Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Provance-i borjúragu vöröslencse masalával

főétel tejmentes gluténmentes borjú

-Várj egy percet! - szólt dédi az éppen meccset nézni akaró papának, majd elvette a telefont a fülétől „Most vágnak borjút a faluban! Siessél! A papa pedig azzal a lendülettel ugrott is ki a fotelből, ahogy éppen belesüppedt volna a párnák közé!

-Lányom, kell nektek is?- kérdezte a dédi.

Hogyne kellett volna! Zsenge borjúhúshoz nem is tudom, mikor jutottam hozzá. Pláne olyanhoz, amelyik előző este még kint legelészett a határban.Fél óra múlva papa meghozta nagy sietve a borjúhúst biciklin. Combot kapott. Gyönyörűt, vékony hártyásat.

A férjem meg is mondta, vegyem le a szememet a húsról, mert ezt ő fogja elkészíteni. Itthon, Fehérváron napokig azon gondolkodott hogy mit fog főzni belőle. Borjú bécsit, pörköltet vagy valami ragut?! De valahogy nem jutott dűlőre. Gondoltam, kap még egy kis noszogatási időt, aztán kezembe veszem az irányítást.

Aztán jött a meglepetés. Egyik nap elmentem délelőtt dolgozni, és mi várt otthon ebédre? Hát a frissen sült borjú vöröslencsével. Mi tagadás jól esett, a meleg ebéd. És még fizettem is volna érte.

Provance-i borjúragu vöröslencse masalával

Hozzávalók 4 személyre:

A raguhoz:

  • egy kiló borjúcomb
  • fél szál póréhagyma
  • egy csokor mogyoróhagyma
  • két szál sárgarépa
  • 15 dkg növényi margarin (ha nem vagytok tejérzékenyek vaj)
  • egy teáskanál kakukkfű (lehetőleg friss)
  • egy teáskanál zsálya
  • egy teáskanál levendula (opcionális)
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors

A díszítéshez:

  • egy marék ribizli
  • egy marék hagymaszár

Vöröslencse masala

  • egy zacskó vöröslencse
  • egy teáskanál garam masala fűszerkeverék
  • két evőkanál szezámmag

Először alaposan mossátok meg a borjúhúst. Ha szükséges, akkor hártyázzátok le, majd jöhet a kockázás. Ha ezzel készen vagytok, akkor a vajon futassátok meg a kockázott hagymákat, meg a karikára vágott sárgarépát. Hagyjátok kicsit pirulni. Dobjátok rá a borjút. Néhány perc pirítás után, öntsétek fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Szórjátok rá a kakukkfüvet, a zsályát és ha van otthon egy teáskanál levendulát. (Ha friss fűszerekkel készítitek, akkor ne aprogassátok bele, hanem csak kössétek csokorba és úgy főzzétek bele.) Végül ízlésetek szerint sózzátok, borsozzátok!

Indul a rotyogtatás!

Kapjátok elő  a megfelelő nagyságú fedőt, és jöhet a jó öreg rotyogtatás vagy két órán keresztül. Közben csinálhattok bármi mást. Például vasalhattok meg ilyenek, de időnként érdemes ránézni, megkeverni, nehogy odaégjen az alja. Akkor kész, ha a hús szétomlik a szájban annyira omlós.

Az utolsó fél órában...

Amikor már majdnem puha húst, tegyétek fel a vöröslencsét egy fazékban főni annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. És alacsony hőfokon főzzétek kábé tíz-tizenöt perc alatt puhára. Végül keverjétek bele a garam masalát és a szezámmagot (Bármelyik hiperben beszerezhető, nem kell azért egy Ázsia-boltba elzarándokolni.)

Ha minden készen van, akkor laza, bisztró stílusban tegyetek egymás mellé mindent a tányérra. Szórjatok rá egy kis zöldet meg valami piros savanyú gyümölcsöt, például ribizlit. Az ízek higgyétek el, magukért fognak beszélni!

Tovább

Csípős spenótos-laskagombás tortilla

A mexikói konyha nagy találmánya a tortilla, amit gyakorlatilag bármivel lehet tölteni. Ezen a nyáron szívesen kísérleteztünk vele: a csirke masalás és a bézik lecsós változaton túl összedobtunk egy laskagombásat is.

A csípőst nem sajnáltuk és raktunk bele (a vitaminok meg a rostok kedvéért) némi bébi spenótos is. Olyan jól sikerült, hogy ha egyszer lesz egy street food büfénk, akkor tuti szerepelni fog az étlapon.

