Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rózsaszín tálcás gombákkal a mellrák ellen

Október a mellrák elleni küzdelem jelképe – októberben a Bio-Fungi Kft. a rózsaszín tálcás gombáival a szűrővizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet, hiszen a korai stádiumban felfedezett betegség esetén a túlélés esélye jelentősen javítható. A cég minden eladott tálca után 5 Ft-tal támogatja a daganatellenes és rákbetegeket segítő munkát. Idén a Szent Margit Kórház Onkológiai Osztályát a „Fogadj örökbe egy helyiséget!” projekt keretében.

Kevesen tudják, hogy a szervezet túlzott ösztrogén termelése bizonyítottan növeli a mellrák kialakulásának kockázatát. A csiperkegomba olyan anyagokat tartalmaz, amelyek csökkentik a ösztrogén szint emeléséért felelős aromatáz enzim aktivitását. Ha valaki rendszeresen fogyaszt csiperkét, és mellette egészségesen táplálkozik és rendszeresen mozog, akkor csökkenti a betegség kialakulásának kockázatát.

A csiperkének ( no meg a laskagombának is) ezen kívül rengeteg pozitív élettani hatása van. Hogy melyek ezek?

  • alacsony a kalóriatartalmuk

  • gyakorlatilag nem tartalmaznak zsírt és koleszterint

  • magas a víz- és rosttartalmuk

  • ásványi anyagokban és vitaminokban (D, B-vitamin) szintén gazdagok

  • glutén- és laktózmentesek

Ahhoz azonban, hogy a tápanyagokat megőrizzük, néhány dolgot érdemes figyelembe vennünk:

  • Fontos, hogy ne hámozzuk, mert így elveszítjük az értékes tápanyagokat!

  • Folyó víz alatt, gyors öblítéssel tisztítsuk meg.

  • Mivel modern körülmények között termesztik, ezért fogyasztása biztonságos és az év minden napján frissen elérhető.

Itt van három szuperegészséges csiperkés és laskás recept, amit érdemes kipróbálnod! Katt a linkekre!

Csiperkés székelykáposzta

Wellness fokhagymás gombapörkölt

Nagyi gombalevese mentesítve

A Bio-Fungi Kft.-ben kiemelt szerepet kap az egészségtudatosság, az egészséges életmód. A cég a szívügyének tekinti az olyan megbetegedések megelőző kampányainak támogatását, mint az emlőrák. A GoPink kampány keretében 2012 óta minden októberben rózsaszín tálcákba csomagolják a csiperke- és laskagomba termékeiket, úgy szállítják országosan a Tesco és az Aldi üzleteibe. A Bio-Fungi Kft. minden eladott tálca után 5 Ft-tal támogatja a daganatellenes és rákbetegeket segítő munkát. Idén a Szent Margit Kórház Onkológiai Osztályát a „Fogadj örökbe egy helyiséget!” projekt keretében.

Tovább

Sütőtök csirkemájjal, a filléres hedonizmus

Egy kis doboz áfonya (inkább ezt veszek a gyereknek, mint csokit) meg egy zacskó biorépa a zöldséglevesbe, és hopsz máris repült ezer forint. Azt vettem észre, de javítsatok ki, ha tévedek, az elmúlt néhány évben a hús árához viszonyítva, a zöldség és a gyümölcs drágább lett.

Én meg ragaszkodom, hogy naponta kerüljön belőlük az asztalra, ezért átálltam tudatos anyu üzemmódra. Nem kell semmi extrára gondolni. Csak ilyen apróságokra, hogy:

  • vásárlás előtt átnézem a hűtőt
  • kábéra megtervezem a heti menüt
  • legalább fejben írok egy listát vagy rámondom a telefonomra
  • helyi termelőktől vásárolok idény zöldséget és gyümölcsöt

Mivel dübörög a sütőtökszezon, ezért most viszonylag olcsón vettem egy nagyobb darabot, és a hűtőben levő csirkemájjal összeházasítottam.

Sokkal jobb volt, mint krumplival!

Az édes sütőtök remekül kiegészítette a máj telt ízét. Még úgy is, hogy lusta voltam előtte megsütni, és csak serpenyőben pirítottam egy kicsit rá. A kisebbik fiam még a tányér széléről is lekotorta a maradékot.

