeverjük a borecetet. Meghintjük sóval, majd néhány szem paradicsommal és friss bazsalikomlevéllel tálaljuk.

Miért érdemes brokkolit enni? Egy igazi téli vitaminbomba, ami teli van C-vitaminnal, B1-, B2-,és B3- vitaminnak. Ezen kívül van benne béta-karotin, folsav, és jelentős a kalcium- no meg a vastartalma.

Tovább

Fánkvariácók: a mentes, a tönköly és a szerelemgyerek

Szerencsére az idei farsang hosszú, ezért többféle fánkreceptet is ki lehet próbálni. Jó, persze a hagyományos szalagos a számunkra az igazi, mert eszünkbe juttatja a gyerekkorunkat, de egészséges(ebb) alternatívákból is lehet választani.

fánk mentes recept receptajánló

Citromos kölesfánk

Nagy előnye, hogy gyorsan elkészül. Nem kell hozzá se liszt, nem kell takargatni, beszélgetni. Viszont sütés közben a köles kicsit pattog, úgyhogy utána újból kell takarítani a konyhát. Sooook gyümölccsel a legfinomabb…

Hozzávalók (kb. 30 darabhoz)

  • 200 gramm hántolt köles

  • egy marék bármilyen aszalt gyümölcs vagy kandírozott narancshéj (mi van otthon attól függ)

  • 75 gramm kókuszreszelék

  • két evőkanál nyírfacukor vagy eritrit

  • 100 gramm kókuszzsír a sütéshez

  • fél citrom leve

  • A tálaláshoz: bármilyen gyümölcs és egy evőkanál méz, esetleg agávészirup

A kölest háromszor annyi vízben nagyjából negyed óra alatt puhára főzzük. Ezután belekeverjük a kókuszreszeléket és az apróra vágott aszalt gyümölcsöt. Én most kandírozott narancshéjat használtam, mert csak az volt otthon. A masszába belehintjük a kókuszreszeléket, az eritritet és belefacsarjuk a citrom levét is. A kezünkkel határozott mozdulatokkal kis golyókat formázunk, és bő kókuszzsírban szép, barnára sütjük. Friss gyümölcsökkel és egy evőkanál mézzel, vagy agávésziruppal tálaljuk

Fahéjas tönkölychurros

fánk mentes recept receptajánló
Fotó: Kiss László

A mexikóiak/spanyolok/portugálok/ stb fánkja, amit fahéjas cukorban, csokiban vagy bármi édesbe mártogatnak bele. A tésztát nagyjából öt perc alatt össze lehet dobni, egyedül a habzsákolás okozhat problémát, mert a krémekhez képest nehezebb a massza. Én mindig tönkölylisztből készítem, és szinte azonnal elfogy.

Hozzávalók:

A tésztához:

  • hetven gramm tönkölyliszt

  • negyven gramm növényi vaj ( lehet sima is, ha nem vagytok érzékenyek)

  • húsz gramm nádcukor ( eritrittel és xilittel is remek)

  • egy tojás

  • kb. egy deci víz

  • egy csipet só

  • bő olívaolaj a sütéshez

A forgatáshoz:

  • egy evőkanál őrölt fahéj

  • négy evőkanál eritrit, xilit vagy sima cukor

Egy nyeles fazékban felforraljuk a vízben a vajat, a cukrot és a sót. Egy főzőkanállal sűrűn keverjük, nehogy leégjen az alja. Amikor a massza elkezd forrni, kisebb lángra tekerjük a tűzhelyt, és hozzáadjuk a lisztet. Addig keverjük, amíg az egész tésztagombóccá nem áll össze. Ez nagyjából két perc. Utána lehúzzuk a fazekat a tűzről. Várunk néhány percet, majd belekeverjük a tojást. A tésztát hagyjuk nagyjából negyed órát hűlni!

Közben előkészítünk egy nagyobb, csillagfejű habzsákot. Ha műanyag zsákkal dolgozunk, akkor célszerű a pótzsákokat is kikészíteni. A tésztát nem olyan könnyű átnyomni, ezért a nejlon viszonylag könnyen kiszakad.

