A reblog.hu-n való regisztráció időpontja, a reblog.hu megtekintése során
rögzítésre kerül az utolsó belépés időpontja, illetve egyes esetekben -
a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az
operációs rendszer típusa valamint az IP cím.
Ezen adatokat a rendszer automatikusan naplózza.
Süti beállítások
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra,
illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók
a látogatók számítógépére helyeznek el...
A szolgáltatást a Mediaworks Hungary Zrt.
(székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., továbbiakban: „Szolgáltató”) nyújtja
az alább leírt feltételekkel. A belépéssel elfogadod felhasználási feltételeinket.
Jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. által tárolt adatok
kezelésével, felhasználásával, továbbításával, valamint a Társaság által üzemeltetett
honlapokon történő regisztrációval kapcsolatosan tájékoztassa az érintetteket.
Mikor azt hittem, hogy végre kikeveredtünk a téli, nyákos, gusztustalan betegségszezonból, a férjem összeszedett egy tüszős mandulagyulladást. Egy darab tuskóként elterült a kanapén, és nyakig betakarózott a meleg polár pléddel. Nyögött, nyelni nem tudott és fél percenként volt valami kérése például mikor főzöm le neki a kamillateát, hol van a lázmérő és adjam már oda neki a tévé irányítót… Közben már rég dolgoznom kellett volna, a fiam, aki ugye nem bölcsis a lábamat huzigálta. Természetesen a használt papírzsepis „ajándékcsomagok”, a mosatlan edények és az előszobában előretörő hangyaboly ostromolni kezdte a házat. Süllyedt a Titanic! Felhívtam anyósomat, hogy jöjjön át egy kicsit segíteni, mielőtt még teljesen alámerülnék a káoszban. Jött a bimbam mama - ahogy a fiam hívja, mert anyósom a belvárosban lakik, ahol sok a templom- és összedobott egy nagy fazéknyi gyógyhúslevest. A férjem nagyon örült neki első nap, második nap csak megette, harmadik nap meg inkább kihagyta volna. Kidobni sajnáltam volna, erre a férjem összekapta magát, szobarambóként felkelt a kanapéról.Feltűrte a köntöse ujját. Feltuningolta a húslevest, de úgy, hogy az anyja se ismert volna rá…
Kókuszos-medvehagymás-zöldbabos húsleves
fél liter hús leves (maradékból)
200 gramm főtt zöldbab
két deci kókusztejszín
50 gramm medvehagyma
egy citrom leve
ízlés szerint só, bors
A húsleves tetejéről egy kanállal leszedjük a zsírt, aztán a benne maradt répástól, cérnametéltestül feltesszük főni. Belecsurgatjuk a kókusztejszínt, beledobjuk a főtt zöldbabot és belefacsarjuk a citrom levét. Hagyjuk, hogy felforrjon, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A medvehagymát apróra vágjuk, és megszórjuk vele a tetejét. Balzsamecetet, ha van otthon, még locsolhatunk rá, de nem feltétlen szükséges. Kicsit savanykás, de emellett telt és gazdag lesz ez a fajta tuning húsleves. Jah,és tuti, hogy egy kiskanálnyi sem marad belőle.
Gyerekkoromban sokat gondolkodtam, hogyan tojhatja a nyuszi a tojást, ha nincsen se tolla, se szárnya, és nem rak még fészket sem. Végülis belenyugodtam a dologba, elvégre vannak olyan dolgok, mint a Mikulás, a Jézuska, akiknek az ajándékozási technikáját nem érdemes gyerekként firtatni. Később, még úgyis megvilágosodik az ember. Nah, mindenesetre felnőtt fejjel sem hagyott békén ez a kissé bizarr hagyomány, ezért rágugliztam. Elvégre a neten, minden fent van. Ami meg nincsen, az meg kábé a nem létezés homálya fedi.
Szóval a legenda szerint Ösztra a tavasz és a termékenység istennője volt az ősi germán teutonok mondavilágában. Valószínűleg az ő nevéből származik a húsvét angol (Easter) illetve német (Oster) elnevezése. Gyakran ábrázolták nyúlfejjel, hiszen a nyúl köztudottan szapora állat. A pogány törzsek minden évben a tavaszi napéjegyenlőség idején meg is ünnepelték Ösztrát. Egyik évben az istennő a gyerekeknek örömet akart szerezni, ezért a kedvenc nyulát gyönyörűséges madárrá változtatta. A nyusziból lett madár pedig csodák csodájára színes tojásokat tojt, amiket végül Ösztra a gyerekeknek ajándékozott.
