Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ezt edd a focimeccsek alatt!

A ropogós házi cukkinichipsben alig van kalória. Vigyázat, egy tepsi sosem elég!

-Anya, ez uborka?

- Nem kisfiam. Ez cukkini. Ez egy tök, ami úgy néz ki, mint egy uborka.

-Ehetek belőle?

-Nyersen?

-Hát nem úgy néz ki, mint egy uborka?

 A nagyfiam meg a kicsi nyersen estek neki a cukkinikarikáknak. Meg sem várták, hogy elkészüljek a cukkinichips-szel. Igaz, azt az esti meccshez a férjemnek szántam, aki az utóbbi időben rákapott a nassolásra. Egy kis chips, egy kis mogyoró, egy kis pisztácia, meg zárásképp két kocka csoki. Szerintetek megérte az estét? Nem. Pedig két tepsivel sütöttem. A tanulságot levontam: legközelebb néggyel fogok. Elvégre itt a cukkiniszezon!

Cukkinichips ( kb. két maréknyi mennyiség)

  • két közepes cukkini
  • két evőkanál olívaolaj
  • ízlés szerint só

A cukkiniket mossátok meg, majd utána egy papírtörlővel töröljétek szárazra. Ezután kapjátok elő az uborkareszelőt - tudjátok, úgy néz ki, mint az uborka – és reszeljétek le. Közben gyújtsátok be a sütőt 120 fokra, légkeveréses fokozatra. Egy sütőpapíros tepsibe tegyétek a cukkinikarikákat úgy, hogy ne fedjék egymást. Fújjátok le őket olívaolaj spray-vel! Ha nincsen ilyen kéznél, mint mondjuk nálam, akkor vegyétek elő a kenőtollat, és mint a kisiskolások kenjétek be vékonyan az összeset. Csak a végén sózzátok, nehogy levet eresszen. Eddig dolgoztatok kábé öt percet. Ezután egy laza mozdulattal dobjátok be a tepsit a sütőbe saccra ötven percre! Azért negyvennél érdemes kiválasztani egy tesztpéldányt, hogy kellően ropogós-e. Ha igen, vegyétek ki. Ha picit ráragadt a papírra, ne essetek kétségbe! Villával simán le lehet szedni. Végül ízlés szerint sózzátok meg meg tegyétek be a következő adagot! Önmagában is kiváló nasi, de fokhagymás (mandula)tejföllel még ütősebb.

Tovább

Katalán csirkecombok a sütőből

csirke vébékonyha gluténmentes tejmentes

Szögezzük le előre: nincsen két egyforma katalán csirke! Készítenek belőle citromosat, szilvásat, mazsolásat, és természetesen narancsosat is. Ahány ház annyiféle változat, de a receptekben mégis közös, hogy egyszerre édeskések, a citrusféléktől, a paradicsomtól és a bortól pedig kissé savanykásak, a fokhagymától pedig kellően csípősek. A mi katalán csirkénk lime-os-bazsalikomos ízvilágot képviseli. Rizzsel, édesburgonyával kiváló nyáresti vacsora különösen focivébé alatt.

Katalán csirkecomb ( három főre)

  • hat darab alsó comb
  • 500 gramm passzírozott paradicsom
  • két darab lime
  • egy fej vöröshagyma
  • öt gerezd fokhagyma
  • egy marék olívabogyó
  • egy deci száraz fehér bor
  • egy piros vagy zöld kápia paprika
  • egy evőkanál eritrit (lehet xilit, de sima cukor is)
  • egy csokor bazsalikom
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors
  • néhány evőkanál olívaolaj

Elővesztek egy nagy vokot. Bár jó lesz a közepes is. A megmosott, sózott, borsozott csirkecombokat a feldarabolt lime-ok társaságában hármasával el kezditek sütni. Na nem kell túl sokáig. Csak hat-hat percet oldalanként. A lényeg, hogy képződjön rajta egy kis kéreg! Közben előmelegítitek a sütőt 180 fokra lehetőleg légkeveréses fokozatra. Ha megpirultak egy kicsit a csirkék, a lime-mal együtt tegyétek egy kis edénybe.

És a szaftjában süssétek üvegesre a felkockázott vöröshagymát, az apróra vágott fokhagymát. Öntsétek rá a paradicsomszószt, majd a bort. (Ebből meg is ihattok főzés közben egy pohárral, persze szigorúan akkor, ha már nem vezettek!)Végül tegyétek bele a karikázott paprikát, az olívabogyót. Szórjátok bele a tetszőleges édesítőszert. Jöhet egy kis só, bors, esetleg csípős paprika. A szószt rotyogtassátok kábé hat-hét percig.

