Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Karácsonyi pontyleves

Haramabb elkészül, mint a halászlé!

Már csak két hét és itt van a karácsony! Szóval épp ideje gondolkodni az ünnepi vacsora menüjén, sőt készíteni egy próbaverziót, hogy szenteste nagyjából minden úgy sikerüljön, ahogy elképzeltük.

A férjemmel egyik este altatás után el kezdtük tervezgetni, hogy idén 24-én mi kerüljön az asztalra. A szempontjaink a következők voltak:

  • Viszonylag gyorsan és könnyen el lehessen készíteni!

  • Legyen benne sok zöldség, mert nem akarunk a vacsi után rozmárokként elterülni a kanapén és szuszogva énekelni a Mennyből az angyalt!

  • Legalább nyomokban illeszkedjen a magyar hagyományokhoz!

  • És ne kerüljön egy fél fizetésbe!

A nagy brainstorming eredményeképp egyelőre a levesben jutottunk dűlőre. Tuti, hogy karácsonyi pontylevest fogunk főzni. Félreértés ne essék ez nem halászlé, sokkal inkább egy húsleves halból, amit akár előző nap is meg lehet főzni.

Karácsonyi pontyleves:

Hozzávalók 8 főre:

  • egy kiló ponty (szeletelve vagy filézve)
  • öt-hat szem krumpli
  • egy nagyobb fej cékla
  • fél kiló csiperke
  • két fej vöröshagyma
  • három gerezd fokhagyma ( lehet több is)
  • 5-6 babérlevél
  • ízlés szerint só, bors
  • egy csokor petrezselyem
  • 2 liter zöldségalaplé (lefagyasztott húsleves is jó)

A zöldségalaplevet feltesszük egy nagy lábasban kis lángon főni, majd beletesszük a cikkelyekre vágott krumplit, céklát és egészben hagyott vöröshagymát. (A céklától nem kell félni, csak színt ad a levesnek!)Pár perc múlva belerakjuk a babérlevelet, a fokhagyma gerezdeket és a szeletekre vágott csiperkét. (Én Amigo, a mi gombánkat használtam.) Ízlés szerint megsózzuk, borsozzuk. Addig rotyogtatjuk, amíg a krumpliba éppen bele lehet szúrni a villát. Ekkor belerakjuk a halakat és addig főzzük, amíg meg nem puhulnak. Ez nagyjából 6-7 perc. ( Fagyasztott halnál kicsit több) Friss petrezselyemmel tálaljuk, de ha valaki szeret kalandozni facsarhat a tányérjába egy kis citromot is.

Tovább

Triplacsokis brownie tíz perc munkával

Két tábla étcsoki, kakaó és citrom - a triplacsokis brownie tésztáját tíz perc alatt még akkor is össze lehet állítani, ha egy majdnem kétéves segít. Gyors sütemény csokiimádóknak karácsonyra, családi ünnepre vagy  csak egy sima decemberi estére.

Tovább

Ebéd tíz perc alatt - csípős mogyorós- gombás tészta

tészta tejmentes amigoamigombánk támogatott tartalom

Gondolom veletek is előfordult már , hogy 11-kor eszméltek rá, hogy nincsen ebédetek! Ilyenkor a férjem kitalálja, együnk tésztát! Lehet rizs, szobe vagy teljes kiőrlésű! Tök mindegy! A szószokat meg a végtelenféleképp lehet variálni attól függően, mi van éppen a hűtőben!

Ilyenkor, ha tehetem és nem fognak be konyhalánynak, áttelepszem a gyerekszobába, mert egyszerűen nem bírom nézni, ahogy az alapanyagok vagy azoknak a maradványai teljesen ellepik a konyhapultot. Na, nem panaszkodom. Az ebéd mindig finom! Csak mosogatni ne kellene!

Csípős mogyorós- gombás tészta

Hozzávalók négy személyre:

  • fél kiló csiperke
  • egy fej vöröshagyma
  • egy fél kígyóuborka
  • egy fél kínai kel
  • egy teáskanál kínai ötfűszerkeverék
  • egy teáskanál Cayenne bors
  • egy marék mogyoró
  • két evőkanál szójaszósz
  • két evőkanál szezámolaj
  • fél kiló teljes kiőrlésű tészta

A tésztához a vizet egy fazékban felforraljuk. Közben egy wokban az összevágott vöröshagymán és a szezámolajon megfuttatjuk a szeletekre vágott csiperkét. (Én, Amigo, a mi gombánkat használtam.), majd rádobjuk a parasztzsülienre (értsd vastagabb hasábokra) vágott kígyóubit és a szeletekre vágott kínai kelt.

Megszórjuk kínai ötfűszerkeverékkel, szójaszósszal és egy kis Cayenne-borssal, hogy legyen ereje, majd öt percig hagyjuk fedő alatt rotyogni. Vagy egy éles késsel vagy pedig mozsárban durvára összetörjük a mogyorót,aztán ezt is a szósszal tesszük. Mikor a gomba megpuhul, lecsukjuk a gázt. Kifőzzük a tésztát. (rizstésztával és szobével is remek), majd összekeverjük a gombás szósszal. Akár kicsit rá is melegíthetünk. És már kész is az ebéd, ezért kár lett volna rendelni!

