Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ezeket tedd, ha fényevő a gyereked!

baba étkezési problémák
Kép forrása: feedingmykid.com

Hogy egy gyerekeknek mennyit kell ennie ( a mitre most nem térünk ki), arról mindenkinek megvan a saját, kősziklába vésett véleménye. A nagymamáknak, a játszótéri bioanyatársadalomnak, de még a kisboltban az eladónak is. Persze mindenki mást mond, nehogy véletlenül is könnyű legyen a szülőknek. Van olyan, aki szerint nettó pazarlás, ha a kicsi elutasítja laza három decis főzelék utolsó két kanálkáját. De létezik a másik véglet is, aki szerint két kiflifalat elmajszolgatása bőven felér egy kiadós vacsorával, akkor is, ha szemünk fénye egész nap egy pohár joghurtot meg két szelet almát evett.

Hol az igazság?

Induljunk ki abból, hogy adott egy egy-és három év közötti öntudatos totyogó, aki egyszer majdnem egy felnőtt tányérnyi ételt fal be, máskor meg, mint a kismadár, csipeget. Fontos tudnunk, hogy ebben a korban átlagban napi 1000, más tanulmányok szerint 1200-1400 kalóriát kell egy gyereknek elfogyasztania.

Mit kell a szülőnek tennie?

  • Ha egy gyerek elkezdi kiköpni az ételt vagy eltolja a tányért, higgyük el, hogy jól lakott. A Kaliforniai Egyetem kutatói végeztek egy kutatást, miszerint a szülők 85 %-a jutalmazza vagy valamilyen módon megdicséri a gyereket, ha többet eszik. Ennek hosszú távon beláthatatlan következményei lehetnek. A Pennsylvaniai Egyetem egyik tanulmánya szerint ilyen minta esetén veszélye, hogy a gyerek elveszti a kapcsolatot az éhségérzetével, és öt-tíz éves korára elhízhat. Pedig csak azt kéne megérteni, hogy egy totyogós általában azért nem eszik, mert épp a világot akarja felfedezni. Ha nagyon nem akar enni, akkor nyugodtan tegyünk kéztávolságra egy tál gyümölcsöt vagy zöldséget.
  • Tartsunk napirendet az étkezésben! Legyen meg a reggeli-tízórai-ebéd-uzsonna-vacsora. Ha a gyerek valamelyik étkezésnél kevesebbet eszik, legyen tisztában azzal, hogy a kábé két-három óra múlva újra ehet. Ha nagyon nem akar enni, mert ilyen is előfordulhat, akkor két étkezés között nyugodtan tegyünk kéztávolságra egy tál gyümölcsöt vagy zöldséget.
  • A kreatív tálalás csodákra képes! Egy napocskát formázó alma vagy egy mosolygós szendvics sokat javíthat az étvágyon!
  • Mutassunk példát! Ha látja, hogy mi jóízűen, asztalnál, ülve eszünk, akkor előbb-utóbb ő is kíváncsi lesz, mit falatozunk, és odajön!

Felhasznált irodalom:

Sally Kuzemchak How much does my kid need to eat? www.parents.com

Energy In: Recommended Food &Drink Amounts for Children www.healthychildren.org

Tovább

Ezeket edd és nem lesz hasfájós a babád!

Az állami kórház napi menüjében nincs urizálás. No nem mintha bélszínt várnék fésűkagylóval, vagy urambocsá egy tisztességes szalámis szendvicset paradicsommal, de azért szülés után nekem például az üres kifli, tea plusz egy pohár tejföl korántsem maxolta ki az idális reggelit. Főleg, hogy kopogott a szemem az éhségtől, mert a húsz óra vajúdáshoz szükséges energiát előző nap pár Bounty csokiból meg Sport szeletből, meg persze a férjemből merítettem.

De hát végülis alkalmazkodtam a rendszerhez,  gyorsan hívtam a férjem, amikor bejön, hozzon valami gigantikus szendvicset, különben kifosztom a snack-automatát a folyosó előtt. Ebédre valami tojásosat kaptunk. Isten bizony úgy ettem, mint a szibériai menekültek. A szobatársam, aki épp a negyedik gyerekét szülte rutinos ősanyaként viszont nem nyúlt a tányérhoz. Mint kiderült, szerette volna elkerülni a hasfájást. Mert hát sose lehet tudni!

