reblog

Tévedsz. Nehezebb, mint hinnéd. Legalábbis a férjem szerint külön tudomány a bolti (tehát nem otthon kézzel gyúrt) tészta tökéletesre, vagyis al dentére főzése.

1. Csak jó minőségű spagettit vegyél! Biztató jel, ha a csomagoláson jól látható helyen szerepel, hogy pontosan hány percig kell főzni!
2. Tegyél egy csapott evőkanál sót a vízbe! Enélkül full ízetlen lesz!
3. Nehogy kettétörd a tésztát! Könyörgöm, ez csak a magyar menzákon szokás! Ha a forró vízbe dobod bele harminc másodperc alatt magától ellepi a víz!
4. Figyeld az időt! Ne csinálj közben mást. A gyerek, kutya, macska, postás, kávé ráér! Hidd el!
5. Ha letelik a főzési idő, akkor vegyél ki egyet és kóstold meg! Ha nem kemény, és nem puha, akkor jó!
6. A forró vizet óvatosan öntsd le róla! Nehogy leöblítsd hideg vízzel! (Ne kérdezzétek miért, de a férjem szerint a hideg víz max a szörphöz jó, spagettihűtésre semmiképp sem!)
7. Tegyél a tál aljára olívaolajat és úgy rakd rá a spagettit, majd a paradicsomos/pestós/bármilyen tejszínes szószt és keverd össze! Garantáltan bűnronda lesz a látvány, de az íze tízből tizenegy pontos!

Kép forrása

Tudom, tudom ez egy alapvetően diétás receptekkel teli blog, de most őszintén ki ne kivánna meg egyszer, ritkán egy pihe-puha kiflit, főleg ha a mamám (a fiaimnak szigorúan dédi) frissen süti. A múltkor, mikor Sömjén szitiben (Kemenessömjén, Vas megye) töltöttünk három napot, a dédinek kétszer kellett sütnie, mert fél óra alatt a srácok, a férjem, meg a szélesebb család megette az összeset. Akkor elkértem tőle a receptet, amit aztán elveszettem. Bocs, itthon elraktam a rumlis fiók mélyére, hogy a nagy szelektáláskor majd előkerüljön. Nah, mindegy egyik laza napomon felhívtam a dédit, diktálja be nekem a receptet újra.

-Mamikám, mennyi lisztből süssem?

-Hát olyan fél kilónyiból, de én sosem szoktam mérni. (uff1)

-Mennyi tej kell hozzá?

-Amennyit felvesz.Csak úgy érzésre. (uff2)

-Mennyi vajat tegyek bele?

-Egy jó darabot. De langyosítd ám fel! Ne izgulj Tündikém, nem tudod elrontani! (uff3)

Mondtam is a férjemnek, fullba tolom a parádét, ha ebből normális kifli lesz. Az lett. Jó, tudom, a dédinek mindig igaza van.

Hozzávalók (16 darabhoz - ennél kevesebbnek nem is érdemes nekiállni!)

• 520 gramm liszt
• kb 3,5 dl tej
• 150 gramm vaj (lehet margarin is)
• 2 tojás
• egy teáskanál só
• egy teáskanál cukor
• egy csomag friss élesztő
• egy teáskanál kömény
• (vagy reszelt sajt)

