reblog

Lassan advent. A karácsonyi vásárok fabódéin sok helyen még az utolsó simításokat végzik. Felkerülnek a girlandok, a csillagos, hópihés fényfüzérek. A munkások felállítják a tereken a legalább tíz méter magas karácsonyfát. Beizzítják a sparheltet a modern népviseletbe öltözött kürtős kalácsosok. Közben pedig kisebb nyugdíjas –és munkatárs csapatok, na meg persze a babakocsis kismamaklubosok körül állják az alkalmi asztalokat, hogy műanyag poharakból vagy jobb esetben kerámia bögrékből szürcsölgessék a gőzölgő forralt bort. Mindent átjár a karácsony fahéjas-szegfűszeges illata. Béke van. Legalábbis annak tűnik. És valahol a szíve mélyen mindenki abban bízik, hogy jövő ilyenkor is az ajándékozás legyen legnagyobb problémája.

Jót venni nem egyszerű. Főleg, ha már a második körösök például kollégák, távoli unokatestvérek, vagy barátok jönnek szóba. A helyzetet még inkább súlyosbítja, ha a büdzsé finoman szólva feszes. Ebben az esetben be lehet vetni például a házi szaloncukrot. Egyszerű, gyors, és alkalmas a tömeggyártásra. Az is bátran kipróbálhatja, aki nem akar ezreket kiszórni normális szaloncukorra. A múltkori kókusztej akcióm után maradt egy adag turmixolt kókuszreszelék, amit nem akartam kidobni, ezért szaloncukrot készítettem belőle. Mivel másnapra az összes elfogyott, így kénytelen voltam ismételni. Most sima kókuszreszeléket használtam.

Házi kókuszos szaloncukor ( kb. 20 darabhoz)

• 100 gramm kókuszreszelék
• egy  deci kókusztejszín ( kókusztej maradék reszeléknél elég a fele is)
• két evőkanál nyírfacukor
• egy tábla étcsoki (legalább 60 százalékos)

A kókuszreszeléket összekeverek a kókuszkrémmel és a nyírfacukorral. Ha nincsen kedvetek elmenni bioboltba egy ilyenért vagy drágálljátok, akkor diszkontokban pl. Aldi kapható konzerves kókusztejet is használhattok. Ennek olyan sűrű a teteje, hogy nyugodtan helyettesíthető vele a kókusztejszín.  Akkor jó az állaga, ha a tál alján nagyjából összeáll a massza. Egy órára beteszem a hűtőbe pihenni, hogy a krém formázhatóvá váljon. Amikor kiveszem a kezemmel kis, kb három centis hengereket sodrok a tenyeremmel, és a végüket benyomkodom. A kész példányokat tálcára teszem, majd berakom őket egy órára a fagyasztóba.

Amikor letelt a pihenési idő, akkor egy tálra sütőpapírt rakok. A csokit darabjaira töröm. A háromnegyedét vízgőz felett egy fémtálban felmelegítem. Lecsukom a gázt, majd hozzákeverem a maradék csokit is. (Ha van ételhőmérőtök, akkor nyugodtan használjátok! A bevonat akkor lesz szép fényes, ha az olvadt csoki hőmérséklete 31-32 fok körül mozog.) A kókuszdarabokat egy villa, kanál segítségével beleforgatom, aztán a sütőpapírra teszem a kész művet, ahol pár perc alatt megszilárdul. Fontos, hogy a csokival gyorsan kell dolgozni, mert különben a kókusz megolvad.

A szaloncukrot ezután bármilyen papírba, esetleg celofánba csomagolom, és elteszem karácsonyra. Sajnos, én még itt nem tartok, mert eddig az összeset megettük. És most nemcsak a férjem volt a bűnös!

Nem fogyasztunk tejet. Semmilyen formában. Lemondtunk a vajról, a kefírről, de még a sajtokról is. Nemcsak úgy puszta úri szeszélyből, hanem egészségügyi megfontolásból. A férjem ugyanis allergiás asztmás, de abból a durvább fajtából. Alapesetben gyakorlatilag tavasztól-őszig folyamatosan tüsszög, pirosra könnyezi a szemét és az orra megállás nélkül folyik. Gyógyszert egy ideig szedett, de annyira álmos lett tőle, hogy már-már a munkájában is akadályozta. Muszáj volt valamit tenni!