És arról a kórházban nem beszélnek, plusz elég kevés cikk van az interneten, akármennyire is tájékozott a kismama, hogy a k-betűsökön kívül hogyan kell étkezni, vagy egyáltalán mit kell csinálni, hogy a kisbaba ne, vagy csak ímmel-ámmal legyen hasfájós. Nahát! Én mint öntudatos első gyerekes anyuka úgy gondoltam, pozitív gondolatokkal elhessegetek mindenféle hasfájást, az én kisfiam az bizony mosolygós, jó alvó baba lesz.

Hát megszívtam. Nem jött be. Egy hét elteltével, mire végre, nagy nehezen belövelt a tejem, a fiam már nem azért sírt, mert éhes, hanem azért, mert roppant mód fájt a hasa. Az éjjel a reggellel összefolyt. Csak a három plusz egy instant kávé tartotta bennem a lelket. Nah onnantól kezdve figyeltem, mit eszek, mit csinálok, mert a hasfájósság csak egy pár hónapos időszak, ami nem hosszú, de épp elég, hogy mumby-vá, azaz anyazombivá, idegessé válj, aki azon is képes fenn akadni, hogy a tévé irányító épp negyven fokban áll. Erről persze a terhesség alatt mindenki hallgatott.

enesazegeszsegugy étrend szoptatás hasfájás
Kép forrása

Innentől kezdődött a kísérlet, hogyan tudnánk, minimalizálni a hasfájást. Mert ez egy sok ismeretlenes egyenlet. Először is minden olyan zöldséget, gyümölcsöt amelyik puffaszt egy leheletnyit, kizártam az étrendemből. Ezek közé tartozott például a borsó, a paprika és a cseresznye. Pedig mennyire kívántam! Utána következett a tojás, mert hiába sütötte a férjem az isteni rántottákat, észrevettem, ha nem eszek ilyet, akkor egy fokkal elviselhetőbbek az éjszakák. Aztán akkor még nagy fájdalmamra a tejtermékeket is el kellett hagynom, mert még egy ártatlan csokis túró rudi vagy egy jó kis gabonás joghurt is kellőképp megzavarta a fiam pocakját. Egy jó hír viszont maradt, a paradicsomra nem volt érzékeny, ezért ehettem legalább nyakra-főre.

Már a hasfájás sokat javult, hiszen a baba csak négyszer-ötször sírt éjjel, mire a védőnő felvilágosított, hogy a szoptatós tea bizonyos mennyiség felett, szintén hasfájást okozhat. Szóval abból is már csak napi két csészét iszogattam. Borzasztó íze volt, de a tejért nekem meg kellett dolgozni. Innentől kezdve kb. két hónapig kenyéren, húson, húslevesen, sárgarépán, fehérrépán, rizsen, uborkán, dinnyén, almán, barackon és banánon éltem.

Aztán ezen kívül számos apró praktikát kaptam nagynéniktől, anyukámtól, nagymamámtól, de még a szülésznőmtől is és árgus szemekkel figyeltem a gyereket. Itt azért megjegyzem, vannak olyan babák, akiknek a gyomra kevésbé érzékeny, és az anyukájuk, hiába szoptat, gyakorlatilag bármit megehet, csak mosolyognak és alszanak. De hát minden ember más! Ha valakinek a sírós-hasfájós-érzékenyebb újszülött jutott, akkor viszont bármit megtesz, hogy a gyerek és nem utolsó sorban a maga szenvedéseim enyhítsen.

