reblog

Néha úgy érzem, feladom. Anyaként egy-egy nehéz helyzetben vesztett bokszolóként bedobnám a törülközőt. A kisfiam, aki még csak másfél éves, a nem korszakába lépett. Nem akarja, hogy kicseréljem a pelusát, nem akarja felvenni a zoknit, nem akar délután aludni és nem akar enni. A nagymamám azt tanácsolta, adjam neki a kedvenceit. Ez eddig tök rendben is lenne, csakhogy a kedvencek listája folyamatosan változik. Egyik nap például két pofira tömi a paprikát, a másik nap meg köpködi rám. Hogy legyek így következetes!? A gyerekorvos szerint csak túlaggódom. Mert az a gyerek, amelyiknek volt mit ennie, az még nem halt éhen. Biztos igaza van, rutinos játékos. Látott már karón varjút, de anyaként nehéz megemészteni, ha az ebédjét szimpla passzióból szétkeni az etetőszéken, a haján, vagy a pulóveremen.

Viszont azt látom, hogy gáláns, értékeli az igyekezetemet. Újabban fiú létére elkezdett főzőcskéset játszani. Ül mellettem a konyha padlóján és kevergetni az üres fazekakat. A kis műanyag kanalával az egyik edényből pakolgatja át a képzeletbeli ennivalót, és ha a kezébe kerül a habverő csak annyit mond: anya. Ilyenkor a boldogság, mint valami kellemesen folyós, langyos méz, szétfolyik a lelkemen. Begyógyítja a sebeket, és örömömben neki állok főzni. Például padlizsánt, ami szerintem egy kis paradicsommal, darált hússal és jó sok hagymával töltve az igazi. Tudjátok, ez az ujjmegnyalós sztori, amikor legalább egy ebéd erejéig azt képzeljük, hogy valami szép, kellemesen mediterrán város teraszáról bámuljuk a tengert.

Töltött padlizsán (két főre)

• két darab közepes padlizsán
• féli kiló darált hús ( lehet pulyka, csirke, sertés- teljesen mindegy)
• két darab lilahagyma
• fél szál póréhagyma
• négy gerezd fokhagyma
• két evőkanál eritrit vagy nyírfacukor
• két deci sűrített paradicsom
• egy kávéskanál szerecsendió
• egy kávékanál koriander
• egy kávéskanál bazsalikom
• egy csipet só
• egy csipet bors
• a sütéshez kókuszzsír ( lehet olívaolaj is, ha nem ragaszkodunk a paleóhoz)

A padlizsánokat félbevágjuk, majd a belsejüket, amennyire tudjuk, kikaparjuk.  A kikapart belsőt apró kockákra vágjuk.  A kókuszzsíron vagy az olívaolajon megfuttatjuk a póréhagymát, a padlizsán belsejét és az apróra vágott lilahagymát. Ráhintjük a darált húst, amit lehetőleg időben kiolvasztottunk. Egy kicsit rotyogtatjuk a cuccot a vokban, majd belerakjuk a zúzott fokhagymát és ráöntjük a paradicsomlevet. Ezután ízesítünk: só, bors, cukor, majd a koriander, a bazsalikom, majd a szerecsendió következik. Mikor a leve nagyjából elfőtt, akkor egy kanállal visszatöltöm az egészet a padlizsánhéjba. Végül nagyjából fél óra alatt 180 fokon légkeveréses fokozatban, attól függ, mennyire sikerült kikaparni a padlizsán belsejét- készre sütjük.

Tálalhatjuk némi parmezánnal, esetleg ha paleósok, tejérzékenyek vagytok, akkor némi olívabogyóval vagy metélőhagymával. A végeredmény isteni és a férjem szerint ismétlést kíván!

Kérlek, lájkoljátok  Facebook oldalunkat, és kövessetek bennünket Instán!