Észrevettük, hogy évekkel ezelőtt, amikor egész télen tejeskávéval indítottuk a napot, akkor a tavasszal az allergia sokkal hamarabb és hevesebben jött elő. Gondolkodtunk, gondolkodtunk, mit csináltunk másképp, mire rájöttünk a szokásoshoz képest jóval több tejet ittunk. Kicsit értetlenkedve álltunk a dolog előtt, hiszen úgy tudtuk a tej egészséges, természetes kalciumforrás, kell a csontokhoz meg hasonlók…

A férjem tett egy próbát: allergiaszezonban nem fogyasztott tejterméket. És csodák csodájára szinte teljesen tünetmentessé vált. Idén a legbrutálisabb parlagfű-koncentráció idején sem kellett elővenni a sópipát.

Miután utána olvastunk a témának, úgy döntöttünk teljesen lemondunk a tejről és társairól. Elég sok olyan tanulmány jelent meg, amely azzal foglalkozik, hogy a tej nem annyira egészséges, mint azt hittük. Egyes kutatások negatív kapcsolatba hozták a rákkal, a diabétesszel, a csontritkulással, sőt még az autizmussal, valamint a szívbetegségekkel is. De kezdjük az elején!

Mi van a tejben?

Ha a nagy átlagot nézzük, akkor majdnem 90 %-a víz, a többi úgynevezett szárazanyag. Ez utóbbi is több alkotóanyagra bontható. Egyrészt a tejzsírra, amelyet különválasztva tejszínként ismerünk, másrészt tejcukorra, vagyis laktózra, harmadrészt tejfehérjékre (kazein és társai), negyedrészt pedig vitaminokra (B-vitaminok) és ásványi anyagokra (kalcium, foszfor és szelén). Ezen kívül találhatnak benne vért és gennyet, amelyek szintjét a fejlettebb országokban, mint az Egyesült Államok vagy az Eu tagállamai szabályoznak. A tej grátiszban még némi antibiotikumot is tartalmazhat, ha például a tejüzemben tegyük fel a tőgygyulladás kezelése után nem tartják be a szükséges várakozási időt. (A Magyar Élelmiszerkönyv szerint a tejben nem lehet annyi antibiotikum, amely az emberi egészségre káros.)

A tej összetételének pontos aránya tehenenként változó. Függ például az időjárástól, a takarmánytól, de a példány genetikájától is. Nagyon érdekes, hogy a boldogan, szabadon legelő tehén teje telítetlen zsírsavakban gazdagabb, mint az ipari körülmények között élő társáé. Szerintem senkinek sem kell ecsetelni, hogy a telítetlen zsírsavak miért jobbak, mint a telítettek.

A tej rákot okoz?

Oké, menjünk tovább. Kezdjük a tej és a rák kapcsolatával. Elég népszerű téma a kutatók körében. Amerikában ezzel kapcsolatban még konferenciát is szerveztek a McGill és a Harvard közreműködésével, ahol a tudósok abban megegyeztek, hogy a tejben levő egyfajta növekedési hormon és kalcium elősegíti a daganatos sejtek kialakulását és terjedését. (A hormonnal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy eredetileg az a funkciója, hogy a borjú minél gyorsabban tudjon fejlődni.) Tejfogyasztás után az alanyokban is megemelkedett ennek a hormonnak szintje (az emberben is van), de abban nem értettek egyet, hogy a változást mi okozza. A tejből közvetlenül került a véráramba vagy a tejfogyasztás hatására a szervezet maga állította elő? Még egy izgalmas adalék: a szervetlen kalciumról – ami amúgy a csontok felépítéséhez nélkülözhetetlen- viszont kiderült, hogy bizonyos esetekben elősegítheti a prosztatarák egyes fajtáinak kifejlődését.

Van még egy érdekes kutatás. A hatvanas években a Fülöp-szigeteken sok gyermek halt meg májrákban. Kezdetben a tudósok azt gondolták, hogy a betegséget az alultápláltság okozza. T. Colin Campbell professzor akkoriban az országban dolgozott, és vizsgálódni kezdett. Végül kiderült, hogy főleg a jóltáplált, és az USA-ból érkező tejporadományokból részesülő gyerekek közül kiugróan magas volt a májrákosok aránya. A professzor több évtizeden keresztül kísérletezett patkányokon. Az állatoknál májrák előtti állapotot hozott létre, majd tejfehérjét adott nekik, amelyek aránya ha a táplálék tíz százalékát elérte, akkor megkezdődött a kóros sejtek burjánzása. 

(folyt. köv.)