Majd a csirkecombokat tegyétek egy közepes méretű tepsibe pakoljátok át. Öntsétek rá a szószt, aztán mehet a sütőbe jó ötven percre. Amikor készen van, fűszerezzétek meg egy kis bazsalikommal és már ehetitek is!

Tovább

Az égig érő "szagosító"

lestyán fűszernövény praktikaMikor átköltöztünk a panelból a munkásvillába (értsd: korai Kádár-kocka), a nagyapám beállított a„szagosítóval.” Fogalmam sem volt mi a rendes neve, mert a nagyanyáim (mindaketten) csak így hívták. A konyhakertjük csücskében mindig volt pár bokorral, mert vegeta helyett ezt használták.

Két méteres fűszernövény

Az ajándékba kapott szagosítót hirtelen felindulásból az akkor még diszkréten kicsi levendulabokrok közé ültettem. Tavaly még viszonylag szolid méreteket öltött, de idén finoman szólva is megtáltosodott. Mint utólag kiderült, imádja a napot és a meleget! Márciusban bújt ki a földből. És el kezdett nőni. Aztán három hét alatt elérte a terasz alját, két hónap alatt pedig elhagyta a korlátot is. Majd jött egy vihar, ami félig kidöntötte. Így jár az, aki hirtelen túl magasra tör! Nah, ekkor levágtam róla a felső egy métert, és összekötöttem. Azóta inkább virágzik.

lestyán fűszernövény praktika
Lestyán a kép bal szélén. Így jól látszanak az arányok, pedig a levendula se kicsi!

Lestyán, lóstya, löböstök

Ilyen felvezetés után gondolom kíváncsi vagytok rá, mi ez? Én is az voltam annó. Gugli barátunk segített a megfejtésben. Hivatalos neve lestyán, lóstya, levescsík, löböstök tájegységtől függően. Ízre és illatra olyan, mintha a petrezselyem és a zeller szerelemgyereke. Közép-ázsiai eredetű, amely rómaik közvetítésével érkezett meg Európába. A középkori magyar konyha egyik alapfűszereként tartották számon, de az erdélyi ételeknek ma is egyik alapfűszere. Például egy autentikus csorbaleves elképzelhetetlen lestyán nélkül. (is)

Elképzelhetetlen nélküle a vasárnapi húsleves

Frissen szedve a legzamatosabb. A leveléből négy-öt darabot kell tenni például a húslevesbe, főzelékekbe (pl. borsó, bab, krumpli, karalábé, finomfőzi stb.), amelytől sokkal karakteresebb lesz ízük. A szakirodalom szerint mint minden zöld fűszert a végén kell beledobni, de a nagyanyáim szerint „nem ez a szokás”. Ők, pont úgy, mint a babérlevelet, belefőzik az ételbe.

lestyán fűszernövény praktika

Jól illik a szárnyasokhoz

A lestyán ezen kívül remekül illik a szárnyashúsokhoz, de használhatjuk bármilyen másik ételben a zeller helyettesítőjeként. (Ha például elfelejtünk venni meg hasonlók)A szárából párszor már a szárzellert is helyettesítettük az eredeti bolognaiban. Mit ne mondjak, egy echte olasz vehette volna észre a turpisságot. Viszont nem árt vele csínján bánni, ha a kelleténél többet használunk belőle, akkor képes bármit elnyomni!

Vizelethajtó teaként is megállja a helyét

A lestyánt nemcsak fűszer-, hanem gyógynövényként is számon tartják. Ha leforrázzuk a letisztított gyökeréből egy evőkanálnyit, akkor kiváló vízhajtó-méregtelenítő tea készíthető belőle.

Tovább

Paprikás mexikói kukoricaleves

gluténmentes tejmentes leves vébékonyha

Nálunk is beköszöntött a nyári szünet. Úgy volt, hogy a nagyobbik még június végéig megy oviba, de a nyaraláson összeszedett valami vackot, amelynek újabb egy hét itthonlét lett a vége. Mivel kivételesen antibiotikumot is kapott, mellé még az étvágya elment. Szó szerint minden egyes falatért meg kellett küzdeni vele. Jó, nem azt mondom, negyven fokos lázzal zabáljon az ember, de azért két szelet csirkemell sonka, paprikával meg egy fél kiflivel elég messze van a degeszre zabálástól. Mit lehet ilyenkor csinálni? Grátiszban még a torka is fájt, így a savas dolgokat pölö paradicsom és társai is kerülni kellett. A rántott húshoz meg nekem nem fűlt a fogam.

