reblog

A férjemnek nemrég volt a szülinapja, ezért tartottunk egy mini grillpartit. Mivel a munkával borzasztóan el voltam csúszva, ezért megkértem, hogy szülinap ide vagy oda segítenie kell. Bevállalta a húsokat, én meg a zöldségeket és a gyümölcsöket. Azzal legalább kevesebbet kell bajlódni és mellette még fél szemmel a gyerekre is tudok figyelni! Egy egyszerű, 10 perces tárkonyos paradicsomsalátát dobtam össze, amely kicsit édes, de meg mégsem. Kicsit savanykás, de meg mégsem. És mellesleg klasszul kiemelte a házi titkos pácban érlelt csirkét, meg  a kolbászt! De amíg eljutottunk idáig már majdnem ránk esteledett!

Először kiderült, nem volt itthon gyufa. Jó, akkor jött a B-terv, az öngyújtó. Azzal nem ment, majd utána a férfiak elugrottak kocsival gyufáért! Hiába kiabáltunk a barátnőmmel, hogy kérjenek már egyet a szomszédtól vagy menjenek el a közeli kisboltba, nem számított. Negyvenöt perc (!) múlva sikerült visszaérniük. Igaz, vettek vagy egy nagy csomagot! Remek. Egy probléma megoldva. Jessz. Jött a következő, nem akart begyulladni. Körbeállták, megint magyaráztak, de a grill valamiért nem izzott. Én már az összes kölesgolyót megettem kínomban. A gyerekek pedig egyre nyűgösebben sündörögtek a férfiak körül. Ez volt az a pont, amikor odaszóltam a férjemnek, legalább pár kolbászt  süssön meg bent a tűzhelyen, hogy egy falatot tudjunk enni. Szerintem már neki is jojózott a szeme az éhségtől, ezért csodák csodájára módosított a koncepcióján. Mire elkészült a kolbász, persze a grill is izzott, vagyis inkább csak füstölgött. Rápakoltak néhány szelet húst, de csak nem akart átsülni, így végén természeten a csirke is serpenyőben kötött ki.

Sajnos, a húst nem sikerült lefotóznom, mert a férfias kínlódás ellenére annyira szaftos, omlós és pikáns lett, hogy mire észbe kaptam, már egy darab sem maradt a tányéron. Még szerencse, hogy a paradicsomsalátát legalább tálalás előtt egy pillanat alatt le tudtam kapni.

Tárkonyos paradicsomsaláta (4 főre)

hat darab kemény paradicsom

két fej lilahagyma

három evőkanál szőlőmagolaj

egy csokor metélőhagyma

egy kisebb csokor tárkonylevél

ízlés szerint só

ízlés szerint bors

A paradicsomot és a lilahagymát kockára vágjuk. Majd egy rutinos vagy kevésbé rutinos mozdulattal egy nagy tálba tesszük. Jó alaposan megsózzuk, hogy kellemesen kiemelje a zöldségek ízét. Ezután összevágjuk a tárkonylevelet, a metélőhagymát is, majd a paradicsom tetejére dobjuk. Rálöttyintünk némi szőlőmagolajat. Ismét sózunk, majd borsozunk is egy kicsit. Hagyjuk egy fél órát állni, hogy kicsit összeérjenek az ízek! Tökéletes választás bármilyen grillhúshoz!

Kérlek, lájkoljátok a Facebook-oldalunkat, hogy átléphessük a bűvös ötszázast!

Láttatok már zöld palacsintát? Ettetek már vízízű levest? Na, ez az első két étel, amit anno lelkes egyetemistaként készítettem. Egyik rosszabb volt, mint a másik. A palacsintában a félreértések elkerülése végett nem volt semmi zöld például spenót, mángold és társai, mégis fűzöld lett. Mert én balga, azt hittem, mekkora király vagyok, ha sima olaj helyett jó, sok olívaolajban sütöm ki a tésztát. Nah, nem jött be. Ragadt is, vastagra is sikeredett, úgyhogy végül egy laza mozdulattal kukában landolt. Utána a konyhát, mint valami leprás helyet, jó messziről elkerültem. Inkább cipeltem a vonaton és a hazaival teli nejlonszatyrot, hogy tudjak a nagymamám szerint „rendes kaját” enni, vagy nagy ritkán rendeltem egy olcsó, zs-kategóriás pizzát.

