reblog

-Van még belőle? Bocsi, bocsi! Most ettem meg az utolsót!

Kábé ez a sorsa nálunk egy galette-nek. Jó, sokan (értsd most már négyen – egy plusz két fél férfi meg én, az egy szem nő) vagyunk egy cirka huszonöt centis pitére.

Ilyen férfiuralom mellett igyekszem egészségesen főzni, bár a fiúk leginkább húst, pizzát, tésztát és fehér kenyeret ennének. Hiába sütök valamilyen maglisztes csodát, dafke meg se kóstolják. Így a férjemmel hallgatólagosan megegyeztünk egy tönköly- vagy teljes kiőrlésű lisztben, no meg az eritritben, amitől a gyerekek nem pörögnek be. Elvileg.

Szóval azt szeretem ebben a teljes kiőrlésű galette-ben, hogy az elkészítéséhez nem kell előbányászni a kamra legbelső polcáról a robotgépet. És van egy jó hírem azoknak, akik nem szeretnek mosogatni, hogy a galette-hez csak egy tálra, egy tepsire, egy vágódeszkára és egy éles késre van szükség.

Hozzávalók:

A tésztához:

25 dkg teljes kiőrlésű liszt

5 dkg porrá őrölt eritrit (vagy xilit vagy sima cukor)

12 dkg vaj (laktózmentes változattal is működik)

1,5 dl tejszín (laktózmentes változat vagy valamelyik semleges ízű növényi tejszínnel-mandula vagy rizs is jó)

egy tojás

A töltelékhez:

4-5 db édes alma

egy citrom leve

egy evőkanál vaníliaaroma

a díszítéshez néhány mentalevél

Elsőként a lisztet összekeverjük a cukorral, majd fél centis kockákra vágjuk a vajat, és hozzáadjuk a lisztes masszához. Ezután apránként belecsurgatjuk a tejszínt, és elkezdjük gyúrni. Nagyjából három-négy perc alatt kész a tésztagombóc, amit fél órára folpackba csomagolva beteszünk a hűtőbe.

A töltelék fő előnye, hogy az almát nem reszelni, hanem kockázni kell, így ismét időt spórolhatunk meg. Az almadarabokra rácsurgatjuk a citrom levét, és hozzákeverjük a vaníliakivonatot is. Ha letelt a tészta pihenőideje, akkor a sütőpapíron nagyjából harminc centis körré sodorjuk. (Így könnyebben át lehet tenni a tepsibe a süteményt.) A közepére ráhalmozzuk a gyümölcsöt, majd a szélét visszahajtjuk és megkenjük tojással – de ha ez utóbbi elmarad, akkor sem történik tragédia. Végül 180 fokon légkeveréses sütőben körülbelül fél órát sütjük. Ha kész, a tetejét néhány mentalevéllel díszítjük.

Ezen a nyáron párszor leugrottunk egyet Siófok-Sóstóra anyósomék hetvenes évek idilljét megigéző nyaralójába. Nah, az egyik egyik nap úgy gondoltunk ebédelünk egyet. Beslattyogtunk a „központba”, értsd az újságos-vegyesbolt-bóvliárus bermudaháromszögbe, ahol három-négy büfé és egy fagylaltos igyekszik kiszolgálni az igényeket a hekk-koviubi-pizza-melegszendvics-hamburger-lángos tengelyen.

Azt hittük egy ilyen pici településrészre még nem ért el az északi part nagy gasztroforradalma pláne nem valami könnyed, egészségeset. Hát tévedtünk! Mert csodák csodájára, felfedeztünk egy új helyet. Ha valaki nem figyel, vagy nem ismeri kellőképp a terepet, tuti nem veszi észre a fák és a parkoló mögött a Fish House-t, amely első blikkre olyan, mint egy budapesti romkocsma és egy tengerparti bodega szerelemgyereke.

A magyar tengert imitáló kék leplek, a kalitkába zárt hal, a raklapasztalok és a sarokban egy barna fotelban szunnyadó tacskó azonban valahogy összhangban van egymással. Csak tengeri halat, kagylót és rákot lehet enni, amit elkészítés előtt a pultban alaposan szemügyre lehet venni.

