A második tej-és húsmentes hét már nem ment úgy, mint a karikacsapás. Minden bajom volt, hol a gyerekek sajtos stanglijába haraptam volna bele, hol pedig egy szaftos marhaburgerről álmodoztam, de legalább megterveztem a menüt. Heti beszámoló.
8. nap: Elég sűrű napom volt, ezért gyors ebédet dobtam össze. A sima sütőkrémleveshez cikóriát és szezámmagot pirítottam. Ez volt a levésbetét. Én is meglepödtem, hogy mennyire fajn kiegészítette a cikória keserűsége a tök édességét. Mivel a nagyobbik beteg lett, ezért halrudacskát sütöttem másodiknak, amit wokos zöldséggel és fűszeres sült kelbimbóval tálaltam. Délután kettőre úgy éreztem magam, mint egy szakácsnő a kínai népkonyhán. Az arcom viszont egyre szebb...
9.nap: Sajnos, megint nem maradt maradék. A srácok vacsira megettek mindent. Szó szerint. Úgy hogy főzhettem. A mirelit zöldbabból főzeléket készítettem, amit egy kis rizstejszínnel és citrommal dobtam fel. Egészen különlegesre, már-már szinte ázsiaira sikeredett. Jó, egy kis szójaszósz jól jött volna... Helyette lett szójafasírt.
10. nap: Szabadnapot vettem ki, értsd ma a férjem volt a soros az otthoni konyhaétteremben. Pizzát sütött. Kapott egy óriási pirospontot, mert az én részemről lehagyta a sajtot. Pedig hogy szeretem a parmezánt! Meg nem csak azt, hanem a mozzarellát, a pecorinót és a goudát is..Ó, te jóég!
11. nap: Rövid délelőtt, gyors ebéd! Tuinván gombás pitének háromnegyed 11-kor álltam neki, és pihentetéssel, sütéssel, sőt mosogatással együtt délre végeztem. A csiperkés ragu önmagában is szaftosra sikeredett, de a férjem az ő részét megtuningolta egy kis sajttal, mert úgy a tuti.
12. nap: Kész, feladtam. A húgom beállított négy doboz húsos kajával meg egy isteni répasalátával. Úgy hogy egy napra felfüggesztettem a böjtöt, és szó szerint megettem egy nagy férfitenyérnyi darabot. Fura volt, hogy evés után olyan nehéz volt a gyomrom, mint a kő és legszívesebben elterültem volna a kanapén. De hát a gyerekek nem aludtak!
13. nap:Ismét erőt vettem magamon. Csak hát totál kiürítettük a hűtőt. Egy fonnyadt paprika, egy fél margarin és egy uborka maradt benne. Meg egy csomó sajt a férjemnek meg a gyerekeknek. Még a rizstejem is elfogyott, úgyhogy vízzel öntöttem fel az eszpresszót, hogy ne tolja fel az egekig a savam. Szerencsére maradt egy kis tegnapelőtti maradék, azt pusztítottuk el ebédre. Egy morzsa sem maradt. Megint.
14. nap: Végre volt időm megtervezni a heti menüt, és eljutottunk családilag a boltba. De csak a legközelebbibe, mert negyven perc alatt két gyerekkel csak egy diszkontban lehet bevásárolni. Gyorsan teledobáltam a kocsit zöldségekkel. Ránéztem az akciós darált marhahúsra, alapesetben biztos vettem volna, hiszen napok óta egy marhaburger recepten agyalok, most inkább otthagytam, és megvettem a szokásos halat, plusz egy doboz epret. Meg áfonyát. Ezekben tuti nincs tej, vagy legalábbis remélem..
A vasárnapi ebéd elkészítése rendszeresen délelőtt tizenegykor jut eszembe, ezért mindig valami olyan ételt készítek, amivel nem kell különösképpen szórakozni. Most azért nem vagyok könnyű helyzetben, mert a böjti időszakban (hamvazó szerda és húsvét között) egyfajta tavaszváró tisztítókúraként, a férjem és én nem eszünk húst. Halat, tengergyümölcseit és tojást igen. Én pluszban az ekcémámra való tekintettel szkippelem a tejtermékeket is. Szóval nehéz olyan gyors ebédet csinálni, amit mindenki ehet és a gyerekek is szeretik.
Nem mindegyik nap van arra idő, hogy nyolcfogásos ebédet főzzön az ember lánya /fia ( Nem rekesztjük ki a háziurakat sem.)Jó, valljuk be, néha kedvünk sincsen egy fél délelőttöt a tűzhely mellett tölteni. Ilyenkor "csak" tepsis csirke az ebéd, mert csak fűszerezni kell, a sütő meg elvégzi a munkát. Ez a sima szaftos-paradicsomos változat nettó tíz perc munka. A végeredmény kellemesen édes-sós-savanykás, és olyan omlós, hogy szinte elolvad a szájban. Ennyi, és semmi több. Nincs túlragozva.