Pár hónappal később a hugom is Pesten tanult tovább, és összeköltöztünk. Hiába volt fiatalabb nálam két évvel, sokkal rutinosabban mozgott, így általában rámaradt a kiegészítő főzés is. Egyszer azonban valamilyen kivételes módon előbb értem haza, és gondoltam főzök neki egy jó kis zöldséglevest. Ahogy kell, előkaptam a hazai alapanyagot (mert tök logikus, hogy a répát is a mázsás könyvek, a laptop, és a fél szekrény mellett bőröndben, vonaton hozzuk fel). Megpucoltama a sárgarépát, felkarikáztam, a fehérrépát és a hagymát és feltettem  sós vízben főni. Én meg, mintha legalább egy Nigella lennék,  belehuppantam a kedvenc fotelembe és elégedetten hátradőltem. Néha megkóstoltam a „levest”, és hát nem volt íze. Beleszórtam egy negyed zacskó vegetát, de az sem sokat segített a helyzeten. De végülis egy idő után a zöldségek megpuhultak.  Közben megérkezett a húgom. Mondtam neki, üljön le. Ma én főztem!  Kicsit sandán nézett rám, főleg amikor belekukkantott a fazékba. Kimertem tányérba a cuccot mindkettőnknek. Jó étvágyat kívántunk, és nekiláttunk enni. Én tisztesen álltam a sarat, hiszen mégis csak dolgoztam vele. A húgom kettőt kanalazott, majd hangosan felnevetett. Hogy ez bűnrossz! Olyan, mintha langyos vizet kanalazna egy kis sárgarépával. Én is röhögtem már ekkor. De úgy tiszta szívből. Igaza volt. A levest kiöntöttük, pedig így utólag meg lehetett volna menteni…

Utána egyedül akkor közelítettem meg a tűzhelyet, amikor pár év múlva a férjem reggel, mint egy romantikus báró, éppen lágy tojást kívánt. Ugyanis egy véletlen folytán kiderült, hogy a lágy tojást képtelen vagyok elrontani. Jó ott az időzítés volt a lényeg, de a férjem annyira megdicsért, majdnemhogy kezet is csókolt, hogy visszaadta a konyhai önbizalmam egy hangyaleheletnyi töredékét. Ez volt az első sikerélményem.

A másodikat csak félsikernek neveznem, mert történt egy icike-picike baleset. Épp télen valamikor három évad Sütimester ( BBC-s gasztrosorozat) megnézése után a panelban, mert hát mit lehet csinálni non-stop negyven négyzetméteren, mikor korán sötétedik. Egyszer az akkor még fél éves fiammal megkívántam a citromos-vajas muffint. Már szinte csorgott a nyálam, úgyhogy gondoltam, sütök valami istenit. Tudjátok, az esélytelenek nyugalmával álltam a dologhoz. Összekevertem minden hozzávalót a botmixerrel.  Egész jónak tűnt az állaga, amikor bedugtam a mutatóujjam, hogy megkóstoljam. Csak egy apró dolgot felejtettem el: a botmixert kikapcsolni, így csodásan belehasított az ujjamba. A mai napig látszik a helye, de legalább a süti remek lett. A véremet adtam, szó szerint, érte.

