reblog

Emlékszem néhány évvel ezelőtt megkívántam egy zacskó sült gesztenyét valami félsátoros ünnepen. Majdnem ezer forintot kértek tíz(!) szemért. Értem én, hogy sokba kerül az alkalmi fabódé bérlése még Fehérváron is, meg az alkalmazottat is kell fizetni, meg adózni sem ártana, plusz valahonnan be kell szerezni az alapanyagot is. Meg hát senki sem a naiv vásárló két szép szeméért fagyoskodik egész nap esőben-hóban a katlan mellett, de akkor is , tíz szemért egy ezres?! Akkor inkább csinálok egy adagot otthon. Aki már próbálkozott a sült gesztenyével, az tudja a pucolás nem egy könnyű, és főleg nem gyors menet. Ez finoman szólva riasztó, főleg ha legfeljebb harminc percet szánunk a főzésre. A bolti gesztenyemassza is megér egy misét. Jó, Nagy előnye, hogy extrém könnyen, gyorsan lehet vele dolgozni, de ha szánunk rá fél percet, mit írnak a címkére, akkor nem biztos, hogy beledobjuk a kosárba.

Amondó vagyok, ha láttok valahol, már ha lehet alkalomadtán a piacon vagy a diszkontban kapni, akkor feltétlen vegyetek egy adag igazit, héjasat. Abban tuti nincsen bab, meg mindenféle E, meg tartósítószer, plusz a többi nem oda illő anyag. A sütés helyett pedig főzzétek meg, mert a gesztenye belseje sokkal krémesebb lesz, nem lesz annyira száraz, ráadásul a héját majdnem egyben le lehet húzni, így sok-sok értékes percet takaríthattok meg.

Expresz gesztenyekrémleves (recept két főre)

• harminc deka egész gesztenye
• egy deci kesukefír ( lehet sima is, ha nem vagytok tejérzékenyek, vegánok, paleósok stb.)
• egy evőkanál nyírfacukor
• egy csipet só
• a tálaláshoz egy marék mazsola

A gesztenyéket tegyük egy tál hideg vízbe. Amelyik fent marad a tetején, az kukacos, és dobjuk ki. A maradékot jól mossuk meg, és kereszteket vágjuk a tetejébe. Ez egy kicsit munkaigényes, de harminc dekánál nagyjából öt perces munkafolyamat. Egy fazékba dobjuk bele őket, és annyi vizet tegyünk hozzá, amennyi éppen ellepi őket. Szórjunk a vízbe egy csipet sót. A fedő alatt körülbelül negyed óra alatt a gesztenyét puhára főzzük. Utána egyenként lerántjuk róla a héjat. Ez a sütött gesztenyéhez képest sokkal, de sokkal egyszerűbb feladat, mert a héja szinte magától leomlik a gyümölcshúsról. A pucolt gesztenyéket ezután beletesszük a turmixba, felöntjük a főzőlével. Nyakon öntjük a kefírrel, beleszórjuk a nyírfacukrot, és három perc alatt finomra turmixoljuk.

A végeredmény egy kellően krémes, kissé pikáns leves, amihez pazarul illik mazsola. Egyszerű, nagyszerű, vendéglenyűgöző, lustáknak és elfoglalt háziasszonyoknak való recept. Kábé fél óra héjpucolásostul, mindenestül elkészül. És nem utolsó sorban száz százalék gesztenyét tartalmaz.

Szeretem, amikor a kicsit csípős őszi este (természetesen altatás után) egy csésze finom tea mellett filozofálgatunk a férjemmel. Régi jó szokásunk ez, még a panelból hoztuk magunkkal. Akkoriban is szívesen ücsörögtünk a konyhában. Bohémkodtunk, gondolatban megváltottuk a világot, közben a konyha, becsukva is széljárta ablakából bámultuk, ahogy a sötét, nagy cekkereket cipelő női alakok eltűntek a koraesti félhomályban.

De a tea, meg a kávé csak úgy volt jó, ha csipegettünk hozzá valamit: így egyik chipses zacskó követte a másikat. Néha felpattintottunk egy doboz kekszet, vagy csináltunk a mikróban popcornt. Nem volt mit tenni, egy-egy téli időszak végére ( a karácsonyi habzsi-dőzsit is beleszámítva) fejenként két-három kilóval lettünk gazdagabbak.

