reblog

Puding gyöngyből. Elsőre kicsit szürreálisnak, bonyolultnak tűnik, de a valóság ennél sokkal frappánsabb. Ez egy nagyjából húsz perces, kalóriaszegény, pepecselésmentes finomság, amely felmelegíti a testet és a lelket, még a legszürkébb „ötven árnyalatmentes” őszi napon is.

Talán pont az átlátszóvá váló tápiókagyöngy juttatta eszembe az igazinak tűnő homokos kávé sztoriját… Gyerekként a húgommal komplett nyári konyhánk volt a mama teraszának oldalában. A szépen megnyesett fagyalbokor ágaira raktuk a konyharuhának kinevezett törülközőfoszlányt, a csorba kidobásra ítélt, de „játszani még jó lesz” bögréket. A lépcsőt kineveztük munkapultnak, ahova műanyag tálakban vittük a „lisztet”. Pontosabban a homokot. A régi lyukas fazekakba gondosan beletettük a barna, ragadós homokos masszát. A tetejét falevelekkel és kavicsokkal díszítettük, majd betettük az alkalmi sütőnkbe, vagyis a kerítésen lévő postaládába. Izgatottan vártuk, hogy leteljen a kerek két perces sütési idő, és máris lehetett „enni”. Jobban mondva evést imitálni Gombival, a töltött kolbászra emlékeztető tacskóval.

Még nagyobb öröm volt, amikor a mama nekünk adta a régi, lyukas kotyogóst. Az alján maradt némi kávézacc, így neki álltunk a postaládában kávét főzni. Felöntöttük kúti vízzel, hogy lehessen inni. De valahogy mégsem tűnt valódinak. A löttynek inkább olyan színe volt, mint egy zavaros mocsárnak, ezért biztos, ami biztos alapon beleszórtunk egy kis homokot. Mindjárt más lett! Majdnem igazi! Nem is kellett annyit hozzáképzelni. Ki is töltöttük a tuningolt verziót a csészékbe, amikor a kerítés mellett felbukkant az akkor nyolcvan fele járó Roza néni barázdált arca. Sejtelmesen megkérdezte, mit csinálunk.

- Kávét főztünk  – vágta rá a húgom, majd egy hirtelen ötlettől kezdve megkínálta egy csésze homokos feketével.

Én csak ültem a lépcsőn, és bámultam a szinte sci-fibe illő jelenetet. A néni nemcsak úgy csinált, hogy megissza a kávét, hanem VALÓBAN le is húzta, illedelmesen megköszönte, majd ment híreket begyűjteni a szemközti utcai padról.

Almás-gyömbéres tápiókapuding (recept két főre)

• négy evőkanál tápiókagyöngy
• három deci víz
• két darab közepes alma
• egy kisebb banán
• egy kávéskanál gyömbér
• egy evőkanál nyírfacukor
• egy deci kókusztej (lehet sima is, ha nem vagytok paleósok, tejérzékenyek, vegánok)
• a sütéshez kókuszzsír

A tápiókagyöngyöt forró vízben fedő alatt el kezdem főzni. Közben lereszelem az almát, összenyomom a banánt, majd a kókuszzsíron kicsit megpirítom őket. Megszórom egy kicsit a gyömbérrel, majd nagyjából két perc után félreteszem az egészet. Nagyjából negyed óra elteltével a tápiókagyöngy átlátszóvá válik, ilyenkor hozzá lehet önteni a kókusztejet. Teszek bele egy kanál nyírfacukrot, majd beleforgatom az almás-banános-gyömbéres masszát. Innentől kezdve a puding öt perc alatt besűrűsödik.

A végeredményt kis desszertes tálakba öntöttem, de amúgy pohárban is nagyon mutatós. A tetejére érdemes valami roppanóst   (például diót vagy mandulapelyhet) szórni, mert klassz kontrasztot ad a krém állagával.  Szóval, ezek után ki ugrik le először a legközelebbi bioboltba egy adag tápiókagyöngyért?!

Az ebédkészítést az esetek kilencven százalékában szeretem kurtára zárni. A pucolással, főzéssel, romeltakarítással együtt legfeljebb negyven percet szánok rá. Ennyi idő alatt a megrendeléstől kezdve a legjobb futár sem hozza házhoz! Halkan azért megjegyzem, hogy a csávó tuti akkor nyomná meg a csengőt, amikor a kisfiam éppen elaludt.

