A legvadabb nyári kánikulát idéző május után úgy döntöttem, elrakom a srácok gumicsizmáit a szekrénybe. Ne foglalja már a helyet az amúgy is kicsi előszobában! Erre mi történik?! Azóta folyamat esik. Murphy. Úgyhogy kénytelen voltam újból elővenni őket. Becsszó, egész augusztusig előhagyom a gumicsizmákat, de még az esernyőket és az esőkabátokat is, csak ne essen ennyi eső! Addig is főztem egy szívmelengető levest, hátha előcsalogatja a napot... Ha nem, akkor marad a süss fel nap vagy veszek egy repjegyet Spanyolországba.
Narancsos gyömbéres karotta krémleves (hozzávalók négy főre)
- egy szál póréhagyma
- egy kiló sárgarépa
- egy narancs leve
- egy pici gyömbér szár
- két deci zabtejszín (sima tejszín is jó, ha nem vagytok tejérzékenyek)
- ízlés szerint só
- ízlés szerint bors
- egy evőkanál kókuszzsír
A kókuszzsíron lepirítjuk a póréhagymát. És felöntjük érzésre olyan két deci vízzel. Ezután beledobjuk a megtisztított, felkarikázott sárgarépát és még annyi vizet csurgatunk hozzá, amennyi az egészet éppen ellepi. Nagyjából hagyjuk tíz percet főni, majd beletesszük a zabtejszínt no meg belereszeljük a gyömbért, hogy egy kis csípősséget adjon a levesnek. Megküldjük egy kis sóval, borssal. Ki mennyire szereti. Aztán kiszemelünk egy tesztalany répát. Kihalásszuk egy villával, kis kanállal, férj svájci bicsikájával. Ha már puha, akkor lecsukjuk a gázt. Éééés előkapjuk a turmixot vagy a botmixert, attól függően mi van a kezünk ügyében. És leturmixoljuk. Mindenféle liszt nélkül egy kellemesen krémes állagot kapunk, amibe belefacsarjuk a narancs levét, hogy ne legyen a kaja savhiányos. Néhány szál metélőhagymával, egy marék zabpehellyel és citrom karikával tálaljuk.
A végeredmény kicsit savanykás, kicsit édes, és csak egy leheletnyit csípős. Pont annyira, hogy felmelegítsen egy szürke nyári napon.
Tudjátok, mennyire nehéz egy szimpla levesnek viszonylag ütős nevet adni? Azt még sem írhatom ki, hogy „nesztek” paradicsomos-szárzelleres karfiolleves. Pedig ha jól megnézem, akkor az. Jó, van benne egy pici bazsalikom meg fokhagyma, meg egy adag édes-zamatos paradicsomlé, amit még tavaly nyáron tett el a dédi. Ha leugrunk a dédit meglátogatni, mindig a fél spájzot oda akarja csomagolni, hogy együnk valami rendeset a messzi városban. Ilyenkor a cekkerben jön velünk pár üveg paradicsom is. Ő csak így mondja. Épp be tudom szuszakolni az üvegeket a csomagtartóba az összecsukott babakocsi, a négy kis bőrönd, az ajándékba kapott játékok meg a hűtőtáska közé. A férjem itthon szentségel egyet a kipakolásnál, hogy még tökén is szatyor lóg. Én küzdök a gyerekekkel, mint a disznó a jégen, de valahogy estére minden a helyére kerül: a gyerekek békésen szunyókálnak az ágyban, a paradicsomok a spájzban a stelázsin, mi meg a férjemmel a kanapén. Ami meg elmarad, mint a lényegtelen dolgok elpakolása, megvár másnap…
Minden népnek megvan a maga halas levese, amelyhez az esetek kilencvenöt százalékában valamilyen alaplére van szükség. Ez természetesen jelentősen megnöveli az elkészítési időt főleg ha hozzáveszem, hogy ilyen-olyan halnyesedék kell hozzá, amit csak speckó boltban vagy jobb esetben egy tisztességes piacon lehet beszerezni.(Most tekintsünk el a halászlékockáktól, sűrítményektől.) De abból meg nincs sok, vagy full lehetetlen (értsd dolgozó ember tuti nem ér oda) időben van nyitva. Nah, ekkor vegyünk lazacot, mert azt kábé bárhol lehet fagyasztva kapni, (Tudom, tudom frissen jégágyon az igazi, de hát a tenger messze van.)és főzzünk belőle levest úgy, ahogy a finnek. Vagy legalábbis hasonlóan.