reblog

Az idei nyáron szinte emberi léptékkel fel nem fogható mennyiségben ettünk tököt: grillezve, főzeléknek, sütinek, lecsónak… Nem akart fogyni, sőt egy-egy nagyszülői, szombati unokázás után mindig felbukkant egy-egy kósza példány a spájzban. A fagyasztónk tele, kidobni nem akartam, így muszáj volt csinálnom belőle valamit.

Gyalulás közben azon filozofálgattam, mennyit változott a világ az utóbbi negyven évben. Én itt húzom a számat a sokadszori tökös ebéd miatt, mikor a dédimék annak idején mindennek örültek, ami megtermett a kertben. Micsoda kreativitás kellett ahhoz, hogy ugyanabból az alapanyagból mindig egy kicsit más kerüljön az asztalra!? Most meg decemberben is (vízízű) epret meg (óriásira fújt) paradicsomot ehetünk! Szóval összekaptam minden kreativitáson, ebből lett a diós öntött tök. Egy kis gasztrokaland. Izgalmas, nagyon egyszerű, elronthatatlan.

Diós öntött tök

Recept két főre

• 60 dkg tök
• két evőkanál kapor
• két evőkanál ecet (20 %-os)
• egy tojás
• két deci mandulatejszín (lehet sima is, ha nem követtek speckó diétát)
• egy darab tojás
• két evőkanál tökliszt (lehet búzaliszt is, ha nem vagytok gluténérzékenyek)
• egy csipet bors
• az ízesítéshez só
• 20 dkg dióreszelék

Először legyalulom a tököt. Ez a főzés szerintem legszemetebb, legmelósabb része, bár kétségkívül erősíti a karizmokat. (A mosogatás azért ennél rosszabb.) Nagyjából egy liter kapros, ecetes vízben főzöm kb. tíz percig.

Előmelegítem a sütőt 180 fokra légkeveréses fokozatra. Majd gyors rántást készítek a mandulatejszínből és a töklisztből, amibe beleteszem a tojást. Egy levesszűrővel kiveszem a tököt a vízből, és beleforgatom a masszába. Sóval, borssal ízesítem.

Egy tűzálló tál aljára teszem a dióreszelék felét, hogy felfogja majd a tök nedvességét, majd ráburítom az egészet. A tetejét megszórom a dióreszelék másik felével, és beteszem a sütőbe. Tizenöt percig sütöm.

Ha ehettek/esztek sajtot, nyugodtan szórjatok a tetejére, és még süssétek addig, amíg kicsit rá nem pirul. Én csak egy kis mandulapelyhet raktam rá, de a végeredmény így is mennyei volt. A diós öntött tök ideális köretnek is, egytálételnek is, attól függően mire van időtök. 

A kertünkben van két almafa: egy nyári, ahogy leesik már barnul is típusú; meg egy téli alma (ahogyan a szülőfalumban hívják), ami ládákban eláll akár tavaszig is. Feltéve, ha nem pálinka lesz belőle! Mi is nagy cefregyártásban vagyunk, mert a sok lehullott, félig-meddig ép almát sajnáltuk volna a komposztra dobni.

A nagypapám telefonon átadta a know-how-t. Apukám szemlézte az összevágott gyümölccsel teli hordót. Közben nagyokat bólogatva megjegyezte: „jó lesz ez gyerekek”. A hétvégén beletettük a cukrot is. Most várunk, hadd forrjon. Új hordónk még nincs, az alma viszont továbbra is potyog fáról, így egyik nap összedobtam egy almalevest. Nem a téli, belülről melengető gyömbéres-fahéjasat, hanem egy nyárias, egy rozmaringos-lime-os verziót, ha már szeptemberben is kánikula van.

Rozmaringos-lime-os almaleves

Recept két főre

• hat-hét darab közepes alma
• egy darab lime
• két deci rizstejszín (ha nem vagytok vegánok, paleósok, laktózérzékenyek sima főzőtejszín is jó)
• két evőkanál nyírfacukor (lánykori nevén xilit)
• egy kávéskanál rozmaring
• egy vaníliarúd kikapart magja

Az almákat megmosom és felkockázom. (A héj igény szerint eltávolítható, én jobban szeretem, ha rajtuk marad.) Két almát külön teszek, a többit egy liter víz társaságában felteszem főzni. Kifacsarom a lime-ot, és a főzővízhez teszem. A héját is óvatosan belereszelem a lábasba. A nyírfacukrot, a rozmaringot és a vaníliamagokat is belerakom a levesbe, majd hagyom nagyjából negyedórát rotyogni. Beleöntöm a risztejszínt, még egyet forr, és mehet a turmixba az elején különválasztott almákkal együtt. Nagyjából fél perc alatt szép krémes lesz az állaga. Levesbetétként használhattok gyümölcsöket például áfonyát, szedret, de a semlegesebb mandulapehely is jó választás.

Az almaleves hidegen tálalva kellemesen hűsít, de mégis az utóíze teszi különösen izgalmassá: a lime és a vanília kontrasztját a rozmaring harmonizálja.