Utána már kevés vicces dolog történt velem a konyhában, ugyanis muszáj volt egyre többet főznöm, mert a fiamnál elkezdtem a hozzátáplálást plusz korábban mindig full ideg voltam, amikor a futár pont akkor hozta a kaját, amikor épp elaludt a gyerek. Egyre jobban jöttem bele a dolgokba, míg a végén mertem kísérletezni. Aztán jött a férjem glutén-tejérzékenysége, és az életmódváltásunk, amelynek következtében a terhesség előtt, alatt és után rámszedett potom 15 kilótól sikerült megszabadulnom.

Végül összeszedtem 5+1 jó tanácsot kezdő konyhatündéreknek:

• Messziről kerüld el a „középkori” , azaz pár soros recepteket, mint süss egy piskótát x tojásból, mert a rutin hiányában a kudarc gyakorlatilag borítékolható!
• Keress egy alaposan megírt receptet, amiben benne van, hogy a kiskanál púpos, vagy csapott, hány percig kell keverni, vagy mikor jó az állag!
• Ne kísérletezz az elején, sokkal fontosabb, hogy másodpercre pontosan betartsd az utasításokat!
• Minden hozzávalót készíts ki a konyhapultra előre, mert könnyen odakozmálhat a leves, amíg épp a kis fakanalat keresed!
• Ha nem vagy biztos valamiben, kérj telefonos vagy online segítséget anyukádtól, nagymamádtól, testvéredtől, barátodtól!

+1  Ha nem jön össze mégsem a kaja, akkor ne keseredj el! Legközelebb biztosan sikerül!

A férjemnek a héten szülinapja volt. Megbeszéltük, nem lesz semmi extra. Kis családként diszkréten ünneplünk, mert hosszú és húzós, dolgos napom lesz. Reggel azért csak összedobtam egy kis lágy tojást, hogy meglegyen a minimál szülinapi fíling, de aztán mindenki ment a maga dolgára. Este hét körül épp a legnagyobb munka és a gyereketetés közben, aztán megszólalt: vacsoravendégeink lesznek fél kilencre. Azt hittem, hirtelen leszédülök a székről. A gépet két perce raktam el, a fiam épp azon hisztizett, hogy mégse akar paradicsomot enni, a lakásban kupi, és kosz volt, a mosatlan pedig szinte kicsorgott a mosogatóból. Hazudnék, ha azt mondanám, nem szeretem az ilyen jellegű adrenalinfröccsöket, de azért másfél óra alatt elrendezni a gyereket, nagyjából elfogadhatóra összedobni a káoszt és még minimum két fogásos nevezzük vacsorának is gyártani finoman szólva is majdnem lehetetlen küldetés.

Egy gyors taktikai megbeszélés után, outsourcingoltam a feladatokat, és belevágtam a hipergyors főzésbe. Mivel bespájzoltam az akciós padlizsánból, és cukkiniből, ezért ratatouille-t készítettem. A múltkorihoz képest kicsit másképp fűszereztem, plusz hogy a férfiaknak se legyen kifogása az esti zöldségek ellen, rákarikáztam egy kis házikolbászt. A desszertet is okosban oldottam meg: előkaptam a fagyasztóból a meggyet, a spájzból a banánt, és az utolsó dugi vaníliával együtt tápiókapudingot rittyentettem belőle. (recept hamarosan) Kábé fél óra alatt végeztem mindennel, így még arra is maradt időm, hogy a kajákat lefotózzam, plusz a pulóveremet, a random paradicsomfoltokkal lecseréljem.

Ratatuille 2.0

két közepes darab padlizsán

egy közepes darab cukkini

hat-hét darab koktélparadicsom

egy kápia paprika

egy kis darab kolbász vagy baconszalonna (enélkül is finom, de ez a férfias változat)

egy fej vöröshagyma

egy gerezd fokhagyma

két evőkanál sűrített paradicsom

két kávéskanál rozmaring

egy kávéskanál borsikafű

ízlés szerint só

fél deci olvasztott kókuszzsír ( nem paleósoknak olívaolaj)