Egy hete bulizunk olyan kisgyerekes módra. A másfél éves kisfiamnak a két, alsó kettese, meg a két, kisőrlője egyszerre töri át az ínyt. Legalábbis, ha jól láttam. Mondjuk, annyira bátran nem mertem benyúlni a szájába, mert félelmetesen erősen harap a már meglévő nyolc fogával. A rendszeres, éjszakai öt-hat-sokszori kelés finoman szólva mindkettőnket megvisel testileg-lelkileg. A férjem egyszerűen átmegy zombiba: minden második feladatot (például bevásárlás, a kukanapon a kuka kigurítása stb.) elfelejt. Este, ha kivételesen ő altat, és előadja a random meséjét a barlangban lakó magányos törpéről, akkor belealszik a sztoriba. Szegény gyerek, hiába várja a végét…

Én a „bulizós” éjszakák után vedelem a kávét, hogy valahogy átevickéljek egyik percből a másikba. De tudom, ki kell bírnom! Tartanom kell a frontot és  egyszer ennek a fogzós korszaknak is vége lesz. Ilyenkor természetesen nincsen kedvem edzeni, ráadásul csokoládét az összes többi édességet is beleértve jobban kívánom. Így készítettem egy borzasztó egyszerű, egészséges csokis-banános mandulás pohárkrémet. Ez elvileg egy nyers vegán édesség, amely a gyakorlotban azt jelenti, hogy teljesen növényi alapú, plusz nem kell sütni, vagy a krémet főzni, így a gyümölcsökben lévő vitaminok, rostok is benne maradnak. Nem túl látványos desszert, de brutálisan krémes. Lassú hullámként, szétolvadna terül szét a nyelven, így azt érzed, a csoki a tested minden pontját simogatja.

Ízben és állagban, a hagyományos csoki puding, vagy a margarinos csokikrém a porába sem érhet! Ezt a hagyományos magyar konyhát kedvelő édesapám is tanúsíthatja, aki egy ülő helyében hármat is megevett belőle. Jó, nem voltak megagigantikus adagok, mert a felét, még tálalás előtt megettem.

Csokis-banános poharas (kb. hat adaghoz)

• 150 gramm darált mandula
• egy marék aszalt vörösáfonya
• egy evőkanál agávészirup ( lehet méz is)
• kb. fél deci víz
• két közepes avokádó
• egy banán
• 50 gramm cukrozatlan kakaópor
• 50 gramm kókuszolaj
• 100 gramm eritrit vagy nyírfacukor

A mandulát egy tálban összekeverjük az apróra vágott vörös áfonyával. Hozzáteszünk- nagymamám szerint az íze végett- egy kis mézet vagy agávészirupot, attól függően, mi van otthon. Majd óvatosan belecsurgatjuk a vizet. Akkor jó a „tészta” állaga, ha nem folyik szét, és kis gombócot lehet belőle formázni. Ha kicsit száraznak érezzük, tegyünk hozzá még vizet, ha kicsit folyósnak, akkor pedig darált mandulát. Az egészet vagy egy folpackkal kibélelt tortaformába , vagy lusta asszony módjára, (ha nem szeretnénk a későbbiekben kiszedéssel, és a folpack leoperálásával szórakozni) kis üvegtálkákba, poharakba kanalazzuk. Ezután betesszük a hűtőbe egy kicsit pihenni.

Közben nekilátunk a krémnek. Az avokádót és a banánt kis darabokra vágjuk és belerakjuk a turmixba. Ezután beleöntjük a kókuszolajat (kókuszzsír folyékony változata), majd meghintjük a gyümölcsöket eritrittel, kakaóporral, és az egészet összeturmixoljuk. Aztán a krémet egy kanál segítségével egyenletesen eldolgozzuk a mandulás alapon. A tetejére díszítésképp pakolhatunk banánt, aszalt vörösáfonyát, de igazából bármilyen gyümölcsöt. Ha a poharas megoldást választottuk, akkor a csokis finomságot elég egy fél órát a hűtőben pihentetni. Ha viszont a torta mellett döntöttünk, akkor legalább egy órát hagyjuk állni!