Hiába van kint az étlap, tök fölösleges elolvasni, mert sok étel csak elvileg van, gyakorlatilag nincs attól függően épp mit tudnak beszerezni. Szóval jó sok gondolkodást megspóroltok, ha a szakácsot vagy a pincért kérdezitek meg, miből lehet választani vagy urambocsá ajánljon nektek valamit.

A férjem rozmaringos, citromos makrélát, én pedig egy megjegyezhetetlen nevű  halsteaket ettem, a büfé specialitásával: grillzöldséggel. Legurítottam hozzá egy jó kis házi limonádét, amibe a szokásos citromon-narancson kívül még áfonyát is raktak. A férjem egy korsó, hideg csapolt sörre szavazott, mert hát elvégre a Balatonon vagyunk és amúgy is dögmeleg volt.

A kajára nem kellett sokat várni, mert délben szerencsére rajtunk kívül csak egy család ebédelt. Ám este akárhányszor arra sétáltunk nem volt szabad asztal és fullon pörgött a konyha. A makréla hasát alaposan megtöltötték citrommal és rozmaringgal, és azzal együtt sütötték szájban elolvadósra. A halsteakemről sem sajnálták a citromot, a fokhagymát, így a végeredmény mondhatni pazar lett. Kellemesen fűszeres, de nem túl hivalkodó. Pont ahogy szeretem. De szerintünk, és ebben a férjem is kivételesen egyet értett: a grillzöldség vitt mindent, amibe többek között cékla, egy-két karika lilakrumpli, répaszeletek, sőt még káposzta is került. Ha mindenhol így csinálnák, akkor tuti senki sem kérne hasábot vagy rizst köretnek.

Az adagok kellően nagyok voltak, amitől még egy férfi is képes jól lakni. Az ár egy hangyányit magasabb, mint egy átlagos balatoni büfé-vendéglőben, de csak egy paraszthajszálnyival, hiszen borravalóval együtt nem fizettünk összesen hét ezer forintot. Egy icipici negatívumot azért muszáj megjegyeznem, hogy sajnos kártyával nem lehet fizetni, így ha ki szeretnétek próbálni, vigyetek magatokkal kápét, mert a legközelebbi atm három kilométerre van.

A szabadságunk utolsó napján palacsintát kívántam. Tudjátok, azt az amerikai fajtát, amelyiknek lágyan vastag a tésztája és szinte szétolvad a nyelveden. Lehetőleg lekvár, vagy valamilyen csöpögős szirup helyett rengeteg gyümölccsel. Nem számított, hogy még félig romokban állt a lakás, mert a balatoni nyaralásból előző nap érkeztünk haza. Még csak az extrán romlandó cuccokat dobáltam be a hűtőbe és a szennyes göncök meg a frissen mosott ruhák púpos halmokban várták, hogy a helyükre kerüljenek. De várhatták! Mert nekem adjuramderögtön palacsintát kellett sütnöm! Gondoltam legyen belőle banánpalacsinta, de amikor megláttam a két nektarint a polcon módosítottam az elképzelésen. Így lett az egészből egy kellemes édes banános- barackos gyümölcspalacsinta, amibe mellesleg semmilyen cukor nem kellett! Az igazat megvallva, elég keményen leizzadtam, mire összeállt a tészta, de a végeredmény annyira isteni lett, hogy a férjem még melegen meg akarta enni az összeset!

Banános-nektarinos palacsinta (kb. 20 darabhoz)

öt darab banán

két darab nektarin

négy evőkanál kókuszliszt vagy rizsliszt (akik nem paleóznak és nem gluténérzékenyek használhatnak sima lisztet is)

két darab tojás

a sütéshez kókuszzsír

                          a díszítéshez mentalevél                         

Négy banánt, egyfél nektarint és a két tojást összeturmixolom, majd beleteszem a lisztet és egy pár percet hagyom állni. A jó sok, értsd kb 100 grammnyi kókuszzsírt felmelegítek, majd egy-max két evőkanálnyi a folyékony, de meg mégse állagú tésztából kisütök benne. Kb. oldalanként négy-négy percet sütöm a palacsintákat, majd kiteszem őket hűlni. A maradék barackkal, a banánnal és a mentalevelekkel megdizájnolom a szeleteket. És minimum hármat megmentek belőlük, mert a család garantáltan felfalja egy perc alatt az

