Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

3 egyszerű kifli, zsemle és kenyér recept

Most, hogy szigorodnak a koronavírus-járvány miatt a szabályok, és egyre durvul a járvány,  ideje elővenni a jól bevált kifli, kenyér, zsemle stb. recepteket. Hoztunk nektek belőle hármat, amit a kevésbé gyakorlott sütők is bátran kipróbálhatnak. 

Fokhagymás-szezámos ciabatta

recept kifli zsömle kenyér

Hozzávalók két veknihez:

  • 250 gramm kenyérliszt
  • 250 gramm tönkölyliszt
  • 2 zacskó instant élesztő
  • hat cent olívaolaj
  • kb. négy deci langyos víz
  • egy kávéskanál cukor
  • két kávéskanál só
  • négy gerezd fokhagyma
  • egy teáskanál szezámmag

Az instant élesztőket két deci langyos vízben és egy kávéskanál cukorral felfuttatjuk. A liszteket átszitáljuk, beletesszük a sót, majd belecsurgatjuk a közben felfutott élesztőt. El kezdjük dagasztani géppel közepes fokozaton. Ahogy dolgozzuk össze a tésztát, fokozatosan csurgatjuk hozzá a vizet és négy centnyi olajat. Így látjuk, mennyit vesz fel. Nagyjából 10 perc után szépen elválik az edény falától. Egy centnyi olívaolajjal átkenjük, aztán meleg helyen a duplájára kelesztjük. Ez nagyjából negyven perc. Addig szépen mindent el tudunk mosogatni. Megihatunk egy kávét vagy betehetünk egy adag mosást.

Mikor lejárt az idő, akkor lisztezett deszkán óvatosan átgyúrjuk a tésztát, majd két külön bucira osztjuk. A bucikat egyenként kisodorjuk. Egyet csavarunk rajtuk, és mindegyiket tepsibe tesszük. Konyharuhával lefedjük őket, majd langyos helyen úgy húsz percet kelesztjük. Közben előmelegítjük a sütőt kétszáz fokra úgy, hogy az aljában az egyik gáztepsibe vizet teszünk. És a fokhagymagerezdeket belezúzzuk az utolsó centnyi olívaolajba, majd átkenjük vele a veknik tetejét ügyelve arra, hogy mindenhova jusson a fokhagymából. Végül megszórjuk egy kis szezámmaggal. (Én csak az egyikre tettem, mert épp elfogyott)

A ciabattákat nagyjából bő fél óra alatt ropogósra, aranybarnára sütjük. Akkor van készen, amikor ha megkopogtatjuk az alját szépen kong. Magában, olívaolajba mártogatva friss bazsalikommal is gátlástalanul finom!

A dédi elronthatatlan sajtos kiflije

recept kifli zsömle kenyér

Hozzávalók (16 darabhoz - ennél kevesebbnek nem is érdemes nekiállni!)

  • 520 gramm liszt
  • kb 3,5 dl tej
  • 150 gramm vaj (lehet margarin is)
  • 2 tojás
  • egy teáskanál só
  • egy teáskanál cukor
  • egy csomag friss élesztő
  • egy teáskanál kömény
  • (vagy reszelt sajt)

Az élesztőt egy decia cukros tejben felfuttatjuk. Közben átszitáljuk egy nagy tálba a lisztet, beledobjuk a sót meg ráütünk egy tojást, majd egy laza mozdulattal belelöttyintjük a „feldobatott élesztőt”. Utána meglangyosítunk érzésre olyan száz grammnyi vajat a mikróban. És ezt is hozzáöntjük a masszához. Ezután elkezdtjük dagasztani géppel közepes fokozaton, és közben a maradék tejet apránként öntjük hozzá. Ekkor látjuk, hogy mennyit vesz fel. Nagyjából öt perc alatt össze is áll a tészta. Akkor jó, ha szép fényes a teteje, és elvált a tál falától.

Megkenjük a tetejét egy kis olvasztott vajjal, nehogy kiszáradjon. Félretesszük úgy fél órára langyos helyre pihenni. Ez lehet 20 perc, vagy 40 is, a lényeg, hogy jól megdagadjon (kábé duplájára) Innentől kezdve nincs más dolgunk, mint lisztezett deszkán téglalap alakúra kinyújtani és a maradék vajjal a tetejét megkenni.

A téglalapot vízszentesen egy késsel elfelezzük, majd a feleket négy egyenlő kis téglalapra osztjuk. A kicsi téglalapokat átlósan elfelezzük, majd a hosszabbik végétől indulva kiflivé csavarjuk, amiket egymástól tisztes távolságra egy sütőpapíros gáztepsibe rakunk. (Egy tepsiben békében nyolc kifli fér el. Tehát kapásból kettő tepsire van szükség) Megkenjük a tetejét tojással, megszórjuk köménnyel és/vagy sajttal és egy csipetnyi sóval. És már tolhatjuk be is be sütőbe. 180 fokon a kiflijeink nagyjából tizenöt perc alatt aranybarnára sülnek.