A végeredmény paleo, vegán, gluténmentes, tejmentes, egészséges és habkönnyű. Szóval minden, amit akartok. Csak egy baj van vele, hogy nem lehet belőle eleget csinálni!

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebookon és az Instán is!

A nagymamám azt mondta, hogy ebédre mindig egyek levest, mert annak ott van a helye a gyomorban. Ezt a tézisét egészen addig tartotta, amíg el nem kerültem egyetemre kétszáz kilométerre. A napi telefonos viziten akkor is megkérdezte: na, levest is ebédeltél? Amire én általában azt válaszoltam: nem. Kétfogásos, kifőzdés menüre nem volt pénzem. Hazulról meg ilyet nem hoztam. Pont. Mert a leves tipikusan otthoni kaja, amit nem cipelek sehova. Se munkahelyre, se iskolába, se albérletbe, mert elég egy apró hiba például nem zár tökéletesen az éthordó teteje, vagy hirtelen fékezik a vonat vagy a busz, máris kilöttyenik az egész a „tutiravalahollyukas” nejlonszatyorba és eláztat mindent.

A mama egy idő után tudomásul vette a dolgot, így továbbfejlesztette az elméletet: ha levest nem is rendszeresen, de lehetőleg mindig meleg kaját ebédeljek, mert a gyomornak nemcsak a hideg kosztra van szüksége. Abban egyetértettünk, hogy ebbe a kategóriába tartoznak azok az egyszerű, egyetemista ételek is, mint a melegszendvics, a pizzaszelet, a virsli vagy a rántotta. Így szinte minden telefonbeszélgetésünkkor hallottam, hogy zuhan le a mázsás kő a szívéről, amikor a szokásos kérdésére igennel feleltem.

Azóta eltelt néhány év, a mama szerencsére nem sokat változott. Legfeljebb kicsit szürkébb lett a haja, és rosszabbak lettek a lábai. Most már nem tudná a lépcsőn le-lépcsőn fel a villamoshoz, metróhoz távot vagy a peronról a magas lépcsőjű vonatra fellépést teljesíteni, de még most is leinformálja a napi menüt telefonon vagy Facebookon.

A régi, leveses értekezését viszont mostanában értettem meg igazán. A gyomromnak tényleg nem elég az egytálétel! Ha egyszer-egyszer kimarad, hiányzik leves. Főleg most, télen. A héten, mikor bevásároltam, az egyik boltban megláttam a szokásos amúgy nem túl szívderítő, műanyag dobozban egy csokornyi csodás csiperkét. Másnap abból lett a leves! De még milyen, hajjaj! Hasonlít a mamáéra, de mégis kalóriaszegény, mindenmentes, paleó, vegán. Tudjátok, a szokásos címkék. Jah, és ezt muszáj megkóstolnotok, mert ripsz-ropsz (nagyjából húsz perc) alatt elkészíthető, és valami bődületesen finom.

Tárkonyos gombaleves (3 főre)

• 300 gramm csiperke gomba (másfajtát is lehet használni)
• két deci kókusztejszín vagy rizstejszín (aki nem diétázik, paleózik, használhat sima főzőtejszínt is)
• fél szál póréhagyma (lehet vöröshagyma is, de most lusta voltam pucolni)
• három gerezd fokhagyma
• két szál sárgarépa
• öt-hat darab babérlevél
• egy kávéskanál szerecsendió
• egy kávéskanál tárkony
• egy evőkanál 10 százalékos ecet ( ha szeretitek a savanyút, mehet bele kettő is)
• egy késhegynyi bors
• ízlés szerint só
• a főzéshez egy evőkanálnyi kókuszzsír