Sütőtök csirkemájjal

Hozzávalók három főre:

  • fél kiló csirkemáj
  • egy fej lilahagyma
  • egy csokor újhagyma
  • négy gerezd fokhagyma
  • egy fél sütőtök
  • egy teáskanál fahéj
  • egy teáskanál szerecsendió
  • egy teáskanál piros paprika
  • két darab babérlevél
  • fél citrom leve
  • ízlés szerint só
  • kókuszzsír a sütéshez

Kókuszzsírban megpirítjuk az összevágott hagymákat, majd rádobjuk a nyers, hámozott, sütőtök kockákat. Picit megpirítjuk. Közben vadul kevergetjük, nehogy leégjen az alja. Végül egy kis vizet alálöttyintünk, majd rátesszük a fedőt.

Hagyjuk pár percet rotyogni, majd beledobjuk egy laza mozdulattal a babért, a fahéjat, a szerecsendiót, és a piros paprikát. Amikor a tök annyira puha lesz, hogy éppen bele tudjuk szúrni a villát, akkor hozzáadjuk a felkockázott májat. Belekeverjük az összezúzott fokhagymát.

Megint jön egy pár perces rotyogtatás, ami alatt frankón el lehet tüntetni a zöldséghéjakat. A máj, ha megpuhult, megsózzuk és ráfacsarunk egy kis citromlevet.

Önmagában egytálételként is megállja a helyét, vagy össze lehet mellé dobni egy bézik rukkola salátát vagy urambocsá egy kis magos kenyérrel is ki lehet tunkolni.

 

Tovább

Három mentes sütőtökös recept, amit ki kell próbálnod!

Megfáztál a hirtelen jött szeles-esős időben? Semmi gond, egyél sütőtököt, mert igazi őszi szuperélelmiszer. Csurig van C-vitaminnal, magas a kálium, a foszfor, a vas és a réz tartalma.Összeszedtünk három szuper mentes receptet, amit bármikor el tudsz készíteni.

1. Gyors póréhagymás sütőtökkrémleves

Egy gyors tévhitet tisztázzunk. Nem kell minden esetben a sütőtököt megsütni, szuperul lehet párolni vagy vízben főzni is. Az íze ugyanolyan, hanem jobb. És mellesleg kevesebb lesz a mosatlan is.

Hozzávalók: két személyre.

  • egy közepes sütőtök

  • egy fél rúd póréhagyma

  • öt-hat darab babérlevél

  • két deci rizstej/diótej (bármelyik jó, ha nem vagytok tejérzékenyek, vegánok, paleósok, akkor főzőtejszínnel is nagyon finom)

  • egy kávéskanál szerecsendió

  • ízlés szerint só, bors

  • a főzéshez kb. húsz gramm kókuszzsír

  • levesbetétnek egy marék bármilyen mag

 A sütőtököt megpucoljuk és kockákra vágjuk. Egy jó éles kés vagy egy erősebb hámozó ennél a munkafázisnál csodákra képes. Majd egy fazékban a kókuszzsíron megfuttatjuk a fél perc alatt karikára vágott pórét. Néhány perces pirítás után rádobjuk a sütőtököt is, majd felöntjük annyi vízzel, ami az egészet éppen ellepi.

Beletesszük a babérlevelet is, majd lefedjük fedővel és rotyogtatjuk. Körülbelül tíz perc múlva beleszórjuk a szerecsendiót is, hogy egy kicsit érdekesebb legyen az íze.  Amikor a tök annyira puha, hogy bele tudjuk bökni a villát. Átpakoljuk a tök-és pórédarabokat egy levesszűrő segítségével a turmixba. (A babérlevelet természetesen kivesszük, ha nem szeretnénk később evés közben a tálkából a kis zöld foszlányokat halászgatni.) Annyi főzőlevet csurgatunk rá, ami háromnegyed részét lepi el, majd beleöntjük az éppen otthon levő növényi tejet.