Hamburgerzsemle egészségesebben

recept kifli zsömle kenyér

Hozzávalók kb. 8 darabhoz:

  • 350 gramm kenyérliszt
  • 200 gramm teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
  • két deci tej
  • fél zacskó instant élesztő
  • 60 gramm vaj (lehet margarin is)
  • két evőkanál olívaolaj
  • egy teáskanál cukor
  • egy evőkanál só
  • egy evőkanál fekete szezámmag (lehet fehér szezámmag)
  • egy tojás
  • pici langyos víz (kb. egy deci – amennyitől épp összeáll a tészta)

Az élesztőt egy deci cukros tejben felfuttatjuk. (Akkor futott fel, ha pezseg, buborékos a teteje – ez tíz perc.) Addig a liszteket átszitáljuk. (Tudom, fenn marad a tönkölylisztnél a maghéj, én csak a tetejére szoktam önteni.) De így sokkal könnyebben dolgozik az élesztő és szebb lesz a tészta állaga. Beledobjuk úrias mozdulattal a sót, a meg az éppen felolvasztott vajat.

Hozzácsurgatjuk a feldobatott élesztőt. És elkezdjük dagasztani a géppel a legmagasabb fokozaton. Óvatosan hozzáadagoljuk a langyos vizet. Csak csurgatjuk, nem egyszerre löttyintjük, nehogy túl sok legyen! (Ha mégis túl szaftosra sikeredik, akkor tegyetek hozzá még lisztet.) Így összeáll szépen a tészta. Nagyjából hét perc dagasztás után a massza elválik az edény falától, ezért alaposan bekenjük olívaolajjal, és lefedve egy nagy tálban langyos helyen körülbelül negyven perc alatt a duplájára kelesztjük.

Ezután lisztezett deszkán egy husi hengert formázunk belőle, amit nyolc egyenlő részre osztunk. Ha gyerekek is esznek belőle, lehet kisebbet-nagyobbat is csinálni. Ez már csak gusztus dolga.

A kis darabokból csinálhatunk sima-és császárzsemléket. A simát úgy készítjük, hogy kilapogatjuk kézzel a tésztát, és a szélét az aljára hajtogatjuk másfél centinként. Ezt addig ismételjük, amíg az oldala nagyjából sima nem lesz. Egy kicsit még gömbölyítjük és máris tesszük a sütőpapírral kibélelt tepsibe.

A császárzsemlét picit másképp formázzuk: ugyanabból a kisdarabból körülbelül negyven centi hosszú hengert sodrunk, amelynek a közepére hurkot kötünk. A két végét pedig az aljára visszadugjuk. És ezeket is tehetjük a tepsibe.

A bucikat egyenként pont ugyanúgy, ahogy a dédi a sós kelttésztáit, megkenem egy egész tojással, majd megszórjuk egy icipici sóval és szezámmaggal. Majd hagyjuk őket meleg helyen húsz percet pihenni. A sütőt közben előmelegítjük kétszáz fokra, és légkeveréses fokozatra. Kábé mire felmelegszik, megkelnek a zsemlék is. Én eközben szoktam a dzsuvás edényeket elmosogatni, meg a gyerekek okozta káoszt felszámolni. A bucikat húsz-huszonöt perc alatt szép aranybarnára sütjük, majd rácson kihűtjük.

Tovább

Trippa Romana, avagy pacal római módra

recept pacal olasz recept

Tudom, a pacal nagyon megosztó étel! De bizonyos kor felett szerintem mindenkinek kéne pacalt ennie, mert egészséges és szuper kollagénforrás.

Mi most a pacal római változatát készítettük el jó sok zöldséggel és mentával. Elég furán hangzik, de tényleg működik! Pacal recept videóval!

Friss vlogposzt, amelynek a végén még a férjem is felbukkan!

Tovább

Így lett belőlünk Slow Kitchen!

főzzünk gyerekkel recept

Öt évvel ezelőtt kezdtünk bele a blogolásba egy nagy szülés utáni fogyás után. A mentes receptek, de még a paleo életmód akkor még gyerekcipőben járt és cukormentes cukrászdát is csak külföldön lehetett látni.

Aztán az évek teltek, nőttek a gyerekek. Családi házba költöztünk. El kezdtünk hobbi szinten kertészkedni. Egyre inkább az vált fontosabbá, hogy az otthoni főzés ne egy kötelező kör legyen a nap végén, hanem minőségi családi idő. Elvégre zöldségpucolás közben könnyebben jönnek a szavak... 