Az élesztőt egy decia cukros tejben felfuttatjuk. Közben átszitáljuk egy nagy tálba a lisztet, beledobjuk a sót meg ráütünk egy tojást, majd egy laza mozdulattal belelöttyintjük a „feldobatott élesztőt”. Utána meglangyosítunk érzésre olyan száz grammnyi vajat a mikróban. És ezt is hozzáöntjük a masszához. Ezután elkezdtjük dagasztani géppel közepes fokozaton, és közben a maradék tejet apránként öntjük hozzá. Ekkor látjuk, hogy mennyit vesz fel. Nagyjából öt perc alatt össze is áll a tészta. Akkor jó, ha szép fényes a teteje, és elvált a tál falától. Megkenjük a tetejét egy kis olvasztott vajjal, nehogy kiszáradjon. Félretesszük úgy fél órára langyos helyre pihenni. Ez lehet 20 perc, vagy 40 is, a lényeg, hogy jól megdagadjon (kábé duplájára) Innentől kezdve nincs más dolgunk, mint lisztezett deszkán téglalap alakúra kinyújtani és a maradék vajjal a tetejét megkenni. A téglalapot vízszentesen egy késsel elfelezzük, majd a feleket négy egyenlő kis téglalapra osztjuk. A kicsi téglalapokat átlósan elfelezzük, majd a hosszabbik végétől indulva kiflivé csavarjuk, amiket egymástól tisztes távolságra egy sütőpapíros gáztepsibe rakunk. (Egy tepsiben békében nyolc kifli fér el. Tehát kapásból kettő tepsire van szükség) Megkenjük a tetejét tojással, megszórjuk köménnyel és/vagy sajttal és egy csipetnyi sóval. És már tolhatjuk be is be sütőbe. 180 fokon a kiflijeink nagyjából tizenöt perc alatt aranybarnára sülnek.

A legjobb édesburgonyapüré, amit valaha ettem. (Tudom, nagyon szerény vagyok...)Komolyan, pedig sokféle változatban készítettem. Csak négy hozzávaló, na jó vízzel együtt öt, egy botmixer meg húsz perc kell hozzá. Szuper lowcarb köret bármilyen hús mellé.

Hozzávalók 4 személyre:

• négy-öt édesburgonya
• egy nagyobb fej lilahagyma
• egy érzésnyi olívaolaj
• egy teáskanál só

Az apróra vágott lilahagymát megfuttatjuk az olívaolajon. Pár percig pirítjuk, majd utána felöntjük vízzel. Az édesburgonyát megpucoljuk, karikára vágjuk és beledobáljuk a hagymát vízbe. Ha nem lepi el teljesen a víz akrumplit, akkor még öntünk hozzá egy kicsit. A lábas tetejére rápattintjuk a fedőt, és addig főzzük köbö tizenöt perc, amíg a batáta puha nem lesz. Utána összeturmixoljuk és már kanalazhatjuk a hal, hús, fasírtgolyó mellé.

Maradt néhány szelet kalács vagy egy kis szikkadt kenyér? Nehogy kidobja! Inkább készítsen belőle „pudingot”, és garantáltan elfogy az utolsó morzsa is!

A kenyér-vagy kalácspuding tradicionális brit édesség, amit a háziasszonyok akkor szoktak bevetni, ha megmarad néhány darab szikkadt péksütemény, és nem szeretnék a kukába dobni. Az első kenyérpudingreceptet egy Eliza Smith nevű háziasszony írta le 1728-ban, amiben a vajjal megkent kenyérre mazsolát tettek, és leöntötték egy tejes-tojásos sodóval. Később a receptet tökéletesítették: került bele rum, vanília, citromhéj és fahéj is.

A belgáknak is van hasonló ételük: csak a mazsola mellé almát is tesznek. Kanadában a kenyérpudingot juharsziruppal tálalják. Hong Kongban a kenyérszeletek közé vaníliakrémet töltenek. Németországban nem fehér kenyeret vagy kalácsot, hanem fekete kenyeret használnak. A Puerto Ricó-i változat pedig kókusztejjel és rummal készül.

A magyar konyhában is van hasonló alternatíva a szikkadt zsemle vagy kifli felhasználására: mindkettőből remek mákos guba lesz. A következő recept alapvetően a brit hagyományokra épül, de a lekvárral és a dióval nyomokban a magyar máglyarakásra is emlékeztet.

Hozzávalók négy személyre:

• nyolc nagyobb szelet kalács vagy szikkadt fehér kenyér
• hat dkg mazsola
• három dkg sótlan vaj
• három darab tojás
• három evőkanál cukor
• két-három dl tej (lehet növényi is)
• egy kávéskanál vaníliaesszencia
• egy kávéskanál fahéj
• egy kávéskanál szerecsendió
• ízlés szerint citromszeletek

Az áztatáshoz:

• két evőkanál rumaroma (vagy konyak vagy vörösbor)
• egy evőkanál cukor (xilit, eritrit is jó)

A mázhoz:

• egy evőkanál baracklekvár
• kevés víz

A mazsolákat beáztatjuk a rumaromába (a bátrabbak konyakba, esetleg vörösborba) legalább negyed órára. Közben jó vastagon megvajazzuk a kalácsot, és a szeleteket kis hasábokra vágjuk, majd egy kisebb hőálló tálban egyenletesen elrendezzük a harmadát.