Csípős spenótos-laskagombás tortilla

(Hozzávalók négy személyre)

  • négy kukorica tortilla
  • fél kiló laskagomba ( Én Amigo, a mi gombánk márkájút használtam.)
  • egy szál póréhagyma
  • öt-tíz szem koktélparadicsom
  • öt gerezd fokhagyma
  • egy teáskanál cayenne bors
  • öt karikányi jalapeno paprika
  • ízlés szerint só
  • 250 gramm bébispenót

Olívaolajra rádobjuk a felkarikázott póréhagymát, a gerezdekre vágott paradicsomot és az összevágott laskagombát. Addig pirítjuk, amíg a hagyma szépen kezdi elveszteni a színét. Ezután beledobjuk a jalapeno paprikát. (Ha oda meg visszavagytok a csípősért, akkor rakhattok bele többet is.) Jöhet egy kis cayenne bors, fokhagyma és ízlés szerint só. Hagyjátok addig főni, amíg a gomba kellőképp meg nem puhul. Ez nagyjából tíz perc.

Közben egy serpenyőben melegítsétek fel álánatúr a tortillát. Tegyétek ki egy tányérra! Pakoljatok a közepére a gombás raguból egy nagy adagnyit, majd egy marék spenótot, hogy legyen benne valami friss és ropogós. És máris kész a házi mexikói street food! 

Tovább

Pofonegyszerű réparopogós

Semmit sem kell hozzá előpirítani!

A férjem tavasszal negyven napig nem evett húst, ezért a főzelékekhez kénytelen voltam kreálni valami vega feltétet. A gyerekek akkoriban nagyon rákaptak a a borsófasírtra meg a réparopogósra. Bevallom, nekem ez az egyik kedvencem, mert a zöldségek közül nem kell külön semmit sem előre lepirítani.

Csak egy rendes reszelőre meg három nyugodtabb percre van szükség és máris kész a massza, amit egy egypontnullás formázás után már lehet is a forró kókuszzsírban vagy olívaolajban sütni.

Pórés-szezámos réparopogós

Hozzávalók három személyre:

( kb. hat darab jön ki belőle)

  • három nagyobb szál sárgarépa
  • egy fél póréhagyma
  • három tojás
  • négy evőkanál tönkölybúzaliszt (zabliszt is jó)
  • egy evőkanál zsemlemorzsa 
  • egy kávéskanál szezámmag (elhagyható)
  • ízlés szerint só

A sárgarépát szépen lereszeljük. Ez a legtöbb idő, de még így is három perc. Nem több. Összevágjuk a pórét. Szép apróra, ahogyan a tankönyvben is kell. Majd úgy tesséklássék módon összekeverjük. Beleütjük a három tojást, belekanalazzuk a liszteket meg a zsemlemorzsát meg a sót. Én szoktam bele tenni szezámmagot is, de ha ti kihagyjátok, mert teszem fel nincsen otthon, akkor anélkül is finom.

Alaposan összedolgozzuk! Ha összeáll a massza, akkor már süthetjükis. (Ha az Istennek se akar, tegyetek hozzá még egy kis lisztet.) Egy kanállal vagy a kezünkkel szép kis zöldségpogácsákat formázunk és oldalanként nagyjából három perc alatt készre sütjük.

Remekül illik a „zöld” főzelékekhez például a brokkolihoz, spenóthoz, sóskához, de szuper választás a karfiolhoz és a sütőtökhöz is.

 

Tovább

Te is télen eszed a narancsot?

ötelemtan egészséges életmód kínai orvoslásPedig nyáron kellene! A kínai orvoslás szerint a narancs nyersen a hűsítő ételek közé tartozik. De kezdjük az elejéről!

A kínai orvoslás szerint megkülönböztetünk melegítő és hűsítő ételeket. Az, hogy mi melegít, meg mi nem, az alapanyagon kívül nagy mértékben befolyásolják a főzési technológiák és a fűszerek. Vegyünk néhány példát!

Hűsítő ételt nyáron!

A nyers zöldségek például saláták, a halak (főleg szusiként), a tejtermékek, és a citrusfélék pölö a narancs, a citrom és társaik, illetve a menta és a citromfű hűsítenek. Ha nyáron, mondjuk kánikulában fogyasztjuk őket, már tettünk egy lépést az ellen, hogy a szervezetünk ne melegedjen túl! A közérzetünk és a kedvünk is sokkal jobb lesz. És mindenki boldog!

És most jön a csavar...

Ha azonban egyes hűsítő alapanyagokat például halakat, sajtokat, zöldségeket, gyümölcsöket, megsütjük, pároljuk netán megfőzzük, és „melegítő” fűszerekkel megszórjuk, máris ellenkező hatást érünk el. Maradjunk a narancsnál! Ha csak megpucoljuk, és „álánatúr” megesszük, esetleg felhasználjuk valamilyen salátához, akkor hűsít. Ha viszont a narancsgerezdeket megpároljuk és fűszerezzük egy kis gyömbérrel, szegfűszeggel vagy fahéjjal, akkor máris melegít.