Tovább

Szuper házi praktikák megfázás ellen

Köhögsz, tüsszögsz, elment a hangod, folyik az orrod, de nem akarsz rögtön rohanni az orvos? Mutatunk néhány bevált házi praktikát, amely segít azon, hogy gyorsan túllendülj a betegségen.

Fokhagyma

A nagyapám több mint hetven éve minden napját úgy indítja, hogy megeszik három gerezd fokhagymát. Csak úgy nyersen magában, pont úgy ahogy az ő apja tette. Meg is tudom számolni egy kezemen, hányszor volt beteg. A fokhagyma ereje a benne rejlő allicinben és szaponinben rejlik, amik pikk-pakk megölik a bacikat, de még a gombákat is, és akkor még nem beszéltünk a szív-és érrendszerre gyakorolt kiváló hatásáról.

Mézes hársfatea

Néhány bögrényi mézes hársfa szinte csodákra képes! Az íze nem túl izgalmas, viszont oldja a nyákot, csillapítja a köhögést. Pláne ha felturbózzuk egy kis mézzel. Viszont ez utóbbit csak akkor szabad belekeverni, ha a tea negyven fok alá hűl, különben megöli a mézben lévő értékes mikroorganizmusokat

Cukros tojássárgája

Gyerekként egyszer annyira berekedtem, hogy nem bírtam megszólalni, mindezt egy énekverseny előtt. Ekkor a mamán egy tojás sárgáját szétválasztotta a fehérjétől és alaposan kikeverte cukorral. Megettem, igaz énekelés még nehezemre esett, de legalább beszélni tudtam. Utólag kiderült, a tojássárgájában lévő vitaminok segítik leküzdeni a torokgyulladást.

Zsírpakolás a mellkasra

Falun a zsírpakolás is bevált módszer volt, ha a gyerek nagyon köhögött. A módszer a következő: sertészsírral be kell kenni a mellkast, majd jöhet a langyos vizes konyharuha végül pedig a száraz törülköző. A zsír nem engedi elpárologni az izzadságot a bőr felszínéről, ezért a nyák könnyebben feloldódik.

Szellőztetés és párásítás

Télen különösen fontos a rendes és alapos szellőztetés, hogy a bacik terjedését megakadályozzuk. Nem baj ha hidegebb lesz egy-két fokkal. Köhögés esetén kulcsfontosságú még a lefekvés előtti párásítás, mert akkor a nyálkahártyák nem száradnak ki olyan gyorsan.

Ti milyen praktikákat alkalmaztok megfázás ellen? Írjátok  meg kommentben!

Tovább

Ilyen spagettit még biztosan nem kóstoltál!

tejmentes sütőtök lowcarb

Bár már lassan, de biztosan haladunk a télbe, de még mindig elcsábulok, ha sütőtököt látok. Lehet kerek sárgás-pirosas japán, vagy szürkés héjú magyar, mindegy, mehet a kosárba, mert remek ebéd, vacsora, és urambocsá desszert alapanyag.

Ezen kívül eszembe juttatja azokat a régi szürke, novemberi panelestéket, amiket a gőzölgő sütőtökkrémlevetett otthon illatúvá. Még nem születtek meg a gyerekeink. Csak a férjem volt meg én no meg a gőzölgő sütőtök abba nyúlfarknyi konyhában, ahol még a sütőajtót sem lehetett rendesen kinyitni, ha nem húztam előtte arrébb a széket.

Egyik nap szokásomhoz híven megcsúsztam a délelőtti dolgaimmal, ezért tizenegyóra pár perckor jutott eszembe, nincsen ebéd. Ahogy a férjem szokott, kinyitottam a hűtőt és inspirálódtam. Ekkor láttam meg a póréhagymát,a fekete retket és a sütőtököt, amiből egyszerű, novemberi szószt készítettem a teljes kiőrlésű spagettihez. Kicsit csípett, mert egy kanállal többet tette bele a cayenne borsból, de a kollektív családi náthánknak nagyon jól esett.

Fekete retkes, sütőtökös spagetti

Hozzávalók négy főre:

  • egy kisebb sütőtök fele
  • egy fél szál póréhagyma
  • egy fekete retek
  • két teáskanál cayenne bors
  • négy darab babérlevél
  • egy teákanál őrölt szerecsendió
  • két deci rizstejszín ( a sima is jó, ha nemvagytok érzékenyek)
  • ízlés szerint só
  • 500 gramm spagetti
  • egy evőkanál tökmagolaj (elhagyható)

Kifőzzük a spagettit.A sütőtököt megpucoljuk és két-három centis darabkákra vágjuk. Egy wokban a felkarikázott póréhagymát egy érzésnyi olívaolajon megfuttatjuk, majd rádobjuk a tököket. Picit pirítjuk, majd belecsurgatjuk a rizstejszínt, beledobjuk a cayenne borsot, a babérlevelet és a szerecsendiót. Fedő alatt az egészet nagyjából tíz percig rotyogtatjuk. Időnként átkeverjük, hogy ne égjen oda az alja. Végül ízlés szerint sózzuk. Nagyjából tizenkét perc alatt megpuhul a tök annyira, hogy a villát könnyedén bele lehet szúrni.

A szószt rápakoljuk a spagetti tetejére, majd végül meglöttyintjük egy kis tökmagolajjal és reszelünk rá egy kis fekete retket (mondjuk sajt helyett). A végeredmény nemcsak finom, hanem egy igazi őszi vitaminbomba!

Tovább

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com