Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Robotgép "mentes" galette

laktozmentes pite alma sütemény

-Van még belőle? Bocsi, bocsi! Most ettem meg az utolsót!

Kábé ez a sorsa nálunk egy galette-nek. Jó, sokan (értsd most már négyen – egy plusz két fél férfi meg én, az egy szem nő) vagyunk egy cirka huszonöt centis pitére.

Ilyen férfiuralom mellett igyekszem egészségesen főzni, bár a fiúk leginkább húst, pizzát, tésztát és fehér kenyeret ennének. Hiába sütök valamilyen maglisztes csodát, dafke meg se kóstolják. Így a férjemmel hallgatólagosan megegyeztünk egy tönköly- vagy teljes kiőrlésű lisztben, no meg az eritritben, amitől a gyerekek nem pörögnek be. Elvileg.

Szóval azt szeretem ebben a teljes kiőrlésű galette-ben, hogy az elkészítéséhez nem kell előbányászni a kamra legbelső polcáról a robotgépet. És van egy jó hírem azoknak, akik nem szeretnek mosogatni, hogy a galette-hez csak egy tálra, egy tepsire, egy vágódeszkára és egy éles késre van szükség.

Hozzávalók:

A tésztához:

25 dkg teljes kiőrlésű liszt

5 dkg porrá őrölt eritrit (vagy xilit vagy sima cukor)

12 dkg vaj (laktózmentes változattal is működik)

1,5 dl tejszín (laktózmentes változat vagy valamelyik semleges ízű növényi tejszínnel-mandula vagy rizs is jó)

egy tojás

A töltelékhez:

4-5 db édes alma

egy citrom leve

egy evőkanál vaníliaaroma

a díszítéshez néhány mentalevél

Elsőként a lisztet összekeverjük a cukorral, majd fél centis kockákra vágjuk a vajat, és hozzáadjuk a lisztes masszához. Ezután apránként belecsurgatjuk a tejszínt, és elkezdjük gyúrni. Nagyjából három-négy perc alatt kész a tésztagombóc, amit fél órára folpackba csomagolva beteszünk a hűtőbe.

A töltelék fő előnye, hogy az almát nem reszelni, hanem kockázni kell, így ismét időt spórolhatunk meg. Az almadarabokra rácsurgatjuk a citrom levét, és hozzákeverjük a vaníliakivonatot is. Ha letelt a tészta pihenőideje, akkor a sütőpapíron nagyjából harminc centis körré sodorjuk. (Így könnyebben át lehet tenni a tepsibe a süteményt.) A közepére ráhalmozzuk a gyümölcsöt, majd a szélét visszahajtjuk és megkenjük tojással – de ha ez utóbbi elmarad, akkor sem történik tragédia. Végül 180 fokon légkeveréses sütőben körülbelül fél órát sütjük. Ha kész, a tetejét néhány mentalevéllel díszítjük.

Tovább

Guacamole: az ötcsillagos jolly joker

Nem olyan egyszerű változatosan tejmentesen reggelizni! Pláne az én férjemnek, aki sokszor kívánósabb, mint egy nyolc hónapos várandós kismama. Még mindig megremeg a lába, ha lát a boltban egy zacskó parmezánt. De ha nem akar estére olyan kerek hasat, mintha görögdinnyét bújtatna a pólója alatt, akkor erőt kell vennie magán. Sajnos, nála a laktózmentes termékek sem jöhetnek szóba, mert nem a tejcukorra, hanem a kazeinre, vagyis a tejfehérjére érzékeny. Mindenemellett számára az evés, nem csupán egy fizikai aktus, hanem tömény orgazmus, amelynek a közzépontjában a lágy-ropogós vagy savanyú-édes-csípős-sós-keserű harmonikus kontrasztja áll. (Nem mintha én másabb lennék.) Szóval, egy ilyen típusú ember számára húsbavágó érzés, ha nem kóstolhat meg semmilyen vajjal, tejszínnel, vagy sajttal készült fogást. De a legnagyobb kihívás még mindig a változatos, érdekes és mennyei reggeli, mert nagyon könnyű leragadni a zsíros kenyér-lekváros kenyér- üres kenyér némi zöldséggel és hússal szentháromságnál.