Ezen kívül van egy másik történet is a tojást "tojó" nyúl eredetéről. A 16. századi Németországban minden tavasszal kötelezően be kellett szolgáltatni a gyöngytyúkot a tojásaival együtt a földesuraknak. Később pedig egyes német területeken az emberek húsvétkor gyöngytyúkkal és azok tojásaival ajándékozták meg egymást. Hogyan lett a gyöngytyúkból nyúl? A gyöngytyúk németül Haselhuhn, ami rövidítve Hasel. A nyúl német neve Hase. Elég volt csak egy „l” betűt elhallani, esetleg félrefordítani, és máris a nyuszi hozta a gyöngytyúk helyett a tojást.
A nagy örömre gondoltam összedobok valamilyen húsvéti fogást. Mivel gyöngytyúkot alapból hanyagoltam, ezért maradtam a nyúlnál. Meg fél áron is adták, de ez már másik történet. Remek kis franciás étel lett belőle. Igaz, egy órát kellett főzni, de megérte rászánni azt a plusz harminc percet. A férjem a wokot konkrétan kitunkolta.
Pronvance-i nyúlpaprikás (két főre)
fél kiló nyúl apróhús
egy üveg sűrített paradicsom
egy kisebb padlizsán
egy közepes fej vöröshagyma
két deci rozé
két evőkanál nyírfacukor
tíz deka kapribogyó
egy kávékanál kakukkfű
ízlés szerint só
ízlés szerint bors
a sütéshez kókuszzsír
A nyúlhúst szépen megmossuk. A lecsüngő hártyákat pedig levágjuk. Ezután jó alaposan dedörzsöljük az összezúzott fokhagymával és egy kis sóval. Egy tálba beletesszük, majd folpackkal letakarjuk és a hűtőben legalább két órán keresztül pihentetjük. A pihenő idő lejárta után az apróra vágott vöröshagymát megfuttatjuk a kókuszzsíron. Rádobjuk az apróhúst majd a kockára vágott héj nélküli padlizsánt. Ráborítjuk a sűrített paradicsomot, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi az egészet ellepi. Ezután meg locsoljuk némi rozéval, és fedő alatt bő fél órát rotyogtatjuk. Amikor a hús már majdnem puha, beleszórjuk a kapribogyót, a nyírfacukrot, kicsit megborsozzuk, sózzuk és egy kávéskanélnyi kakukkfűvel feltesszük az i-re a pontot. Akkor van készen, amikor a padlizsán kissé pépes, a hús pedig lágyan omlós lesz. Tálalhatjuk quinoával, barna rizzsel, vagy egyszerűen valamilyen magos kenyérrel. Attól függően, mi van kéznél…
Csak most kezdett el bennem tudatosulni, hogy két hét múlva húsvét, ezért előkotortam a fiók mélyéről a tavalyi műanyagtojás dekorációt. Persze, az igazi kézzel, festett kifújt tojás izgalmasabb lenne, de ezek a kis kínai ipar műremekek legalább százalék gyerekbiztosak. A kisfiam például szeret velük labdázni. Izomból nekicsapja őket a járólapnak, majd a tojások a pinponglabdához hasonlóan szertegurulnak a konyhában. Majd még egyszer és még egyszer...
Én meg naivan úgy gondoltam, kihasználom az ilyen jellegű extra időt egy kis bonbon-készítéshez. Mondjuk a tölteléket már előző este bekevertem, csak a csokibevonat hagytam reggelre. Nekiszedelőzködtem, közben kortyolgattam a kávémat, néztem a tojásokkal játszó gyereket. Mint egy Katherine Heigl filmben! Minden gyanúsan simán ment addig a pontig, amíg a fiam meg nem unta a húsvéti asztaliteniszt. Kihúzta a konyhai fiókot, majd a húsos ujjacskáival egy szem pillantás alatt kiborított egy teljes zacskó kölest. Én balga! Elfelejtettem begumizni! Meg feljebb tenni! Pedig tisztában voltam vele, hogy most sokat nőtt, és olyan tiltott helyekre is bekukkant, mint a második "tartós élelmiszer" fiók. A kis malőr ellenére a csokoládét még épkézláb hőmérsékleten sikerült temperálnom. Bevontam vele a tölteléket, majd a karácsonyi szaloncukros esetből tanulva egy bombabiztosra helyre rejtettem. Jó, azért a gombócartúrlelkű férjemet megszántam, és néhány darabot kapott, de csak szigorúan meózásra...