Néhány pontban összegyűjtöttem nyolc egyéb praktikát, ami nálunk működött:

  • A büfizést soha, még hajnal négykor se spórold le! Az elején van, hogy fél órát is kell a vállon tartani, a hátát óvatosan megpaskolni, hogy kijöjjön a levegő.
  • Előfordulhat, hogy a baba a vényköteles D-vitamint nem bírja. Én néha bevallom, elfelejtettem beadni, és csodák csodájára a fiam még egy fokkal nyugodtabb volt. A patikában meg az orvosnál természetesen hülyének néztek bennünket, végül a D-vitamint egy picit drágább, de organikus készítménnyel pótoltuk.
  • Altasd hason, így a saját súlyával nyomja a pocakját, és könnyebben kijön a puki!
  • Masszírozd apró, körkörös mozdulattokkal hasát, hogy gyorsabban távozzanak a szelek!
  • Létezik elvileg olyan, hogy már az elején nagyon erős a tej, ezért célszerű pár cseppet egy pohárba lefejned, így a babának nem fekszi meg majd a pocakját!
  • Lehetőleg szoptasd igény szerint, de figyelj arra, ha hasfájós, hogy a két szopik kb. másfél óra elteljen, mert a friss és a félig emésztett tej keveredése a gyomorban, fokozhatja a hasfájást.
  • Végül ki lehet próbálni ezeket a csepp-csodaszereket, mint az Espumisan, a Colief, a BioGaia és társai, de ne feledjétek gyereke válogatja, kinek melyik jön be!

Mikor hat hetes lett a fiam, szerencsére a hasfájás alábbhagyott. Egy leheletnyit mi is szusszantunk, mert nem tudtuk, hogy pár hét és elkezdődik a végnélkülinek tűnő fogzás…

Tovább

Bor: a folyékony orvosság

Több kutatás is alátámasztotta, hogy a borfogyasztás egészséges. Itt természetesen nem arra gondolok, aki felhajt két litert húzóra „a még nincsen bor, de két perc múlva lesz” koccintósból a kocsmában, majd utána az épp arrajáróknak kell kihúznia a pocsolyából, hogy nehogy belefulladjon a tíz centis vízbe.

tudatos vásárlás bor egészséges életmód

Átfröccsözni az életet

Az alkoholt lehet kulturáltan, mértékletesen egészségmegőrzés céljából is fogyasztani. Jó példa rá, a papám nagynénje, akit mi a családban csak Keresztmamának hívtunk. Hogy kinek volt a keresztanyja azt mind a mai napig nem tudom, de mindenesetre rokon volt. Neki volt a híres mondása:

Te Szüvö! Én még életemben vizet nem ittam.

Való igaz, sose láttam tisztán vizet inni. Télen-nyáron fröccsözött. Kevés bor, sok szóda, hogy legyen valami kis íze. Mindezt úgy, hogy sosem volt részeg.

Még nyolcvan fölött is kemény fizikai munkát végzett, és egyáltalán nem volt beteges. És néha, még a fiatalabbak is alig bírták vele tartani a tempót. Talán nyolcvanöt fele járt, amikor stroke-ot kapott. Lebénult a bal oldala. Az orvosok már temették a kórházban. Hát, rácáfolt. Egy hónapra rá már az árkát takarította vaslapáttal és ott folytatta a fröccsözést, ahol abbahagyta. Ezután még két vagy három évet élt, és egy nap hirtelen boldogan ágyban párnák közt elaludva halt meg.

A vörös bor fiatalít

Ez csak egy személyes példa. De beszélhetünk a francia paradoxonról is! Ami röviden annyi, hogy a franciák az amerikaiakhoz hasonlóan sok zsírt fogyasztanak, de a szívkoszorúér-betegségekben elhalálozottak száma Franciaországban mégis 2,5-szer kevesebb, mint az USA-ban. De más, bort mértékletesen fogyasztó országokban, mint például Portugáliában és Olaszországban az érrendszeri betegségek nagyon ritkán lépnek föl.

Hogy miért is? Mert a bor, teljesen mindegy, hogy vörös-vagy fehér, tele fenolokkal. Ezek olyan vegyületek, amelyek a bor „kesernyés, savanykás” utóízét adják. Ezen kívül van egy remek tulajdonságuk, hogy gátolják az öregedést. A fenolok összetétele, és koncentrációja attól függ, hogy a bort milyen fajta szőlőből, milyen eljárással készítették. Általánosságban azonban annyi megállapítható, hogy a vörösborban több ilyen jellegű anyag van.