A férjemnél múlt héten jött el ez a pont, hogy szeretne változtatni a reggeli menün. Nekem, amióta visszamentem dolgozni, ilyen extrákra már nincsen időm. Örülök, ha még kávé előtt fel tudom öltöztetni a gyereket, meg kipakolom az asztalra amolyan „családi svédasztalként” a fél hűtőt. A férjem ezért előző este összerittyentett tíz perc alatt egy guacamolét, ugyanis a hajnali rutinba ilyen extrák, mint zöldségkrém készítése frissen, már nem fér bele. A guacamole egy hangyányit pikáns avokádókrém. Eredetileg ez egy mexikói mártogatós tortillához, de reggel egy kellemesen átsült , ropogós pirítóson némi sárgarépával olyan finom, mintha egy ötcsillagos luxushotelbe ugrottunk volna be reggelizni. Ezen kívül némi paradicsommal pazar tízórai hétfőre a gyereknek, remek mártogatós az esti tévézéshez, és ha még mindig nem unnánk, akkor kiváló öntet például a semmi extra tepsiben sült csirke-csicsóka pároshoz.

zöldségkrém vegán gluténmentes tejmentes paleo
Paleo, vegán, gluténmentes, tejmentes és kalóriaszegény. Jah, és a legfontosabb, hogy isteni finom és iszonyat könnyen elkészíthető.

Guacamole (kb. négy decis tál lesz vele tele)

  • négy darab érett avokádó
  • fél deci olívaolaj
  • egy darab közepes lilahagyma
  • fél lime leve
  • egy kávéskanál koriander
  • egy kávéskanál só
  • egy csipet bors

Ez egy raw vegán zöldségkrém, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem főzzük-sütünk semmit, így az értékes vitaminok mind benne maradnak az ételben. Az elkészítés borzalmasan egyszerű, csak egy turmix, aprító vagy botmixer kell hozzá. Az avokádót, vagy másnéven vajkörtét megpucoljuk és apróra vágjuk, majd beletesszük a turmixba. Rácsurgatjuk az olívát. Beletesszük az összevágott hagymát. Belefacsarjuk a lime-ot, és fűszerezzük az összetört korianderrel, a sóval és a borssal. Aki szereti a csípőset felturbózhatja még egy fél kávéskanálnyi cayenne borssal vagy chili paprikával is. Aztán az egészet krémesre turmixoljuk, és már gyárthatjuk is a szendvicseket az ötcsillagos vacsorához, reggelihez. De mondjuk egy kis répával, még ha bizarrnak is tűnik, remek nasi az esti filmhez!

Tovább

Amarántfelfújt, a szuper ebéd

Nehezen viseltük (viseljük) a Szaharát idéző vénasszonyok nyarát. A férjemmel felváltva kókadoztunk. Legszívesebben ki sem mozdultunk volna a kanapé, az ágy és a gyerekszobai szőnyeg triumvirátusából. De ez csak a mi kis cukormázas, cseresznyés álmunk volt. A kisfiam angyali hangján tágra nyitott pupillákkal folyton azt ismételgette: táttá, táttá, táttá. Ez az ő nyelvén azt jelenti, menjünk el valahova. Akárhova. Postára, piacra, játszótérre vagy kertészetbe. Tök mindegy. Csak hadd vegye fel a kiscipőjét, hadd sétálgasson és simogathassa (alkalom adtán tépkedhesse) a virágokat, bokrokat. A férjem bölcsen megállapította, ha a gyerekben ennyi energia van, akkor nekünk is turbó fokozatra kéne kapcsolnunk. Nem volt más választásunk, mint bevetni a csodafegyvert: az amarántot. (Korábbi posztot az amarántról lásd itt

amaránt padlizsán paradicsom nagyon finom paleo vegán mindenmentes diétás recept gyors ebéd
Fenyőmaggal és zöldpaprikával tálaljuk.