A csiperkét megtisztítjuk, és vékony szeletekre vágjuk, hogy könnyebben puhuljon. Közben egy evőkanálnyi kókuszzsíron megfuttatjuk a póréhagyma szeleteket, majd rádobjuk a gombát. Fakanállal egy kicsit kevergetjük, nehogy leégjen az alja. Felöntjük annyi vízzel, amennyi az egészet ellepi. Beletesszük a karikára vágott sárgarépát, a zúzott fokhagymát és a babérleveleket is, aztán kb. tíz percig rotyogtatjuk. Amikor a zöldségek már majdnem puhák, belecsurgatjuk a tejszínt. Azután megszórjuk egy kis borssal, sóval, szerecsendióval és némi tárkonnyal. Belelöttyintjük az ecetet. A levest alaposan összekeverjük és kábé öt percig még főzzük. Végül egy kis metélőhagymával, még melegen, lehetőleg gőzölögve tálaljuk.

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebookon és az Instán is.

Annak idején még történelem órán tanultunk az 1925-ös nagy frankhamisítási botrányról. A sztori lényege a következő volt: Magyarország harminc ezer darab hamis ezer frankossal kis túlzással meg akarta szorongatni az amúgy Trianonért felelős Franciaországot. A terv egészen jónak tűnt: meghozták Németországból a papírt, majd a Térképészeti Intézetben elkezdték nyomni Gerő László vezetésével a hamis bankókat. A csapat Hollandiát, mint az egyik ilyen szempontból leginkább kockázatmentes országot, kijelölte fő terjesztési pontnak, kiválasztotta a terjesztőt is. Minden tökéletesnek tűnt, mint egy klasszik népmesében, ahol a végén a jó győz, és a gonosz elnyeri méltó büntetését. Csupán egyetlen, apró problémával kellett szembenézni a tervben résztvevőknek: a hamis frank elég gyatrára sikerült. Hiába figyelmezették őket, nem használt semmi. A tesztalany, Jankovich Arisztid útnak indult, és ahogyan előre lehetett sejteni, az első beváltásnál le is bukott. Az ügyből minden mese ellenére európai botrány kerekedett. Amiből az akkori magyar miniszterelnököt, Bethlen Istvánt, is alig lehetett kimosdatni.

Hogy ez a régi „história” hogy kapcsolódik a frankfurti leveshez? Csupán úgy, hogy a megszokott frankfurti receptben van valamilyen húsféleség, általában virsli vagy kolbász és természetesen kelkáposzta. Ebben a mentes, amúgy vegán változatban egyik sincsen, mégsem lett belőle botrány. Sőt, a férjem szerint finomabb lett, mint az eredeti.

Hamis frankfurti leves (kb. 3 főre)

• fél kiló kelbimbó
• kétszáz gramm gomba (bármilyen fajta jó)
• egy nagyobb fej vöröshagyma
• két gerezd fokhagyma
• két szál sárgarépa
• három darab csicsóka (lehet sima krumpli is)
• két deci kókusztejszín vagy rizstejszín
• fél citrom leve
• négy darab babérlevél
• egy kávéskanál szerecsendió
• egy kávéskanál eritrit vagy nyírfacukor
• egy csipet só
• egy csipet bors
• a sütéshez kókuszzsír

A kókuszzsíron megfuttatjuk az apróra vágott vöröshagymát. Rádobjuk a gombát. Közben gyakran kevergetjük, nehogy odaégjen, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen az egészet ellepi. Beletesszük a felkarikázott sárgarépát, a kettévágott kelbimbókat, az apróra vágott csicsókát és a zúzott fokhagymát. Megint öntünk rá annyi vizet, amennyi ellepi a zöldségeket. A babérlevelet is belerakjuk, majd hagyjuk, egy kicsit rotyogni. Amikor a zöldségek már majdnem megpuhultak, belelöttyintjük a kókusztejszínt, majd ízesítünk. A só, a bors és az eritrit után beleszórunk egy kis szerecsendiót, hogy egy kicsit érdekesebb legyen a leves. És hogy a savak se hiányozzanak, belefacsarunk egy fél citromot is a végén. Az egész szeleteléssel, pucolással és főzéssel együtt nagyjából fél óra alatt elkészül. És nem utolsó sorban kitűnő, kalóriaszegény fogás bármelyik hétköznapra!