Egy másik érdekesség, anélkül, hogy nagyon belebonyolódnánk a biokémiába, hogy a bor, különösen a vörösbor tartamaz egy rezveratrol nevezetű vegyületet, amely szerkezetében nagyon hasonlít a női ösztrogénhez. Ebből aa természetes ösztrogénhiányos állapotokban például különböző nőgyógyászati betegségek, menopauza esetében képest pótolni a horrmont. Ezenkívül csökkenti a vérlemezkék összetapadását, a vér zsírszintjét, meggátolja az erek elmeszesedését és rákos sejtek szaporodását.

Egy pohár fehér bor = ebéd utáni edzés

De nem csak a vörös bor segít abban, hogy megőrizzük az egészségünket, hanem a fehér is. A Journal and Food Chemistry megjelent egy tanulmány, amelyben a fehér bor jótékony hatásait vizsgálták természetesen egereken. Azok az egerek, amelyekkel rendszeresen itattak fehér bort, ellenállóbbnak bizonyultak az infarkussal szemben. Ha mégis rohamot kaptak, az 30-40 százalékkal kisebb területet érintett a szívizomból, mint amelyek egy korty alkoholt sem ittak. A kutatók szerint a fehér borban lévő monofenolok védték meg a szívet.

„Ezek a piciny hatóanyagok ugyanis gyorsan behatolnak a sejtekbe, és megakadályozzák a pusztulásukat. Hasonló hatással rendelkezik az extra szűz olívaolaj is”

A kutatást végző professzor kiemelte, hogy az étkezés után felhörpintett pohárka fehér bor keringésre gyakorolt hatása olyan, mintha ebéd után edzenénk egy kellemest

Magyar kutatók szerint például remek hatással a fehér bor egyik fajtája, a Pintes a metabolikus szindrómára. (ez egy összetett anyagcsere-betegség, amelynek tünetei például a nagy haskörfogat, a cukorbetegség stb.)És szerencsére a bor jótékony hatásait még tovább lehetne folytatni.

Hogy mennyi amennyi még belefér a mértékletes kategóriába?

A férfiaknál napi két-három deci, míg a nőknél egy-két deci vörös-vagy fehérbor tökéletes kiegészítője lehet az egészséges táplálkozásnak.

Kérlek, lájkoljátok a Facebook-oldalunkat és kövessetek bennünket Instán!

Felhasznált források:

http://infobeteg.hu/Hirek/Fitoosztrogenek-es-a-rezveratrol

http://bor.hu/bortarsak/bor_es_egeszseg

http://www.168ora.hu/cikk.php?cikk=22757

http://semmelweisfigyelo.hu/hu/osszes_rovid_hir/hir/3338_a_feherbor_enyhiti_a_metabolikus_szindromat

Tovább

"Minden lecsó, amit annak szánnak!"

Szeptemberben fél Fehérvár a Lecsófesztiválra hangolódik. A munkahelyek dohányzásra kijelölt helyein az emberek arról diskurálnak milyen tuti helyről szerzik be a paradicsomot, ki hozza a vágódeszkát, vagy ki megy el a boltba a közös főzéshez nélkülözhetetlen rekesz sörért.

A Nagy Nap hajnalban mindenki felállítja az aszfalton a kis bográcsát, lehúzza a kötelező „welcome” pálinkát, és nekiáll jobb esetben például hagymát pucolni. (A rosszabbat a fantáziátokra bízom.) Közben a kiutalt sörpadok előtt összefut valamelyik tíz évben egyszer látott középiskolai osztálytársával. A szűk egy órás anekdotázás közben csak előkerül még egy üveg alkoholos ital a szatyor mélyéről. És ez így megy egész nap!

A bográcsok rotyognak, a füst mindent beborít. A főzőverseny okozta izgalmat szinte kézzel lehet tapintani. A csapatok igyekeznek játszani az ízekkel, az alapanyagokkal. Elvégre a több száz potenciális lecsókirály/királynő közül valahogyan ki kell tűnni.

Mivel most hétvégén lesz a Lecsó (szigorúan nagy betűvel), már mindenkin úrrá lett a lecsóláz, ezért úgy gondoltam, elkészítem az én hipergyors, reform lecsómat quinoával. (Korábbi quinoás receptemet lásd itt!) Ha már a fehérváriak úgy tartják, minden lecsó, amit annak szánnak.