Amaránt felfújt paradicsommal és padlizsánnal

Recept két személyre

  • egy darab kisebb padlizsán
  • öt darab közepes paradicsom
  • 300 gramm amaránt
  • két fej vöröshagyma
  • három gerezd fokhagyma
  • egy kávéskanál római kömény
  • egy csipet bors
  • ízlés szerint só
  • a sütéshez kókuszzsír

Először forrásban lévő vízben tíz percig főzöm az amarántot. 180 fokra előmelegítem a sütőt. Közben az egyik vöröshagymát felkarikázom, és a kókuszzsíron megpirítom. A padlizsánt meghámozom - hogy ne legyen keserű - majd egy deci víz és négy felkockázott paradicsom társaságában rádobom a vöröshagymára. Az összenyomott fokhagymákkal, a borssal, római köménnyel és a sóval ízesítem a zöldségeket. Pár percig rotyogtatom az egészet.

Az amarántot egy levesszűrő segítségével átpakolom egy tűzálló tálba, majd összekeverem az előfőzött zöldségekkel. A megmaradt paradicsomot és a hagymát szeletekre vágom, és a felfújt tetejére teszem. Én szép sorba tettem őket, hogy mindenhova jusson a pluszfeltétből. Nagyjából még húsz percig sütöm. Akkor veszem ki, ha a paradicsom és a hagyma széle el kezd pirulni.

A végeredményről csak szuperlativuszokban lehet csak beszélni: szuperegyszerű, szupergyors, szuperegészséges és szuperfinom.

Epilógus:

Az amaránt ismét felpörgetett: délután több, mint tíz kilométert gyalogoltam a dögmelegben a kisfiammal. Pedig reggel még a házból sem akartam kilépni.

Tovább

Amaránt: egész délután pörögsz tőle

Nagyon szeretem a kávét, főleg azt, amikor a kesernyés utóíze összemosódik a tej nyelven szétolvadó forró lágyságával. Akkor megszűnik minden, a pillanat az enyém! Előfordul ennek az ellenkezője is. Amikor az egyéves kisfiam az éjszakai „fogzás” műszak ellenére  turbó üzemmódban fedezi fel a lakást. Ilyenkor úgy érzem, nem bírom a tempót és szükség van a külső beavatkozásra. Fél másodperc alatt felhörpintek egy csészényit, még sem probléma, ha sebtiben végigforrázom vele a nyelvemet. Bízom benne, hogy újra eltölt az erő. De kávéból sem lehet végtelennyit meginni! Viszont egy számomra új, természetes, egészséges „pörgetőt” találtam, az amarántot, ami a quinoához hasonlóan dél-amerikai disznóparéjféle, vagyis gluténmentes álgabona.

Erről a növényről az inkák azt tartották, növeli a testi-lelki erőt. Mikor ezt olvastam, előbújt belőlem a kétkedő énem. „Méghogy energia szintet emel?! Na majd meglátjuk.” Hát be kell vallanom, tévedtem.

amaránt főzelék egészséges ebéd egészséges recept nagyon finom mind megettük laktozmentes vegán diétás étel dieta

Íme, a recept:

Zöldséges amarántfőzelék két személyre

  • 300 gramm amaránt (sima, nem a puffasztott)
  • 300 gramm cukkini
  • 3-4 darab közepes paradicsom
  • 200 gramm csiperke gomba
  • egy közepes fej vöröshagyma
  • 2 deci rizstejszín ( ha nem vagytok vegánok, laktózérzékenyek, akkor sima főzőtejszín)
  • egy kávéskanál tárkony
  • egy kávéskanál szerecsendió
  • az ízesítéshez só, bors
  • a sütéshez kókuszzsír
  • ha szeretitek a csípőset, akkor egy csipet erős paprika

Az amarántot megmosom, majd nagyjából fél liter vízben egy lábasban felteszem főni. Forrástól számítva nagyjából tizenöt percen belül elkészül.

Egy vokban kókuszzsíron egy kicsit megpirítom a felkarikázott hagymát. Hozzádobom az összevágott csiperkét, a felkockázott cukkinit és a paradicsomot. Pár perc sütés után hozzáöntök nagyjából egy deci vizet. Pár percig főzöm a zöldségeket, majd jöhet a rizstejszín, a tárkony, a szerencsendió, a só és a bors. Nagyjából negyedóra alatt megpuhul minden. Ezután nincsen más hátra, mint az amarántot egy levesszűrő segítségével kivesszük a vízből és hozzákeverjük a zöldségekhez. A végeredmény állaga legjobban egy főzelékéhez hasonlít. Ha nem vagytok vegánok, laktózérzékenyek, akkor tálalásnál pár kanál natúr joghurttal megbolondíthatjátok az egészet.