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebookon és az Instán is!

Mikor legnehezebb a diéta és a fogyás? Hát, amikor a vendégek szinte egymásnak adják a kilincset. Nesze neked újévi fogadalom, mi?! Nálunk télen minden héten akad egy-két külföldön élő rokon, vagy távoli unokatestvér vagy kisgyerekes baráti házaspár, aki beugrik hozzánk vacsorára. Ilyenkor a férjemmel általában improvizálunk. Egy gyors taktikai megbeszélést követően egy ad hoc kalóriaszegény, ámde pofátlanul finom „menüt” állítunk össze az éppen otthon lévő alapanyagokból. Néha szoktam egészséges tortát is sütni, de ahhoz kedv, meg lelki állapot is kell. Az meg nem mindig van, pláne ha a kisfiam lapát fogacskái éppen éjjel törnek maguknak utat. A kísérleti, zombi üzemmódban mindig arra jutok, maradok a kókuszos panna cottánál. Mert: borzasztó gyors, egyszerű; mindenmentes, tehát ételallergiások is ehetik; és alig van benne kalória. Plusz, ha vulgárisan szeretnék fogalmazni, akkor egy villantós desszert, ahol a nyelven lassan olvadó krém isteni párost alkot a roppanós idénygyümölcsökkel.

Kókuszos panna cotta (6x1 deci)

• 6 deci kókusztej (a sűrűbb konzerves változat)
• 3 darab lapzselatin vagy egy tasak expressz zselatin
• egy evőkanál bármilyen édesítő szer (például xilit, eritrit stb.)
• egy rúd vanília kikapart magja
• egy maréknyi bármilyen gyümölcs (isteni banánnal, naranccsal, eperrel, áfonyával, ribizlivel attól függ minek a szezonja van stb.)

Egy fazékban lassú tűzön csomómentesre keverjük a kókusztejben az előre hideg vízben áztatott lapzselatint. Fontos, hogy nem szabad forralni, különben nem fog a cucc megkocsonyásodni. Használhatunk expressz zselatint (más néven zselatin fixet is), aminek az a legnagyobb előnye, hogy úgy ámblokk az egészet bele lehet a krémbe keverni. Fontos, hogy nem szabad forralni, különben nem fog a cucc megkocsonyásodni. Na szóval. Zselatint már beleburítottuk a „tejbe”, ezért nincsen más dolgunk, mint egy éles késsel belekotorni a vaníliamagokat és beleszórni egy evőkanálnyi bármilyen édesítőt. Például nyírfacukrot, eritritet. Ezután az egészet alaposan összekeverjük és cuki kis poharakba, csatos üvegbe, tálkákba öntjük. A pulton hagyjuk kihűlni, majd utána legalább négy órán keresztül a hűtőben pihentetjük.

A tálalásnál többféle megoldás közül választhatunk. A panna cotta maradhat a pohárban. Ilyenkor néhány karika gyümölcsöt, vagy egy random meggyöntetet teszünk tetejére. Esetleg, ha nagyon professzionálisra akarjuk venni a dolgot. A tetejére rábiggyeszthetünk egy mentalevelet. De nem kötelező.

Ha a tányér mellett döntünk, akkor egy kis tálba forró vizet öntünk. Ebbe helyezzük bele óvatosan a poharat. Pár percig állni hagyjuk. Majd egy gyors és laza mozdulattal a poharat a tányérra fordítjuk. A pohár tetejét addig ütögetjük, hogy a panna cotta kicsússzon belőle. A tetejére ismét gyümölcsöket teszünk, majd nincsen más dolgunk, mint elmerülni a panna cotta krémes, olvadós falatjaiban és a dicsérő szavakban. Jól hangzik, ugye?