reblog

Sokan, ha szeretnének megszabadulni pár kilótól, először az édességet száműzik az étrendjükből. Ez egy teljesen logikus lépés. Egy-két hét megtagadás után azonban egyre több akaraterőre van szükség, hogy ellenálljunk a csábításnak. Különösen igaz ez karácsony táján, amikor az adventi vásár meleg, cukros, fahéjas illata szinte csordultig betölti a belvárost. Mit lehet ilyenkor tenni? Hát legálisan bűnözni! A citromos kölestorta jó példa erre. Nagyjából egy óra alatt elkészül, alacsony a kalóriatartalma, valamint a glutén- és tejfehérje-érzékenyek is fogyaszthatják.

Citromos kölestorta (26 centis formához)

Hozzávalók: 

A piskótához

• 250 gramm kölesliszt
• 90 gramm nyírfacukor
• két darab közepes tojás
• 70 gramm kókuszzsír
• egy deci mandula- vagy kókusztej
• fél citrom leve
• fél citrom héja
• egy teáskanál szódabikarbóna
• egy teáskanál sütőpor
• (kb. egy deci víz, ha nem elég folyós a tészta állaga)

A citromkrémhez

• hat darab tojás
• két citrom leve
• két citrom héja
• 100 gramm cukor
• 50 gramm kókuszzsír
• két teáskanál zselatin (vagy fél tasak expressz zselatin)

A díszítéshez

• egy egész citrom

Nulladik lépésként 180 fokra, alul-felül sütés fokozatban bemelegítjük a sütőt, majd előkészítjük a csatos tortaformát. A két tojást a nyírfacukorral robotgépben a legmagasabb fokozaton nagyjából három-négy perc alatt habosra verjük. Akkor jó, ha a massza fehéredik, keményedik, és látszanak benne a buborékok. Beletesszük az előmelegített, feldarabolt kókuszzsírt valamint a mandulatejet. Belereszeljük a citromhéjat, majd beleöntjük a kifacsart levét is. Egy-két percig keverjük a robotgéppel. Már csak a szódabikarbónás, sütőporos kölesliszt van hátra! Ha ezzel is elkészülünk, akkor a masszát pár perc keverés után csurgassuk bele a tortaformába. A kölesliszt a sima búzaliszthez képest több folyadékot vesz fel, ezért néha (liszttől függően) még szükség lehet kb. egy deci vízre. A kölespiskóta nagyjából harminc perc alatt aranybarnára sül, de kivétel előtt célszerű tűpróbát végezni.

Amíg a piskóta sül, nekiállhatunk a krémnek. A tojásokat feltörjük, hozzáadjuk a cukrot, a lereszelt citromhéjat és a citromlevet is. Az egészet jól összekeverjük, majd egy kis lábasban elkezdjük óvatosan, sűrűn kevergetve melegíteni. Körülbelül hat-hét perc alatt a krém kezd besűrűsödni. Amikor bugyog, tegyük hozzá a darabokra vágott kókuszzsírt. A zselatint két deci vízben feloldjuk, és kis lángon, kevergetve éppen forrásig melegítjük. Nem szabad hosszan forralni, mert akkor elveszíti zselésítő képességét. A feloldott zselatint belekeverjük a citromos masszába. Ha valaki ódzkodik ettől a megoldástól, vagy nem akar még egy edényt elmosogatni, akkor nyugodtan használhat expressz zselatint is. Ez annyival egyszerűbb, hogy nem kell melegíteni, hanem csak a meleg krémhez kell keverni.

A citromkrémet rácsurgatjuk a kihűlt piskóta tetejére. Egyenletesen eloszlatjuk. Díszítés gyanánt citromszeletekből virágot, íveket készítünk, és körülbelül két-három órán keresztül a hűtőben pihentetjük. A végén nincs más dolgunk, mint bűntetlenül tortát enni, hiszen ez a süti nemcsak a lelkünknek, hanem a testünknek is jó.

(Ezt a receptet a Fehérvár Magazin november 26-i számában is megtaláljátok.)