Bird is the word...

Quinoás reformlecsó

Recept két főre

  • kétszáz gramm quinoa
  • négy darab közepes paradicsom
  • egy darab nagyobbacska paprika
  • egy fél szál póréhagyma
  • két deci paradicsomlé
  • két evőkanál nyírfacukor
  • egy kávéskanál koriander
  • egy csipet petrezselyem
  • egy csipet só
  • a sütéshez kókuszzsír

Első lépésként a quinoát tíz percre beáztatom, majd jó alaposan leöblítem. Megkóstolom, ha még keserűnek találom, akkor még egyszer lemosom, aztán fél liter vízben megfőzöm. Forrástól számítva negyed órán belül készen van.

Közben a felkarikázott póréhagymát a kókuszzsíron megpirítom. Rádobom az összevágott paprikát, paradicsomot. Felöntöm az egészet paradicsomlével. (Én a nagymamám házi paradicsomlevét használom, de teljesen jó a bolti is.) Rászórom az aprított petrezselymet. Pár percig hagyom rotyogni, aztán ízesítek. Beleteszem a koriandert, a nyírfacukrot és a végén sózok. Hagyom tíz percig főzni, és már tálalom is.

Bevallom, nem is gondoltam volna, hogy szigorúan az inka-magyar barátság jegyében a quinoa ennyire bírja a lecsó magyaros változatát. A végeredményről csak annyit, hogy délután ettem volna még egy tányérral, de a konyhában sajnos/szerencsére már csak az üres fazék várt rám.

Tovább

Céklafasírt: kívül ropogós, belül szaftos

Van, amikor nálunk is olyan kemény a tempó, hogy nem jutunk ki minden héten a piacra. Ilyenkor elfogy a "dugi" sárgarépa, az illatos kosárból a lilahagyma, plusz a hűtő is egyre erősebb hangon kong az ürességről. Ezzel a „kicsit sem szembetűnő” helyzettel múltkor szombat délután hatkor szembesültem, miután hazaértünk a vendégségből.

Semmi pánik, irány a közeli diszkont! A teli parkoló láttán átmentem sprinterbe, és rohantam a zöldséges pulthoz. Üres. Azaz három láda céklát leszámítva két karalábé meg egy fej saláta maradt a későn érkezőknek. Szegény céklák! Pedig nem is voltak fonnyadtak, punnyadtak, és alig több, mint száz forintot kértek kilójukért. Mégsem kellettek senkinek! Megszántam őket, vettem egy jó adagot! Helyes kis póréhagymás fasírtgolyócskák lettek belőlük.

Mi most tökfőzelékhez ettük, de cukkini- vagy padlizsánfőzelékkel is kiváló.

Póréhagymás céklafasírt (kb. 10-12 darabhoz)

  • 3 darab közepes cékla
  • 15 dkg póréhagyma
  • 3 evőkanál tökliszt
  • 2 tojás
  • egy kávéskanál szerecsendió
  • ízlés szerint só, bors
  • a sütéshez kókuszzsír

A munka legvéresebb része a cékla tisztítása és reszelése. Felér egy fél disznóöléssel, de megéri. Ha ezzel megvagytok, akkor a céklát jól nyomkodjátok ki, mert levet ereszt. Hozzáöntjük az apróra vágott póréhagymát. Egy külön tálban összekeverjük a tojásokat a tökliszttel, a sóval, a borssal meg a szerecsendióval, aztán a céklával is jól elvegyítjük. Akkor jó az állaga, ha két kanál segítségével kis golyócskákat tudunk formázni. Ha nem áll össze a massza, akkor tegyetek hozzá még egy kis lisztet.

Elővesszük a vokot és közepes lángon a fasírt mindkét oldalát nagyjából három percig sütjük. Akkor jó, ha az oldala kicsit rozsdabarna színű. A sütögetés szerintem egy kicsit macerás, de megéri! A céklafasírt kívül ropogós, belül szaftos, pont amilyen egy ideális főzelékfeltét platóni ideája.

Tovább
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com