A slusszpoén az egészben az, hogy teljesen elfelejtettem ezt az egész energiaszint-növelés dolgot. Csak este jutott eszembe, amikor végiggondoltam a napomat. Két játék között megfőztem, kitakarítottam a házat, megpucoltam az ablakokat, bevásároltam, majd elültettem néhány évelőt a kertbe mindezt egy egyéves asszisztenciájával. Jah, és délután még kávét is elfelejtettem inni.

Tovább

Gyömbéres-spenótos csirke: a húsz perces ebéd

Államalapító Szent István ünnepén, arra gondoltam, hogy sokunknak, köztük nekem is, nincsen kedve a konyhában órákat tölteni. Aki ebédelt (vagy inkább csak próbált pár falatot bekapni) egy- vagy több három év alattival rendes étteremben, az tudja, szinte lehetetlen küldetésről van szó. Kaját rendelni, sablon ízzel - várni rá minimum negyven percet, plusz bónuszként a futár tuti akkor csöngetne, amikor éppen elaludt a kisfiam- meg nem nagy kaland. Úgyhogy összedobtam egy húsz perces ebédet. Ez nem az a fajta villámebéd, mint amikor a tévéműsorban a szépen előre megpucolt, összevágott hozzávalókból főznek hamar-gyorsan, penge rutinsággal valami finomat, hanem az első késvágástól egészen a tálálasig összesen bő negyed óra telik el. A végeredmény igazi ízorgazmus.

kuszkusz spenótos csirke kókusz laktozmentes gyors ebéd mind megettük

No akkor jöjjön a recept két személyre.

Spenótos-kókuszos csirkemell  gyömbérrel és petrezselymes kuszkusszal

  • fél kiló csirkemell
  • 2-3 maréknyi spenót
  • 2,5 dl kókusztej
  • 1 fej vöröshagyma
  • az ízesítéshez só, bors,
  • egy csipetnyi gyömbér
  • egy csipetnyi szerencsendió
  • a sütéshez kókuszzsír ( ha nem vagytok paleósok, akkor olíva olaj is tökéletesen megteszi)
  • 300 gramm kuszkusz
  • egy csokor petrezselyem zöldje

 

Elsőként a kuszkuszt készítettem el. Alaposan megmostam, majd beletettem egy hőálló tálba (lehet kerámia vagy jénai) Vízforralóban forraltam vizet, és annyit öntöttem hozzá, amennyi teljesen elfedte. A kuszkusz, vagy póriasan sivatagi tarhonya, elég gyorsan magába szívja a vízet. Finomra vágtam a petrezselymet, majd nagyjából egyenletesen rászórtam a kuszkuszra. Egy villával kicsit összekevertem a masszát, és lefedtem egy folpakkal. Innentől számítva nagyjából öt perc alatt kész a köret.

A kókuszzsírt beletettem a vokba, majd beletettem a felaprított hagymát. Amíg pirult, addig felkockáztam a húst, durvára vágtam a spenótot. Ezek is mentek a serpenyőbe. Egy-két percig, sűrű kevergetés közben, hagytam őket pirulni, majd hozzáöntöttem a kókusztejet. Ezután jöhetett a gyömbér, a csipet szerencsendió, egy kis só, bors. Amint a hús megpuhul, már tálalhatjuk is.

Mivel először a szemünkkel eszünk, nagyon egyszerű tálalási ötlet, hogy a megpárolódott kuszkuszt tegyük bele egy kávéspohárba. A tetejét nyomkodjuk meg, lefele fordítva tegyük a tányérra, vegyük le óvatosan a csészét, és tádáám kész a kis „sivatagi” torony.  A kuszkuszban az jó, hogy a semleges ízvilága tökéletesen harmonizál a jóval intenzívebb spenóttal, gyömbérrel és szerencsendióval. A férjem miután megette az adagját, csak annyit mondott: repetázna, ha lehet.

Tovább
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com