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mikor kint tombol a kánikula, akkor nincsen lelki erőm begyújtani a sütőt vagy a tűzhelyt. Az ok eléggé prózai: nincsen légkondink, és az esti alapos szellőztetéssel sem mindig sikerül 25 fok alá vinni a lakásban a hőmérsékletet. Meg amúgy is délben, mikor kint ötven fok van, akkor leginkább egy hűsítő levesre vágyom. Ilyenkor  hideg uborkakrémlevest főzök. Jó ez elég nagy túlzás, mert gyakorlatilag nem kell a tűzhelyt sem begyújtani csak egy botmixer (vagy turmix) kell hozzá.  Elsőre talán bizarrnak tűnhet, de szerintem épp itt az ideje túllépni azon, hogy az uborka csak salátának való. Főleg hogy szezonja van.

Hideg uborkakrémleves

Hozzávalók: két főre

5-6 darab uborka

2-3 darab kovászos uborka

2 deci kovászos uborkalé

négy deci kesukefír ( ha valaki nem vegán, nem paleós és nem tejérzékeny lehet sima kaukázusi kefír)

ízlés szerint fokhagyma

ízlés szerint só

ízlés szerint bors

levésbetétnek tökéletes: alma, szőlő esetleg egy marék magkeverék

Az uborkát leszereljük vagy nagyon vékonyra karikázzuk. Egy marékkal a kezünkbe veszünk, és a levét jól kinyomkodjuk. A kovászos ubit is felkarikázzuk, majd mindenféle uborkát a turmixba vagy magas falú tálba dobálunk. Ráöntjük az uborkalevet és a kefírt. Összeturmixoljuk az egészet vagy botmixerrel pépesítjük. A végén megtuningoljuk némi zúzott fokhagymával, egy kis sóval, borssal. Almaszeletekkel, szőlőval és ha van otthon, vagy beszereztünk egy adagot a nyaraláshoz, akkor némi magkeverékkel tálaljuk és utána ha olyan mákosak vagyunk, hogy épp vízparton és szabin vagyunk, akkor csobbanjunk egyet a Balatonban!

Az állami kórház napi menüjében nincs urizálás. No nem mintha bélszínt várnék fésűkagylóval, vagy urambocsá egy tisztességes szalámis szendvicset paradicsommal, de azért szülés után nekem például az üres kifli, tea plusz egy pohár tejföl korántsem maxolta ki az idális reggelit. Főleg, hogy kopogott a szemem az éhségtől, mert a húsz óra vajúdáshoz szükséges energiát előző nap pár Bounty csokiból meg Sport szeletből, meg persze a férjemből merítettem.

De hát végülis alkalmazkodtam a rendszerhez,  gyorsan hívtam a férjem, amikor bejön, hozzon valami gigantikus szendvicset, különben kifosztom a snack-automatát a folyosó előtt. Ebédre valami tojásosat kaptunk. Isten bizony úgy ettem, mint a szibériai menekültek. A szobatársam, aki épp a negyedik gyerekét szülte rutinos ősanyaként viszont nem nyúlt a tányérhoz. Mint kiderült, szerette volna elkerülni a hasfájást. Mert hát sose lehet tudni!

És arról a kórházban nem beszélnek, plusz elég kevés cikk van az interneten, akármennyire is tájékozott a kismama, hogy a k-betűsökön kívül hogyan kell étkezni, vagy egyáltalán mit kell csinálni, hogy a kisbaba ne, vagy csak ímmel-ámmal legyen hasfájós. Nahát! Én mint öntudatos első gyerekes anyuka úgy gondoltam, pozitív gondolatokkal elhessegetek mindenféle hasfájást, az én kisfiam az bizony mosolygós, jó alvó baba lesz.

Hát megszívtam. Nem jött be. Egy hét elteltével, mire végre, nagy nehezen belövelt a tejem, a fiam már nem azért sírt, mert éhes, hanem azért, mert roppant mód fájt a hasa. Az éjjel a reggellel összefolyt. Csak a három plusz egy instant kávé tartotta bennem a lelket. Nah onnantól kezdve figyeltem, mit eszek, mit csinálok, mert a hasfájósság csak egy pár hónapos időszak, ami nem hosszú, de épp elég, hogy mumby-vá, azaz anyazombivá, idegessé válj, aki azon is képes fenn akadni, hogy a tévé irányító épp negyven fokban áll. Erről persze a terhesség alatt mindenki hallgatott.

