A reformkorban terjedt el a paprikás hús. Most március 15-e tiszteletére hagyományos zúzapörköltet készítettünk, amit egy kis medvehagymával dobtunk fel.
Friss vlogposzt!
A reformkorban terjedt el a paprikás hús. Most március 15-e tiszteletére hagyományos zúzapörköltet készítettünk, amit egy kis medvehagymával dobtunk fel.
Friss vlogposzt!
Nem könnyű hetek várnak ránk. Nálunk a nagy, most elsős, épp a betűtanulás kellős közepén van. Tehát folyamat felügyelni kell. A kicsi kiscsoportos, és bízom benne, hogy eljátszogat egy kicsit többet magában.
A férjem és én home office-ban dolgozunk és előre láthatólag a munkahelyünkön is a következő két-három hétben extra terhelésnek leszünk kitéve.
A hétvégén meghánytuk-vetettük a dolgot, hogyan kerülhet mindennap meleg étel az asztalra azt leszámítva hogy rendelünk vagy halrudacskát sütünk.
A következő vlogposztban összeszedtem, hogyan tervezünk, készülünk a következő hetekre. Jöhetnek a jól variálható alapanyagok, a levesek és a házi mirelit rántott hús!
Nálunk általában valamilyen főtt étel a vacsi, mert akkor egy füst alatt megvan másnapra az ebéd is. Hoztam nektek három egészséges vacsora receptet, amivel nem kell sokat vacakolni.
Zöldfűszeres csirkecsíkok borsópürével
Hozzávalók négy személyre:
A húshoz:
Egy kiló csirkemell
egy evőkanál kakukkfű
egy evőkanál rozmaring
négy szem retek
egy fej lilahagyma
fél rúd póréhagyma
pici olívaolaj a sütéshez
A körethez:
fél kiló borsó
fél rúd póréhagyma
ízlés szerint só
egy evőkanál borecet ( vagy fél citrom leve)
egy evőkanál tökmagolaj
egy kisebb csokor menta
pici olívaolaj
Először egy wokban olívaolajon megfuttatjuk a felkockázott lilahagymát és a felszeletelt pórét. Megsózzuk, hagyjuk kicsit pirulni az egészet, aztán rádobjuk a csirkecsíkokat. Picit pirítjuk megint, majd megszórjuk a kakukkfűvel és a rozmaringgal. Beledobjuk a négybe vágott retket. A wokra fedőt teszünk, és addig sütjük, amíg a hús puha nem lesz.
Közben egy másik edényben lepirítjuk a pórét a tökmagolaj és az olívaolaj keverékén. Aztán rádobjuk a borsót. Néhány percig kevergetjük, nehogy leégjen az alja. Felöntjük annyi vízzel, amennyi az egészet éppen ellepi. Beledobjuk a mentát. Végül fedő alatt, éppen roppanósra főzzük. Ezután egy merőkanállal kiveszünk az edényből egy adagot, a többit pedig botmixerrel pürésítjük. Belecsurgatjuk a borecetet, ízlés szerint sózzuk, majd a pürébe visszakeverjük a maradék borsót. És készen is vagyunk.
Vörös quinoa saláta cukkinivel, tökkel és paradicsommal
Hozzávalók 4 személyre:
250 gramm vörös quinoa (a fehér is ugyanolyan jó)
fél kiló cukkini
fél kiló paradicsom
fél kiló tök
2 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
egy csipet rozmaring
A legfontosabb lépés, hogy a quinoát a szakirodalom szerint legalább négyszer, jó alaposan meg kell mosni, mert a magokon lévő keserű szaponin réteget csak így lehet eltávolítani. Ha ehhez nincs türelmed, mint például nekem, akkor csak áztasd be vízbe tíz percre, majd jó alaposan öblítsd le. Öblítés után kóstolj! Ha még keserű, akkor még egyszer mosd le.
A cukkinit és a tököt pucold meg, vágd közepes kockára. Vegyél elő egy tepsit, és melegítsd elő a sütőt kb. 150-160 °C-ra.(légkeveréses) Rakd a tepsi aljára a tököket, fölé mehet a cukkini és a legtetejére a paradicsom. Az olívaolajat keverd össze az összetört fokhagymagerezdekkel és a rozmaringgal és locsold meg vele a zöldségeket. Majd tedd be a tepsit sütőbe kb. 20 percre.