Kép forrása: prevention.com

A hatvanas-hetvenes években a vasárnapi pörköltet egyre több családban felváltotta a rántott hús.A magyarázat egyszerű: futotta rá a büdzséből. A szokás mind a maig tartja magát. A panelok mikrokonyhái vasárnap délelőtt csak zubognak a húsklopfolótól. A lépcsőházakat elárasztja a forró olajban sült prézli illata, majd mindenki megpróbálja betetriszezni magát az asztalnak nevezett ablak alatti pulthoz. Aztán jön a reménykedés, hogy a legbelül ülőnek nem kell hirtelen felállnia, és nyugodtan, békében elfogyasztjuk a jól megérdemelt rántott husikáját. Az idill majdnem tökéletes, mert közben félfüllel hallgatjuk, hogy az alsó szomszéd néni ezerrel bömbölteti a Kossuth rádiót, és a felső szomszédéknál éppen nagy szappanoperaszerű dráma van.

Ilyenkor a hétfő egy felüdülés. Az emberek kiszállingóznak az épületből, csak a kismamák és a nyugdíjasok maradnak a falanszterszerű épületben. Jah, meg a részeges házmesternő, aki már megtette a reggeli etapot fehér frottír zokniban, körömcipőben, valamint a hozzá stílusban tökéletesen passzoló susogós mellényzsebben rejtett sörrel.

De valahogy ennek a természetellenesen sűrűnek életformának is van egy kis bája, hiszen a vékony falaknak és a pici, szűk liftnek köszönhetően több tapasztalatra tehet az embert szert, mintha néprajzosként a gyalog járná a vidéket. A fíling talán egy kicsit hasonlít ahhoz, amikor a vasárnapi rántott hús után hétfőn édesburgonya-főzelék kerül az asztalra. Ami egy kicsit édes, kicsit savanykás, de mégis felüdít plusz sokat segít abban, hogy az ember a sötét BMW-vel furikázókhoz képest két lábbal maradjon a földön.

Édesburgonya főzelék (recept két főre)

• két darab nagyobb édesburgonya
• egy közepes fej vöröshagyma
• fél szál póréhagyma
• harminc gramm kókuszzsír
• egy evőkanál kölesliszt
• két deci rizstejszín ( lehet sima is annak, aki nem paleós, vagy tejérzékeny,
• öt-hat darab egész babérlevél
• egy evőkanál nyírfacukor
• egy teáskanál szerecsendió
• egy teáskanál fehér borecet
• ízlés szerint só, bors
• egy marék tökmag, napraforgómag vagy bármilyen magkeverék

A kókuszzsíron egy kanál kölesliszttel rántást készítünk. Felöntjük egy deci vízzel, majd beledobjuk az összevágott vöröshagymát és pórét. Beleszórjuk az édesburgonya-karikákat, és felöntjük annyi vízzel, hogy az egészet ellepje. A babérleveleket is beletesszük, majd fedő alatt rotyogatjuk tíz percig. Ezután belecsurgatjuk a rizstejszínt. Hogy egy hangyányit érdekesebb legyen az íze, a nyírfacukorral, a szerecsendióval és a borecettel megbolondítjuk. A végén az aktuális lelkivilágunk szerint sózzuk, borsozzuk.  A tányérba még szórhatunk egy bármilyen magkeveréket (például tökmagot, szotyit stb.), meg egy kis grátisz nyers pórét, hogy a különböző textúrák még jobban tudjanak érvényesülni.

A növényi tejek -legyen az kókusz, mandula, dió vagy rizs- a boltban mind pofátlanul drágák. Egy liter jobb esetben öt-hatszáz forintba kerül, de egyes vitaminokkal meg ásványi anyagokkal dúsított változatokért hét-nyolcszáz forintot is elkérhetnek. Jó, szép színes a csomagolás, meg valamiből a gyártónak meg a kereskedőnek is meg kell élnie. Értem én. De, aki teszem fel tejfehérje-érzékeny, az mit csinál? Főleg ha átlag magyar bérből próbál gazdálkodni! Nem túl sok a betegség miatt járó plusz anyagi juttatás. És a boltban nem mondhatja: Tessék kérem itt a pénz fele. Tudja, én kazeinérzékeny vagyok, és nekem a négyszer-ötször drágábbat kell napi szinten megvennem, ha nem akarom, hogy a bélbolyhaim teljesen tropára menjenek! Okosban kell megoldani! Erre egy opció a házi kókusztej, amit nemcsak az érzékenyek, a paleósok, és a vegánok próbálhatnak ki, hanem a raffaellomániások és a kis gasztrokalandorok is például shake-alapnak. Csak egy vízforraló, egy sűrű levesszűrő és két perc munka kell hozzá.