Mandulás-kókuszos-citromos mentes bonbon
Hozzávalók kb. tizenöt darabhoz:
két deci kókusztejszín
négy evőkanál darált mandula
egy fél citrom leve
egy késhegynyi szerecsendió
két evőkanál nyírfacukor vagy eritrit
egy evőkanál expressz zselatin fix
egy kanál kókuszzsír
tíz deka legalább hetven százalékos étcsokoládé
a díszítéshez darált mandula, néhány szem pisztácia
A kókuszos-mandulás bonbonnal nem kell sokat pepecselni. Mégis nagyon különleges: a kicsit folyós, krémes töltelék remek kontrasztot ad a roppanós, nem túl édes étcsokival. A töltelékhez a kókusztejszínt vagy a sűrűbb, és sokkal olcsóbb konzerv kókusztejet összekeverjük a mandulával és a nyírfacukorral. Ezután belefacsarjuk a fél citrom levét, megfűszerezzük egy kis szerecsendióval, majd hozzátesszük a zselatin fixet.(Lehet természetesen zselatin lapokat is használni, de a fix nagy előnye, hogy nem kell beáztatni, melegíteni, hanem egyszerűen a hideg krémhez kell keverni.) A krémet egy kiskanál segítségével beletesszük a pralinéformába, de ha nincsen ilyenünk, akkor sem kell kétségbe esni, egy szilikonos jégkockatartó is tökéletesen megteszi. A tölteléket ezután egy éjszakán, de legalább két-három órán keresztül a fagyasztóban pihentetjük.
A pihenőidő letelte után szépen kiszedjük őket a formából, és nekiállunk a bevonatnak. A csokoládéhoz minimum hatvan százalékos étcsokit vagy csokoládépasztillát érdemes használni, hogy a végeredmény olyan legyen, amit elképzeltünk. A csokit darabokra törjük. A felét vízgőz felett egy fém tálban felmelegítjük. Levesszük a tűzről, majd hozzákeverjük a maradék csokit és az egy evőkanálnyi kókuszzsírt. Ha van ételhőmérőnk, használjuk! A bevonat akkor lesz szép fényes, ha az olvadt csoki hőmérséklete 31-32 fok körül mozog.
A tölteléket egy villa vagy kanál segítségével beleforgatjuk a csokiba, aztán a sütőpapírra tesszük. A tetejére apróra darabolt pisztáciát vagy darált mandulát szórunk, aztán hűvös helyre – spájzba, erkélyre vagy az ablak alá – tesszük, hogy a bevonat megkössön. Ha marad ki csoki, nehogy kidobjuk! Egy kiskanál segítségével sütőpapírra vékony tojásformákat készítünk, amibe szórhatunk egész mogyorót, mandulát vagy aszalt gyümölcsöt, attól függően, mi van otthon. Aztán betesszük a bonbonok mellé hűlni.
A végeredményt celofánba csomagolhatjuk vagy kis tálba is kitehetjük. Egy szem sem fog maradni belőle!
Nehéz időszakon vagyunk túl. Azt hiszem, most már leírhatom. De a hirtelen jött öröm, mint ahogyan utána az üresség, a tehetetlenség és a bánat, szivárványként tovaillant. Nem baj, nem volt itt az ideje még. Ezt valahol legbelül tudtam, még ha eleinte magamnak sem mertem bevallani...
Valahogy így voltam ezzel a karfiollal is. Nem is akartam megvenni, de olyan gusztusos volt, hogy nem hagyhattam a polcon. Utána azon gondolkodtam, hogyan készítsem el. Vaníliás kókusztejjel képzeltem el, miután megtudtam Volenter Istvántól, aki amúgy a Bocuse d’Or hazai döntőjének harmadik helyezettje lett idén, hogy a vanília nem édes fűszer. Csak a kultúra miatt érezzük annak. Még elő is készültem: rendes vaníliát akartam venni, de nem kaptam. Titokban persze reméltem, hogy a dugi sütős cuccaim között az ujjaim közé keveredik egy szép, színes, szagos rudacska, ám tévedtem.
A reményem elszállt, de az élet nem állt meg. Főznöm kellett, mert vészesen közeledett a déli tizenkettő, amikor is a család legkisebb tagja ellentmondás nem türő hangon közli: mámmá. Értsd: éhes és enne. Végül a receptet az otthoni helyzethez szabtam, és a karfiolt egészben főzve-sütve köretként szolgáltam fel némi fokhagymás kókusztejszínnel nyakonöntve a reform, mandulabundás sült hús mellé. Nagy sikere volt, de legközelebb, ha megint rám kacsint a karfiol, vaníliával is kipróbálom.