Közben egy lábasban forralj vizet, és tedd bele a quinoát. Forrástól számított 15 percen belül kész van, akkor szűrd le róla a vizet és tedd bele egy vokba. Ha megsültek a zöldségek, akkor a tedd őket is a serpenyőre. Jól keverd össze az egészet, és már tálalhatod is. Szerintem másnap még finomabb, mert a quinoa natúrsága remekül kiemeli a tök, paradicsom és a cukkini ízét.
Modern káposztás rakottas
Hozzávalók négy főre:
fél kiló darált sertéshús (lehetőleg 10 %-nál kevesebb zsírtartalmú)
száz gramm rizs
fél fej káposzta
egy teáskanál kínai ötfűszer keverék
egy teáskanál fekete szezámmag
két centi gyömbér reszelve
egy kávéskanál őrölt kömény
egy kávéskanál fehérbors
ízlés szerint kókuszszirup ( helyettesíthető mézzel)
ízlés szerint só
A rizst egy külön fazékban lepirítjuk, majd felengedjük vízzel és negyed óra alatt puhára főzzük. Egy wokba pici olívaolajat csurgatunk, ezután rádobjuk a köményt, a reszelt gyömbért. Pár percig pirítjuk, hogy jól kijöjjön az aromájuk. A fűszerekre rátesszük a darált húst. A masszát sózzuk, borsozzuk. És fedő alatt pár percig pirítjuk.
Ezután a durvára vágott káposztát is beletesszük. Egy kis vizet is löttyintünk alá, nehogy odaégjen az alja. Jöhet a kínai ötfűszer és egy kis kókuszszirup, majd addig főzzük, amíg a káposzta meg nem puhul. Ezután belekeverjük a rizst és egy teáskanál fekete szezámmagot, és már tálalhatjuk is.
A vasedények minden konyhában jó szolgálatot tesznek. Lehet bennük kenyeret sütni, ragut főzni, de sütöttem már vasban kacsát, őzet. Az egyenletes hőleadásuknak köszönhetően, valahogy sokkal finomabb, omlósabbak a bennük készült ételek.
Gyakorlatilag elnyűhetetlen darabok, ha odafigyelünk rájuk. Nem szabad például jó kis mosogatószeres vízbe beáztatni őket, mert elkezdenek rozsdásodni.
Helyette használjunk sót!
Mutatunk három izgalmas feltétet, ami még a legegyszerűbb főzeléket is feldobja!
Bakwan jagung
Az indonéz kukoricatócsni önmagában is finom, de főzelékfeltétként is megállja a helyét.
Hozzávalók négy személyre:
Okonomiyaki
Igen, tudjuk japán street food, de ez a változat remekül kombinálható a hagyományos magyar konyha főzelékeivel.
Hozzávalók hat-hét darabhoz:
Póréhagymás céklafasírt
Egy megosztó zöldség, ami kiváló húspótló a böjti időszakban.
Hozzávalók:
A munka legvéresebb része a cékla tisztítása és reszelése. Felér egy fél disznóöléssel, de megéri. Ha ezzel megvagytok, akkor a céklát jól nyomkodjátok ki, mert levet ereszt. Hozzáöntjük az apróra vágott póréhagymát. Egy külön tálban összekeverjük a tojásokat a tökliszttel, a sóval, a borssal meg a szerecsendióval, aztán a céklával is jól elvegyítjük. Akkor jó az állaga, ha két kanál segítségével kis golyócskákat tudunk formázni. Ha nem áll össze a massza, akkor tegyetek hozzá még egy kis lisztet.
Elővesszük a vokot és közepes lángon a fasírt mindkét oldalát nagyjából három percig sütjük. Akkor jó, ha az oldala kicsit rozsdabarna színű. A sütögetés szerintem egy kicsit macerás, de megéri! A céklafasírt kívül ropogós, belül szaftos, pont amilyen egy ideális főzelékfeltét platóni ideája.