Nah ezt most el szeretném kerülni, ezért egyik nap összedobtam egy jó kis kókuszos-gyömbéres „mindenmentes” köleskekszet, ami kellemesen omlós, kicsit fűszeres. Kávéba mártogatva szerintem jobb, mint a cantuccini. Nincsen benne fehér liszt meg fehér cukor, így bármikor büntetlenül lehet nassolni.

Gyömbéres-kókuszos köleskeksz (recept kb. 30 darabhoz)

• 150 gramm kölesliszt
• 150 gramm rizsliszt
• 100 gramm nyírfacukor (más néven xilit)
• 50 gramm kókuszzsírt
• egy deci kókusztej
• egy darab közepes tojás
• egy kávéskanál gyömbér
• egy kávéskanál fahéj
• egy fél lime héja és leve

A köleslisztet, a rizslisztet a nyírfacukorral egy tálban összekeverjük egy sima evőkanállal. Belemorzsoljuk a kókuszzsírt. Ráütjük a tojást, beleöntjük a kókusztejet és addig kevergetjük, amíg olyan szép nem is teljesen híg, de nem is száraz állaga nem lesz. Ezután belehintjük a fahéjat, és a gyömbért. Belecsurgatjuk a lime levét, meg ráreszeljük a héját. Egyenletesen összedolgozzuk, majd a tésztát nemes egyszerűséggel betesszük a hűtőbe legalább egy órára pihenni.

Ha letelt az idő, akkor a sütőt előmelegítjük 170 fokra. A gyúródeszkán, vagy szilikonos gyúrólapon némi rizsliszt társaságában a masszából kis gombócot formázunk. Attól függően mennyit akarunk a formázással vacakolni: kinyújtjuk vagy kézzel hengert sodrunk belőle. Ha a nyújtás mellett voksoltok, akkor bő liszt társaságában  sodrófával kb. egy centi vékonyra nyújtsátok a tésztát. A cuki kis kiszúró formákkal  a csillagtól a az egyszarvúig bármilyen alakzatot csinálhattok belőle. Ha ezzel nem akartok szórakozni, akkor a kb. három centi átmérőjűre sodort hengert centis darabokra vágjátok fel. Mindegyiket tegyétek a sütőpapírral beborított tepsire, és süssétek bő negyedóráig. A tészta akkor lesz omlós, amikor a széle épp csak egy picit kezd megbarnulni.

A kekszek forrón, önmagukban is isteniek! Bár szerintem akkor a legfinomabbak, amikor egy csésze kávéba, teában belemártogatjuk őket, amelyek még jobban kiemelik a gyömbér és a lime pikáns, szürke időben is szívmelengető ízvilágát.

Korábban nem szoktam megnézni a Facebookra feltett videókat. Amióta viszont elindult az új funkció, a heti leállásokkal együtt, kénytelen vagyok akár csak a továbbgörgetéshez szükséges három másodpercig is belenézni mindegyikbe. Néhány napja viszont láttam egy főzős videót. Egy karfiolfejet teleraktak zöldségekkel, sajttal és egy kis sonkával, majd a sütőben megsütötték. Az egész úgy nézett ki, mint egy japán gésa színes kontya.

Beindultak a nyálmirigyeim. Kicsit átgondoltam, megcsavartam a sztorit, és elkészítettem a saját verziómat. A tűzdelt  karfiol sokkal klasszabb, izgalmasabb köret (vagy főétel, ki hogyan szereti), mint a végtelenségig elcsépelt párolt zöldség. Kábé negyven percet kell rászánnunk a délelőttünkből, de a végeredmény ízben és látványban is felér egy posztmodern műalkotással.

Tűzdelt karfiol (recept két főre)

• egy közepes fej karfiol
• tíz szelet növényi sajt ( ha nem vagytok tejérzékenyek, vegánok, akkor lehet például trappista, edami)
• húsz dkg sütőtök
• fél fej vöröshagyma
• egy fél szál póréhagyma
• egy deci mandulatejföl (ha nem vagytok tejérzékenyek, vegánok, akkor lehet)
• öt gerezd fokhagyma
• egy kávéskanál tárkony
• egy csipet bors
• só ízlés szerint
• egy marék szárított paradicsom a díszítéshez
• kókuszzsír a sütéshez

Az egész karfiolfejet egy fazék vízben kábé tizenöt percre felteszem főni. Fontos, hogy a víz majdnem teljesen ellepje, mert akkor nem kell a forgatással szórakozni. Közben hosszúkásra  vágom a sütőtököt és a póréhagymát. Megpucolom a vöröshagymát. A mandulatejfölbe belekeverem az összezúzott fokhagymagerezdeket, a tárkonyt, a borsot.