A másik fontos érv a főzés mellett, hogy Fehérváron finoman szólva vérszegény az „adjuramderögtön” házhozrendelhető glutén-tej-és fehér cukormentes kaja. Kábé van a kutyafuttában összevágott saláta és a csontpuhára párolt zöldség. Ez ebben formában kit hoz lázba!? Hol van bennük az élvezet!? Én meg szeretem az ízeket, a ropogós-puha állagok keveredését, amikor az ebéd nemcsak szükséglet-kielegítés, hanem maga a nagybetűs jutalom.

Múltkor vettem egy kacsát. Hiába volt gyerekfelügyeletem a főzéshez, mégsem volt kedvem a minimum fél napos konfitálással (jó magyar nevén abálással) vacakolni, ezért megint a csirkéhez nyúltam. A kacsát nemes egyszerűséggel betettem a fagyasztóba hibernálni.  A csirke meg azon nyomban repült a serpenyőbe.

Almás-diós serpenyős csirke (recept két főre)

• fél kiló csirkemell
• három darab közepes alma
• hét-nyolc darab egész dió (vagy 20 dekagramm pucolt, durvára vágott)
• egy evőkanál nyírfacukor
• egy kávéskanál szerecsendió
• egy csipet bors
• ízlés szerint só
• a sütéshez kókuszzsír

A kókuszzsíron egy kicsit megpirítom az almaszeleteket és a durvára vágott diót. Nagyjából öt perc sütés után hozzádobom a csirkecsíkokat. Hagyom pár percet rotyogni, amikor beleszórom a nyírfacukrot. Kicsit sózom, borsozom. A legvégén, amikor a csirke már majdnem puha, jöhet a szerecsendió is.  Nagyjából húsz perc, és már ehetjük is.

 Látjátok, nem egy nagy wastistdas az almás-diós csirke! Full kezdő, konyhát még sosem látott leendő szakácsot is bátran belevághatnak. Elrontani szinte lehetetlen! A hús gyakorlatilag az alma levében sül meg, és remek kontrasztot ad a finoman roppanós dióval. A szerecsendió kicsit lágyítja a főzés közben felszabaduló savakat, így a végeredmény egyszerűen FENOMENÁLIS!

Ahogy megjött az eső, a szervezetem a medvékhez és a sünökhöz hasonlóan el kezdett készülni a télre. Soha nem hittem volna, hogy egyszer a roppanós tetejű csokitorta helyett a császárszalonnáról és a szaftos, zsírban pirított oldalasról fogok merengeni. A biológia, az biológia! Egy kocka, húsosabb szalonnát néha napján reggelire azért engedélyeztem magamnak. Gondoltam, nem véletlenül kívánja a szervezetem.

Éppen ezen morfondíroztam, miközben az ide-oda cikázó kisfiamat figyeltem a tarkómon lévő láthatatlan szememmel, amikor a férjem csak úgy semmiből benyögte, ő úgy enne egy kis káposztát. Tök jó! Én úgy terveztem karfiolt ebédelünk, de Peti remekül érvelt. Főzött egy csésze kávét. A kezembe nyomta, és „úgy” nézett rám. Végem volt, meggyőzött, a tervet módosítottam. A káposztából egy könnyed krémet készítettem, amit szalonna és kolbász helyett egy kis fűszeres csirkével tálaltam. Őszi is lett, egészséges is, pofonegyszerű, plusz még a kalóriákkal sem szálltunk el.

Lilakáposztakrém (recept két főre)

• fél kiló lilakáposzta
• egy nagyobb fej lilahagyma
• egy deci mandulatejföl ( ha nem vagytok vegánok, tejérzékenyek, akkor lehet sima is)
• egy evőkanál nyírfacukor
• egy csipet bors
• ízlés szerint só

A káposztát szerencsére most nem kell reszelni, hanem egy késsel apróra vágni. Ez egy fantasztikus dolog, egy olyan embernek, mint én, aki utál bármilyen zöldséget gyalulni. Ha ezzel megvagyok, akkor a felkarikázott lilahagymát nemes egyszerűséggel egy kis kókuszzsíron megpirítom. Rádobom az összevágott lilakáposztát, majd felöntöm egy deci vízzel. Nem baj, ha nem lepi el, mert a káposzta úgy is ereszt egy kis levet. A fazekat lefedem egy fedővel, hogy gyorsabban párolódjon. Nagyjából húsz perc múlva beleszórok egy kis sót, borsot. Beleteszek egy evőkanál nyírfacukrot, hogy ne legyen az egész annyira „tömény.”