Egy wokban vagy más magas falú edényben felforrósítjuk az olívaolajat, és közvetlenül belenyomjuk a nagyjából öt-hat centi hosszú tésztarudakat. (A bátrabbak akár kört is formázhatnak belőle.) Nagyjából három-négy perc alatt aranybarnára sütjük. A churrost ezután megforgatjuk a fahéjas cukorban, és még melegen lekvárral vagy csokoládé pudinggal tálaljuk.

Roscón de reyes

fánk mentes recept receptajánló
Fotó: Kiss László

Nem fánk, nem kalács, hanem a kettőjük szerelemgyereke. Másnap is kellemesen puha, feltéve ha marad belőle. Nem túlzottan bikinibarát, de egy szeletet a délelőtt folyamán egy kávéhoz meg lehet belőle enni. Vigyázat, függőséget okoz!

Hozzávalók:

  • 300 gramm liszt (a legjobb a kenyérliszt)
  • 25 gramm friss élesztő (vagy 7 gramm szárított)
  • egy deci langyos tej
  • 100 gramm cukor
  • 75 gramm vaj (langyos)
  • 1 egész tojás plusz egy tojás sárgája a kenéshez
  • 1 narancs leve
  • 4 cent rum
  • egy csipet só
  • ízlés szerint kandírozott citrom és narancshéj (esetleg mazsola, aszalt áfonya, szilva stb.)
  • ízlés szerint magvak (például dió, mogyoró, pekándió)

Az élesztőt egy kanál cukorral némi langyos tej társaságában felfuttatjuk. Közben a lisztet egy nagy tálba szitáljuk. Hozzáadjuk a cukrot, a sót. A liszt közepére egy kis lyukat kerekítünk, belefacsarjuk a narancsot és belecsurgatjuk a rumot és az élesztős masszát.

A dagasztógép alacsony fokozatán (vagy kézzel) elkezdjük összedolgozni a tésztát. Apránként hozzáadjuk a langyos vajat és az egész tojást. Ha ezzel készen vagyunk, akkor gyengéden átgyúrjuk a tésztát. Nem kell megijedni, nagyon laza az állaga, ezért bőségesen kell lisztezni a deszkát, hogy ne ragadjon le.

A roscónt nagyjából egy óra alatt meleg helyen duplájára kelesztjük. Utána átgyúrjuk és kerek cipót formázunk belőle, majd lisztezett kézzel a közepét kivájjuk. Figyeljünk arra, hogy legalább tíz-tizenöt centi legyen a rés átmérője, különben a második kelesztés közben eltűnik!

Konyharuha alatt ismét egy órán át pihentetjük a tésztát, majd megkenjük a tojás sárgájával, és ízlés szerint kidekoráljuk a kandírozott narancs- vagy citromhéjjal, aszalt áfonyával, mazsolával. Végül néhány helyre magvakat is nyomunk bele.

Százhatvan fokra előmelegített sütőben körülbelül huszonöt perc alatt készre sütjük. A kalácsot rácson kihűtjük, majd forró teával vagy kávéval tálaljuk.

Tovább

Ebéd negyed óra alatt!

főétel tejmentes mentes recept lazac

Az influenzával még ezen a héten is küzdöttünk. Tíz napja nem volt olyan nap, hogy valaki én vagy a gyerekek, ne lettek volna lázasak. Slusszpoénként a fertőzés ráhúzódott a srácok fülére, és mivel a doktornőnk szabadságon volt, ezért két naponta egy egész délelőttöt/délutánt töltöttünk a gégészeti ambulancián egy random orvosra várva.

Ezen kívül mivel a fiúk gyakorlatilag két hete lázcsillapítón vannak, ezért az étvágyuk nagyjából egy kavicséval vetekszik. Alig van pár étel, amibe belekóstolnak. Ebből fakadóan a heti menü nagyjából a rántott hús-kakaós csiga- halrudacska- házi hambi- kukoricás rizs tengelyen mozgott. Egyik nap nekik még maradt előző napról kaja, nekünk már nem. Megnéztem, mi van a fagyasztóban, amiből fél óra alatt ebédet tudok varázsolni, mivel ismét mennünk kellett kontrollra.

Volt egy kis lazac,egy félig megkezdett rukkola és egy fél csomag pad thai tészta. Nem sok, de a húgoméktól ajándékba kapott diszkréten csípős piros chimichurri fűszerkeverékkel meg a maradék teriyaki szósszal meg lehetett bolondítani. 15 perc alatt készen voltam mindennel, így indulás előtt még egy kávéra is jutott idő.