Előmelegítem a sütőt 170 fokra, légkeveréses fokozatra. Egy hőálló tálat kikenek kókuszzsírral, és várom, hogy a karfiol szára olyan puha legyen, hogy bele tudjam bökni a villát. Nem főzöm meg teljesen, nehogy a végén a fej szétessen. A félig főtt karfiolról az azbesztujjaim segítségével levágom a rajtamaradt kis szárat, majd következik a tűzdelés. A sajtszeletekből kis tekercseket formázok, és beledugom a fejbe. Óvatosan belecsúsztatom a sütőtök-és a póréhagyma oszlopokat, illetve a vöröshagyma szeletkéket is. Jól megsózom, majd leöntöm a fokhagymás-tárkonyos tejföllel. Nagyjából fél órát sütöm, és már tálalom is. A tányéron megszórom egy kis szárított paradicsommal, de lehet rá sima olívabogyót is rakni.

A tűzdelt karfiol köretként és főételként is megállja a helyét. Az enyhe csípős utóízével és belsejében olvadozó sajttal igazán színes és érdekes kísérője a fehér húsoknak. Ha "álánátúr" főételként ennétek, akkor érdemes hozzá egy kis joghurtos, (lehet sima is, növényi is) tormás mártogatóst készíteni. Ha nem fontosak annyira a kalóriák, akkor bacont is lehet bele tűzdelni. Mindegy, melyik változatot  csináljátok, a végeredmény szó szerint száz százalék öröm szemnek-szájnak.

Egy kisgyerek mellett majdnem minden reggelem olyan, mintha az őskáoszt akarnám erőnek erejével legyőzni. Mondjuk azt szeretem, amikor duruzsol a vízforraló, serceg a kókuszzsír az omlett alatt, és a kicsi ujjak között roppannak a reggeli záróakordjaként járó kekszecskék. A színes-szagos hangok beszippantanak, de az idill csak rövid ideig tart. Miután túl vagyok a "jóreggelt" feketémen, szinte arcul csap a kőkemény valóság.

A serpenyő aljára a férjem odaégette a tojást, a koszos bögrék sorban állnak a pulton, és a padlón szétszóródó morzsákból három hangyaboly jóllakna. Nekiállok, súrolok, seprek, pakolok. Közben csörrennek a fedők, borulnak a fakanalak, és a rend továbbra is egy utópisztikus vágyálomnak tűnik. Mire nagyjából összekapom a konyhát, túl vagyunk a délelőtti meséken és a maratoni tízórain, az óra már tizenegyet üt. Kisebb pánikrohamot kapok, mert délre kéne valami ebédet prezentálnom. Ekkor benézek hűtőbe, ami kishíján pirosan villog az ürességtől. A bolt messze van, a gyerek álmos, én meg lehetek kreatív.

Nah, a mai recept is egy ilyen helyzetben született. Fél órás fitnesz menü, ami bőven túltesz a tök és a póré barátságán.

Mandulás-pórés-sütőtökös csirkés kuszkusz (recept két főre)

• fél kiló csirkemell
• kétszáz gramm kuszkusz
• egy szál póréhagyma ( a szára is)
• harminc deka sütőtök
•  egy deci mandulatejszín (ha nem vagytok tejérzékenyek, akkor lehet sima is)
• két evőkanál mandula
• egy késhegynyi fahéj
• egy evőkanál szerecsendió
• egy kávéskanál kakukkfű
• ízlés szerint só, bors
• a sütéshez kókuszzsír

A durvára vágott pórét egy vokban kókuszzsíron megpirítom. Hozzá dobom a viszonylag kis darabokra szeletelt sütőtököt. (Én nem szoktam előfőzni, vagy elősütni, sokkal egyszerűbb, gyorsabb, ha minden egy serpenyőben készül.) Beleteszem a csirkemelldarabokat, és öt percig együtt sütöm őket. Ezután felöntöm egy deci vízzel, beledobom a mandulát, és hagyom az egészet rotyogni.