A cukkinit és padlizsánokat felkarikázzunk és egy közepes tepsibe tesszük. Gondosan elrendezgetjük, majd rádobáljuk a felkockázott hagymát. Ezután olyan úrias, slendrián módon meghintjük egy kávéskanál rozmaringgal és némi sóval az egészet. Így az alsó rétegekben a zöldségeknek lesz egy kis íze. Ezután rápakoljuk a kolbászkákat vagy a bacont, attól függően, mi van otthon. Félbevágjuk a koktélparadicsomokat, felszeleteljük a paprikát és a lyukakba tesszük. Ismét sózunk, aztán megint jöhet a rozmaring és még rászórunk egy kávéskanál borsikafüvet és a felaprított fokhagymagerezdet. Végül szépen meglocsoljuk sűrített paradicsommal és egy kis olvasztott kókuszzsírral. A zsiradék azért a tetejére kerül, hogy a zöldségek ne ázzanak el. Aztán előmelegített a ratatuille-t 180 fokon húsz-huszonöt perc alatt puhára sütjük. Egy pohár fehér száraz borral kiváló nyárváró partikaja.

Epilógus: Ezt nem lehetett kihagyni! Ráadásul a vendégek pontosan így gondolták!

Azt hittem csak a gyes olyan, hogy úgy érzem, soha semmire nincsen időm. Hát tévedtem a gyed-gyes mellett dolgozni, még ha csak részmunkaidőben is, toronymagasan überel mindent! Amikor befejezem a munkát, hirtelen azt sem tudjak minek álljak neki: a fiammal játszak, a férjemmel beszélgessek, vagy netán mossak, mert a szennyesből már majdnem kifolyik az összes ruha, esetleg összeszedjem a duplomaradványokat a nappaliban, vagy gyorsan főzzek valamit másnap ebédre, vagy blogposztot írjak?!

Ha nyolc kezem meg három időnyerő szerkentyűm lenne, akkor sem tudnék mindennel végezni. Szóval marad a rangsorolás, a szelektálás és a kidelegálás. A férjem persze nem rajong a háztartási outsourcingnak, de hát nem élhet agglegény módjára egy olyan helyen, ahol egy két éves a konnektortól a késig mindent játéknak néz. Én nekem meg lejjebb kell adni az igényekből, hogy a lakásunk a hétből hat és fél nap nem olyan, hogy bármikor be lehetne tenni valamelyik lakber újságba.

A mostani recept is egy ilyen sűrű nap végén született. Este a férjem, amíg altatott, az összes szeleteléssel, pucolással együtt tíz perc alatt összeállítottam a következő napi ebédet: pestós csirkecombot francia lecsóval. Én ellettem volna csak a zöldségeken, de a fiúk most borzasztó húsos korszakukat élik, szóval maradt a kompromisszum. Próbáljátok ki! Tényleg fenomenális, mert a csirke nem szárad ki! Jah, és a csirke ötletét még az egyik szakács barátunk, Tibi adta, hogy egyszer majd csináljam meg, ha  nincsen kedvem a kajával vacakolni.

Pestós csirkecomb francia lecsóval

egy fél üveg bármilyen pesto (lehet paleo, házi, bolti, piros vagy zöld – teljesen mindegy)

fél kiló csirkecomb (mindegy, hogy filézve vagy sem)

egy darab közepes padlizsán

egy darab cukkini

két fej főzőhagyma (lehet sima vöröshagyma vagy lilahagyma is)