Chimichurri lazac ruccolás pad thai-jal (két adaghoz)

  • két szelet lazacfilé
  • két deci zabtejszín
  • ízlés szerint só, bors
  • egy teáskanál piros chimichurri fűszerkeverék
  • egy harmad zacskó padthai tészta
  • két marék rukkola
  • egy teáskanál teriyaki szósz
  • olívaolaj a sütéshez

Egy fedős wokban olívaolajon megfuttatom a lazacokat. Oldalanként nagyjából öt-öt percet sütöm, majd utána kiveszem őket és megszórom őket chimichurri fűszerrel, majd félreteszem. A zabtejszínt belelöttyintem a wok aljába, felöntöm két deci vízzel és beledobom a padthai tésztát, beleszórom a rukkolát. Sózom, borsozom és belecsurgatom a teriyaki szószt. Mikor a tészta megpuhul, akkor van kész. Ez nagyjából öt perc.

A lazacot és a rukkolás padthait is a tálra pakolom, majd meglocsolom egy kis teriyaki szósszal. És máris kész az aznapi ebéd!

Tovább

Így lesz szalagos a farsangi fánk!

dédi receptje kelttészta fánk
Mielőtt nekiállsz a fánksütésnek, nyomd fel a fűtést! Ha megfázik a tészta, búcsút mondhatsz a szalagoknak!

Biztosan észrevettétek, hogy a receptek között vannak olyanok, amelyek hagyományosak. Ennek két oka van: egyrészt hosszú távon egészséges táplálkozás alapja az egyensúly, ahol például quinoa mellé belefér a spagetti és fordítva. A lényeg a mérték. Másrészt a régi idők receptjeit meg kell ismerni, el kell sajátítani, amíg még van kitől, hogy később ha úgy akarjuk, lehessen modernizálni, alakítani.

Hosszú évek után csak most mertem nekiállni a dédi fánkjának. Úgy tudtam, hogy kényes, munkaigényes tészta, amit szeretgetni, babusgatni kell, hogy végül szép, húsos szalagokat növesszen.

A gyerekek egész héten nyaggattak, hogy süssem meg, mert ők úgy szeretik a dédi fánkját. Húztam halasztottam a dolgot, aztán vasárnap mint egy rendíthetetlen anyanindzsa, legyőztem magam, és belevetettem magam a fánksütésbe. Előtte persze felcsavartam a fűtést, nehogy megfázzon a tészta.

Felhívtam a dédit, diktálja le a receptet, és kértem maradjon telefon közelben, ha netalántán menet közben valami kérdésem támadna.

Minden stimmelt. A gyerekek békésen játszottak. Szépen sütött a nap, kint a macska figyelte a madarakat a kertben. Egy szóval idilli volt a helyzet. Nekiálltam. Aztán jött a probléma. Az élesztő nem futott fel. Langyos volt a tej, raktam bele cukrot. Még se akart kimászni a bögréből. Úgy öntöttem ki mindenestül, hogy öröm volt nézni. Szerencsére volt itthon porélesztő, amely végül kihúzott a csávából.

Miután kisütöttem mind a harminc fánkot (nekem annyinak tűnt, de nem tudtam pontosan megszámolni, mert folyamatosan ették), egy kávé mellett megállapítottam: szalagos fánkot sütni nem is olyan nehéz. Csak néhány apróságra kell odafigyelni!

Dédi fánkja

  • fél kiló liszt
  • 2 deka friss élesztő vagy egy zacskó porélesztő
  • 10 deka vaj
  • 4 deci tej
  • 80 gramm porcukor
  • két tojás sárgája
  • egy csipet só

Ízlés szerint lehet bele citromhéjat, vagy rumot, de én most ettől eltekintettem.

A langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. Amíg ki nem akar mászni a pohárból, addig egy másik tálba átszitáljuk a lisztet, belehintjük a cukrot és a sót. A liszt közepébe lyukat mélyesztünk, amibe beleütjük a tojás sárgákat és ebbe csurgatjuk bele az élesztős masszát is. Ezután a robotgép dagasztófejével alacsony fokozaton három-négy percig dagasztjuk a tésztát. Közben fokozatosan öntjük bele a langyos tejet. Mikor kezd elválni az egész a tál falától beledolgozzuk a vajat is. (Emiatt lesz szép magas és szalagos!)

