reblog

Amikor még egyetemista voltam, akkor a legjobban a rendes leves hiányzott. Levest nem utaztattam a bőröndömben a vonaton a könyvek és a laptomom mellett, este már nem volt lelkierőm főzőcskézni, ráadásul az olcsó, iskolai menzai menü vizezett, szétvegetázott húslevese nem volt éppen csúcsgasztronómai élmény. Így maradt a porleves. Csak egy bögre forró víz, három perc keverés, és máris lehet enni. Pontosabban inni, mert a levesbetét címszóval néhány zöld izét és pár fonnyadt kenyérkockát tettek a zacskóba. Ekkor ismerkedtem meg a zellerkrémlevessel, mert a brokkoli krémlevessel együtt volt három plusz egy akcióban. Az egészben az volt a legdurvább, hogy az íze cseppet sem hasonlított a zellerére, simán ráírhattak volna a zacskóra random módon egy másik zöldséget is. Az igazi zellerkrémleves azért egész más tészta…

Gyömbéres almás zellerkrémleves

Recept két főre

• egy közepes zeller
• két közepes, savanykás alma
• egy nagyobb fej vöröshagyma
• két deci rizstejszín (ha nem vagytok vegánok, paleósok, akkor lehet sima főzőtejszín is)
• egy kávéskanál gyömbér
• egy csipet cayenne bors
• az ízlés szerint só
• a sütéshez kókuszzsír (lehet sima olíva olaj)

Egy lábasban a felkarikázott hagymát a kókuszzsíron átlátszóra píritom, majd felöntöm nagyjából egy liter vízzel. Beledobálom a megtisztított, kockára vágott zellert és az egyik darabokra vágott almát. Aztán a zellerszár „húsos” részét is beleaprítom, mert így a végén még markánsabb ízvilágot kapunk. Negyed órát fedő alatt hagyom rotyogni, majd hozzáöntöm a rizstejszínt, a beleszórom a gyömbért, a sót, a cayenne borsot. Még pár percet főzöm, és az egészet beleöntöm a turmixba (sima botmixer is jó.), hogy ne legyen annyira rusztikus az állaga. A turmixba beledobom nyersen a másik almát is, hogy jobban kiemelje a zellert.

Levesbetétként az unalmas levesgyöngy, zsemlekocka helyett, vékonyra szeletelt zöldalmát és áfonyát használtam, mert így sokkal izgalmasabb lett a végeredmény. Kic(s)it savanyú, kic(s)it csípős, de piszkosul finom.

Minden fogyni vágyónak, fogyókúrázónak eljön az életében az a pont, amikor megkíván egy szelet édesen krémes süteményt. Főleg egy olyan helyzetben, amikor egy nagy „sátoros ünnepen” az egész főteret belengi a forró, fahéjas kürtőskalács illata. Szemétség a négyzeten. Utána már lehet másik helyen sétálni a gyerekkel, de már mindegy. Megette a fene az egészet! A fejem egy nem is olyan távoli zugában már elkezdődött a szokásos hosszú monológ, amelyben akár egy profi ügyvéd, megindokolom magamnak, miért vagyok jogosult egy szelet tortára. Csak az nem mindegy, hogy milyenre! A kókuszos-banános kölestorta ebben a megszorult szituációban mindig bevethető, nincsen benne hagyományos fehér cukor-és búzaliszt. Borzasztó egyszerű, diétás, gyors, és a krém elkészítéséhez pedig a gyerekeket is be lehet vetni.

Kókuszos-banános kölestorta (26 centis forma)

Hozzávalók a piskótához

• 300 gramm kölesliszt
• két közepes  tojás
• 100 gramm nyírfacukor (más néven xilit)
• egy deci kókusztej
• 70 gramm kókuszzsír
• egy teáskanál szódabikarbóna
• egy teáskanál sütőpor

A krémhez

• két deci kókusztej
• három darab nagyon érett banán
• két evőkanál nyírfacukor
• egy vaníliarúd kikapart magja
• egy tasak expressz zselatin ( vagy 3 darab sima lapzselatin)

A díszítéshez:

• három evőkanál chiamag
• egy marék szeletelt mandula
• egy marék fenyőmag

Nulladik lépésként  180 fokra, légkeveréses fokozatban bemelegítjük a sütőt és egy ollóval szép kört vágunk a csatos tortaformába. A piskótával kezdünk. Nem kell tőle félni. A titka egyszerű, a két tojást a nyírfacukorral a robotgéppel a legmagasabb fokozaton nagyjából három-négy percig kell habosra verni. Akkor jó, ha a massza fehéredik, keményedik és látszódnak benne a buborékok. Ezután öntsük bele az előmelegített, feldarabolt kókuszzsírt és a kókusztejet. Egy-két percig keverjük meg a robotgéppel. (Ilyenkor elég már az alacsonyabb fokozat is.) Már csak a szódabikarbónás, sütőporos köleslisztet kell beletenni, majd pár perc keverés után csurgassuk bele a tortaformába. A kölespiskóta nagyjából harminc perc alatt aranybarnára sül, de kivétel előtt célszerű tűpróbát végezni.