Házi kókusztej (nagyjából fél literhez)

• 100 gramm kókusz reszelék
• négy deci víz
• két evőkanál nyírfacukor

Felforraljuk a vizet. A kókuszreszeléket beletesszük egy kancsóba, tálba kinek mi van éppen kéznél. Leöntjük a forró vízzel. Lefedjük egy fedővel, folpackkal vagy bármilyen tetővel. Hagyjuk állni két órát, majd az egészet leturmixoljuk. A végeredményt egy sűrű levesszűrőn átszűrjük. Beletesszük a nyírfacukrot és máris önthetjük a kávéba, kakaóba, shake-be vagy bármibe.

A házi kókusztej sokkal krémesebb, lágyabb a boltinál. Hűtőben három-négy napig is eláll. A diótejhez képest fő előnye, hogy nem kell az alapot például pucolgatni, meg durvára összetörni, így értékes tíz perceket takaríthatunk meg. Jah, és az egész mindenestül (egy literre számolva) kábé kétszáz forintba kerül.

Nem ilyen poszttal akartam indítani a hetet, de nem lehet szó nélkül elmenni a párizsi merényletek mellett. Főleg, hogy nagyon úgy néz ki, nem egy egyszeri, random támadásról volt szó, hanem egy ennél sokkal hangosabb, véresebb és könyörtelenebb nyitányról. Arról senkinek se legyenek kétségei, hogy ez a kezdet. Egy újfajta világháború forgatókönyvének első leütései, ahol egyelőre a napi szintű frontvonalak egy másik kontinensen feszülnek egymásnak. Európa még hátország. Párizs csak egy forró pont, de ki tudja melyik ország, melyik város lesz a következő áldozat! Mi alapján választanak célpontot a terroristák?

Akkor leszünk igazán bajban, ha a csillogó koncerttermek és a zsongó turistaparadicsomok helyett mondjuk a kevésbé látványos kikötőket, tranzitvárosokat szemelik majd ki. Elképzeltünk egy olyan világot, hogy mi történik akkor, ha megbénul a kontinentális logisztika akár csak egy pár napra... Ha majd a segédmunkások nem tudják megpakolni Hamburgban a kamionokat konzervekkel, gyümölcslével meg egy rakat félkész élelmiszeripari termékkel. Mert ne legyenek illúzióink, a szupermarketek teli vannak ilyenekkel. Akkor majd megint ugyanaz lesz, mint a II. világháborúban vagy a szocializmus elején. Állhatunk sorba a sima kenyérért (nem az extra szőlőmagos, rozsos vagy teljes kiőrlésű változatokért), és jóba lehetünk a boltos nénivel. Bocsánat most már az árufeltöltővel, hogy legyen szíves tegyen el a pult alá egy kiló banánt. Ha a „nemzetközi helyzet” fokozódik, akkor azt is el tudom képzelni, hogy napi fejkvótákat vezetnek be például a húsra. Amiért nem euróval meg forinttal, hanem jeggyel fizetünk.

Ilyen helyzetben természetesen virágozna a fekete- vagy szürke kereskedelem. Tele lennének a vonatok, buszok a vidékről érkezőkkel, akik megpakolt cekkerekkel hoznák a városba a tojást, a sárgarépát vagy a savanyú káposztát. Akkor majd újra bevetnék a most még egyentujás vidéki kerteket is, sőt még a városi balkonokat is, hogy ne csak zsír, vaj vagy margarin kerüljön egész hónapban a kenyérre. Ha betudnák úgy álá natúr, mondjuk net nélkül, mert nem hiányozna két generációnyi mezőgazdasági tudás és tapasztalat. (Tisztelet a kivételnek!) Akkor majd újra valós társadalmi értéke lesz a növénytermesztésnek és az állattartásnak! Akkor majd facebookolás helyett, ha szerencsések vagyunk, megtanulhatjuk, hogyan kell csirkét vagy galambot kopasztani. Mindezt miért, hogy túlélhessünk egy olyan időszakot, amelyről a déd-és nagyszüleink azt remélték, sose jön majd el.

Epilógus

Dédipapám emlékére, aki a II. világháborúban harminc kilométert gyalogolt haza a hátán egy húsz kilós cukroszsákkal, hogy a dédimamám könnyebben tudjon főzni.