Lassan advent. A karácsonyi vásárok fabódéin sok helyen még az utolsó simításokat végzik. Felkerülnek a girlandok, a csillagos, hópihés fényfüzérek. A munkások felállítják a tereken a legalább tíz méter magas karácsonyfát. Beizzítják a sparheltet a modern népviseletbe öltözött kürtős kalácsosok. Közben pedig kisebb nyugdíjas –és munkatárs csapatok, na meg persze a babakocsis kismamaklubosok körül állják az alkalmi asztalokat, hogy műanyag poharakból vagy jobb esetben kerámia bögrékből szürcsölgessék a gőzölgő forralt bort. Mindent átjár a karácsony fahéjas-szegfűszeges illata. Béke van. Legalábbis annak tűnik. És valahol a szíve mélyen mindenki abban bízik, hogy jövő ilyenkor is az ajándékozás legyen legnagyobb problémája.

Jót venni nem egyszerű. Főleg, ha már a második körösök például kollégák, távoli unokatestvérek, vagy barátok jönnek szóba. A helyzetet még inkább súlyosbítja, ha a büdzsé finoman szólva feszes. Ebben az esetben be lehet vetni például a házi szaloncukrot. Egyszerű, gyors, és alkalmas a tömeggyártásra. Az is bátran kipróbálhatja, aki nem akar ezreket kiszórni normális szaloncukorra. A múltkori kókusztej akcióm után maradt egy adag turmixolt kókuszreszelék, amit nem akartam kidobni, ezért szaloncukrot készítettem belőle. Mivel másnapra az összes elfogyott, így kénytelen voltam ismételni. Most sima kókuszreszeléket használtam.

Házi kókuszos szaloncukor ( kb. 20 darabhoz)

• 100 gramm kókuszreszelék
• egy  deci kókusztejszín ( kókusztej maradék reszeléknél elég a fele is)
• két evőkanál nyírfacukor
• egy tábla étcsoki (legalább 60 százalékos)

A kókuszreszeléket összekeverek a kókuszkrémmel és a nyírfacukorral. Ha nincsen kedvetek elmenni bioboltba egy ilyenért vagy drágálljátok, akkor diszkontokban pl. Aldi kapható konzerves kókusztejet is használhattok. Ennek olyan sűrű a teteje, hogy nyugodtan helyettesíthető vele a kókusztejszín.  Akkor jó az állaga, ha a tál alján nagyjából összeáll a massza. Egy órára beteszem a hűtőbe pihenni, hogy a krém formázhatóvá váljon. Amikor kiveszem a kezemmel kis, kb három centis hengereket sodrok a tenyeremmel, és a végüket benyomkodom. A kész példányokat tálcára teszem, majd berakom őket egy órára a fagyasztóba.

Amikor letelt a pihenési idő, akkor egy tálra sütőpapírt rakok. A csokit darabjaira töröm. A háromnegyedét vízgőz felett egy fémtálban felmelegítem. Lecsukom a gázt, majd hozzákeverem a maradék csokit is. (Ha van ételhőmérőtök, akkor nyugodtan használjátok! A bevonat akkor lesz szép fényes, ha az olvadt csoki hőmérséklete 31-32 fok körül mozog.) A kókuszdarabokat egy villa, kanál segítségével beleforgatom, aztán a sütőpapírra teszem a kész művet, ahol pár perc alatt megszilárdul. Fontos, hogy a csokival gyorsan kell dolgozni, mert különben a kókusz megolvad.

A szaloncukrot ezután bármilyen papírba, esetleg celofánba csomagolom, és elteszem karácsonyra. Sajnos, én még itt nem tartok, mert eddig az összeset megettük. És most nemcsak a férjem volt a bűnös!

A hatvanas-hetvenes években a vasárnapi pörköltet egyre több családban felváltotta a rántott hús.A magyarázat egyszerű: futotta rá a büdzséből. A szokás mind a maig tartja magát. A panelok mikrokonyhái vasárnap délelőtt csak zubognak a húsklopfolótól. A lépcsőházakat elárasztja a forró olajban sült prézli illata, majd mindenki megpróbálja betetriszezni magát az asztalnak nevezett ablak alatti pulthoz. Aztán jön a reménykedés, hogy a legbelül ülőnek nem kell hirtelen felállnia, és nyugodtan, békében elfogyasztjuk a jól megérdemelt rántott husikáját. Az idill majdnem tökéletes, mert közben félfüllel hallgatjuk, hogy az alsó szomszéd néni ezerrel bömbölteti a Kossuth rádiót, és a felső szomszédéknál éppen nagy szappanoperaszerű dráma van.