Aztán nekiállunk a sodónak: A tojásokat kikeverjük a cukorral, majd belecsurgatjuk a tejet. Meghintjük a fahéjjal, szerecsendióval, és jó alaposan összekeverjük. A mazsolát közben egy konyhai papírtörlőn lecsöpögtetjük, és rászórjuk a kalácsszeletekre. A levét hozzáöntjük a sodóhoz. Megint megkeverjük az öntetet, és rálöttyintjük a felét a kalácsra. Ezután jön egy rétegnyi kalács. Beletűzködjük a citromszeleteket. Ráöntjük az öntet másik felét, majd a tetejét beborítjuk a maradék kaláccsal. Jól megnyomkodjuk a tetejét, hogy alaposan igya be a „puding” az öntetet.

A sütit tíz percig állni hagyjuk, majd megszórjuk a tetejét egy marék mazsolával. Végül száznyolcvan fokon körülbelül harminc percig sütjük. A puding akkor kész, ha a tetejének szép aranybarna színe lesz. A végén megkenjük egy kis vizezett lekvárral, hogy szépen csillogjon.

Még a hungarocell-tojás, a DIY-insta posztok előtti időkben anyáink csináltak abból lelki porblémát, hogy megegyük-e a pirostojást. Az sem jelentett gondot, ha nem patyolatfehér volt a fehérjéje, hanem inkább zöld, vagy éppen hupilila színben pompázott, remek rakott krumpli lett belőle. Mindet meg is ettük. Legfeljebb a krumplihéj végezte a kukában.

Aztán eltelt majdnem három évtized, és mit ad Isten idén húsvétkor a fiam főtt tojást akart enni. Erre a mami nem állt neki tojást főzni, meg hasonlók, hanem pikk-pakk feltört egy hímes tojást. Persze gondolom, ahogy festette, megrepedt a héja, ezért a fehérje full kék színben pompázott.

Hát...ööö….izééé. Emlékek ide vagy oda, diszkréten behívtam a gyereket a wc-be, aztán megkértem: hagyja a kék tojást, egyen sonkát, tormát, kalácsot satöbbi. Persze ellenkedett. Jó, dackorszak 2.0. Oké. Nem akartam nagy cirkuszt. Beígértem neki, hogy vacsora előtt megehet egy csokinyulat. Megkötöttük az üzletet. A mama sajnálkozott egy kört, hogy hiába törte fel a tojást, de aztán ennyiben maradt a sztori.

Később kicsit furdalt a lelkiismeret, hogy vajon én reagáltam túl a dolgot vagy tényleg lehet festett tojást enni. Este belemerültem a témába, és a következők derültek ki:

• Ha a fehérje fehér maradt, akkor tök mindegy mivel van festve, meg lehet enni.
• Ha elszíneződött és: 
  • Valamilyen növényi festékkel pölö hagymahéj, cékla és társai pingáltatok, akkor nincs min, izgulni! Nyugodtan készíthettek belőle valamilyen tojásos kaját. Legfeljebb kicsit extrémebb lesz az íze. Kábé ennyi.
  • Ha valamilyen ételfestéket használtatok, akkor is meg lehet enni.
  • Ha valamilyen bolti zacskós festékkel festettetek, amiben van pölö azorubin vagy tartrazin, akkor inkább hagyjátok, mert allergiás reakciót válthatnak ki!

(Most abba a kérdésbe szánt szándékkal nem mentem bele, hogy a főtt tojást, mint ételt, hány napig lehet megenni.)

Kommentben várjuk! Ti megeszetik vagy sem a húsvéti tojást?