Innentől kezdődött a kísérlet, hogyan tudnánk, minimalizálni a hasfájást. Mert ez egy sok ismeretlenes egyenlet. Először is minden olyan zöldséget, gyümölcsöt amelyik puffaszt egy leheletnyit, kizártam az étrendemből. Ezek közé tartozott például a borsó, a paprika és a cseresznye. Pedig mennyire kívántam! Utána következett a tojás, mert hiába sütötte a férjem az isteni rántottákat, észrevettem, ha nem eszek ilyet, akkor egy fokkal elviselhetőbbek az éjszakák. Aztán akkor még nagy fájdalmamra a tejtermékeket is el kellett hagynom, mert még egy ártatlan csokis túró rudi vagy egy jó kis gabonás joghurt is kellőképp megzavarta a fiam pocakját. Egy jó hír viszont maradt, a paradicsomra nem volt érzékeny, ezért ehettem legalább nyakra-főre.

Már a hasfájás sokat javult, hiszen a baba csak négyszer-ötször sírt éjjel, mire a védőnő felvilágosított, hogy a szoptatós tea bizonyos mennyiség felett, szintén hasfájást okozhat. Szóval abból is már csak napi két csészét iszogattam. Borzasztó íze volt, de a tejért nekem meg kellett dolgozni. Innentől kezdve kb. két hónapig kenyéren, húson, húslevesen, sárgarépán, fehérrépán, rizsen, uborkán, dinnyén, almán, barackon és banánon éltem.

Aztán ezen kívül számos apró praktikát kaptam nagynéniktől, anyukámtól, nagymamámtól, de még a szülésznőmtől is és árgus szemekkel figyeltem a gyereket. Itt azért megjegyzem, vannak olyan babák, akiknek a gyomra kevésbé érzékeny, és az anyukájuk, hiába szoptat, gyakorlatilag bármit megehet, csak mosolyognak és alszanak. De hát minden ember más! Ha valakinek a sírós-hasfájós-érzékenyebb újszülött jutott, akkor viszont bármit megtesz, hogy a gyerek és nem utolsó sorban a maga szenvedéseim enyhítsen.

Néhány pontban összegyűjtöttem nyolc egyéb praktikát, ami nálunk működött:

• A büfizést soha, még hajnal négykor se spórold le! Az elején van, hogy fél órát is kell a vállon tartani, a hátát óvatosan megpaskolni, hogy kijöjjön a levegő.
• Előfordulhat, hogy a baba a vényköteles D-vitamint nem bírja. Én néha bevallom, elfelejtettem beadni, és csodák csodájára a fiam még egy fokkal nyugodtabb volt. A patikában meg az orvosnál természetesen hülyének néztek bennünket, végül a D-vitamint egy picit drágább, de organikus készítménnyel pótoltuk.
• Altasd hason, így a saját súlyával nyomja a pocakját, és könnyebben kijön a puki!
• Masszírozd apró, körkörös mozdulattokkal hasát, hogy gyorsabban távozzanak a szelek!
• Létezik elvileg olyan, hogy már az elején nagyon erős a tej, ezért célszerű pár cseppet egy pohárba lefejned, így a babának nem fekszi meg majd a pocakját!
• Lehetőleg szoptasd igény szerint, de figyelj arra, ha hasfájós, hogy a két szopik kb. másfél óra elteljen, mert a friss és a félig emésztett tej keveredése a gyomorban, fokozhatja a hasfájást.
• Végül ki lehet próbálni ezeket a csepp-csodaszereket, mint az Espumisan, a Colief, a BioGaia és társai, de ne feledjétek gyereke válogatja, kinek melyik jön be!

Mikor hat hetes lett a fiam, szerencsére a hasfájás alábbhagyott. Egy leheletnyit mi is szusszantunk, mert nem tudtuk, hogy pár hét és elkezdődik a végnélkülinek tűnő fogzás…