Egészben sült karfiol fokhagymás kókusztejszínnel
egy szép fej karfiol
öt deci kókusztejszín (konzerves kókusztej változat)
egy evőkanál só
egy evőkanál szegfűbors
két kávéskanál szerecsendió
egy kávéskanál cayenne bors
két gerezd fokhagyma
a sütéshez kókuszzsír
A karfiol torzsáját egy kicsit megvágjuk, a nagyobb alsó leveleket leszedjük. Pont úgy, mint a mesében, hogy legyen is rajta meg nem is. Közben összedobjuk a főzőlevet. Négy deci kókusztejszínt felöntünk annyi vízzel, hogy majdnem teli legyen az átlag, közepes fazék. Egy kicsit melegítjük, majd beledobjuk a sót, a szegfűborsot, a cayenne borsot és a szerecsendiót is. Ezután egészben beletesszük a karfiolt, és húsz percet főzzük. Ha a karfiol teteje egy kicsit kilóg a léből, az sem baj. Tíz perc után megfordítjuk. Mikor a zöldség annyira puha, hogy a villát éppen bele lehet szúrni, akkor kivesszük. Egy papírtörlővel áttöröljük, majd bedörzsöljük a felmelegített kókuszzsírral. A szép fejet egy sütőpapírra tesszük és 200-220 fokon még húsz-huszonöt percig sütjük. Akkor lesz készen, ha teteje szép, barna. A fokhagyma gerezdeket összezúzva egy kis sóval hozzákeverjük a kókusztejszínhez, és ezzel leöntve, mellé rakva tálaljuk. Leginkább köretként működik, de némi zöldséggel (például padlizsán, cukkini, répa stb. ) felturbózva önálló fogásként is megállja a helyét.
Kislányként nem szerettem a konyhában sündörögni. Kár szépíteni! Őszinte leszek: nem izgatott, hogyan nyújtotta a mama a rétestt. Ha a család nőtagjai mégis kedvesen odazavartak a tűzhely mellé, hogy nézzem meg már, hogy kell főzni, akkor egy könyvvel leültem a sarokba és olvastam. Ilyenkor megszűnt a körülöttem lévő világ! Legalábbis eddig azt hittem, hogy mindig száz százalékosan elmélyedtem Verne Patagóniájában, a roxforti varázsló iskola termeiben vagy a balatoni tündérek csodás világában. De mégis valahol, a sejtjeimben rögzítettem a lapozás közben el-elkapott pillanatokat. Újabban néha, magamon is észreveszem: sokkal szívesebben főzök evőkanállal, mint fakanállal. Pont úgy, mint a dédi. Aztán érzésre mérek, ahogy a mama. De ők hiába akarták akkor, hogy tanuljak meg rendesen főzni, mert lázadtam a hagyományos női szerep ellen. Ennek ellenére rengeteg érzés, benyomás és praktika megmaradt. Tanultam, még ha látványosan tiltakoztam is ellene.
A múltkor a kezembe akadt egy zacskó borsó a fagyasztóban. Mentes krémlevest főztem belőle minimalista stílusban, mert a hűtő kongott az ürességtől. Ettől az apróságtól eltekintve egészen pofásra sikeredett, főleg, hogy egy kávéskanálnyi sem maradt belőle.
Mentes borsókrémleves (két-három főre)
fél kiló borsó
két deci kókusztejszín
egy nagyobb fej vöröshagyma
öt-hat darab babérlevél
két kávéskanál só
egy kávéskanál szerecsendió
egy késhegynyi cayenne bors
a pirításhoz minimális kókuszzsír
Az apróra vágott hagymát a kókuszzsíron megfuttatjuk, majd felöntjük kb. egy deci vízzel. Ezután beletesszük a borsót, és rácsurgatunk még annyi vízet, amennyi az egészet éppen ellepi. Megsózzuk a levesalapunkat, majd némi babérlevél társaságában nagyjából tíz percig rotyogtatjuk. Mikor már látjuk, hogy a borsó puha, akkor csak úgy érzésre a harmadát egy levesszűrő segítségével külön választjuk. Ez lesz a levesbetét. A maradékot a főzőlével együtt (természetesen a babérleveleket kivesszük előtte) a turmixba töltjük, és felöntjük a kókusztejszínnel. Ezután krémesre turmixoljuk, majd hogy kiemeljük a borsó, friss, zsenge ízét, megszórjuk egy kis szerecsendióval és cayenne borssal. A tányérok aljába teszünk a korábban külön választott borsóból, aztán ráöntjük a levet. Ha nagyon urizálni akarunk, a tetejét egy marék bármilyen maggal (pl. mandulával, fenyőmaggal stb.) megszórjuk.
Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.