Azt hittem, ezt a pitét nem tudom lefotózni. Először is sikerült az okostelefont akarata ellenére megúsztatni a Tiszában (természetesen védőtok nélkül), így kérdéses volt, hogy a gondos szárítgatás után be lehet-e kapcsolni. Szerencsénk volt, most már működik. Egy pipa. A második dolog, amivel reggel kellett szembesülnöm, hogy a szilvás kölespite fele kámforrá vált. Való igaz, este sütöttem meg. Akkor nem olyan szépek a fények, ezért azt gondoltam, reggel fotózom le. Én épp csak megkóstoltam, de a család a langyos fahéj illatától megrészegülten csapott le a sütire. Egy szelet a húgomnak, egy a férjemnek, meg még egy a férjemnek… Így maradt egy fotóznivaló félpite, ami teljesen tejmentes, gluténmentes. Ráadásul nincsen benne még fehér cukor sem.

Fahéjas-szilvás kölespite

A tésztához

• 30 dkg kölesliszt
• 20 dkg kókuszzsír
• 10 dkg nyírfacukor (más néven xilit)
• egy darab tojás
• 1,5 dl víz

A töltelékhez

• fél kiló szilva
• 20 dkg dióreszelék
• egy evőkanál fahéj
• két evőkanál nyírfacukor (más néven xilit)

A köleslisztbe beleszórom az apróra vágott kókuszzsírt. A masszába beleteszem a tojást és a nyírfacukrot, beleöntöm a vizet, és addig gyúrom, amíg egy kis gombóccá nem áll össze. Ez nagyjából öt perc.  A tésztacsomagot folpackba tekerem, utána minimum fél órára beteszem a hűtőbe pihenni. Nem baj az sem, ha egy-két órát hagyjátok állni. Én kora délután állítottam össze az alapot, és csak este sütöttem meg a pitét.

170 fokra légkeveréses fokozatban előmelegítem a sütőt. A tésztát a pihenő után egy sodrófával nagyjából 7-8 milliméter vastagságúra nyújtom és beleteszem a piteformába. A szélét kicsit megnyomkodom. Egy kör alakúra vágott sütőpapírra ráteszem a kerámia sütőbabokat (lehet sima is), és beteszem a pitét sülni tíz-tizenöt percre.

Közben megmosom, félbevágom és kimagozom a szilvákat. Kicsit megnyomkodom őket, hogy veszítsenek a nedvességtartalmukból és ne áztassák el a tésztát. Aztán beleforgatom őket a fahéjas nyírfacukorba.

Mikor kicsit kezd barnulni a pite széle, akkor kiveszem a sütőből. A babokat óvatosan eltávolítom. A töltelék helyét jól megszórom a dióreszelékkel, hogy sütés közben felszívja a szilva kifolyó levét. Már csak a gyümölcsök ízléses elrendezése van hátra. Én jó szorosan raktam őket egymás mellé, hogy minden szeletre bőven jusson belőlük. A pitét ezután kb. húsz percig sütöm.

A kész süti finoman szólva igencsak nagy népszerűségnek örvendett még azok körében is, akik épp nem szeretnének fogyni.

Amikor még egyetemista voltam, akkor a legjobban a rendes leves hiányzott. Levest nem utaztattam a bőröndömben a vonaton a könyvek és a laptomom mellett, este már nem volt lelkierőm főzőcskézni, ráadásul az olcsó, iskolai menzai menü vizezett, szétvegetázott húslevese nem volt éppen csúcsgasztronómai élmény. Így maradt a porleves. Csak egy bögre forró víz, három perc keverés, és máris lehet enni. Pontosabban inni, mert a levesbetét címszóval néhány zöld izét és pár fonnyadt kenyérkockát tettek a zacskóba. Ekkor ismerkedtem meg a zellerkrémlevessel, mert a brokkoli krémlevessel együtt volt három plusz egy akcióban. Az egészben az volt a legdurvább, hogy az íze cseppet sem hasonlított a zellerére, simán ráírhattak volna a zacskóra random módon egy másik zöldséget is. Az igazi zellerkrémleves azért egész más tészta…

Gyömbéres almás zellerkrémleves

Recept két főre

• egy közepes zeller
• két közepes, savanykás alma
• egy nagyobb fej vöröshagyma
• két deci rizstejszín (ha nem vagytok vegánok, paleósok, akkor lehet sima főzőtejszín is)
• egy kávéskanál gyömbér
• egy csipet cayenne bors
• az ízlés szerint só
• a sütéshez kókuszzsír (lehet sima olíva olaj)

Egy lábasban a felkarikázott hagymát a kókuszzsíron átlátszóra píritom, majd felöntöm nagyjából egy liter vízzel. Beledobálom a megtisztított, kockára vágott zellert és az egyik darabokra vágott almát. Aztán a zellerszár „húsos” részét is beleaprítom, mert így a végén még markánsabb ízvilágot kapunk. Negyed órát fedő alatt hagyom rotyogni, majd hozzáöntöm a rizstejszínt, a beleszórom a gyömbért, a sót, a cayenne borsot. Még pár percet főzöm, és az egészet beleöntöm a turmixba (sima botmixer is jó.), hogy ne legyen annyira rusztikus az állaga. A turmixba beledobom nyersen a másik almát is, hogy jobban kiemelje a zellert.

Levesbetétként az unalmas levesgyöngy, zsemlekocka helyett, vékonyra szeletelt zöldalmát és áfonyát használtam, mert így sokkal izgalmasabb lett a végeredmény. Kic(s)it savanyú, kic(s)it csípős, de piszkosul finom.