Nagyjából negyven perc viszont kell ahhoz, hogy a káposzta kellően megfőljön. Tehát ez nem az a fajta köret, mint például a kuszkusz, amit tálalás előtt tíz perccel gyorsan összedobok. A megpuhult káposztáról, hagymáról leöntöm a főzővizet, majd a mandulatejszínnel összeturmixolom. Lehetne még extrázni például almával vagy meggyel, meg egy kis vörösborral is, de szerintem a káposztakrém egypontnullásan önmagában is pazar. A végeredményre a férjemnek egyszerűen nem voltak szavai, vagyis de (egy komplett mondat): EZT MINDENKINEK MEG KELL EGYSZER KÓSTOLNIA!

Egész nyáron nem ettem rendes gombát. Most nem a bolti fóliás champignonra gondolok, hanem a „hegyen” (értsd: icipici domb a falu szélén) termő verzióra, amit a szülőfalumban, Kemenessömjénben a szomszéd Rozika néni szokott szedni.

Hiába jár már bőven hetven felett, mégis a vörös hajú, guggolva cigarettázó alakja örökre beleégett a retinámba. Eső után felveszi a kék apró mintás otthonkáját, a fekete gumicsizmáját és már vág is neki a határnak. A tyúkgombát vagy hivatalos nevén a mezei szegfűgombát messziről észreveszi, pedig nincs is rajta szemüveg vagy hiper-szuper kontaktlencse.

Amikor suhan hazafele, bekukkant a kerítés rácsai között. Ha látja, épp (a pár napos wellness nyaralásnak felérő pihenőm részeként) a kisfiammal játszunk az udvaron, mindig bekiabál.  A kapu rácsai között gyorsan a kezembe csúsztat egy jó púpos maréknyi illatos gombát, majd recés hangján közli: adjam oda öreganyámnak, hogy nézze át alaposan, és főzzön belőle pörköltet!

Sajnos idén a maratoni kánikula miatt nem termett a hegyen gomba, ezért kénytelen voltam beruházni egy adagra, mert kegyetlenül megkívántam a gombapörköltet sok-sok fokhagymával.

Fehérboros, fokhagymás gombapörkölt

Recept két főre

• 350 gramm laskagomba (lehet másfajtából is)
• nyolc (!) gerezd fokhagyma
• négy darab közepes paradicsom
• egy közepes fej vöröshagyma
• egy deci száraz fehérbor
• egy deci paradicsomlé
• három-négy darab egész babérlevél
• két evőkanál nyírfacukor
• pár szál friss kakukkfű
• egy csipetnyi cayenne bors
• ízlés szerint só
• a sütéshez kókuszzsír

A felkarikázott hagymát a kókuszzsíron megpirítom, majd hozzáöntöm az egy deci paradicsomlevet. Beleteszem az összevágott paradicsomokat, és a megpucolt, apróra vágott laskagombát. Egy kicsit a nyírfacukorral tompítom a paradicsom savasságát. Ezután jön az elsőre embertelenül soknak tűnő fokhagyma, de pont ettől lesz kicsit pikáns a "pörkölt'. Fokhagyma-nyomóval összepréselem őket, és rakom is a gombák közé.

Kicsit rotyogtatom, aztán belecsurgatom a deci fehérbort a férjem legnagyobb örömére. Aztán beledobom a babérleveleket, a kakukkfüvet is. A legvégén sózom, majd a csípősfelelős cayenne bors következik. A pöri egész gyorsan, nagyjából húsz-huszonöt perc alatt kész lett. Mivel a körettel most nem volt időm bajlódni, ezért egy adag önmagától megpárolódó kuszkusszal tálaltam, de illik hozzá bármilyen semleges köret, mint például a barna rizs, az amaránt vagy a quinoa.

A végeredmény kellően csípősre és pikánsra sikeredett. A férjem kis gasztrohuszárként lakonikusan megállapította, a fehér bor nagyon jót tett a gombának. Az utolsó falatot is kikanalazta a fazék aljáról.