Ilyenkor a hétfő egy felüdülés. Az emberek kiszállingóznak az épületből, csak a kismamák és a nyugdíjasok maradnak a falanszterszerű épületben. Jah, meg a részeges házmesternő, aki már megtette a reggeli etapot fehér frottír zokniban, körömcipőben, valamint a hozzá stílusban tökéletesen passzoló susogós mellényzsebben rejtett sörrel.

De valahogy ennek a természetellenesen sűrűnek életformának is van egy kis bája, hiszen a vékony falaknak és a pici, szűk liftnek köszönhetően több tapasztalatra tehet az embert szert, mintha néprajzosként a gyalog járná a vidéket. A fíling talán egy kicsit hasonlít ahhoz, amikor a vasárnapi rántott hús után hétfőn édesburgonya-főzelék kerül az asztalra. Ami egy kicsit édes, kicsit savanykás, de mégis felüdít plusz sokat segít abban, hogy az ember a sötét BMW-vel furikázókhoz képest két lábbal maradjon a földön.

Édesburgonya főzelék (recept két főre)

• két darab nagyobb édesburgonya
• egy közepes fej vöröshagyma
• fél szál póréhagyma
• harminc gramm kókuszzsír
• egy evőkanál kölesliszt
• két deci rizstejszín ( lehet sima is annak, aki nem paleós, vagy tejérzékeny,
• öt-hat darab egész babérlevél
• egy evőkanál nyírfacukor
• egy teáskanál szerecsendió
• egy teáskanál fehér borecet
• ízlés szerint só, bors
• egy marék tökmag, napraforgómag vagy bármilyen magkeverék

A kókuszzsíron egy kanál kölesliszttel rántást készítünk. Felöntjük egy deci vízzel, majd beledobjuk az összevágott vöröshagymát és pórét. Beleszórjuk az édesburgonya-karikákat, és felöntjük annyi vízzel, hogy az egészet ellepje. A babérleveleket is beletesszük, majd fedő alatt rotyogatjuk tíz percig. Ezután belecsurgatjuk a rizstejszínt. Hogy egy hangyányit érdekesebb legyen az íze, a nyírfacukorral, a szerecsendióval és a borecettel megbolondítjuk. A végén az aktuális lelkivilágunk szerint sózzuk, borsozzuk.  A tányérba még szórhatunk egy bármilyen magkeveréket (például tökmagot, szotyit stb.), meg egy kis grátisz nyers pórét, hogy a különböző textúrák még jobban tudjanak érvényesülni.

A növényi tejek -legyen az kókusz, mandula, dió vagy rizs- a boltban mind pofátlanul drágák. Egy liter jobb esetben öt-hatszáz forintba kerül, de egyes vitaminokkal meg ásványi anyagokkal dúsított változatokért hét-nyolcszáz forintot is elkérhetnek. Jó, szép színes a csomagolás, meg valamiből a gyártónak meg a kereskedőnek is meg kell élnie. Értem én. De, aki teszem fel tejfehérje-érzékeny, az mit csinál? Főleg ha átlag magyar bérből próbál gazdálkodni! Nem túl sok a betegség miatt járó plusz anyagi juttatás. És a boltban nem mondhatja: Tessék kérem itt a pénz fele. Tudja, én kazeinérzékeny vagyok, és nekem a négyszer-ötször drágábbat kell napi szinten megvennem, ha nem akarom, hogy a bélbolyhaim teljesen tropára menjenek! Okosban kell megoldani! Erre egy opció a házi kókusztej, amit nemcsak az érzékenyek, a paleósok, és a vegánok próbálhatnak ki, hanem a raffaellomániások és a kis gasztrokalandorok is például shake-alapnak. Csak egy vízforraló, egy sűrű levesszűrő és két perc munka kell hozzá.