Összeturmixoljuk az egészet. Sózzuk, borsozzuk és egy marék maggal, illetve némi felkarikázott póréval tálaljuk. Ha nagyon el vagyunk idővel eresztve, akkor a magokat előtte egy serpenyőn megpiríthatjuk, de egy hétköznapi gyorsebédnél alánatúr is remek levesbetétként funkcionálnak.

2. Mandulás-pórés-sütőtökös csirkés kuszkusz

Az édes sütőtök remekül megy a földes ízvilágú póréhoz és a szintén édeskés kuszkuszhoz. Ebben az ételben azt szeretem, hogy pillanatok alatt össze lehet dobni, és akkora sikere van, hogy sose lehet eleget készíteni belőle.

Hozzávalók: két főre

  • fél kiló csirkemell

  • kétszáz gramm kuszkusz

  • egy szál póréhagyma ( a szára is)

  • harminc deka sütőtök

  •  egy deci mandulatejszín (ha nem vagytok tejérzékenyek, akkor lehet sima is)

  • két evőkanál mandula

  • egy késhegynyi fahéj

  • egy evőkanál szerecsendió

  • egy kávéskanál kakukkfű

  • ízlés szerint só, bors

  • a sütéshez kókuszzsír

A durvára vágott pórét egy vokban kókuszzsíron megpirítom. Hozzá dobom a viszonylag kis darabokra szeletelt sütőtököt. (Én nem szoktam előfőzni, vagy elősütni, sokkal egyszerűbb, gyorsabb, ha minden egy serpenyőben készül.) Beleteszem a csirkemelldarabokat, és öt percig együtt sütöm őket. Ezután felöntöm egy deci vízzel, beledobom a mandulát, és hagyom az egészet rotyogni.

Mikor a sütőtök elkezd puhulni (kb. tíz perc), akkor az egészet felöntöm mandulatejföllel, majd belerakom a fűszereket: a kakukkfüvet, a szerecsendiót és fahéjat. Sózom, borsozom. Beleteszem a kuszkuszt, ami egy szempillantás alatt felszívja a pórés-mandulás levet. Alaposan összekeverem az egésszel, majd formás kis adagokban tálalom.

A kakukkfű, a fahéjas szerecsendió és a kuszkusz pazar mód feldobja az amúgy tökegyszerű tökös-pórés csirkét. A receptnek van még egy plusz előnye azoknak, akik nem érzik a mosogatásban a zent: a főzés során egyetlen edényt piszkolunk össze, így újabb értékes perceket lophatunk az amúgy mindig kevésnek tűnő huszonnégy órából.


3. Kókuszos sütőtök krémleves

Ha unod a sima sütötökkrémlevest, akkor próbáld ki a kókuszos változatot. Kicsit csípős, enyhén fűszeres, és felmelegíti a lelked még a leghidegebb napon is.

Hozzávalók két főre:

  • egy kisebb sütőtök
  • két deci kókusztejszín (olcsóbb verzió: konzerves kókusztej ugyanolyan jó, mert nagyon sűrű)
  • egy fej lilahagyma
  • öt-hat darab babérlevél
  • egy kávéskanál só
  • egy csipet cayenne bors
  • a pirításhoz kókuszzsír

Az apróra vágott lilahagymát megfuttatjuk a kókuszzsíron. Rádobjuk a kockákra vágott tököt, majd jól összekeverjük az egészet. Felöntjük annyi vízzel, amennyi a zöldségeket ellepi. Beleszórjuk a babérleveleket és fedő alatt puhára főzzük. A tököt és a hagymát beletesszük a turmixba, felöntjük annyi főzőlével, amennyi az egész háromnegyedét ellepi, aztán rácsurgatjuk a kókusztejet. Összeturmixoljuk, majd beleszórjuk a sót, a cayenne borsot, és némi maggal már tálalhatjuk is.

Tovább

A savanyú kiment a divatból?

A magyar konyha „ecetes salátája” a savanyú, amely nagyjából húsz-harminc évvel ezelőtt bármelyik, magát valamire tartó étterem étlapján szerepelt és tele volt velük a kamra polca. Most meg?!