Amíg a piskótánk sül, addig egy tálban összekeverjük a kókusztejet, a karikára vágott banánokat, és a nyírfacukrot egy deci vízzel. A kikapart vaníliamagokat is beletesszük. Ehhez is lehet használni robotgépet, de egy mezei, kézi habverő is megteszi. Az expressz zselatint (haladók használhatnak sima lapzselatint is.) csak akkor adjuk hozzá, amikor már a piskótánk hűl.

Még egy fontos dolog, mielőtt a krémet nemes egyszerűséggel ráöntjük a tésztára, szedjük le a piskóta aljáról a sütőpapírt. Később már sokkal nehezebb lesz, tapasztalat! Hogy hogyan, ha valaki még nem tudja? Nagymamám úgy tanította, hogy egy tálcára rakjunk tiszta konyharuhát. Ezután tegyük a kicsatolt tortaforma tetejére, majd egy gyors mozdulattal fordítsuk meg az egészet. A piskótát hasonló elven tegyük vissza a formába, és már jöhet is a krém.

Egy kis chiamagot, hogy szép, kontrasztos legyen a teteje, belekeverhetünk, de nem feltétlen szükséges. A tortát a hűtőben legalább három órát, de inkább egy éjszakát pihentessük. Másnap reggel vegyük le a forma falát, díszítsük idénygyümölccsel, mandulával, fenyőmaggal, és élvezzük ki minden egyes falatját!

A cékla egy megosztó zöldségféle: vagy valaki imádja, még a disznótoros káposztához is azt eszi; vagy pedig szívből utálja, és még legfinomabb hús mellé sem hajlandó megenni. Én az utóbbi csoportba tartoztam. Mikor kislányként megláttam az iskolai menzán, hogy a tarhonyás, pörköltnek nevezett zsíroslé mellé jár egy kistányér remegős, cakkos szélű valami, szó szerint futkosott a karomon a hideg.

Jó pár évvel később, amikor még nem tudtam, hogy a kisfiammal vagyok várandós, el kezdtem október közepén a cékláról ábrándozni, hogy milyen tökéletesen passzolna mondjuk egy tál resztelt májhoz! Szinte már éreztem is a falatokat a számban! A férjem furcsán pislogott, de legnagyobb örömömre teljesítette a kívánságomat. Három napra rá a teszt is kimutatta a terhességet.

Tudom, tudom a hormonok sok mindent megváltoztatnak, mégis az eltelt egy évben pinkes-lilás zöldséggel való viszonyom konszolidálódott. A savanyúság verziója alapjáraton továbbra sem hoz lázba, de leves képében egy kis almával gyakorlatilag bármennyit meg tudok belőle enni. Ez egy igazi, augusztusi étel, ami kellően pikáns ahhoz, hogy ízekben is kifejezze, hogy lassan nyakunkon az ősz.

Gyömbéres almás-céklaleves

Recept két személyre

• egy darab nagyobb cékla

• két közepes alma

• két deci rizstejszín (ha nem vagytok vegánok, paleósok, akkor sima főzőtejszín)

• egy közepes fej vöröshagyma

• két gerezd fokhagyma

• egy kávéskanál bors ( ha szeretitek a csípőset, akkor lehet akár kettő is)

• egy csipet gyömbér

• az ízesítéshez só

• a sütéshez kókuszzsír (ha nem vagytok vegánok, paleósok akkor sima olívaolaj)

A fazékban az apróra vágott hagymát a kókuszzsíron üvegesre pirítom, majd hozzáteszem a megtisztított, kockára vágott céklát és a felaprított almát. Pár perc sűrű kevergetés után, felöntöm az egészet nagyjából egy liter vízzel. Belerakom a fokhagymát, a borsot és hagyom negyedóráig rotyogni.

Megszúrom villával a céklát és az almát, ha elég puhának érzem, akkor jöhet bele a rizstejszín plusz a gyömbér. Még pár percig főzöm, és a végén ízlés szerint sózom.

A tálalásnál, ha valaki nem vegán, akkor jól jöhet egy-két kanál natúr joghurt, ugyanis még jobban kiemeli: a cékla nagyon szereti az almát, főleg ha egy csipet gyömbér is van a dologban.  

Az idei gatyarohasztó kánikulát nehezen viseltük. Főleg az volt a rossz, hogy ugyanúgy, mint amikor egész nap vízszintesen zuhog az eső, és derékig ér a szél, csak este öt után lehetett kimenni. A „nemzetközi helyzetet” még inkább fokozta a barlangi medve üzemmód, mert nem volt légkondink. A természetes, apukám szavaival élve „orosz” megoldást alkalmaztuk: éjjel csontig nyitott ablaknál aludtunk, nappal pedig lehúzott redőnyök, összerántott sötétítő függönyök között próbáltuk átvészelni a hőséget. A tök bezzeg imádta a meleget. Nappal élvezte a szaharai forróságot, esténként pedig vedelte a hideg, kúti vizet. Ennek eredményeképp annyi és akkora tök nőtt a nagyszüleim kertjében, hogy az egész, tágabb értelemben vett család kamrája, fagyasztója teljesen megtelt vele. Mi is, mikor már untuk a tökfőzeléket, akkor már sütöttük, grilleztük a tökszeleteket. De valahogy sosem akart elfogyni, én meg sajnáltam kidobni. Így lett a maradékból muffin.