6-7 szem koktélparadicsom

egy kávéskanál rozmaring

egy kávéskanál borsikafű

ízlés szerint só

a tepsi kikenéséhez kókuszzsír

A csirkecombokat megmossuk és besózzuk. Felkarikázzuk a cukkinit, a padlizsánt. A kókuszzsírral kikent tepsibe tesszük őket. Rádobjuk a felkarikázott hagymákat is. Meghintjük a zöldségeket olyan gondolomformán rozmaringgal és borsikafűvel, majd rápakoljuk a csirkecombokat. Egy kis kanál segítségével jó vastagon bekenjük a húst a pestóval, hogy ne száradjanak ki. Ízlésesen rárendezgetjük a félbevágott koktélparadicsomokat. Meglocsoljuk egy kis olvasztott kókuszzsírral és ezzel a borzasztó nagy lendülettel betesszük az egészet a száznyolcvan fokra előmelegített sütőbe egy fél órára. Közben kiteregethetünk, felmoshatunk, vagy csak szusszanhatunk egyet. Akkor van készen a csirke, ha a pesto a tetejére rásült. Másnap még finomabb.

Kérlek, lájkoljátok a Facebook-oldalunkat, hogy májusban átléphessük a bűvös ötszázast!

Hasonló a helyzet, ha túl nagy adagot főzök, mert nálunk lehetetlen kiszámítani, aznap épp melyikünk ebédel otthon. Netán a nagymamám küld három lábasnyi kaját kétésfél embernek, akkor a maradék nagy valószínűséggel a wc-ben végzi. Jobb esetben a férjemmel újraértelmezzük, mint a múltkor például a húslevest. A pazarlásra nem vagyok büszke. Egy- mások éheznek vagy minőségileg vagy mennyiségileg. Kettő – bele sem merek gondolni, havi szinten ez mekkora összeget jelent. Néhány ezer forint? Egy ebéd, egy jobbfajta gyerekcipő vagy két mozijegy ára?

Magyarországon éves szinten körülnelül két millió tonna ételhulladék kerül a szemetesbe. Ezzel Európában a fantasztikus középmezőnyben állunk. Ebbe természetesen nemcsak a háztartások tartoznak bele, hanem a közétkeztetők, éttermek és a kereskedelmi láncok is. A magyar családok számlájára csupán négyszáz ezer tonna élelmiszer-hulladék írható.

A piszkos és könyörtelen statisztikák szerint:

• Egy átlagos magyar évente 40 kiló, egy átlagos családra pedig évi 100 kiló ételt dob ki.
• Ez személyenként évente átlagosan negyven ezer forint pazarlást jelent.
• A magyarok 42 százaléka – bár szégyenli- mégis rendszeresen hajítja a kukába az ételt

Mindezt úgy, hogy honfitársaink 67 százaléka azt mondja, hogy csak annyi ételt vesz, amennyi feltétlen szükséges. A statisztikák szerint a legtöbbször valamilyen pékáru, el nem fogyott ebéd, vacsora, zöldség és gyümölcs, hús, felvágott, tejtermék valamint félig-meddig elfogyasztott  gyümölcslé kerül a szemetesbe. Hogy miért is? A statisztikák szerint már nem tűnik frissnek, szépnek, gusztusosnak. Például a kenyér már egy kicsit szikkadt, a retken levelek fonnyadtak stb. Holott ennek a mennyiségnek csupán a húsz százaléka az, amelyik valóban a fogyaszthatatlan kategóriába tartozik. Magyarán 32 kiló ehető élelmiszert pazarol el.

Hogyan lehet az étel pazarlást megelőzni, csökkenteni! Itt van 3+1 tipp!

1. Bevásárlás előtt mindig nézd át a hűtőt, és ne csak úgy gondolom formán írd a listát!
2. Mindig ragaszkodj a listához! Ne hagyd, hogy az akciók elcsábítsanak! (Pölö az akciós eper, spárga nem mindig bizonyul jó vételnek!
3. A gyorsan romló élelmiszerekből (például zöldség-gyümölcs) lehetőleg kisebb adagokat vásárolj!

+1 A fagyasztó a jó barátod! Ha látod, már közeleg a lejárat, akkor a húsokat, felvágottakat és a halakat is beteheted a fagyasztóba!

Kérlek, lájkoljátok a Facebook-oldalunkat, hogy májusban átléphessük a bűvös ötszázast!