Mikor szép fényes és hólyagos a felszíne, akkor átkenjük vajjal és eltesszük meleg és huzatmentes helyre pihenni.

Ha biztosra akarunk menni és villanysütőnk is van, akkor olyan negyven fokra azt is bekapcsolhatjuk és ott is kelesztjük a fánkot.

Nagyjából negyven perc-egy óra alatt a tészta a duplájára dagad, és utána nekiállhatunk a formázásnak. Három-négy centi vastagra sodorjuk és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A maradékot újra összegyúrjuk, kinyújtjuk, és szaggatjuk. A kiszaggatott gombócokat húsz percig pihentetjük.

Amíg a kis kerek gombócok kelnek, addig egy fedős wokban olajat melegítünk, majd mindet kisütjük. Oldalanként nagyjából három percet kell sütni, hogy szép aranybarna színe legyen a fánknak. A megsült finomságot konyhai papírtörlőn lecsöpögtetjük. ( Ha elázik a papír, cseréljük, így nem lesz olajos a fánk!)Végül meghintjük porcukorral és házi lekvárral tálaljuk!

Tovább

Felejtsd el a krumplit! Egyél helyette csicsókát!

- Elrakod vagy elrakjam a krumplit a spájzba? - kérdezte bevásárlás után a férjem.

- Melyikre gondolsz? Mert nem vettünk krumplit – tettem hozzá, miközben a passzírozott paradicsomokat próbáltam begyömöszölni a „tartós élelmiszer fiókba.”

- Hát ez akkor mi?

- Csicsóka. Olyan íze van, mint a krumplinak, csak nem hízlal - tettem hozzá lakonikus tömörséggel.

Nagyjából így indult a barátságunk a csicsókával. Be kell valljam, annyit tévedtem, hogy egy nagyon kicsit édesebb, mint a hagyományos burgonya, de nem annyira, mint a batáta. Simán lehet belőle tepsis krumplit, rakott krumplit is sütni vagy levest is főzni.

Miért érdemes csicsókát enni?

  • öt-hatszor nagyobb a rosttartalma, mint a krumplinak
  • teli van inulinnal, amely teltség érzetet okoz, és megnehezíti a rossz szén-hidrátok felszívódását
  • regenerálja a bélflórát
  • szuper kalcium-és magnéziumforrás
  • tele van B-vitaminnal és létfontosságú aminosavakkal

Mivel finoman szólva is göcsörtös a felszíne, ezért nem olyan egyszerű megpucolni. De ez maximum 5 perc többletmunka. Az egyszerűség és a gyorsaság jegyében egy nagyon finom levest készítettem, amit hogy legyen van kis csavar benne citromos répával dobtam fel.

Csicsókakrémleves citromos répával

Hozzávalók négy személyre:

  • egy fej vöröshagyma
  • egy kiló csicsóka
  • két deci (növényi) tejszín
  • négy-öt darab babérlevél
  • három gerezd fokhagyma
  • egy teáskanál szerecsendió
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors
  • egy citrom
  • egy vastag szál répa

A felkockázott vörös hagymát és az összezúzott fokhagymát megfuttatjuk egy kis olívaolajon, majd rádobjuk a karikára vágott csicsókát. Pár percig kevergetjük, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Beledobjuk a babérleveleket, a szerecsendiót és fedő alatt addig főzzük, amíg a villát bele nem tudjuk szúrni a csicsókába. Ez nagyjából negyed óra. A végén belecsurgatjuk a növényi tejszínt, megsózzuk, borsozzuk és egy botmixerrel összeturmixoljuk.

Amíg a leves hűl, addig az apró kockákra vágott répára citromlevén egy kis olívaolajon megfuttatjuk. Éppen csak annyira, hogy éppen kényelmesen el lehessen harapni. Ha ezzel is készen vagyunk, akkor csinos kis halmokat pakolunk belőle a leves tetejére, és már ehetjük is. Vigyázat, borzasztó laktató!

Tovább
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com