-Jó lesz pörkölt mellé! - mondta mindig a dédi, miközben kézzel gyalulta a számomra felfoghatatlan mennyiségű piros káposztát, nem beszélve azuborkáról. Valami véletlen folytán uborkából mindig embertelen mennyiség termett a kertben, amit még sem lehetett a disznóknak vagy a tyúkoknak adni, ezért hol csalamádé, hol sima, hol pedig csalamádé lett belőle.

Generációs örökség

Az évek teltek. A dédi lelkesedése töretlen maradt. Csak valahogy a családban felnövekvő generáció feledkezett el a stelázsira gondosan felpakolt üvegekről. Korholt is rendesen a dédi, hogy miért nem viszek két üvegnél többet, mert van elég…Csak nálunk nem fogy. Vagyis a gyerekekkel eszünk belőle, de nem annyit, hogy nyolc polcot kellene telirakni. Másokat, és máshogy eszünk. Nem csak mi.

A gyerekesek fele annyi savanyút esznek

Ha megnézzük a KSH statisztikáit, akkor látszik, hogy tartósított zöldségből a gyermekes családok 2016-ban fele annyit sem(kábé öt kiló) ettek évente, mint az egyszemélyes,(jobbára nyugdíjas) háztartásokban élők ( évi 12 kiló). Arról nem beszélve, hogy a gyerekes családoknál ez az öt kiló is évről-évre, ha nem is túl jelentős mértékben, de csökkenő tendenciát mutat.

Vajon milyen tényezők állhatnak a háttérben?:

  • Régen a háziasszonyok savanyúságokat azért raktak el, mert télen csak ebben a formában lehetett zöldséget enni. Ma már januárban is lehet venni paradicsomot, paprikát, meg kígyóubrokát ( Igaz, lassan horror áron.) nem beszélve a mirelit árukról, ezért nem kell a nyári eltevéssel vacakolni.

  • Bármilyen pofonegyszerűen tűnik, de a savanyúság eltevésével munka van. A zöldségeket az esetek többségében gyalulni, szeletelni kell, és akkor még nem beszéltünk a különféle tartósítási technikákról. Ehhez képest egy friss salátát öt perc alatt össze lehet dobni, ( már ha nem vesszük meg készen) és akkor az még a vitamintartalmából sem veszített.

  • A tradicionális magyar konyha a savanyúságot a nehezebb, zsírosabb húsokhoz, pörköltekhez tálalta, mert megkönnyítette az emésztést. Ma már az egészséges életmód elterjedésével, egyre többször kerül sovány hús az asztalra. Ha az egy főre jutó KSH statisztikákat megnézzük, akkor látjuk: 2016-ban évente körülbelül harminc kiló baromfit és harminc kiló disznóhúst evett meg, addig ez a mennyiség 1990-ben húsz kiló baromfi és negyven kiló disznóhús volt.

Hogy kimegy-e teljesen a savanyú a divatból? Nem tudom. Kár lenne érte, mert a savanyított gyöngyhagyma, vagy a szilva savanyú,de akár egy mezei kovászos uborka is tud felségesen finom lenni. Legfeljebb csak a 21. századi, egészséges fogásokat kell hozzájuk igazítani.

Felhasznált forrás: ksh.hu

 

Tovább

A néma pincér esete a tökös lecsóval

kritika

Fehérváron egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan étterem, bisztró urambocsá kisvendéglő van, ahova nyugodt szívvel bemerek családdal, barátokkal ülni. Pont emiatt mindig megdobban a szívem, ha a belvárosban valamelyik posztszocialista textil-és rövidárú bolt vagy fodrászat helyett igényes (vagy legalábbis annak tűnő) vendéglátó hely nyílik. Így voltam a Sufni-Magyar bisztróval, amit muszáj volt a nyitás után nem sokkal tesztelnünk.

A fehérvári vendéglősök abszolút holt idejében érkeztünk a Sufniba. Sehol egy lélek. Bár tegyük hozzá, hogy öt óra magasságában a Belvárosban is főleg kutya-és gyereksétáltatókat. logisztikáztatókat látni.

Muskátli, krétafesték és Edison-izzó

Első blikkre a dizájn hagyományosan modernnek tűnt. Olyan mint egy vidéki, piros muskátlis csárda, amit skandináv stílusban enyhén loftos utózöngével újítottak fel. A terasz elég nagy: saccra harmincan tudnak egyszerre leülni. Körben fenszi égősor világította meg a fa asztalokat.