Tovább

3 ropogós kacsarecept egyszerűen

Ha ünnepi ebédet akarok készíteni, 10-ből 9-szer kacsát készítek. Hogy miért? Nagyjából lehetetlen elrontani. Minimális előkészítést igényel. Ha sütőben készül, akkor annyi a titka, hogy alacsony hőfokon jó sokáig kell sütni, hogy a végeredmény tökéletes legyen.

Fokhagymás-korianderes kacsamell fahéjas barackkal

Hozzávalók két főre:

  • fél kiló kacsamell
  • két darab nektarin (keményebb fajta)
  • három gerezd fokhagyma
  • egy késhegynyi koriander
  • két evőkanál méz
  • egy kávéskanál fahéj
  • egy csipet bors
  • ízlés szerint só

A kacsamell bőrös részét nagyjából centinként beirdalom úgy, hogy közben nem vágok bele a húsba. Szóval, csak óvatosan a késekkel! Ezután előveszek egy serpenyőt, és közepes lángon „szárazon” melegíteni kezdem. Nagyjából három perc múlva ráteszem a kacsákat, de úgy, hogy a bőrös oldaluk lefele legyen. A zsírjuk pillanatok alatt kisül, így a hús ebben pirul meg. Mindegyik oldalt nagyjából öt percig sütöm. A szeletekre rakok egy kis összezúzott fokhagymát, egy késhegynyi egész koriandert. Nem maradhat ki a só és a bors sem. Akkor van vége az első etapnak, ha a kacsamell mindkét fele szép, pirosas színű.

A sütőt előmelegítem 170 fokra, légkeveréses fokozatra. A kacsákat ráteszem a rácsra. Eggyel lejjebb rakok egy tepsit, hogy a sütés közben kicsorduló zsír ne trutymózza össze az egész sütőt. Innentől kezdve a húsok nagyjából húsz perc alatt pazar mód átsülnek. Amíg várok rájuk, a megpucolt, összevágott nektarinokat két evőkanál mézen megfuttatom. Rádobom a fahéjat is, aztán kábé öt perc alatt készre sütöm a barackfalatkákat is. A kacsákat, mielőtt kiveszem a sütőből, egy hústűvel megszúrom, hogy a belsejük is teljesen megpuhult-e.

Citromos kacsa nagyon egyszerűen

Hozzávalók ( négy-öt személyre):

  • egy nagyjából másfél-két kilós kacsa
  • fél citrom
  • két vastagabb szál sárgarépa
  • egy nagyobb ujjnyi gyömbér
  • három gerezd fokhagyma
  • két evőkanál kínai öt fűszer keverék
  • ízlés szerint só
  • egy pici olívaolaj

A sütőt előmelegítjük százhúsz fokra. A kacsát megmossuk. A felesleges nedvességet egy papírtörlővel lecsöpögtetjük, majd kívül belül bekenjük a zúzott fokhagymás olívaolajjal. Ezután beledörzsöljük a kínai ötfűszer keveréket. Ha készen vagyunk, akkor a nagyobb darabokra vágott gyömbért és sárgarépát és a négybe vágott citromot betesszük a szárnyas belsejébe. Utána mehet a sütőbe úgy két és fél órára. Óránként nem árt egyszer átlocsolni, de ha egyszer elmarad, akkor sincsen baj.

Amikor már majdnem puha a hús, feltekerjük a sütőt száznyolcvan fokra (ha van grill funkció, akkor azt is kapcsoljátok be) és még körülbelül harminc percig sütjük. Akkor van készen, ha bőre szép aranybarnára sült. A kisült levével tálalás előtt nyakon öntjük, megsózzuk, végül káposztakrémmel és fehérrépa pürével kínáljuk.

Ropogós kacsacombok sütőtökös gnocchival és ázsiai lilakáposztával

Hozzávalók négy személyre:

A kacsához:

  • egy kiló kacsacomb
  • két fej vöröshagyma
  • két szem alma
  • másfél deci fehér bor
  • két evőkanál méz
  • ízlés szerint só, bors

Sütőtökös kovászos gnocchi

  • 100 gramm sütőtökpüré
  • 2,5 decis bögre liszt (2/3-a teljes kiőrlésű, 1/3-a rétesliszt)
  • két evőkanál kovász
  • néhány levél tárkony
  • egy teáskanál szerecsendió
  • fél marék bazsalikom
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint parmezán (opcionális)

Ázsiai lilakáposzta

  • egy kisebb fej lilakáposzta
  • egy csokor újhagyma
  • két evőkanál valamilyen cukor (sima, barna, vagy eritrit)
  • másfél deci bor
  • egy kávéskanál só
  • ízlés szerint balzsamecet

Tovább

Fincsibb, mint a krumplipüré!

A köretekkel szoktam bajban lenni, mert a fiúk legszívesebben csak sült krumplit ennének rizzsel. Bevallom, néha szoktam csalni, és fehérrépából készítek nekik "krumplipürét". A különbséget észre sem veszik. Friss vlogposzt!

Tovább
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com