Recept 12 darab muffinhoz

• 300 gramm tök
• 150 gramm mák (darált)
• 175 gramm kókuszzsír (lehet vaj is, ha nem akartok diétásat)
• 130 gramm nyírfacukor (más néven xilit- lehet másmilyen édesítő is például sztívia)
• 125 gramm kölesliszt
• 3 darab közepes tojás
• 1 zacskó sütőpor
• 1 kávéskanál szerecsendió

Mielőtt nekiállnék a muffinnak, begyújtom a sütőt 180 fokra, hogy fel tudjon melegedni. A tököt egy tálba gyalulom, majd egy-egy maréknyit megfogok, és a mosogatóban kifacsarom belőle a vizet. Egy tálban összekeverem a mákkal és a fele nyírfacukorral.

A tojásokat a maradék xilittel egy kézi mixer segítségével habosra keverem, aztán hozzáadom a kókuszzsírt. Célszerű először a kókuszzsírt felmelegíteni, mert könnyebben lehet vele dolgozni. A köleslisztet és a sütőport is beleteszem a tojásos masszába. Jól összekeverem az egészet. Ezután jöhet a tökös-mák, a szerecsendió. Még pár perc kézi keverés, és már mehet is a sütőbe. Nagyjából harminc perc alatt a muffinokat szép aranybarnára sütjük. Mielőtt kivesszük, érdemes tűpróbát végezni, hogy jól átsültek-e?

A muffint én szőlővel tálaltam. Ha elsőre hihetetlennek is tűnik, de jól illenek egymáshoz. A végeredmény ízvilága a mák miatt eléggé markáns, úgyhogy csak bevállalósoknak!

Nagyon szeretem a kávét, főleg azt, amikor a kesernyés utóíze összemosódik a tej nyelven szétolvadó forró lágyságával. Akkor megszűnik minden, a pillanat az enyém! Előfordul ennek az ellenkezője is. Amikor az egyéves kisfiam az éjszakai „fogzás” műszak ellenére  turbó üzemmódban fedezi fel a lakást. Ilyenkor úgy érzem, nem bírom a tempót és szükség van a külső beavatkozásra. Fél másodperc alatt felhörpintek egy csészényit, még sem probléma, ha sebtiben végigforrázom vele a nyelvemet. Bízom benne, hogy újra eltölt az erő. De kávéból sem lehet végtelennyit meginni! Viszont egy számomra új, természetes, egészséges „pörgetőt” találtam, az amarántot, ami a quinoához hasonlóan dél-amerikai disznóparéjféle, vagyis gluténmentes álgabona.

Erről a növényről az inkák azt tartották, növeli a testi-lelki erőt. Mikor ezt olvastam, előbújt belőlem a kétkedő énem. „Méghogy energia szintet emel?! Na majd meglátjuk.” Hát be kell vallanom, tévedtem.

Íme, a recept:

Zöldséges amarántfőzelék két személyre

• 300 gramm amaránt (sima, nem a puffasztott)
• 300 gramm cukkini
• 3-4 darab közepes paradicsom
• 200 gramm csiperke gomba
• egy közepes fej vöröshagyma
• 2 deci rizstejszín ( ha nem vagytok vegánok, laktózérzékenyek, akkor sima főzőtejszín)
• egy kávéskanál tárkony
• egy kávéskanál szerecsendió
• az ízesítéshez só, bors
• a sütéshez kókuszzsír
• ha szeretitek a csípőset, akkor egy csipet erős paprika

Az amarántot megmosom, majd nagyjából fél liter vízben egy lábasban felteszem főni. Forrástól számítva nagyjából tizenöt percen belül elkészül.

Egy vokban kókuszzsíron egy kicsit megpirítom a felkarikázott hagymát. Hozzádobom az összevágott csiperkét, a felkockázott cukkinit és a paradicsomot. Pár perc sütés után hozzáöntök nagyjából egy deci vizet. Pár percig főzöm a zöldségeket, majd jöhet a rizstejszín, a tárkony, a szerencsendió, a só és a bors. Nagyjából negyedóra alatt megpuhul minden. Ezután nincsen más hátra, mint az amarántot egy levesszűrő segítségével kivesszük a vízből és hozzákeverjük a zöldségekhez. A végeredmény állaga legjobban egy főzelékéhez hasonlít. Ha nem vagytok vegánok, laktózérzékenyek, akkor tálalásnál pár kanál natúr joghurttal megbolondíthatjátok az egészet.

A slusszpoén az egészben az, hogy teljesen elfelejtettem ezt az egész energiaszint-növelés dolgot. Csak este jutott eszembe, amikor végiggondoltam a napomat. Két játék között megfőztem, kitakarítottam a házat, megpucoltam az ablakokat, bevásároltam, majd elültettem néhány évelőt a kertbe mindezt egy egyéves asszisztenciájával. Jah, és délután még kávét is elfelejtettem inni.