A hatalmas ablakokat (régebben ez egy fodrászat volt) meg teleaggatták a menüsort hirdető vágódeszkákkal: kapros tökfőzelék, somlói galuska, borjú bécsi, pacal. Persze egy kis huszonegyedik századi csavarral. Az ötlet nálam tízből tíz pontos. Ilyen étlap a Beat-( egy másik remek fehérvári étterem- A Szerk.) kezdeti időszakát leszámítva még nem volt a városban. És ekkor szembe találkoztunk a kilencvenes évek magyar vendéglátásával...

Helló kilencvenkettő!

Randomra kiválasztottunk egy asztalt a sok közül. A pincér az ajtóból mindezt végignézte. Mikor leültünk, akkor elénk tette az étlapot. Mindezt egy árva szó nélkül. Se egy jó napot! Se egy Sanyi/Béla/Józsi/Bárki vagyok. Se egy mit kérnek inni! Semmi. De legalább kérésre kerített egy gyerekszéket, bár elsőre fogalma sem volt róla, hogy van. Ez is több mint a semmi.

 

kritika
Kissé bizonytalan a fő kritikus.

Mint hal a szatyorból

Az étlap teljesen lázba hozott bennünket. Hirtelen nem tudtam dönteni, ezért megkérdeztem a pincértől: tudna-e valamit ajánlani nekünk? Ő meg továbbra se szólalt meg. Csak állt némán az asztalunk mellett, és nézett. Nagy nehezen kitaláltam: tökös lecsót eszek fogassal. A férjem meg pacalt kért. A gyerekeknek majdnem borjú bécsit rendeltünk hagymás törtburgonyával. Ahogy kiejtettük a szánkon, a nagyobbik abban a minutumban leszavazta, hogy ő nem szereti hagymát. Amire a pincér lakonikus tömörséggel kijelentette :

-Az ételek komplettek. Nem lehet megbontani!

Oké. Vettük. Sztornóztuk a rántott húst, A pincér továbbra is némán nézett bennünket. Végül libazúza ropogóst választottunk a srácoknak túrós csuszával. Egy adagot feleztettünk két fele, mert szerencsére a kisebbiknek remek étvágya van és egy felnőtt adagot ketten simán elcsipegetnek.

 

kritika
A tökös lecsó, a fogas, és a kapor találkozása.

Tízből tizenkét pont legalább a kaja

Szerintem negyed óra se telt el, mire hozta a felszolgálónk a tányérokat. Meg a házi magos, ciabattára emlékeztető kenyeret. Mind pazar volt. A borjúpacal szájban olvadósan puhára főtt. A libaropogós kívül ropogott, belül szaftos maradt. A gyerekeknek is bejött. A tökös-kapros lecsóban keveredtek a fanyar és telten édes ízek. Tényleg egy élmény volt. Az adagok nem voltak túl nagyok. Bár tény, hogy nem a mennyiség, hanem sokkal inkább a minőség reménye miatt jöttünk ide.

A pincér, mikor intettünk neki, elvitte a tányérokat. Meg sem kérdezte, hogy ízlett-e, kérünk-e desszertet vagy kávét vagy valamit. Hozta a számlát. Kifizettünk mindent és eljöttünk.

Apró megjegyzések

Hiába voltak az ételek fergetegesek, mégis maradt bennem hiányérzet. Örültem volna egy fél fine dining gyerekmenünek. Jó, nem feltétlen a családosok a célközönség, de ha már etetőszék, akkor lehetne gyerekkaja is. Nem nagy szám. Kis adag borjú bécsi rizzsel vagy hasonlók, mert nem mindegyik gyerek nyitott kellőképp az új ízekre és nem biztos, hogy egy magában meg tud enni egy felnőtt adagot. Meg a pincér is lehetett volna egy fokkal lelkesebb, beszédesebb, mert engem a némasága kifejezetten feszélyezett.

Mivel az ételek hibátlanok voltak, biztos, hogy jövünk még. Addig meg hátha a pincérnek is megered a nyelve...

Tovább

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com