Mikor a sütőtök elkezd puhulni (kb. tíz perc), akkor az egészet felöntöm mandulatejföllel, majd belerakom a fűszereket: a kakukkfüvet, a szerecsendiót és fahéjat. Sózom, borsozom. Beleteszem a kuszkuszt, ami egy szempillantás alatt felszívja a pórés-mandulás levet. Alaposan összekeverem az egésszel, majd formás kis adagokban tálalom.

A kakukkfű, a fahéjas szerecsendió és a kuszkusz pazar mód feldobja az amúgy tökegyszerű tökös-pórés csirkét. A receptnek van még egy plusz előnye azoknak, akik nem érzik a mosogatásban a zent: a főzés során egyetlen edényt piszkolunk össze, így újabb értékes perceket lophatunk az amúgy mindig kevésnek tűnő huszonnégy órából.

Az első ködös, őszi reggel után a férjemen is erőt vett a biológia. Pusztán evolúciós okokból valami szaftos, lehetőleg zsíros húst kívánt ebédre egy kis sült krumplival. Tipikus férfi! Szerencsére disznóhús már hónapok óta nincsen a hűtőben, ő meg lusta volt elmenni a boltba venni, ezért megegyeztünk a kacsában. A másik vicces dolog, ami persze akkor, abban a pillanatban korántsem tűnt humorosnak, hogy a főzés felénél Peti elkezdte az „én hogyan csinálnám” monológot.

„Nem raksz alá egy kis szalonnát? Ez mangalicazsíron lenne a legfinomabb! Én még tennék hozzá egy kis fehér bort. Biztos, hogy átsült?! Ennyi idő alatt?! Az kizárt dolog!”

Bírom én az építő jellegű kritikát, meg az egyedi javaslatokat! De ha én főzök, akkor én vagyok az úr a konyhában! Ő maximum csak ebéd után véleményezhet. Pont. Szóval, így lett a kacsamellből fél órás, „fogjuk rá, hogy fitnessz” kaja.

Fokhagymás-korianderes kacsamell fahéjas barackkal (recept két főre)

• fél kiló kacsamell
• két darab nektarin (keményebb fajta)
• három gerezd fokhagyma
• egy késhegynyi koriander
• két evőkanál méz
• egy kávéskanál fahéj
• egy csipet bors
• ízlés szerint só

A kacsamell bőrös részét nagyjából centinként beirdalom úgy, hogy közben nem vágok bele a húsba. Szóval, csak óvatosan a késekkel! Ezután előveszek egy serpenyőt, és közepes lángon „szárazon” melegíteni kezdem. Nagyjából három perc múlva ráteszem a kacsákat, de úgy, hogy a bőrös oldaluk lefele legyen. A zsírjuk pillanatok alatt kisül, így a hús ebben pirul meg. Mindegyik oldalt nagyjából öt percig sütöm. A szeletekre rakok egy kis összezúzott fokhagymát, egy késhegynyi egész koriandert. Nem maradhat ki a só és a bors sem. Akkor van vége az első etapnak, ha a kacsamell mindkét fele szép, pirosas színű.

A sütőt előmelegítem 170 fokra, légkeveréses fokozatra. A kacsákat ráteszem a rácsra. Eggyel lejjebb rakok egy tepsit, hogy a sütés közben kicsorduló zsír ne trutymózza össze az egész sütőt. Innentől kezdve a húsok nagyjából húsz perc alatt pazar mód átsülnek. Amíg várok rájuk, a megpucolt, összevágott nektarinokat két evőkanál mézen megfuttatom. Rádobom a fahéjat is, aztán kábé öt perc alatt készre sütöm a barackfalatkákat is. A kacsákat, mielőtt kiveszem a sütőből, egy hústűvel megszúrom, hogy a belsejük is teljesen megpuhult-e.

A végeredményről most nem nyilatkozom. Csak sandán mosolygok. A nagy ételkritikust, vagyis a férjemet idézném:

"Egyszerűen tökéletes. A külseje ropogós, belül mégis szaftos. A fahéjas barack enyhén édes utóíze pedig remekül kiemeli a kacsamell finom fűszerességét. Jah, és ehetjük ezt karácsonykor is?!"

Epilógus:

A kacsa kisült zsírját nehogy kidobjátok! Egy éjszaka alatt a hűtőben szépen megdermed, és fantasztikusan illik a reggeli pirítóshoz.