Épp a fagyasztó fölött lamentáltam az ebéden, mikor a kezemben akadt egy zacskó mirelit kukorica. Isteni szikraként eszembe jutott Mexikó. Nem mintha jártam volna már ott! Csak a beteg gyerekek meg a fociimádó férjem mellett kollektíve meccseket néztünk. Köztük a német-mexikóit is! Nem mintha egy percet is fel tudnék belőle eleveníteni, de legalább arra jó volt, hogy összedobtam egy „autentikus mentes” kukorica krémlevest ( A négy éves kérésére szigorúan krém nélkül.) Ez egy „szűz” változat, mert jalapeno helyett csak kápia paprikát használtam. Minimál munka, mindenestül húsz perc és csak két tizedfokkal emelte meg a huszonöt fokos lakás hőmérsékletét.

Paprikás kukoricakrémleves (hozzávalók négy személyre)

  • egy kiló kukorica (mirelit)
  • egy evőkanál római kömény
  • egy piros kápia paprika
  • egy evőkanál zabliszt
  • két deci zabtejszín vagy zabtej ( lehet sima is)
  • fél liter húslevesalaplé
  • egy fej vöröshagyma
  • négy gerezd fokhagyma
  • két evőkanál kókuszzsír
  • ízlés szerint só

A kókuszzsíron gyorsan megfuttatjuk a zablisztet addig amíg egy picit nem lesz sötétebb. Ezután rádobjuk egy elegántos mozdulattal az összevágott vöröshagymát és a római köményt. Hagyjuk pár percet pirulni, aztán felöntjük a húsleves alaplével. Beletesszük a kukoricát, meg a karikára vágott paprikát és az összezúzott fokhagymát. Pár percet fedő alatt főzzük. Addig elolvassuk a napi sajtót, autózunk a gyerekkel vagy iszunk egy kávét. Végül behabarjuk (értsd: beleöntjük és csomómentesre keverjük) a zabtejszínnel. Ízlés szerint megsózzuk, és melegen tálaljuk.

Tovább

Így tuti nem lesz keserű a padlizsánkrém!

Neked is sikerült már ehetetlenül keserű padlizsánkrémet készíteni pedig fakéssel és favillával dolgoztál?! Üdv a klubban! Nem vagy egyedül. Összeszedtünk néhány jó tanácsot meg egy tuti receptet, hogy soha, de soha többet ne kelljen kidobnod a kukába.

-Kérlek, ne vegyél vén padlizsánt! Ha már be tudod nyomni az ujjaddal a héját úgy, hogy az ottmarad, akkor elég régóta kint van a pulton. NE VEDD MEG! Még akkor sem, ha akciós! Akkor friss a tojásgyümölcs, mert az angolok így hívják, ha szép fényes és kemény a héja!

-A krémhez mindig közepes nagyságú padlizsánt válassz! A kicsivel több a munka, mint a haszon! A nagy meg teli van maggal, és jó eséllyel sütés után még keserű is lesz.

-Sütés előtt szurkáld meg villával a héját! Ha ezt elfelejted, akkor a padlizsán bombaként felrobbanhat a sütőben! És szerintem te sem szeretnéd utána fényesre vixolni a sütőt!

- A padlizsánt addig kell sütni, amíg majdnem, hogy koromfekete nem lesz a héja. Ez 180 fokon légkeveréses fokozatban nagyjából oldalanként negyven perc! Jól látod, mennyi. Azért kell sokáig sütni, hogy krémes legyen a belseje és ne kelljen turmixolni!

- Ha pár percet vársz és azbeszt ujjaid vannak, a héját szedd le kézzel. Ha egy pillanatra hozzáérsz fémkéssel, attól nem lesz gesztenyebarna, de ha lehet, inkább fa-vagy műanyagkést használj!

- Ha nem kaptál krémes belsőt, akkor se kétségbe! Vedd elő a botmixert, és turmixold le! 

Padlizsánkrém

Hozzávalók (négy személyre)

  • két közepes padlizsán
  • egy evőkanál majonéz
  • egy kávéskanál mustár
  • ízlés szerint só

A padlizsán héját villával megszurkáljuk és oldalanként legalább negyven percet sütjük 180 fokon légkeveréses fokozatban! Ezután kézzel leszedjük a héját és egy favillával összetörjük. Hozzáadjuk a majonézt, a mustárt. Ízlés szerint egy kis sót, és máris kenhetjük a kenyérre. Rakhatunk paradicsomot, bazsalikomlevelet! Pirított barna kenyéren a legfinomabb. Szerintem.

 

Tovább

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com