Házi kókusztej (nagyjából fél literhez)

• 100 gramm kókusz reszelék
• négy deci víz
• két evőkanál nyírfacukor

Felforraljuk a vizet. A kókuszreszeléket beletesszük egy kancsóba, tálba kinek mi van éppen kéznél. Leöntjük a forró vízzel. Lefedjük egy fedővel, folpackkal vagy bármilyen tetővel. Hagyjuk állni két órát, majd az egészet leturmixoljuk. A végeredményt egy sűrű levesszűrőn átszűrjük. Beletesszük a nyírfacukrot és máris önthetjük a kávéba, kakaóba, shake-be vagy bármibe.

A házi kókusztej sokkal krémesebb, lágyabb a boltinál. Hűtőben három-négy napig is eláll. A diótejhez képest fő előnye, hogy nem kell az alapot például pucolgatni, meg durvára összetörni, így értékes tíz perceket takaríthatunk meg. Jah, és az egész mindenestül (egy literre számolva) kábé kétszáz forintba kerül.

Idén úgy döntöttünk, mártonozunk. Már el is képzeltem a tányéron az ég felé meredező combokat. Ekkor még nem gondoltam, hogy novemberben ekkora kihívás libacombot venni. Lehet csak én voltam a naiv, hogy az idő szűke miatt nem a piacra mentem, hanem csak a közeli majdnem nagykerbe, mert azt mondták az ismerőseink, ott tuti lehet kapni.

Az üzletben persze az összes combot felvásárolták - gondolom én - a vendéglátósok. Nekünk, házi konyhatündéreknek csak a „maradék” jutott. Az egész libával nem akartam vacakolni, főleg hogy majdnem egy ötezret kértek egy-egy szép példányért. Némi merengés után végülis betettem két mellet a kosaramba. Azt helló. Végülis liba, nem? Nem kötelező mindig combot enni!

Hazáig töprengtem az ízesítésen, de arra jutottam, hogy a libamell önmagában, minimális fűszerezéssel is pazar. A kevesebb néha több. Felesleges túlbonyolítani a történetet. Ehhez azonban egy apróságra van szükség: a mellet tökéletesre kell sütni. Szerintem ez a hétköznapi életben azt jelenti, a hús kérge ropogjon, belül pedig maradjon rózsaszínű és szaftos. A receptben alkalmazott technikával bárki fél óra alatt elérheti ezt az állagot.

Kakukkfüves libamell (recept két főre)

• két szelet libamell
• négy-öt szál friss kakukkfű (vagy egy kávéskanál az őrölt változatból)
• egy csipet só
• egy csipet bors

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, légkeveréses fokozatra. A szeleteket jó alaposan megmossuk. Eltávolítjuk a véletlenül rajt maradt tolldarabkákat és társaikat. Sózzuk, borsozzuk és megszórjuk őket egy kávéskanálnyi kakukkfűvel. Egy éles késsel először vízszintes, majd függőleges vonalakat vágunk a mellen lévő hájba, hogy a zsírja kellőképp ki tudjon sülni.

A serpenyőt szárazon előmelegítjük, majd a libákat hájas oldallal lefelé elkezdjük pirítani. Egy fél deci vizet lehet alá tenni, nehogy megégjen az elején a hús alja. Nagyjából két-három perc alatt mindegyik oldal szép pirosas-lilás kérget kap, és már tehetjük őket sütőbe.

A kacsához hasonlóan ebben az esetben is célszerű a tepsi helyett a rácsot használni, mert a hús sokkal könnyebben megpuhul. Innentől kezdve a libamell nagyjából húsz perc alatt szép rozéra sül. (Aki teljesen szeretné átsütni, az még hagyja plusz tíz percet a sütőben.) Ehhez libához a szokásos hagymás törtkrumpli és a párolt káposztán túl remekül illik például a fehérrépapüré és a lilakáposztakrém.

Ezek után nincsen más dolgunk, csak bezsebelni az elismerő hümmögéseket és hálás szívvel gondolni Szent Márton püspökre, aki annak idején egy libaólban bújt el.

Kövess bennünket az Instán is!