Melegítő fűszerek: fahéj, ánizs, szegfűszeg, édeskömény, csili, fűszerpaprika, fokhagyma, gyömbér, kardamom, bors

Hűsítő fűszerek: borsmenta, menta, citromfű, levendula, bazsalikom, koriander, petrezselyem

Ennek kapcsán felmerülhet bennünk a kérdés, hogy:

Akkor télen ne együnk nyers salátát?

De együnk, mert a rostokra, vitaminokra szükség van! Csak együnk mellé valami főttet, sültet, pároltat. Például fűszeres csirkemellet, valamilyen húsos-zöldséges ragut, bármit ami egy kicsit fűti belülről szervezetünk! Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor főleg a hideg, esős időszakokban túlhűtjük többek között a gyomrunkat, a lépünket és az emésztőszerveinket, ami finoman szólva is megterheli a szervezetet!

Miért ne igyunk hidegben reggel narancslevet? A reggeli (lehetőleg behűtött) narancslé szintén hűsít. Ez a nap legelején, főleg egy hideg, esős reggelen borzasztó ötlet, mert az emésztőrendszer extra igénybevételnek teszi ki. A gyomornak először fel kell melegítenie az ital, ennek hatására energiát von el a perifáriákról (pl. kéz-és lábujjak). Így a kínai orvoslás szerint sokkal könnyebben meg lehet fázni, az meg senkinek sem hiányzik. Hogy mit lehet tenni? A hideg narancslé helyett indítsuk a napot valami meleggel. Bármilyen főzött zabkása, dara, gofri, lepényke megteszi. Egy pohár meleg teával, urambocsá kávéval meg maga a mennyország!

Felhasznált források:

Ursula Schersch: Dem Körper einheizen. https://derstandard.at/1256745290384/Waermende-Lebensmittel-Dem-Koerper-einheizen

Jennifer Harper: A tudatos test.Kínai orvoslástan és természetgyógyászat az öngyógyítás szolgálatában

kép forrása

Tovább

Linzer a boldog békeidőkből

desszert linzer
Alapból két gáztepsit kell sütni, mert egy pillanatok alatt elfogy!

Minden családban vannak olyan receptek, amelyek generációról generációra szállnak, mert egyszerűen annyira finomak, hogy nem lehet belőlük eleget sütni. Ha megyünk a dédihez, a sós kifli mellett tuti van „összeragasztós”, mert a fiúk oda meg vissza vannak érte. El kell előlük dugni, mert különben reggelire, ebédre, vacsorára is csak ezt ennének.

A mi kis összeragasztósunk egy könnyed lekváros linzer, amelynek a receptjét a dédi a papa keresztanyjától kapta, az meg az édesanyjától, aki vagy száz évvel ezelőtt élt. Néha ezek az egyszerű, régi receptek a legjobbak, amiket feltétlen meg kell őrizni a 21. századnak.

Békebeli linzer

Hozzávalók:

( egy adagból két gáztepsi süti készül)

  • 50 dkg liszt

  • egy csomag sütőpor

  • 20 dkg porcukor

  • egy csomag vaníliás cukor

  • 20 dkg vaj

  • két tojás

  • bármilyen lekvár ( szilva, barack stb.)

A vajat, a tojásokkal és a porcukorral robotgéppel magas fokozaton kikeverjük. Ez nagyjából két-három perc. Ezután nincs más dolgunk, mint úgy ahogy van a sütőporos lisztet hozzáöntjük a masszához, és kézzel addig gyúrjuk, amíg a tészta „rendesen” össze nem áll. Utána jöhet is a sodrás!

A sodrófával saccra fél centis vastagságúra nyújtjuk, és tetszőleges formájú kiszúróval ( a virágtól kezdve a mezei pogácsaszaggatón át a karácsonyfáig satöbbi) kiszaggatjuk. Jó, ha párban vannak. Hiszen egy megy alulra, egy meg felülre. Sütőpapíros tepsiben 180 fokon ( a 200 az sok, mert akkor megég az alja-tapasztalat) nagyjából tíz percig sütjük. Akkor van készen, ha picit barnás a széle.

Végül összeállítjuk a linzert. Alulra megy egy teli, aztán egy fél kávés kanálnyi lekvár, és jöhet rá a teteje. Légmentesen záródó dobozban elvileg hétig is eláll, kivéve ha a család rájár.

Tovább

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com